Bőzsöny Ferenc
Bőzsöny Ferenc | |
A Csodák között élünk című könyvben Koós Gyula felvétele | |
Született | 1931. január 7. Pécs |
Elhunyt | 2018. október 25. (87 évesen) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | nyelvész, előadóművész, tanár |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bőzsöny Ferenc témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bőzsöny Ferenc (Pécs, 1931. január 7.[2] – Budapest, 2018. október 25.) magyar előadóművész, tanár, a Magyar Rádió főbemondója. A Magyar Rádió hangja, a tiszta, érthető beszéd egyik etalonja.
Élete
Családjával Budapestre költözött. Papnak készült, 1947-ben Veszprémben a Piarista Gimnáziumban tanult, ahol osztálytársa volt többek között Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök is. 1952-ben az akkori hatalom feloszlatta a gimnáziumot; főiskolára és egyetemre öt ízben sem vették fel, származása és előélete miatt. Esztergomban volt sorkatona, ahol egyik parancsnoka tanácsára jelentkezett rádióbemondónak. Többszöri meghallgatás után a több mint 3000 pályázó közül végül egyedüliként került a Magyar Rádióhoz. 1956. augusztus 24-én szólalt meg először élőben a Kossuth Rádióban 16 óra 30 perckor. A forradalom napjaiban személyes tanúja, résztvevője volt a rádióban történt eseményeknek. Rádiósként már felvették az ELTE magyar–történelem szakára, ahol tanári képesítést szerzett, majd újabb három év angol szak után magyar nyelvészetből doktorált, 1973-ban.[2]
A Magyar Televízió népszerű műsorának, a Delta kisfilmjeinek egyik állandó narrátora. 2000 pünkösdjétől indult el a rádióban a magyar harangok történetét bemutató sorozat,[2] amelynek során minden héten más-más magyarországi templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait a kezdetektől ellátta. Több mint 300 harangot szólaltattak meg, határon túli magyar templomok harangjait is. Több nevezetes személy temetését vezette le: Horthy Miklós kormányzó kenderesi újratemetését, Bethlen István miniszterelnök hamvainak hazai földbe helyezését és Grósz Károly temetését. A Mesélő Krónikák című ismeretterjesztő műsort is ő vezette.[2] A 2000-es évek elejétől egészen 2011-ig, a budapesti M2-es metró állomásainak nevét mondta be.
Szakmai pozíciók
1973-tól tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Elnökségi tagja volt az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségének. Elnöke volt a Magyar Nemzeti Fórumnak, a Lezsák Sándor vezetésével, 2004. március 5-én, Veszprémben megalapított Mindszenty társaság 15 „alapító atyáinak” egyike. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektora, Bíró László püspök meghívására az intézet retorikatanára lett.
Művei
- A nagyítás, túlzás, kicsinyítés stilisztikai vizsgálata a Magyar Rádió nyelvében; ELTE, Budapest, 1975 (Nyelvtudományi dolgozatok)
- A fehér szmokingos lovag. I. m. Reithauser Frigyes; szerk. Koltay Gábor, Bőzsöny Ferenc; Szabad Tér, Budapest, 2001
- Aki a harangért szól… azaz Harangszótól a hangszórón át harangszóig, avagy Bőzsöny, azaz élyhangú érchegység a dumakanyarban”; Schöck Bt., Szekszárd, 2006 + CD-ROM
Hangoskönyv
- Wass Albert: Hagyaték
Sikerei, díjai
- Magyar Rádió és Televízió nívódíja
- 1997-ben kapta meg a Kazinczy-díjat.[2]
- A 2000. millenniumi esztendőben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért kiérdemelte Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntető elismerését.[2] Majd Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgárává választották.
- Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (2005)
- Tiszteletbeli tengerész
Jegyzetek
Források
- Elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója. hvg.hu. (Hozzáférés: 2018. október 25.)
- Bőzsöny Ferenc. harangok.hu. [2010. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 7.)
- Bőzsöny Ferenc. harangok.hu. [2010. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 7.)
További információk
- Balássy László, Szeghalmi Elemér.szerk.: Czoborczy Bence: Csodák között élünk – Művészek vallomásai Istenről, hitről, önmagukról, Koós Gyula fekete-fehér fotóival illusztrálva, Miskolc: Új Misszió (1990)