Bornemisza Farkas

Kápolnai Bornemisza Farkas (1506?– Bethlen, 1572. november eleje) az erdélyi fejedelmi tanács tagja, Fehér vármegye főispánja.

Élete

Ifjúkorában a török ellen harcolt, Szakály Ferenc szerint "a végvárak táján jól csengett neve." 1539-ben Zrínyi Miklós alatt szolgált. Török fogságba került, de I. Szulejmán szultán átengedte Szapolyai Jánosnak. 1543-ban Pécs várvédőjeként megsebesült; lábadozása alatt Baranya és Tolna vármegyékben elhelyezkedő birtokai nagy részét a törökök foglalták el. Az addig I. Ferdinánd szolgálatában álló Bornemisza ekkor Erdélybe költözött, és Csáky Mihály kancellár környezetében élt. Egyike volt annak a tizennégy politikusnak, akiket Kara Ahmed pasa Fráter György meggyilkolása után felszólított, hogy János Zsigmondot segítve a német csapatok ellen harcoljanak.

1552-ben Hagymási Kristóf, Kendy Antal és Patócsy Boldizsár mellett egyike volt az Izabella királyné és János Zsigmond visszatérését előmozdítóknak. Amíg az erdélyi rendek Marosvásárhelyen üléseztek, Dobó István, a Ferdinánd által kinevezett erdélyi vajda körbezárta a várost. A rendek Bornemisza Farkast küldték Petrovics Péterhez erősítésért. Mivel a felmentő sereg nem érkezett meg, az erdélyi rendek visszatértek Ferdinánd oldalára, Bornemisza Farkas azonban visszahúzódott bethleni várába. Dobó két hónapi ostroma után a várat feladták, Bornemisza pedig – Ferdinánd engedélyével – Lengyelországba távozott. Izabella lengyelországi udvarában nem tudott megfelelő pozícióra szert tenni, így Nádasdy Tamáshoz fordult segítségért. Nádasdy segítségével visszakapta elkobzott birtokait, és 1554-ben visszatért Erdélybe.

1562-ben Csáky Mihály kancellár a budai pasához küldte követségbe, hogy hadi segítséget kérjen az áruló Balassa Menyhért ellen. 1563-tól Fehér vármegye főispánja lett. Feltehetőleg 1564-től volt az erdélyi fejedelmi tanács tagja. 1565–1566-ban Dés parancsnokaként és Belső-Szolnok vármegye főispánjaként is említették. A béke pártján állt, a Habsburgokkal való kiegyezést is pártolta. 1566. július 1-jén egyike volt annak a tizenkét főúrnak, akik elkísérték János Zsigmondot a Szulejmánnal való tárgyalásra a szultánnak a zimonyi táborban levő sátrába.

1567-ben János Zsigmond halála után ő volt az egyike a négy személynek, akiket az erdélyi rendek a fejedelem végrendeletének végrehajtásával bíztak meg a fejedelem által kiválasztott négy végrehajtó mellé. Nem kötelezte el magát sem Báthory István, sem Bekes Gáspár mellett.

A reformáció helvét ágának híveként támogatta Méliusz Juhász Péter egyik prédikációgyűjteményének, illetve Torkos János verses bibliai históriájának kinyomtatását. Az 1560-as évek végén már Dávid Ferenc Szentháromság-tagadó irányzatához tartozott.

Családja

Szüleiről nincsenek adataink, első feleségéről szintén nem maradt fenn adat. Három gyermeke (Boldizsár, János, Pál) az első házasságából született. Második felesége Patócsy Gáspár özvegye, Forgách Magdolna volt; ezzel a házassággal jelentős anyagi és politikai előnyökhöz jutott.

Források

• Horn Ildikó: A hatalom pillérei: A politikai elit az Erdélyi Fejedelemség megszilárdulásának korszakában (1556–1588). real-d.mtak.hu. Budapest (2012) (Hozzáférés: 2017. január 9.) [Akadémiai doktori értekezés]
• Horn Ildikó: Hit és hatalom: Az erdélyi unitárius nemesség 16. századi története. Budapest: Balassi. 2009. 197–206. o. ISBN 978 963 506 793 0  
• Kővári László: Erdély történelme. Harmadik kötet. Pest: Ráth Mór. 1860. 187. o.  
• Lázár Miklós: Erdély főispánjai: 1540–1711. Budapest: Athenaeum. 1889. 4. o.  
• Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: II. kötet [Beökeös - Bülgözdy]. Pest: Friebeisz István. 1858. 185. o.