Dux Adolf

Dux Adolf
Dux Adolf portréja a Vasárnapi Ujságban
Született	1822. október 25. Pozsony
Elhunyt	1881. november 20. (59 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	bölcsész, újságíró, kritikus, műfordító
A Wikimédia Commons tartalmaz Dux Adolf témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dux Adolf (Pozsony, 1822. október 25. – Budapest, 1881. november 20.) bölcsészdoktor, újságíró, kritikus, műfordító, a Kisfaludy Társaság tagja.

Életpályája

Szegény zsidó szülők gyermeke volt, aki már gyermekkorában kivált szorgalmával és észbeli tehetségével. A tudás olthatatlan szomjával vetette magát arra, amit akkor egy zsidó iskolában tanulni lehetett; még nem volt tízéves, mikor atyja egy alkalommal a 13 éves gyermeket bemutatta Deák Ferencnek azpozsonyi országgyűlésen. Deák, aki jó indulattal fogadta a látogatást, megvizsgálta a gyermeket és különösen a földrajzból adott feleletei annyira megtetszettek neki, hogy három ezüst húszassal – ami akkor nagy pénz volt, kivált egy szegény fiúnak – megajándékozva bocsátotta el magától. Más fiúkkal ellentétben ő könyveket és írószereket vásárolt a három húszason és folytatta tanulmányait; később is mindig szegény ember volt, aki csak a szellemi élet kincseivel kereskedett és azokból csinált forgalmat magának és a világnak.

A gimnáziumot szülővárosában és Győrött, ezután a pozsonyi akadémiában a két bölcseleti és ugyanannyi jogi tanfolyamot elvégezte. Az időkben, mikor Pozsonyban, az országgyűlés tagjai és az országgyűlési ifjúság között a magyar szó mind gyakoribb lett, Dux is lassanként annyit megtanult magyarul, hogy szótár segítségével képes volt rövidebb magyar cikkek fordítására. Bő alkalma jutott erre, mikor Neustadt Adolf 1847-ben Pozsonyba ment, és a Pressburger Zeitungot átvette. Később magyar költeményeket is fordítgatott az említett lapba és annak melléklapjába a Pannóniába. 1848-ban, mikor az első zsidóüldözések kezdődtek és a magyarországi zsidóságot a sajtóban is német és osztrák szellemmel és magyartalansággal vádolták ák, őbennr ekkorra már magyar szellem és hazafias érzelem élt, s bátran és erélyesen kelt hitsorsosai védelmére.

Tanulmányainak folytatására 1849-ben Bécsbe ment, ahol az egyetemen bölcseletdoktori oklevelet nyert. De e mellett és azután is kizárólag az irodalomnak élt. Az Oesterreichische Zeitung mellett Warrens Konrádnál kapott alkalmazást. 1852-ben a reakció miatt kénytelen volt Bécset elhagyni; hazament szülővárosába és ott részben mint póttanár a városi reáliskolában, részben mint író (újra a Pressburger Zeitung mellett) két évig működött; ekkor Bécsbe hivták a Wandererhez, onnét pedig 1855-ben a Pester Lloydhoz. Azontúl ennél működött, azt a pár évet kivéve, mely alatt az Ungarischer Lloyd munkatársa is volt, valamint 1865. évet, melyet Bécsben töltött a General-Correspondenz mellett, amely kőnyomatú lap akkor egyik főközlönye volt a Deák húsvéti cikke által megindított kiegyezési törekvéseknek.

Ez időben még nem volt annyira birtokában a magyar nyelvnek, hogy magyar író lehessen; de feladatul tűzte maga elé, hogy a magyar irodalom ismertetésére és terjesztésére műfordításokkal és bírálati tanulmányokkal hasson. Irodalmi működésének ez ága a legterjedelmesebb, leghasznosabb, s ezzel tette a legkiválóbb szolgálatokat irodalmunknak. Dux volt az első, aki Petőfi Sándort német fordításban bevezette a külföldi irodalomba; ezen első kísérletei is hűség és értelem tekintetében becsesek és nem is voltak hatás nélkül; fordított még Eötvös Józseftől, Vörösmarty Mihálytól, Arany Jánostól és újabb költőink közül is számosaktól. Nem kevesebbet használt irodalmunknak ismertető tanulmányaival, bírálati, életrajzi és egyéb cikkeivel, melyeket német lapok és szemlék, különösen pedig lexikonok számára készített.

Ezen érdemeiért 1867-ben külső tagjának választotta őt a Kisfaludy Társaság, melyben 1868. február 5-én A színészet mint közügy különös tekintettel a népszínműre című értekezéssel (mely a társaság Évlapjainak új folyama IV. kötetében jelent meg) foglalta el székét. Ezzel mint magyar író lépett föl és A bohózat elmélete című munkájával (mely ugyanott jelent meg) a kitűzött 40 arany pályadíjat nyerte el, mire a társaság 1870. január 26-án belső tagjának választotta. Mint ilyen 1871. október 25-én a Darwinismus és szépészet című munkájával (ugyanott, VII kötet) foglalt széket. Mint a német nyelvű, de alkotmányos szellemű Pester Lloydnak állandó belső munkatársa, e lapnak irodalmi, szépművészeti és különösen akadémiai és színházi rovatának vezetője, annyit használt irodalmunknak és az ízlésnek, mint kívüle kevesen.

Dux sohasem volt egészséges; gyönge testalkatát már születésével hozta magával; gyermekkora óta nélkülözésekkel, az élet fenntartásának nehéz gondjaival küzdve, túlfeszített munkával keresve mindennapi kenyerét, teste ápolására, kényelem és pihenés keresésére sem módja, sem ideje nem volt soha. Idő előtt megöregedett; azután nagyobb bajok is járultak a munka és fáradság által megtört testének végképp megrontásához. Súlyos szervi betegségek előbb szobájába zárták, majd ágyba vetették; hiába keresett enyhébb éghajlatot. Megtörve, betegen is még mindig dolgozott; még pár nappal halála előtt néhány bölcseleti gondolatot küldött a Pester Lloydnak, mely azokat halála utáni nap közölte.

Sírjánál Falk Miksa mondott megható búcsút. A Kisfaludy Társaságban 1882. február 22-án Sturm Albert tartott fölötte emlékbeszédet. A pozsonyi Toldy-kör 1882-ben szülőházát emléktáblával jelölte meg, mely ünnepélyen a Kisfaludy Társaság is képviselve volt.

Munkái

• Ausgewählte Dichtungen von Petőfi. Wien, 1846.
• Der Zerfallene. Roman von Laidslaus Kelemenffy. Aus dem Ungarischen. Pressburg, 1847. Két kötet.
• Der Bauernkrieg in Ungarn 1514. Historischer Roman von Baron Joseph Eötvös. Aus dem Ungar. Pest, 1850. Három kötet.
• Zur ungarischen Frage, von Anton von Zichy. Aus dem Ungar. Wien, 1850.
• Ungarische Dichtungen. Pressburg. u. Leipzig. 1854. (Petőfi és Lisznyay költeményeiből, egy terjedelmesebb verses előszóval, melynek a szerző némi önéletrajzi tartalmat is adott.)
• Die Bucanier. Aus dem Französischen nach Paul Duplessis. Pressburg, 1854. Öt kötet.
• Ein ungarischer Nabob. Roman von Moritz Jókai. Aus dem Ungar. Pest, 1856. Négy kötet. (Belletr. Lesekabinet der magyar. Literatur.)
• Der alte Infanterist und sein Sohn der Husar. Charakterbild mit Gesang in 5 Akten, nach Josef Szigeti's ungar. Volksstücke: A vén bakancsos és fia a huszár frei bearbeitet. Wien, 1858.
• Bánk-Bán. Drama in 5 Akten von Joseph Katona. Aus dem Ungar. metrisch übersetzt. Leipzig, 1858.
• A magyar nemzeti muzeum. Pest, 1857. (Utmutató ennek műkincsei gyűjteményeiben. Ism. M. Sajtó 1856. 283. sz.)
• Das National-Museum. Eine Skizze. U. ott, 1858.
• Die Schwestern. Roman von Baron Joseph Eötvös. U. ott, 1858. Két kötet. (Belletr. Lese-Kabinet der magyar. Literatur.)
• Mein Reisetagebuch, von Lilla von Bulyovszky. Aus dem Ungar. U. ott, 1858.
• Dichtungen von Johann Arany. U. ott, 1861. (Keveháza s Katalin fordítása.)
• Ungarische Dorfgeschichten. Von Joseph Freiherr von Eötvös. Aus dem Ungar. Wien und Leipzig, 1862. Két kötet.
• Frauen vor dem Spiegel, von Paul Gyulai. Aus dem Ungar. Pest, 1864.
• Koronázási Emlékkönyv. U. ott, 1867. (A szöveget Falk Miksával együtt irták.)
• Auf Ludwig Kossuth's neuere Briefe, von Michael Horváth. Aus dem Ungar. U. ott, 1868.
• Deutsch-Ungarisches. U. ott, 1871. (Eredeti beszélyek.)
• Schwarze Diamanten. Roman von Moritz Jókai. Aus dem Ungar. U. ott, 1871. (Névtelenül.)
• Gesammelte Werke von Josef Freiherr von Eötvös. Aus dem Ungar. Wien, 1872. (Der Karthäuser. 6. kiadás a szerző életrajzával Dustól. 7. k. U. ott, 1878. Der Dorfnotär. 3. kiadás. Gedanken 3. kiadás.)
• Für den Glanz des Hauses, von Freiherr Joseph von Eötvös. Wien, 1873. (A szerzőnek bevégzetlen regénye, melyet D. befejezett.)
• Der letzte Herr eines alten Edelhofes, von Paul Gyulai. Aus dem Ungar. Leipzig, 1874.
• Melanchtons Beziehungen zu Ungarn, von Wilhelm Fraknói. Deutsch von… Bpest, 1874.
• Graf Stefan Széchenyi und seine hinterlassenen Schriften, von Graf Melchior Lónyay. Aus dem Ungar. U. ott, 1875.
• Über unsere öffentlichen Angelegenheiten. Die Bankfrage, von Graf Melchior Lónyay. Aus-dem Ungar. U. ott, 1875.
• Geschichte der Stadt Neusohl, von Arnold von Ipolyi. Aus dem Ungar. Wien, 1875.
• Vallás és tudomány. Bpest, 1876.
• Die geschichtliche Entrvickelung des Gewerbwesens in Ungarn, von Arnold Ipolyi. Aus dem Ungar. U. ott, 1877.
• Geschichte und Restauration der kirchlichen Kunstdenkmale in Neusohl, von Arnold Ipolyi. Aus dem Ungar. U. ott, 1877.
• Aus Ungarn. Leipzig, 1879. (Irodalmi és művelődéstörténeti rajzok. Ism. Figyelő VII. Ellenőr 1880. 427. sz.)
• Ein alter Schauspieler, von Paul Gyulai. Aus dem Ungar. U. ott, 1879.

Pestre kell menni c. vígj. 1 felv. 1859. április 15-én adták a pesti Nemzeti Színházban; Szigeti József Vén bakancsosát lefordította németre és a budai arénában előadták 1858. április 5-én. Jókai Dózsa Györgyét is lefordította 1858-ban egy bécsi színpad számára.

Szerkesztette 1860. július 31-től augusztus 31-ig a Pesti Kereskedelmi Lapot, melyet a pesti hites alkuszok testülete adott ki németül is Pester Geschäftsblatt címmel.

Az említett cikkein kivül megjelentek tőle dolgozatok a Pressburger Zeitungban (1848. 36. sz. Freiheit, Gleichheit, Brüderlichkeit), a Szépirodalmi Közlönyben (1857. A szerelem világtörténeti kifejlődése, 1858. A lángész, A magyar népszinműről), a Nefelejtsben (1859. Schiller Fridrik életéből; 1861. kritikák); a Divatcsarnokban (1861. könyvismertetés); a Hölgyfutárban (1860. 88. sz. Nehány szó Faust előadásáról, Naplójából utirajzok), az Illustr. Israel. Jahrbuchban (1859. Drei Richtungen, Ein Ziel, Aus Pressburg); a Pest-Ofner Zeitungban (1860. 136. sz. Berzsenyi: Romlásnak indult hajdan erős magyar című ódája németül és a költőről emlékezés); a Jogtudományi Közlönyben (1868. Esküdtszék és élczlapok), a Fővárosi lapokban (1868. A szinészet mint közügy, 1878. Ki volt Rousseau magyar barátja?); a Reformban (1870. 71. sz. A nemzeti szinház országos állása és jogosultsága); az Athenaeumban (1873. A régi és az uj hit, 1874. Dr. Mäuslein Peregrinus, elbeszélés, eredetileg németül adatott ki); a Budapesti Szemlében (VIII. 1875. Könyvismertetés, X. A szinészet mint közügy különös tekintettel a népszinműre); a Kisfaludy-társaság Évlapjaiban (X. 1874. A komikum lélektana és a nevetés élettana, XIII. 1877. Steinacker Gusztáv emlékezete, XV. 1879. Kisfaludy K. levele Csapó Dánielhez), az Életképekben (1876. Diogenes nagybátyám Mandel Dávid), a bécsi Literaturblattban (1878. Die Werther-Periode in der ungarischen Literatur); a Pester Lloydban (1878. máj. 11. Der Alcibiades von Budapest: Kármán Józsefről, 1879. 256. 258. sz. Bei Széklern und Sachsen) sat. 1880. 34. sz. Das Grabmal des Gelehrten (Bolyai), a Századokban (1878. Messerschmidt Xav. Ferencz szobrász életrajzához, 1881. 322. sz. Gedanken von A. Dux, a P. Lloyd számára hátrahagyott kéziratából), a Literarische Berichte aus Ungarn-ban (1877. Die ungar Dichtung der Gegenwart, 1878. Die Kirchenkunstdenkmale Neusohls, Michael Vörösmarty, 1879. Ungar. Roman- und Erzählungsliteratur der Gegenwart, Eduard Szigligeti, Ungarische Belletristik, 1880. Stefan Toldy), az Ország-Világban (1880. Gotthard Gergely a székely regélő); irt még a P. Napló, Ueber Land und Meer, Gartenlaube s Fliegende Blätter c. lapokba. Még lexikografiai úton is ismertette hazánk viszonyait; igy a Meyer Konv. Lexikon 3. kiadása s a Spamer Ottó által Lipcsében kiadott Illustrirtes Konversations-Lexikon der Gegenwart számára is ő irta a magyar életrajzokat.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893.