Csíki székely krónika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Csíki Székely Krónika szócikkből átirányítva)
Az állítólagos székely áldozópohár Orbán Balázs: Székelyföld leírása (1868) c. könyvében.

A Csíki székely krónika egy vitatott hitelességű történeti írás, amely állítólag 1533-ban keletkezett latin nyelven, és egyik másolata maradt fent az utókorra. A krónika a Sándor család genealógiája mellett foglalkozik a székelyek eredetével és történetével is, és utóbbiaknál a hun eredetet hangsúlyozza. A történészek többsége a könyvet Sándor Zsigmond által 1795-ben készített hamisítványnak tartja.

Keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állítólagos krónika 1533-ban keletkezett, három példányban, 153 levél összefoglalásaként, Sándor Menyhért várában, Vacsárcsi és Csíkfalva (ma Csíkszentmihály része, Csigafalva) között.

1695. március 14-én Csíkszeredában lemásolta Szentsimoni Veres Péter (aki az alcsíki Csíkszentsimonról költözött a felcsíki Csíktapolcára), és a csíkszentkirályi Bors István osztoztató bíró (aki 1691-ben Alcsíkszék hites assessora volt). 1796-os másolatának fordítását 1796. november 20-án Farkas Nepomuk János pap egy levél kíséretében elküldte Aranka Györgynek. A levélből kiderül az is, hogy a Csíki Székely Krónika „méltóságos főtiszt által akadott kezére”, azaz Csíkszék főtisztje (főkirálybírája), homoródszentmártoni Bíró György (vagy Gábor) adta át Farkas Nepomuk Jánosnak.[1]

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

A krónika a székely nemzet hun eredetét és ősi nemzetiségi szerkezetét tárgyalja. Attila birodalmának szétesése után a hunok egy része a mai Székelyföldön telepedett le, örökségeiket és a hivatalokat ágak és nemzetségek szerint osztva fel maguk között. Árpád előtt a legfőbb tisztviselő a főrabonbán volt, aki a legfőbb papi és főbírói hatalmat is viselte. A főrabonbán székhelye a Székelyudvarhely melletti Budvár volt, itt hirdette ki a vallási és világi törvényeket a nemzeti áldozópohár használatával, itt adta ki parancsait, itt szabta ki a büntetéseket, és itt gyakorolta fölségi jogait a nemzet közgyűlésében.

Zandirhám főrabonbán idejében, a hunok, Árpád vezér vezetése alatt, másodszor is bejöttek a Kárpát-medencébe. Zandirhám követeket küldött a hunok elé, majd fogadta őket, és 6 kőre metszett törvényt olvastatott fel Budvárában a nemzet előtt, a nemzeti áldozat szertartásaival. A vérszerződéssel szentesített törvényeket Árpád átvette, elfogadta, majd a székely nemzet rabonbánjául ajánlotta Zandirhám fiát, Upoltot, akinek két fia volt: Apor és Ugron. Ezek után Árpád Munkácsra távozott, a törvényeket áldozati szertartással megerősítette, és bevezette népét Pannóniába.

A krónika a továbbiakban ismerteti Zandirhám és fiainak leszármazását, majd az áldozópohár viszontagságait, és töredékeket közöl a székelyek történeteiből 1530-ig. Upolt unokájának mondja Apor Sándort, akitől állítólag a csíkszentmihályi Sándorok is származnak. Sándor Menyhért házában (várában) szerkesztik 1533-ban azt a történelmi kivonatot, amelyet Csíki Székely Krónika néven ismerünk.[2]

Az eredetisége körüli kételyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rossz latinsággal megírt, kusza szerkezetű, nehezen érthető krónika valóságtartalmát sokan vitatták, vitatják. Egyesek szerint a székelyek őstörténeti alapforrása, mások szerint hamisítvány.

Eredetisége melletti érvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredetiség mellett érvelők szerint Sándor Zsigmond felkészültségét nagyságrendekkel meghaladó kutató sem lett volna képes egy hasonló krónikát hamisítani. Másrészt igazolt és nem vitatott történelmi tény, hogy 1554–ben csíkszentmihályi Sándor Mihály és Bernád Mihály a székelyek nevében követségben jártak I. Ferdinánd királynál. Előadták, hogy a székelyek ősidőktől fogva, mióta Attila vezérlete alatt Erdélybe jöttek, pénzadót nem fizettek, hanem szabadok és igaz nemesek voltak.[3] Mivel Sándor Mihály Sándor Zsigmond közeli rokona volt, lehetséges, hogy Sándor Mihály vállalkozása kapcsán a bizonyítékokat, információkat összegyűjtötték. A krónika rejtélyének megoldásában sokat segíthetne a követjárásra vonatkozó információk, jegyzőkönyvek feldolgozása.

Az eredetiséget elfogadó Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila szerzőpáros idézi Szabó Károly történészt, aki szerintük 1854-ben bebizonyította, hogy a mű hiteles: „Ezen krónika latin szövegében több görög szó jön elő, melyek bár a többszöri értetlen másolás következtében eredeti alakjokból többé kevésbé ki vagynak vetkeztetve, nagyobb részben értelmökre visszavihetők, s mint részletes fejtegetésökből mindjárt meglátjuk, arról tesznek bizonyságot, hogy e krónika szerkesztői előtt az általok használt latin irományok közt görög kéziratok, egyenesen a székely földön írt görög kéziratok, vagy legalább ezek kivonatai feküdtek.” [4]

A hamisítás melletti érvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szádeczky-Kardoss Lajos 1911. évi, rendes akadémiai taggá történt választása alkalmából tartott székfoglaló beszédében a következőket mondta: „Végeredményben megállapítottam, hogy a krónikát Sándor Zsigmond hamisította 1796-ban, beteges családi hiúságból, és perdöntő czélból, anyagi érdek előmozdítására.”[5] Az egyetemi tanár, akadémikus felhívja a figyelmet arra, hogy Sándor Zsigmond nagy birtokpert folytatott családja nevében is az Aporokkal, és a per anyagában többször hivatkozott a hamis krónikára. Ami a rabonbán méltóságot illeti, Szádeczky jogosan jegyzi meg, hogy ez a cím egyetlen korábbi székelyekkel foglalkozó történeti munkában sem fordul elő. „A rabonbán szót tehát az intézménnyel egyetemben én a Sándor Zsigmond compilatiojanak tartom, s nem tartom a komoly történeti okoskodással megegyeztethetőnek, hogy a rabonbán szó értelmezése végett megtegyük a székelyeket zsidó kazároknak.” - írja.

Hermann Gusztáv Mihály történész szerint: „Hamis voltához viszont aligha fér kétség. Túl a szöveg árulkodó anakronizmusain és következetlenségein, a krónika sehogyan sem illik az állítólagos eredeti változat keltezése (1533) korába, míg felbukkanása idején, a XVIII-XIX. század fordulóján a hamis történelmi dokumentumok készítése szinte tömeghóbortként jelentkezett.”[6]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bíró György (Gábor) Madarason lakott, Rákos és Nagyboldogasszony között. A Madarassal szomszédos Oltfalva, Dánfalva, Karcfalva és Jenőfalva együtt alkotják Nagyboldogasszony egyházközséget, melynek régi temploma egy kimagasló dombon áll Karcfalván, az országút mellett. A madarasi plébánián az egyházi könyvek egyike a „Madarasi kápolna adósságainak könyvecskéje, mely homoródszentmártoni Biró Gábor által kezdetett anno 1740” . Biró 1799. november 17-én Csíkmadarasról keltez levelet. 1801. október 16-án fogadja el az ünnepnapokon való dorbézolás ellen kiadott rendeletét. (A madarasi plébánián Protocollum episcoparium, 76. l.) Benkő Károly szerint főkirálybíró volt 1791–1801-ig (Csík-, Gyergyó- és Kászonszék leírások 52. l.) Homoródszentmártoni Bíró Gábor csíki főkirálybíró közeli rokonságban volt a csíkszentmihályi Sándor családdal, Bíró Gábor édesanyja Sándor Zsuzsa. Ez utóbbi testvérének, Sándor Mihálynak a fia Sándor Zsigmond – Bíró Gábor első unokatestvére – aki jelentős szerepet játszik az ún tatár-per folytatásában. (Forrás: Szőcs István: Csíki Székely Krónika, 69.-75. old.)
  2. www.rejtekhely.ro fórumbejegyzés
  3. Székely Oklevéltár II. 112. lap.
  4. Szabó Károly: Csíki Székely Krónika, 1873
  5. Dr. Szádeczky Lajos: Még egyszer a Csíki Székely Krónikáról. Székfoglaló értekezés, felolvasva az 1910. március 6-i ülésen. Kiadta a Magyar Tudományos Akadémia 1911-ben.
  6. Hermann Gusztáv Mihály: Székely történeti kistükör 1848-ig, (rövidebb változata megjelent a Limes. 2004/XVII. 1-2. számában)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy Géza: A Csíki székely krónika. Székely Nemzet (Sepsiszentgyörgy), 1886, 140-169. lapszámok. (A krónika előszóval és magyarázó jegyzetekkel ellátott kritikai kiadása, sorozatként közelve a lapban)
  • Szádeczky Lajos: A csíki székely krónika. Bp., 1905.; Uő.: Még egyszer a csíki székely krónikáról. Bp., 1911.;
  • Cs. Jósa János: Csíki székely krónika. Szamosújvár, 1910.; Uő.: Felelet Dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár úrnak "Még egyszer a csíki székely krónikáról" című akadémiai székfoglaló felolvasására. Szamosújvár, 1912.
  • Pataki József: Legenda és valóság. A csíki székely krónikáról. Korunk. 1970/4. 506-510. old. Az Amerikai Egyesült Államokban 1976-ban reprint kiadásban megjelent:
  • Cs. Jósa János: Az élve eltemetett valóság
  • Cs. Sándor László: Dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár az akadémia ülésén tudva mondott hazugságot
  • Szőcs János: A székely krónika, Sándor Zsigmond és más atyafiak. In: Csíki Székely Krónika. Csíkszereda, 2000. 12-19. old.
  • A Csíki Székely Krónika, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda (2000) ISBN 973-99440-3-5
A kötetben található tanulmányok:
Szőcs István: Újból a Csíki Székely Krónikáról
Szőcs János: A székely krónika, Sándor Zsigmond és más atyafiak
Dr Szádeczky Lajos: A Csíki Székely Krónika
Cs. Jósa János: A Csíki Székely Krónikáról
  • Csíki Székely Krónika, Magyar Ház Kiadó, Budapest (2000)
A kötetben található tanulmányok:
Dr Szádeczky Lajos: A Csíki Székely Krónika
Szőcs-féle tanulmány (?)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]