Csalánfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csalánfélék
Nagy csalán (Urtica dioica)
Nagy csalán (Urtica dioica)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosids
Csoport: Eurosids I
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Család: Csalánfélék (Urticaceae)
Juss.
Szinonimák
  • Cecropiaceae C. C. Berg[1]
Nemzetségek

Lásd a szövegben.

Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csalánfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csalánfélék témájú kategóriát.

A csalánfélék (Urticaceae) a rózsavirágúak rendjének (Rosales) egyik családja, az APG II-ben az eurosid I kládban. A csalánfélék a szilfafélékkel (Ulmaceae), a kenderfélékkel (Cannabaceae) és az eperfafélékkel (Moraceae) együtt a renden belül is monofiletikus csoportot alkot, így a korábbi csalánvirágúak név e négy klád egységének fenntartható. Ugyanakkor a Cecropia génuszról, amit korábban egyesek a Moraceae, mások az Urticaceae családba, vagy saját Cecropicaceae családba helyeztek, bebizonyosodott hogy az Urticaceae családba tartozik.[2] A korábbi rendszerekben (Urania Növényvilág, Hortobágyi-rendszer, Borhidi-rendszer) a csalánvirágúakat a barkás fákkal (varázsdió-virágúak – Hamamelididae) hozták rokonságba. A családba 54 nemzetség 2626 faja tartozik. A legnagyobb fajszámú nemzetségek a Pilea (500-715 faj), Elatostema (300 faj), Urtica (80 faj) és a Cecropia (75 faj).

Elterjedésük, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbbjük trópusi növény, a trópusokon liánok és fa termetű csalánfajok (Cecropia) is előfordulnak – a mérsékelt övben csak lágy szárúak és cserjék élnek.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eperfafélékhez hasonlóan már az eocén óta ismeretesek a családba tartozó növények levéllenyomatai. A mintegy hétszáz faj többsége lágy szárú. Mivel a csalánfélék főképp lágy szárúak, arra lehet következtetni, hogy a taxon levezetettebb, specializáltabb, mint az eper- vagy szilfaféléké. Az eperfafélékben szokásos tejnedv főképp a kéregszövetben fordul elő, és nem is mindig fehéres: inkább áttetsző, ragadós váladék.

Tagolatlan, fűrészes szélű leveleik szórtan vagy keresztben átellenesen állnak, pálhásak. Egyes fajok levelein mész- vagy kovavázú, gyulladáskeltő anyagokat (hisztamin, acetilkolin, szerotonin, hangyasav) tartalmazó csalánszőrök (cisztolit szőrök) nőnek – ezeket jellegzetes alakjuk miatt találóan retorta szőröknek is nevezik. A Laportea nemzetség fajainak váladéka akár súlyos gyulladásokat, fekélyeket is okozhat.

Apró, zöld leplű virágtakarójuk általában négy levélből áll. A porzók száma is ugyanennyi vagy kevesebb. A porzók és a virágtakaró levelek – épp úgy, mint a rend többi családjában – fedik egymást (szuperponált helyzetűek). A takarórendszer teljes redukciója miatt a virágok olykor csupaszok, mindig egyivarúak. A magház általában felső állású. A csalánpollen az egyik legfőbb allergén anyag Magyarországon. A virágok füzérbe, hajtáscsúcsi csomóba vagy bugába rendeződnek. Termésük apró makk, aszmag vagy csonthéjas.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes fajok egy-, mások kétlakiak. A portokokban fejlődő pollen robbanásszerűen hagyja el a pollenzsákokat, és szél juttatja el a ginőceumokhoz.

Ismertebb fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csalánféléknek csak néhány faja él Magyarországon, mivel főképp – mint már említettük – trópusi fajok. A nagy csalán (Urtica dioica) magaskórós társulások és a gyomtársulások (főképp ruderális gyomtársulások magas nitrogéntartalmú talajt) jelző faja. Erdőszéleken, patakpartokon főképp a vörös acsalapuval és az óriászsurlóval társul. Az egész világon elterjedt, kozmopolita faj, levelei keresztben átellenesek, kétlaki, évelő faj. Védett hazai faj a lápi csalán (Urtica kiovensis), a láp- és mocsárerdők lakója. A kis csalán (Urtica urens) a ruderális gyomtársulások egyéves faja. A közönséges falgyom (Parietaria officinalis) szintén ruderális helyek növénye; leveleit nem borítják csalánszőrök.

A hazánkban is élő csalánfajok több védett tarkalepkefaj – például az Atalanta-lepke (Vanessa atalanta) és a nappali pávaszem (Inachis io) – tápnövényei.

Trópusi-szubtrópusi rostnövény a rami vagy hócsalán (Boehmeria nivea). Valószínűleg Kínából származik, és ott évszázadok óta termesztik is.

A sivatagi csalán (Forsskaolea tenacissima) a Földközi-tenger mellékének erősen szárazságtűrő növénye. Európában csak Spanyolországban (például az andalúziai Tabernas sivatagban) és Máltán honos.

Nemzetségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sytsma, Kenneth J.; Morawetz, Jeffery; Pires, J. Chris; Nepokroeff, Molly; Conti, Elena; Zjhra, Michelle; Hall, Jocelyn C. & Chase, Mark W. (2002): Urticalean rosids: Circumscription, rosid ancestry, and phylogenetics based on rbcL, trnL-F, and ndhF sequences. American Journal of Botany 89(9): 1531-1536. PDF full text
  1. Germplasm Resources Information Network (GRIN): Family: Urticaceae Juss., nom. cons. (HTML). Taxonomy for Plants. USDA, ARS, National Genetic Resources Program, National Germplasm Resources Laboratory, Beltsville, Maryland, 2003. január 17. (Hozzáférés: 2008. április 24.)
  2. Sytsma et al. (2002)