Francia-középhegység
| Francia-középhegység | |
 | |
| A táj legmagasabb csúcsa, a Puy de Sancy | |
| Elhelyezkedés | Franciaország déli, középső része |
| Besorolás | nagytáj |
| Fontosabb települések | Clermont-Ferrand, Limoges, Saint-Etienne |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 90000 km² |
| Legmagasabb pont | Puy de Sancy, 1886 m |
| Folyóvizek | Allier, Dordogne, Loire, Lot, Rhône, Saône, Tarn |
| Időzóna | GMT+1 |
| Résztájegységek | Morvan-plató, Cevennek, Causses, Auvergne |
| Térkép | |
 | |
| A Francia-középhegység térképe | |
| Elhelyezkedése | |
 Francia-középhegység
Pozíció Franciaország térképén
| |
 é. sz. 45° 46′ 30″, k. h. 2° 58′ 00″45.775000°N 2.966667°EKoordináták: é. sz. 45° 46′ 30″, k. h. 2° 58′ 00″45.775000°N 2.966667°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Francia-középhegység témájú médiaállományokat. | |
A Francia-középhegység (Massif Central, vagy Francia Központi-felvidék) Európa nyugati részén fekvő nagytáj, Franciaország déli, középső területein helyezkedik el. Nagyobb része óidei eredetű röghegység, de mészkőből és bazaltból felépülő területei is vannak. Jellegzetes képződményei a puy-nek nevezett vulkáni kúpok és a meredek falú szurdokok. Barlangjai közül számos őskori leleteket, barlangrajzokat tartalmaz. Fontos éghajlat- és vízválasztó.
Fekvése
A Francia-középhegység Franciaország közepén található. Északról a Párizsi-medence, nyugatról a Garonne-medencéje, keletről pedig a Rhône-Saône-árok határolja. Területe körülbelül megegyezik Magyarországéval, 90 000 km2.[1]
Kialakulása
A Francia-középhegység az ország legidősebb tájai közé tartozik. Bretagne-nyal, Normandiával, a Vogézekkel és a belgiumi Ardennekkel együtt a Francia-Belga-rögvidéket alkotja, annak legterjedelmesebb tagja. Ez a terület volt az óidei variszkuszi-hegységképződés középpontja, magterülete.[2] Dél-Anglia hegyeivel, a Közép-európai-rögvidékkel és az Urállal együtt a karbonban hozzáforrtak a Balti-ősföldhöz, megnövelve így a születő Európa területét és összekapcsolva azt Észak-Amerika, Afrika és Ázsia őseivel (így alakult ki a Pangea). A közép- és az újidőben a rögökre tagolódott hegység egyes darabjai lepusztultak, lesüllyedtek, máskor tenger öntötte el őket, ismét kiemelkedtek. A harmadidőszak végén erősen széttöredezett, egyenetlen, 800–100 m magas hullámos felszínű tönkké alakult. Délkeleti része emelkedett ki legjobban, itt az 1700 m-ig emelkedő kristályos alapzat kelet felé meredeken szakad le a Rhône-Saône ekkor beszökkenő árka felé. Az árok képződéséhez kapcsolódóan vulkánosság formálta át a hegységet.[2] A harmadidőszak végén és a negyedidőszak elején működő vulkánok jelentős méretű vulkáni kúpokat (puy-kat) építettek. A hegység óidőből származó kőzetei a gránit és a kristályos pala, középidőből a mészkő, az újidőből pedig a bazalt lávakőzetei és tufái maradtak fenn.[1]
Részei
A Francia-középhegység tájai kialakulásuk szerint három csoportba sorolhatók:
- Morvan-plató és Cevennek: óidő
- Causses: középidő
- Auvergne: újidő
A táj északi részét, a 900 m magas Morvan-platót valamint a délen, a Rhône-árok felé leszakadó Cevenneket óidei gránit és kristályos palák építik fel. A Cevennek legmagasabb csúcsa a Mont Mézenc (1753 m) és a Mont Lozére (1699 m). Előbbi esetében a kristályos kőzetekre később vulkáni rétegek települtek, míg utóbbi tisztán kristályos felépítésű. A Francia-középhegység északkeleti kiugró pereme - a Loire medencéje és a Saône árka között – a karbon időszak tengervályúiban keletkezett kőszéntelepeket foglalja magában.
A Causses középidei, triász és jura korú mészkőből épül fel. A Lot és a Tarn ebbe a mészkőbe meredek, szinte függőleges falú szurdokokat mélyített. A fennsíkokon karsztformák, a kőzetek belsejében barlangrendszerek találhatóak. Harmadidőszaki tengeröböl feltöltődésével alakult ki északon a Loire és az Allier völgye, melyek talapzatát a folyók széles teraszokkal szabdalták fel.
Auvergne-t az újidő harmad- és negyedidőszakában zajló vulkáni működés hozta létre. A vulkáni képződmények egy 90 km hosszú, néhány kilométer keskeny, észak-dél irányú vonal mentén helyezkednek el.[3] Hamukúpok, lávafelhalmozódások, vulkáni törmeléktölcsérek találhatóak meg itt, melyek elhelyezkedésük alapján két részre oszthatók. Északon a Puy-csoport vulkáni kráterek kúpjaiból és felboltozódott lávából áll (pl. Puy de Dôme 1463 m) legmagasabb közülük a Puy de Sancy (1886 m) és a Cantal (1855 m). A Loire felső folyásánál található a Velay-csoport. Az itteni vulkánok lávaömlései a folyó medencéjébe is eljutottak. a puha vulkáni kőzetek közül kipreparálódtak a keményebb anyagból álló lávatűk és vulkáni blokkok, melyek rendkívül látványos tájat alkotnak.[1]
Legmagasabb csúcsai
| Név | Magasság (m) |
|---|---|
| Puy de Sancy | 1886 |
| Plomb du Cantal | 1855 |
| Puy Mary | 1787 |
| Mont Mézenc | 1753 |
| Mont Lozére | 1699 |
| Pierre-sur-Haute | 1634 |
| Mont Aigoual | 1567 |
| Mont Gerbier de Jonc | 1551 |
| Signal de Radon | 1551 |
| Signal de Mailhebiau | 1469 |
Éghajlata
A hegység igazi éghajlatválasztó: tőle nyugatra az óceáni, keletre a nedves kontinentális, míg délre a mediterrán éghajlat a jellemző. A hegységre a környezeténél alacsonyabb hőmérsékeltek (júliusi középhőmérséklet 17–19 °C, januári -2–+2 °C) jellemzők. Magasabb részein a 90-et is meghaladja a fagyos napok száma, itt sokáig megmarad a hó. Az évi csapadékmennyiség általában 1000–1500 mm között van, de az óceánhoz közelebbi nyugati lejtőkön meghaladhatja a 2000 mm-t is, míg keleten 1000 mm alá csökkenhet. A Cevennek déli lejtőin a csapadék ritkább, de hevesebb, így a talaj pusztulása nagyobb mértékű. Gyakoriak a csak időszakosan vízzel borított medrek és a szárazvölgyek.[1]
Növényzete
A magasabb kráterek peremén fenyvesek, a hegység legnagyobb részén bükkösök és tölgyesek (helyenként szelídgesztenyével elegyedve) alkotják a természetes növényzetet. Utóbbiak jelentős részét kiirtottak, így pl. a Cevennek déli lejtőit a meleg, száraz nyár és az enyhe tél miatt a kopár sziklafelszínekkel váltakozó macchia borítja.[4]
Vízrajza
A Francia-középhegység fontos vízválasztó. Keleti peremének vizei az Alpokban eredő Rhône-on és Saône-on keresztül a Földközi-tengerbe jutnak. A Loire és az Allier észak felé halad, majd nyugatra fordulva ömlik az Atlanti-óceánba. Ugyanide jut el a Lot és a Tarn vize, melyek a Garonne mellékfolyói, valamint a vele közös tölcsértorkolatot alkotó Dordogne is. A folyókat általában egyenletes vízjárás és nagy vízbőség jellemzi, ez alól csak a déli, mediterrán hatás alatt álló vizek a kivételek.[5] Causses mészkőfennsíkján gazdag felszín alatti vízhálózat, Auverge vulkáni krátereiben pedig számos krátertó (pl. Pavin-tó) alakult ki.
Források
- Marosi Sándor-Sárfalvi Béla (szerk.): Európa, I. kötet, Gondolat, Budapest, 1975, ISBN 9632801148
- Probáld Ferenc (szerk.): Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000, ISBN 9634633196
- Európa regionális földrajza, I. Természetföldrajz
