A végső megoldás: Halál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A végső megoldás: Halál
(Alien³)
Sigourney Weaver a fillm egyik jelenetében
Sigourney Weaver a fillm egyik jelenetében
Rendező David Fincher
Producer Walter Hill
David Giler
Gordon Carroll
Műfaj Horrorfilm
sci-fi film
kalandfilm
Forgatókönyvíró David Giler
Walter Hill
Larry Ferguson
Főszerepben Sigourney Weaver
Charles S. Dutton
Charles Dance
Paul McGann
Lance Henriksen
Pete Postlethwaite
Zene Elliot Goldenthal
Operatőr Alex Thomson
Vágó Terry Rawlings
Jelmeztervező David Perry
Bob Ringwood
Gyártás
Gyártó Brandywine Productions
20th Century Fox
Ország  USA
Nyelv angol
Időtartam 114 perc (moziváltozat)
144 perc (rendezői változat)
Költségvetés $50 000 000[1][2]
Forgalmazás
Forgalmazó 20th Century Fox
Bemutató USA 1992. május 22.
Korhatár USA R / Magyarország Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.
Bevétel Earth flag PD.jpg $ 159 773 545[1]
Kronológia
Előző A bolygó neve: Halál
Következő Alien 4. – Feltámad a Halál
További információk
Hivatalos oldal
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A végső megoldás: Halál (Alien³) az Alien-tetralógia harmadik része, mely 1992-ben készült. Ridley Scott és James Cameron után ezúttal az elsőfilmes David Fincher ült a rendezői székbe, hogy A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál után leforgassa ezt az epizódot. Öt évvel később készült folytatása, az Alien 4. – Feltámad a Halál.

A film elkészülte nem volt zökkenőmentes, számtalan tervezetet és forgatókönyvet elvetettek az idők során, majd David Fincher kapta meg a rendezés jogát, akinek több szempontból is meg volt kötve a keze. Tetézte a helyzetet, hogy a forgatókönyv még a forgatás megkezdésekor sem volt teljesen készen, és Fincher kész filmjét is önkényesen újravágatta a stúdió, amely feszültségekhez vezetett. A bemutató után az Egyesült Államokban közepes vagy negatív kritikákat kapott, az USA-n kívül azonban sikeresnek volt mondható.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az előző rész eseményeinek túlélői: Ripley, Newt, Bishop, és Hicks épp hibernálva utaznak a Föld felé űrhajójuk, a Sulaco fedélzetén, amikor váratlanul tűz üt ki a hibernálókamrában, és az űrhajó automatikája kilövi a legénységet egy mentőkabinnal. A szerkezet a Fiorina "Fury" 161-es büntetőtelep-bolygón csapódik be, és egyedül Ripley éli túl a balesetet. A telepen dupla Y-kromoszómások élnek saját vallásuk szerint, önmegtartóztató életet folytatva. Egy nő érkezése felforgathatná az életüket, éppen ezért a telep vezetője máris odakéretett egy mentőcsapatot, hogy amint lehet, vigyék őt el. Addig is Ripleyt Dr. Clemens gondjaira bízzák. Ripley a mentőkabinban látott savnyomok miatt aggódni kezd, hogy valamelyiküket megfertőzte egy idegen arctámadó, ezért megkéri Clemenst, hogy boncolják fel Newt-ot. Ám semmit sem találnak. Mindeközben egy arctámadó ráugrik egy kutyára, és miközben Newt és Hicks hamvasztásos temetését tartják, ki is fejlődik belőle egy nagy termetű idegen, mely a kutyákra jellemző tulajdonságokkal is bír. Hamarosan el is kezdi szedni első áldozatait, amint azt az egyik félőrültté vált rab beszámolójából megtudják. Ripley felajánlja segítségét a raboknak, ám kiderül, hogy az egész fegyenctelepen egyetlenegy fegyver sincs. Az egyedüli dolog, amiben bízhatnak, az az, hogy ideér a Weyland-Yutani Társaság mentőhajója és segít rajtuk. Ripley működésbe hozza Bishopot, aki annyit még képes elmondani, hogy egy idegen arctámadó valóban felkerült a Sulaco fedélzetére.

Váratlanul Clemenst is megöli az idegen, de Ripleyt, aki szintén ott tartózkodik, nem bántja. Miután felfedte magát, iszonyatos mészárlást rendez. A maroknyi rab Ripley vezetésével csapdába akarja csalni a lényt, ám a próbálkozás katasztrófával zárul, és még többen halnak meg. Miközben új megoldáson törik a fejüket, Ripley egy orvosi berendezés segítségével rájön, hogy őt azért nem bántja az idegen, mert egy királynőembriót ültettek a testébe. Arra is rá kell jönnie, hogy a Társaság nem megmenteni jön őket, nekik az idegen kell, hogy biológiai fegyvernek használhassák. Ripley kéri Dillont, a helyi papot, hogy ölje meg őt, mielőtt a kikelés bekövetkezik, de Dillon feltételhez köti: csak akkor végez vele, ha előbb ő is segít elkapni a szabadon kószáló idegent. A maroknyi rab önfeláldozó módon becsalogatja az idegen lényt a börtön kohójába, ahol forró fémet öntenek rá. Ám még ez sem végezne vele, ezért lelocsolják jéghideg vízzel, és a hirtelen hőmérséklet-különbség miatt a kreatúra darabokra robban.

Nem sokkal ezután megérkezik a Társaság mentőalakulata, melyet egy Bishop nevű egyén vezet, az azonos nevű android tervezője, aki hajszálpontosan úgy néz ki, mint a robot. Megpróbálja Ripleyt lebeszélni az öngyilkossági kísérletéről, és kéri, hogy adja át nekik az embriót. Ezt nem teszi meg, hanem helyette inkább beleugrik a forró fémmel teli kohóba, és így hal meg.

Főszereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színész Szerep Magyar hang
Sigourney Weaver Ellen Ripley Menszátor Magdolna
Charles S. Dutton Dillon Papp János
Charles Dance Clemens Helyey László
Brian Glover Andrews Gruber Hugó
Lance Henriksen Bishop / Bishop II Pathó István
Christopher Fairbank Murphy Kiss Gábor
Paul McGann Golic Barbinek Péter
Ralph Brown Aaron Szersén Gyula
Danny Webb Morse Kristóf Tibor
Christopher John Fields Rains Uri István
Carl Chase Frank Kárpáti Tibor
Pete Postlethwaite David Reviczky Gábor
Paul Brennen Troy Faragó József

A film készítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bolygó neve: Halál után a 20th Century Fox megkereste a Brandywine Productionst, hogy készítsenek el egy újabb folytatást az Alien-franchise-hoz. David Giler és Walter Hill producerek neki is láttak az ötletelésnek. A kezdeti tervek között szerepelt az idegenek földi inváziója, melynek során egy óriási lénnyé egyesülnének, mely elpusztítja New York Cityt. Egy másik terv szerint Ripley és Newt menekültek volna egy idegen elől egy hatalmas metropoliszban, mely leginkább a Szárnyas fejvadászra emlékeztetett. Giler és Hill végül úgy határoztak, hogy két filmet készítenek elő, amelyek végül lezárják a teljes történetet. A cselekmény a Weyland-Yutani Társaság szembenállását mutatta volna be egy társadalomból kirekesztett, szocialista, katonailag agresszív csoportosulással. Sigourney Weaver csak epizódszerepben bukkant volna fel a harmadik filmben, a főszereplők az előző filmből ismert Hicks tizedes és Bishop lettek volna. Az Alien 4 főhőse viszont már Ripley lett volna, aki a Földet fenyegető idegenekkel szemben szervezte volna meg az ellenállást. A 20th Century Fox mindebbe csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha megpróbálják megnyerni Ridley Scottot rendezőnek, és ha a két filmet költségcsökkentési okokból egyszerre veszik fel. Scott egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a rendezést, felkérték viszont William Gibsont a film forgatókönyvének megírására.

Gibson 1987-ben állt elő első forgatókönyvével, melyből Ripley karaktere szinte teljesen kimaradt, a főszerepben pedig Hicks és Bishop lett volna látható. A helyszín egy Anchorpoint nevű űrállomás lett volna, ahol a Weyland-Yutani kísérleteket folytatott volna le a Bishop torzójából kimentett idegen eredetű anyaggal. Ezzel szemben a rivális "Haladó Népek Uniója" nevű szervezet is nekilát a saját kísérleteinek, akik még a Sulacóról szerezték volna meg a szükséges genetikai anyagot. Végül mindkettejük űrállomását elárasztották volna az idegenek, Hicks és Bishop pedig a túlélőkkel szövetkezve látott volna neki az irtásuknak. A film nem lett volna lezárva, ugyanis utalást tettek volna a közelgő negyedik részre azzal, hogy a genetikai anyag egy része a Sulaco fedélzetén éppen a Föld felé tart. Bishop itt utalt volna arra, hogy a közös ellenséggel szemben az emberiség talán képes lesz egyként fellépni, és megkeresik az anyabolygójukat, hogy mind egy szálig kiirtsák őket. A film akciódúsnak készült volna, számtalan harci jelenettel, bár a forgatókönyv második változata már jóval visszafogottabb lett, és inkább az első epizódhoz közelített. Ebbe a változatba írt volna bele az újonnan leigazolt rendező, Renny Harlin, de Gibson nem volt hajlandó változtatni rajta.

Ennek következtében 1989-ben új forgatókönyv készült, már Eric Red által, aki az előző film túlélőit már a nyitó képsorokban kiírta volna a történetből. Ebben a változatban a helyszín egy óriási űrállomás lett volna, amely egy amerikai vidéki városka mintájára lett volna mesterségesen berendezve, egy óriási kupola alatt. De a város alatt, titkos, lezárt részeken a hadsereg tudósai titokban kísérleteket végeztek volna az idegeneken. A lények azonban elszabadultak volna, megölték volna a tudósokat és a katonákat, így az életben maradt városiaknak maguknak kellett volna felvenniük a harcot. Az itteni idegenek, hasonlóan Gibson tervezetéhez, a genetikai mutációk miatt (amelyeket végeztek rajtuk), képesek a fertőzésre: csakhogy amíg a Gibson-féle változatban egy spórafelhőnek köszönhetően változtak volna az emberek idegen lényekké, addig itt bármilyen közvetlen érintkezéssel, és nemcsak a szerves anyagok. A történet legvégére maga az űrállomás is egy hatalmas biomechanikus idegen lénnyé változott volna. Ezt a forgatókönyvet azonban csapnivalónak találták (maga Red is bevallotta, hogy néhány hét alatt került összedobásra), Renny Harlin rendező pedig otthagyta a projektet. Giler és Hill innentől kezdve már csak egyetlen film elkészítésében gondolkodott.

Újabb forgatókönyvet rendeltek be, ezúttal David Twohytól. Ez még messzebb került volna az előző két filmtől, az egyetlen kapcsolat velük egy fénykép lett volna, ahol Ripleyt halottként mutatták volna be. A sztrori helyszíne egy, a Föld körül keringő űrállomás lett volna, a Moloch-sziget, ahol elítéltek volna fel az aszteroidákból kinyert nyersanyagokat. A börtön alatt pedig a Weyland-Yutani kísérletezett volna az idegen lényekkel, ahol halálraítéltek felhasználásával szaporították volna őket. A lények egy baleset következtében kiszabadultak volna, az elítéltek pedig rá lettek volna kényszerítve, hogy szövetkezzenek és együttes erővel meneküljenek el. A forgatókönyvet végül ismételten elvetették, mert a leigazolt rendező, Vincent Ward inkább a saját ötletét szerette volna megfilmesíteni.

Ward 1990-ben megírta a saját vázlatát John Fasano segítségével. Ebben a változatban Ripley a mentőkapszulájával egy kolostor-szerű űrállomáson landolt volna, amely régies stílusban készült volna, jórészt fából. Az Arceon névre keresztelt állomás lakói szerzetesek lettek volna, akik önmegtartóztató életet éltek volna, és teljes egészében elvetették volna a modern technológiát. Ripley érkezését hullócsillagként élték volna meg a szerzetesek, akik először jó jelként vették volna. Ám a véletlenül vele tartó idegen elszabadulása után Ripleyt balszerencse hozójaként megátkozták volna, amiért elhozta közéjük az "ördögöt". Ezért, és mert évek óta egyikük sem látott nőt, Ripleyt az űrállomás alsó szintjein található börtönbe zárják, s nem hallgatnak a figyelmeztetéseire. Egy szerzetes és egy Anthony nevű szintetikus segítségével viszont megszökik, és közös erővel próbálják meg elhagyni az Arceont. A forgatókönyv-tervezet általános sikert aratott, de a 20th Century Fox úgy döntött, az ígért alkotói szabadság helyett belenyúl a dolgokba, mely azt eredményezte, hogy Ward is elhagyta a projektet. Helyette David Finchert igazolták le, aki nem igazán szerette volna Ward ötletét leforgatni, noha a végleges filmbe és forgatókönyvbe egészen sok minden bekerült ebből a verzióból.

Még mielőtt a forgatás elkezdődött volna, Giler és Hill úgy döntöttek, a kezükbe veszik a forgatókönyvet, és egy újat írtak, megpróbálván egyesíteni Twohy börtönös történetét Ward szerzeteses koncepciójával. Még ennek ellenére is tisztázatlan volt a forgatókönyv több ponton is, és a forgatás során is módosult. David Fincher és Rex Pickett is kivették a munkából a részüket, kisebb mértékben.

Díjak és jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Alien³ (angol nyelven). Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2009. szeptember 23.)
  2. Az IMDb adatai szerint 63 muillió dollár volt a film költségvetése.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]