A 2010–2011-es női EHF-bajnokok ligája az európai női kézilabda-klubcsapatok legrangosabb tornájának 18. kiírása. A címvédő a dán Viborg HK csapata. Magyarországról a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC a főtáblán kezdhetett, az ezüstérmes DVSC-Korvex a selejtezőből jutott be a csoportkörbe. A győri csapat az elődöntőig jutott, a debreceni együttes pedig a csoportkörben búcsúzott.
A győztes, története során először a norvég Larvik HK lett, miután a döntőben 47–46-os összesítéssel legyőzte a spanyol Itxako Navarra csapatát.
Csapatok
Tizenkét csapat jutott közvetlenül a csoportkörbe. További húsz csapat indult a selejtezőkben, amelyekből négy jutott a csoportkörbe.
A csoportkörben a 16 részt vevő csapatot négy darab négycsapatos csoportra osztották. A csoporton belül a csapatok oda-visszavágós rendszerű körmérkőzést játszottak egymással. A csoportok első két helyezettjei jutottak a középdöntőbe.
A csoportkörből továbbjutott nyolc csapatot a középdöntőben két csoportba sorolták. A középdöntőcsoportokon belül oda-visszavágós rendszerű körmérkőzést játszottak a csapatok. A csoportok első két helyén végzett négy csapat jutott az elődöntőbe.