Bachruch Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Holdkóros (vitalap | szerkesztései) 2019. november 14., 20:15-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Kategória hozzáadása)

Királykúti Bachruch Károly (Pest, 1851. november 5.Budapest, 1925. november 30.)[1] ötvös, iparművész.

Élete

Atyja, Bachruch Albert, ugyancsak ötvös, a morvaországi Raudnitzból származott és előbb csak pipakupakokat gyártott selmecbányai gyárában készült pipáira, me­lyeket főleg Bécsbe szállított. 1826-ban Pestre költözött, ahol a Miatyánk utcában nyitott üzletet. Nemcsak ezüstműves munkákat, hanem ékszere­ket is készített. Az üzletet 1869-ben fia, Károly vette át, akinek többi testvérei is ötvösök voltak és Párizsban telepedtek le. Bachruch Budapesten és Párizsban tanult, azután bejárta Angliát, Franciaországot, Hollandiát és Belgiumot, míg végre Pesten atyja üzletét átvéve azt virágzó iparteleppé fejlesz­tette. Munkáival külföldi kiállításokon számos kitüntetést nyert (1900. Párizs: aranyérem, 1904 St. Louis: Grand prix). Érdemei elismeréséül 1905-ben I. Ferenc József a magyar nemességet „királykúti” előnévvel adományozta neki. Az ipar­telep a gyári munkákon kívül művészi becsű öt­vösműveket is állított elő. Legismertebbek: Szent István ezüstszobra (1895, a kalocsai székesegy­ház tulajdonában); a Budapesti Újságírók Egye­sületének Jókai bilikoma (1898); a budai vár­palota ezüstjei; a jubileumi történelmi pajzs a bécsi Schatzkammerben; I. Ferenc József király ezüstszobra a császári jubileum alkalmából. Mesterjegyei: Bachúr, illetve Bocher.

Jegyzetek

  1. Bachruch Károly. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. május 20.

Források