Fender Telecaster

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fender Telecaster
FenderTelecaster.jpg

Típus Elektromos gitár
Cég Fender
Gyártás 1950-ben: Esquire, Broadcaster
1951-től: Telecaster
Test tömör – kőris, éger
Nyak csavarozott – juhar
Menzúra 65 cm
Érintők 21
Húrok 6
Hangszedők 2 egytekercses
Húrláb fix (nincs tremoló)

A Fender Telecaster a Fender által készített első tömörtestű elektromos gitár – egyben a világ első sorozatgyártásban készülő ilyen hangszere.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik első tömörtestű elektromos gitár prototípust Leo Fender építette meg tölgyfából még 1943-ban.[1] Az eredetileg Broadcaster néven készített prototípusban nagy lehetőségeket látott a cég, így megkezdődött a gyártás. Miután kiderült, hogy a Gretsch cégnek már van egy Broadcaster fantázianevű dobfelszerelése, a nevet 1951-ben Telecasterre változtatta a Fender.[2] A végül több éves fejlesztgetés után 1950-ben egy hangszedővel, került forgalomba. Ezt a változatot Esquire néven máig forgalmazza a cég.[3] Később Fender felismerte, hogy két hangszedő alkalmazásával a gitár hangzása sokkal jobban variálható, így 1950 végén megkezdték a kéthangszedős változat gyártását Telecaster néven. Az akkoriban forradalminak számító gitár lett minden idők első sorozatban gyártott tömörtestű elektromos gitárja.

A Telecaster komoly népszerűségre téve szert a country-, és blues zenészek körében. Akadtak azonban olyanok, akik kifogásolták a gitártest kialakításának spártaiságát.[4] Kényelmetlennek ítélték hosszabb játék során, hogy a hangszer testének élei nincsenek eléggé legömbölyítve. Az ilyen kritikákat szem előtt tarva született meg 1954-ben a Stratocaster.

Nocasterek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizonyos modellek a Broadcaster / Esquire név- és modellváltás alatt név nélkül kerültek gyártásra 1950-51 fordulóján. A különbség csak annyi, hogy a gitár fején nem szerepel semmilyen modell-logó. Ezek a modellek ma gyűjtemények féltett kincseit képezik. 1999-ben a modell nocaster néven visszatért a Fender árukínálatába. A Nocaster a Fender bejegyzett védjegye.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Telecaster felépítése – a világ első sorozatgyártott tömörtestű gitárjáról lévén szó – mai szemmel nézve elég puritánnak mondható. A tömör test növeli ugyan a hangszer súlyát, de hosszabb és sokkal tisztább hangkitartást eredményez, mint az üreges test.

Alapszerkezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Test[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gitártest Fender első tömörtestű gitárkísérleténél még tölgy volt, de ez a fafajta hangzásban nem felelt meg a zenészek elvárásainak, így végül a kőris, és éger fafajták használatánál döntött.

Az éger használatát aránylag kis súlyával, és testes hangjával szokták magyarázni a hangszerkészítők.
A kőris az égernél határozottabb erezettel rendelkezik, hangja csattogós, mégis fényes és meleg hatású.

A test szélei csak alig lekerekítettek, így a kezdetekben több zenész is panaszkodott a gitár hosszú távon kényelmetlen használatára. A test egyetlen bevágással rendelkezik, hogy a magasabb hangfekvések is elérhetőek legyenek a gitáros számára. A gitáron található koptatólap a test közepén elhelyezett hangszedőtől a nyakig tart, hangszedő felőli oldala lapos.

Nyak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Skunk stripe” gitárnyak
Telecaster fej

Az összesen 22 érintővel rendelkező nyak a 17. érintőnél kapcsolódik a testhez. A fogólapon hagyományosan kör alakú berakások segítik a tájékozódást. A 3, 5, 7, 9, 15, 17, 19-es érintőknél egy, míg a 12-nél két berakás található. A nyakat négy csavar rögzíti a testbe mart vájatba, így gyorsan eltávolítható. Erre szükség is volt, mivel a nyakmerevítő pálca állító csavarja a nyak alsó részén, a testtel történő találkozásnál található. A későbbi modelleken kényelmi szempontokból ezt a megoldást is lecserélték, és a Stratocasterhez hasonlóan a felső nyereg felett, a gitár fején lehet állítani a nyakmerevítő pálcát.

A nyak és az érintőlap eredetileg egyetlen darab juharfából készült. Ebben az időben a merevítőpálca vájatát a hawaii koafa sötét csíkjával fedték le. Ezt a megoldást a mai napig „skunk stripe”-nak, azaz borz csíknak nevezik. Később a fogólap már a mai verziókhoz hasonlóan rózsafából készült, így a merevítőpálca a fogólap alá került, de a Fender cég a mai napig árulja a skunk stripe-os megoldással készített változatokat is.

Fej[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Telecaster aszimmetrikus fejet kapott. A hangolókulcsok mind egy oldalon találhatók, így a húrok aránylag egyenes vonalban futnak át a felsőnyergen. Ez a megoldás gyakorlatilag megszünteti a nyeregre gyakorolt oldalirányú erőt, és a hangoláskori húrmozgás sem koptatja oldalirányban a nyerget.

Húrozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Telecaster a legtöbb gitárhoz hasonlóan hat húrral készül, ebből az elektromos gitárok hagyományainak megfelelően három palástolt, három sima húr. A gitár húrjait érdekes módon a hangszer hátán kell befűzni. Befűzés után a test belső része felől kerülnek rögzítésre, míg a másik végük átkerül a húrlábakon. A húrok ezután 65 centimétert "tesznek meg" a felső nyeregig – ezt nevezik skálahosszúságnak vagy menzúrának.

Húrlábak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fix-húrláb, három húrvezetővel. Mellette a három kezelőszerv: hangszedő-váltó, hangerő, és hangszínszabályzók.

A Telecaster megalkotásának idejében még nem volt olyan precíz az elektromos gitárok építése, mint napjainkban, így a tremoló használata valószínűleg komoly tartóssági hibákat okozott volna. A Telecasternél a Fender épp ezért az erős és megbízható fix-húrlábas megoldást választotta. További előnye ennek a megoldásnak, hogy – mivel a húrok rendkívül stabilan vannak rögzítve – a hangszer hosszú hangkitartással és jó basszusátvitellel rendelkezik. Ezeken felül a fix-húrlábas megoldás a hangolást is tovább megóvja, mint a tremolókarral ellátott szerkezetek.

A korai modellek csak három húrvezető nyereggel rendelkeztek, ezek két szélükön egy-egy húrt tartottak. Később az oktávtisztaság pontosabb beállíthatósága miatt áttértek a Stratocaster hat húrvezetős megoldására.

Hangszedők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik nagy újítás az Esquire és Broadcaster modellekhez képest, hogy a Telecaster egy helyett már két darab egytekercses (single-coil) hangszedővel rendelkezett. A felső, nyak-oldali pick-up az interferencia csökkentése végett fém borítást kapott, tartó csavarjai pedig közvetlenül a gitártestbe futnak.

Az alsó hangszedő egy hagyományos, borítás nélküli pick-up, mely közvetlenül a húrlábhoz lett rögzítve. A hangszedő alatt található fémlemez (a húrláb) előnye, hogy a pick-up fém burkolat nélkül sem gerjed.

A Telecaster modelleken három szabályozót találunk, melyek egymás mellett, krómozott alátéten helyezkednek el. Az első egy háromállású kapcsoló, mellyel a hangszedők között váltogathatunk. (Középállásban egyszerre működik mindkét pick-up.) A kapcsoló mellett két tekerős potméter van, az egyik egy változtatható ellenálláson keresztül a hangerőt, a másik a hangszínt állítja.

Modellvariánsok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenleg forgalomban lévő Telecaster típusok:[5]

  • American
    • American Deluxe
    • American Vintage
  • Artist
  • Classic
  • Custom
    • Custom Artist
    • Custom Classic
    • Custom Shop Limited Edition
    • Custom Shop Ltd Dealer Select
    • Custom Shop Classic Player Baja
  • Deluxe
  • Flat Head
  • Highway One™
  • Special Edition
  • Standard
  • Time Machine™

Előadói modellek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fender azok számára a világhírű zenészek számára, akik a cég hangszereit preferálták[6], saját modellt dobott piacra.

Telecaster Artist és Custom Artist modellek:

Artist modellek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Custom Artist modellek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fender Telecaster témájú médiaállományokat.