Ugrás a tartalomhoz

Dezsényi Péter

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hkoala (vitalap | szerkesztései) 2021. május 22., 18:43-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Dezsényi Péter
Született1955július 27. (69 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
Foglalkozásaszínész, rendező, író, rádiós, kommunikációs szakember, egyetemi oktató
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (színész szak, -1982)
Színház- és Filmművészeti Főiskola (színházrendező szak, -1987)
SablonWikidataSegítség

Dezsényi Péter (Budapest, 1955. július 27. –) magyar színész, rendező, író, kommunikációs szakember, egyetemi oktató.

Életpályája

Budapesten született, 1955. július 27-én. A Nemzeti Színház stúdiójában kezdett színészettel foglalkozni, ahol 1974-ben végzett. 1975-től a szolnoki Szigliget Színházban szerepelt. 1978-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakos hallgatója volt. Major Tamás osztályában végzett 1982-ben. Második, színházrendezői diplomáját is a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte 1987-ben. Rendezőként először Miskolci Nemzeti Színház foglalkoztatta, majd 1990-től 1995-ig a Kassai Thália Színház rendezője és főrendezője volt. Vendégként rendezett az egri Gárdonyi Géza Színházban, Győrben és Debrecenben is. Tanítással Kassán kezdett el foglalkozni, diákszínjátszóknak tarott kommunikációs képzéseket. 1995-től a rádió munkatársa, szerkesztő-riportere volt.

... a Magyar Rádióhoz kerültem a Napközben című műsorba. Barra Marival ültem egy szobában, aki éppen akkor készült megalakítani a maga kommunikációs iskoláját és érdeklődött, tudnék-e én ehhez valamit hozzátenni a színház oldaláról. Amit a kassai fiataloknak összeraktam, minimális módosításokkal használható lett... A metakommunikáció a szakterületem, erről olyasmit tudok, ami a színészi létből fakad, és más nem tudja elmondani.[1]

2009-ben doktorátusát is megszerezte, DLA (Doctor of Liberal Arts) minősítéssel. 2006-tól oktatott a Barra Kommunikációs Intézetben. 2002-től óraadó, 2009-től főállású oktató a Budapesti Metropolitan Egyetemen, kreatív kommunikációt, művészeti kommunikációt és nem verbális kommunikációt oktat.

Könyvei

  • Kérd kölcsön a medve kalapácsát! De úgy, hogy oda is adja! Kommunikáció a gyakorlatban (Bagolyvár, Bp., 2002)
  • NEM MONDOD! – A metakommunikáció technikája színészeknek és nem színészeknek (Medicina, Bp., 2010)
  • Kreatív kommunikáció (Medicina, Budapest, 2017)
  • Hajrá Suka!!! – Az inspiráció természetrajza (Medicina, Budapest, 2019)
  • A féknyúz bajnokai; Medicina, Bp., 2021

Színházi szerepeiből

Színházi rendezéseiből

Források

Jegyzetek

További információk