Fogyatékosság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A fogyatékosság hosszan tartó fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodás, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja egy adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását. A fogyatékosság egy változó fogalom, bárki bármikor fogyatékossá válhat. A fogyatékosság nem betegség, hanem egy állapot, ami a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következményéből adódik. Ezen akadályok gátolják a fogyatékos személyt a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben. (lásd bővebben a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény szövegében: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16485)

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősközösségekben mindenki olyan munkát végzett, amire képes volt. A közösség támogatta azokat a tagjait is, akik már nem tudtak segíteni társaikat.

A történelem során aki el tudta látni a munkáját, vagy ki tudott tanulni valamit, az végezte a feladatát. Griskra vakon is elvezette csapatait, Kinizsi Pál némán és fél oldalára lebénulva is kilovagolt a törökre. Mindazonáltal a hátrányos megkülönböztetések gyakoriak voltak, például az ókori Rómában a siketek csak végrendeleti úton örökölhettek. Könnyebben sodródtak a társadalom peremére, és ha mégsem, akkor sem volt megoldott beilleszkedésük az épek közé.

Az igazságos világba vetett hit miatt a többség bűnösebbnek vélte fogyatékos embertársait, mint az épeket. Különben ugyanis ártatlanul szenvednének, ami nyugtalanítólag hat a lelkivilágra, mivel elveszi azt a hamis biztonságérzetet, hogy ez vele nem történhet meg, mivel mindenki jónak látja magát. Ez a hiedelem még ma is tartja magát, különösen a harmadik világban. A középkorban gyakran büntettek csonkítással, ez tovább erősítette az előítéleteket, habár a legtöbb fogyatékos háborúban szerezte sérüléseit. A ma a fogyatékosság szinonímiájaként használt fogyaték katonai műszó volt, a készletek megfogyatkozását jelölte.

Egyes rabszolgáknál büntetésből, vagy más okból okoztak fogyatékosságot. Az ókorban a vak szolgákat például szárazmalomban dolgoztatták. A középkorban és a kora újkorban a török szultán belső szolgáinak egy csoportját kisgyermekként megsiketített eunuchok alkották, olyannyira, hogy a palotában külön jelnyelv is kialakult. Voltak helyek, ahol hasonló célra némákat alkalmaztak, hogy a titkok ki ne tudódjanak.

Az 1600-as évektől a franciaországi Salpêtrière kórház megnyitásával kezdődött intézményekbe való elzárásuk a korszak más, deviánsnak tartott csoportjaival együtt. A fogyatékos emberek egy jelentős része Magyarországon a mai napig intézetekben él elzárva, ahol nem dönthetnek az életüket érintő kérdésekről, kiszolgáltatottá válnak. Emellett a tömegintézményekben élők az erőszak számtalan formájának lehetnek áldozatai (fizikai, verbális, nemi, kényszerintézkedések stb). Az intézményi élet amellett, hogy semmi nem indokolja a fizikai elzárást, ellehetetleníti a fogyatékos emberek társadalmi integrációját. A nagy intézményi lét bármilyen formája sérti az emberi jogokat és nemzetközi jogi normákba ütközik, ezért minél hamarabbi bezárásuk feltétlenül szükséges a fogyatékos emberek életkörülményeinek javulása érdekében.

Modelljei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogyatékosság társadalmi megítélésében körülbelül a reneszánsztól kezdve hosszú időn át az úgynevezett 'medikai modell' játszott szerepet. Ez az elmélet a fogyatékosságot az egyén hibájaként tünteti fel, a fogyatékos személyt a fizikai, érzékszervi, értelmi vagy pszichoszociális képesség hiánya alapján definiálja. A diskurzus középpontjában a fogyatékos emberek meggyógyítása, megjavítása áll. A modell sajnálatos módon azt eredményezte, hogy a fogyatékosokról sokan úgy gondolkodnak, mint sajnálatra és irgalmas támogatásra szoruló szerencsétlenekről. A fogyatékos emberek elzárásának egyik következménye, hogy az átlagemberek viszonylag keveset találkoznak fogyatékosokkal, így rengeteg előítélet él a fejekben, sokan irtóznak tőlük, illetve kigúnyolják vagy kerülik őket. Azokat a fogyatékos személyeket, akik nem kerülnek intézetbe, a közösség sokszor gyerekként, döntéshozatalra alkalmatlan felnőttként tartja számon.

Az 1970-es évektől, az Egyesült Királyságban a fogyatékos emberek mozgalma megalapította az úgynevezett 'szociális modellt', és ezáltal elindulhatott a fogyatékosok megítélésében egy fontos paradigma váltás. A szociális modell azt vallja, hogy a fogyatékosság nem a fizikai vagy értelmi képességek hiányából adódik, hanem azoknak a környezeti és szociális akadályoknak a következménye, amik megakadályozzák a fogyatékosok társadalmi részvételét. A cél tehát nem a fogyatékos emberek meggyógyítása, hanem a társadalomban lévő akadályok elbontása, a tradicionálisan kirekesztő struktúrák megváltoztatása. Ezért bír különös jelentőséggel az akadálymentesítés, ami nem szűkítendő le az épületek fizikai akadálymentesítésére (például rámpák), hanem az egész környezetre vonatkoznak, beleértve a közhivatali ügyintézést (Braille nyomtatványok, könnyen érthető kiadványok), a technológiai fejlesztéseket (képaláírás a médiában, hangosan beszélő bankautomaták).

A szociális modell óriási hatást gyakorolt a fogyatékosokról való gondolkozásra és idővel hozzájárult ahhoz, hogy a fogyatékosságot emberi jogi kérdésként tartsuk számon. Ez azt jelenti, hogy a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek kell, hogy vonatkozzanak rájuk, mint a társadalom többi tagjára. Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13-án elfogadta a Fogyatékossággal élő személyek Jogairól Szóló Egyezményt és annak Fakultatív Jegyzőkönyvét, amit Magyarország aláírt és 2007. március 30-án ratifikálta is.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Léteznek többszörös fogyatékosságok is. Ekkor egy embernél több fogyatékossági típus is előfordul. Ilyen például a siketvakság. Mivel ezek az egyszeres típusoktól nagymértékben különböző helyzetet idéznek elő, ezért ezeket külön típusokként kezelik a gyakorlatban.

Vannak olyan betegségek, amik (nagy valószínűséggel) fogyatékos állapotot idéznek elő. Például az achondroplasia egy súlyos csontrendszeri elváltozás, ami korlátozza a mozgást: az érintett személy nem tudja kinyújtani a végtagjait. Jellemző a kisnövés is. Gyakori a középfülgyulladás: ez nagyothallást okozhat. Az ilyen betegségeket sokszor nem betegségként, hanem külön fogyatékossági típusként osztályozzák.

A különböző típushoz tartozó fogyatékosok nem tekintik sorstársnak egymást, bár a látás- és hallássérültek rokonnak tartják e két típust. Az egyes típusok különböző kultúrák kialakulására vezettek, amik közül a siketkultúra a legismertebb.

Az érdekképviseletek típusonként szerveződnek; a látássérültek érdekeit a Vakok és Gyengénlátók Országos szövetsége, a hallássérülteket a Siketek és Nagyothallók Országos szövetsége, az értelmi fogyatékosokat és segítőiket az Értelmi fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, az autistákat az Autisták Országos Szövetsége és a mozgássérülteket a Mozgássérültek Országos Szövetsége képviseli. Ezeket az Országos Fogyatékosügyi Tanács fogja össze. A beszédfogyatékosokat a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete képviseli. Ez a szervezet azonban nem tagja az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak.

Több országban bővebb kört tekintenek fogyatékosnak, így ott a pszichiátriai betegek és a krónikus betegek is annak számítanak. Nálunk ennek a fogalomnak leginkább a megváltozott munkaképességű felel meg.

Szóhasználat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sérültek.hu javaslata:

Helytelen, kerülendő kifejezés Helyes kifejezés Jelentés, megjegyzés
beteg, nyomorék fogyatékos, sérült, fogyatékossággal élő, segítségre szoruló
fogyaték, fogyatékkal élő [1] fogyatékosság, fogyatékossággal élő
fogyatékos, sérült, mozgássérült, vak, süket önmagában, főnévként     fogyatékos, sérült, mozgásfogyatékos, látásfogyatékos, vak, siket, hallásfogyatékos melléknévként + ember, személy satöbbi nagy mértékű használata nehézzé teszi a stílust
rokkant, béna, argó: kripli (német: Krüppel = nyomorék) rokkant ember, bénult ember a béna szó csak az argóban jelenti: ügyetlen, eredetileg és alapvetően mozgásában sérült (paresis, plegia)
kerekes székbe kényszerült, tolókocsiba kényszerült kerekes székes, tolókocsis
világtalan vak (ember, személy, satöbbi) a vakok világtól megfosztottként értelmezik a világtalan szót
süket siket, nem halló (ember) a siketek számára a süket szó azt jelenti: hülye
mutogatni, mutogatás jelelni, jelelés a jelnyelv használata
jelbeszéd jelnyelv önálló nyelv
törpe, törpenövés kisember, achondroplasiás


A süket szónak az érintettek számára negatív konnotációja (felhangja, hangzása) van, lenéző, sértő, mint, a béna (mozgássérült), buzi, világtalan szavaink. Ilyen megfontolásból, tehát az elfogadás gesztusaként INKÁBB mondjuk, hogy: siket, és jobb, hogy kerekes szék, (a tolószék helyett) vagy, hogy értelmileg sérült, értelmileg akadályozott, (a gyengeelméjű helyett).

A fogyatékosügy szóhasználata nem mindig egyértelmű, mert az egyik csoport által szívesen vett és használt szavakat egy másik csoport elveti, mint sértőt. Sőt, vannak, akik még magát a fogyatékos szót is elvetik. Tipikus példa, hogy a siketek elvetik a süket, a néma, a jelbeszéd és a mutogat, mutogatás szavakat, amikkel a hallóknak semmi bajuk sincs. A hallóknak nincs bajuk ezekkel a szavakkal még akkor sem, ha más típusú fogyatékosságot viselnek.

A különböző típushoz tartozó fogyatékosok nem tekintik sorstársnak egymást, sőt, hangsúlyozzák, hogy különböznek, és nem szeretik, ha mások összetévesztik a különböző állapotokat. Ez szóhasználatukban is megjelenik.

Képzés, rehabilitáció, munka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogyatékos gyerekek hagyományosan bentlakásos intézményekben, gyógypedagógiai iskolákban tanulnak, ahol a tanulás mellett rehabilitációban is részesülnek. Ezek az iskolák típus és terület szerint szerveződnek. A cél ezzel szemben az integrált oktatás megvalósulása lenne, ahol ép és fogyatékos gyerekek megfelelő szakmai és módszertani körülmények között együtt tanulhatnak. Ez nagyban javítaná a fogyatékos gyermekek továbbtanulási esélyeit, illetve későbbi munkaerőpiaci lehetőségeiket.

A fogyatékos emberek nagyrésze ki van zárva a nyílt munkaerőpiacról, és vagy segélyből/rokkantnyugdíjból kénytelen megélni, vagy úgynevezett védett munkahelyeken dolgozik. A fogyatékosok nagy része a munkaerőpiacról való kiszorítottság miatt szegénységben él, vagy éppen nyomorog. Az ő helyzetüket a nemzetközi jogi normákkal összhangban integrált munkahely lehetőségek javítanák.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bár a politikai nyelvezetben nagyon elterjedt, a MEOSZ már 2003-ban nyilatkozatban kérte a társadalmat a "fogyatékkal élő" kifejezés kerülésére. Lásd: MEOSZ-nyilatkozat, 2003
  • Kayess, R., French, P., (2008) ‘Out of Darkness into Light?’, 8 (1) Human Rights Law Review."
  • "Foucault, M., (2006) History of madness, Routledge."
  • "Kálmán Zs.-Könczei Gy., (2002) A taigetosztól az esélyegyenlőségig, Osiris"
  • Watson, N. (2004) ’The Dialectics of Disability: A Social Model for the 21st Century’, in Barnes, C. & Mercer, G. (ed.), Implementing the Social Model of Disability: Theory and Research’, pp. 101-117."
  • "Arnardóttir, OM. & Quinn, G. (2009) The UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities: European and Scandinavian Perspectives. Martinus Njhoff Publishers."
  • "UN Convention on the Rights of Persons wit Disabilities" http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/CRPD/Pages/ConventionRightsPersonsWithDisabilities.aspx#16
  • "Encyclopedia of disability, general ed. Gary L. Albrecht, Thousand Oaks, Calif. [u.a.] : SAGE Publ., 2005

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]