A Szovjetunió zenéje

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szovjetunió születésének évében átszervezték a hagyományos orosz zenei intézeteket, emellett számos új intézmény, intézet is létesült. 1921-ben alakult meg Moszkvában az Állami Zenetudományi Intézet, 1926-ban pedig a modern zene társasága. 1922-1932 között működött a Perszimfansz karmester nélküli zenekar. Új zenei folyóiratok jelentek meg. A zenei életet az elképzelt kulturális fejlődés szolgálatába állították. Amellett, hogy elsősorban az opera műfaját támogatták, virágzásnak indult a népi zeneművészet is. A szovjet államokban a képzőművészetekhez hasonlóan vegyítették a helyi és a szovjet-orosz hagyományokat, technikákat, így a kisebb népek zenéjében meghonosodott a többszólamúság. A népi hangszeresekből zenekarokat hoztak létre, közülük híresek a Pjatnyickij-kórus, a voronyezsi, uralszki, volgai, szibériai kórusegyüttesek.

A zeneszerzők kezdetben a kortárs irányzatokat követték, ám a NEP végével és Sztálin hatalomra kerülésével ezzel fel kellett hagyniuk. Hivatalosan előírták a népzenei hagyományok követését és a régi orosz zenéhez való hűséget. Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth (későbbi, átdolgozás utáni, ismertebb nevén Katyerina Izmajlova) című, és Vano Muragyeli A nagy barátság című operái még nagy visszhangot keltettek, éles kritikát váltottak ki 1936-ban és 1947-ben. Ez vezetett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága által 1948-ban kiadott „történelmi határozathoz”, mely az építészetben és a képzőművészetekben jelenlévő szocialista realizmus eszméjét kívánta a zenére is kiterjeszteni. Így alakult ki a hivatásos és népi zene sajátos kölcsönhatása.

Vezető zeneszerzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Opera[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Balett[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

B. V. Aszafjev és R. M. Glier;

Kamarazene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • V. J. Sebalin,
  • G. V. Szviridov;

Kóruszene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A. D. Kasztalszkij,
  • M. V. Koval,
  • A. A. Davigyenko;

Operettek és dalok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A. V. Alekszandrov (1883-1946), a szovjet (egyben a mai orosz) Himnusz szerzője
  • I. O. Dunajevszkij (1900-1955),
  • V. P. Szolovjev-Szedoj;

A köztársaságok zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet rendszerben fejlődött a korábban is tehetséges zeneszerzőkkel rendelkező Ukrajna, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán zenéje. Viszont a belső-ázsiai kisebb népek körében először jelentkezett a komolyzene. Ott, ahol nem volt írásbeliség, a szovjet uralom kedvező volt zenei szempontból. Szovjet cél volt azonban itt is "nemzeti" művészetet kialakítani. A köztársaságokból rengeteg zenei tehetség került ki. Karmesterek, zongora- , gordonka- és hegedűművészek, énekesek. Az előadóművészet nagyon fontos szerephez jutott, a külföldön is fellépő művészek iránti tisztelet elhomályosította a Nyugaton akkor még alig tisztázott valódi politikai helyzetet. A szovjet befolyás alatt álló államokban is ezért volt fontos a zenei élet fejlesztése (táncdalfesztiválok).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Új magyar lexikon VI. (S–Z). Szerk. Berei Andor et al. Budapest: Akadémiai. 1962.
  • A. I. Saverdjan: A szovjet művészet fejlődésének útja, 1957.
  • A. I. Saverdjen: A szovjet zene fejlődésének útja, 1951.