Északnyugati Front

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Északnyugati Front
RIAN archive 594949 North-Western Front. Shooting at the enemy.jpg
Az Északnyugati Front katonái fedezékből tüzelnek

Dátum 1941. június 22. - 1943. november 19.
Ország Flag of the Soviet Union.svg Szovjetunió
Típus Front
Feladat A Vörös Hadsereg hadműveleteinek lefolytatása a balti térségben
Parancsnokok
Híres parancsnokok Fjodor Kuznyecov vezérezredes
Kultúra és történelem
Háborús részvétel II. világháború

A második világháború során az Északnyugati Front (oroszul Северо-Западный фронт) a szovjet Vörös Hadsereg hadseregcsoport szintű katonai magasabb egysége volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északnyugati Frontot első alkalommal 1940-ben, a Szovjetunió és Finnország között vívott téli háború során hozták létre. A front állományába ekkor a 7. és 13. hadseregek tartoztak.[1]

A frontot második alkalommal a Szovjetunió elleni német támadás után, 1941. június 22-én hozták létre a Balti Különleges Katonai Körzet egységeiből. Ekkor a front állományába a 8., 11. és 27. hadseregek, illetve az 5. légiszállítású hadtest és a 65. lövészhadtest törzse és más kisebb alakulatok tartoztak.[2] 1943. november 19-én a front megnevezése 2. Balti Front lett.

1941[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A front megalakulása után rögtön súlyos helyzetbe került: a német Észak Hadseregcsoport heves támadása miatt folyamatos támadások alatt állt, mivel a Balti térség, illetve Leningrád megközelítési útvonalainak védelméért felelt. A támadás első 18 napja alatt a front alakulatai kb. 400-450 km-t vonultak vissza, annak ellenére, hogy július 14-én sikeres helyi ellentámadást indítottak és jelentős veszteségeket okoztak a szemben álló német csapatoknak (elsősorban a 8. páncélos hadosztálynak). Bár az ellentámadás jelentősen javított a szovjet katonák harci morálját, a Wehrmacht alakulatai némi pihenő és átcsoportosítás után augusztus 19-én tovább tudta folytatni előrenyomulását. Eddigre a 11., 27. és 34. hadseregek szinte teljesen kimerültek.

1941 őszén a front arcvonala ismét heves harcok színtere volt, mivel a front egységei az általuk elfoglalt pozícióból fenyegetni tudták a Moszkva elleni támadást végrehajtó Közép Hadseregcsoport északi szárnyát. A front alakulatai az Ilmeny- és Szeliger-tavak között vettek fel mélységben tagolt védelmi állásokat, és sikeresen védelmezték a Moszkvát Leningráddal összekötő vasútvonal egyik fontos állomását, Bologojét.

1941 végén a Volkov Front kapta az Ilmeny és a Ladoga-tó közötti frontvonal védelmének feladatát, míg az Északnyugati Front feladata a fontos közlekedési csomópont, Sztaraja Russza visszafoglalása volt (a németek augusztus 9-én foglalták el a várost). A harcok egészen 1944-ig folytak a térségben és jelentős veszteségeket okoztak mindkét félnek.

1942[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1942 elején a front egységei részt vettek a Gyemjanszk környékén körbezárt német csapatok felszámolásában, ami az 1942. január 7-én indított Gyemjanszki hadművelet része volt. A kezdeti sikerek ellenére, a makacs német ellenállás és a kedvezőtlen terepviszonyok miatt, a front egységei csak igen keveset haladtak előre.

A front támadása később a déli részét alkotta annak az átkaroló hadműveletnek, amely Gyemjanszk környékén kb. 100 000 német katona (a 16. német hadsereg II. hadtestje és a X. hadtest részei) bekerítését eredményezte. A front alakulatai számos támadást indítottak a körbezárt erők megsemmisítésére, illetve a németek kijutását lehetővé tevő folyosó elzárására, de sikertelenül. Összességében 5 szovjet hadsereg (18 hadosztály) volt lekötve több, mint 4 hónapon keresztül a Gyemjanszk körüli harcokban.

1943[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztálingrádi csata után a front erői is támadást indítottak Sztaraja Russza körzetében, 1943. február 12-26. között. A Pavel Kurocskin tábornok által irányított hadművelet során összesen 302 települést foglaltak vissza. November 19-én a frontot átnevezték 2. Balti Fronttá.

Az 1941-43 közötti vívott harcokban front egységei több, mint 2 millió fő veszteséget szenvedtek halottakban és sebesültekben.

Parancsnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alárendelt egységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A front alárendeltségébe megalakulásakor a következő egységek tartoztak[2]:

  • 8. hadsereg, parancsnoka Pavel Szobennyikov
    • 10. és 11. lövészhadtest, 12. gépesített hadtest
  • 27. hadsereg, parancsnoka Nyikolaj Berzarin, később Berlin szovjet megszállási zónájának parancsnoka
    • 22. és 24. lövészhadtest
  • 11. hadsereg, parancsnoka Vaszilij Morozov
    • 16., 29. lövészhadtest, 3. gépesített hadtest
  • 65. hadtest törzse
  • 5. légiszállítású hadtest
    • 9., 10. és 214. légiszállítású dandár
  • Egyéb alakulatok: tábori és légvédelmi tüzérség, vadász- és bombázó repülőgépek, utászok és NKVD csapatok

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Northwestern Front című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]