Pavel Alekszejevics Kurocskin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pavel Alekszejevics Kurocskin
Született 1900. november 6.
Meghalt 1989. december 28. (89 évesen)
Flag of the Soviet Union.svg Moszkva, Szovjetunió
Nemzetisége Flag of the Soviet Union.svg Orosz
Szolgálati ideje 1918 - 1970
Rendfokozata hadseregtábornok
Csatái Orosz polgárháború
Lengyel–szovjet háború
Második világháború
Kitüntetései A Szovjetunió Hőse
Lenin-rend (6x)
Októberi Forradalom érdemrend
Vörös Zászló Érdemrend (4x)
Szuvorov-rend
Kutuzov-rend (2x)
Honvédő Háború Érdemrend
Szolgálat a hazáért a Szovjet Hadseregben érdemrend
„Vlagyimir Iljics Lenin 100. születésnapjának emlékére” érdemérem
Becsületrend
Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem

Pavel Alekszejevics Kurocskin (Павел Алексеевич Курочкин) (Gornyevo, Orosz Birodalom, 1900. november 19.Moszkva, Szovjetunió, 1989. december 28.) szovjet hadseregtábornok.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parasztcsalád fia volt. Először péklegényként, aztán vasúti pályamunkásként dolgozott. 1917-ben csatlakozott a bolsevikokhoz és részt vett október 25-én (a Gergely-naptár szerint november 7.) a petrográdi Téli Palota ostromában. A Vörös Hadseregbe belépés után a polgárháborúban egy lovasalakulat parancsnoka volt. Harcolt Krasznov ellen Gatcsina mellett, az angolok ellen északon, majd Jugyenyics ellen Petrográd mellett. Részt vett a lengyel–szovjet háborúban, majd 1921-ben a tambovi parasztfelkelés elfojtásában. 1923-ban elvégezte a Lovassági Akadémiát. Miután több éven át a csapatoknál teljesített szolgálatot, a Frunze Katonai Akadémiára vezényelték, amelyet 1932-ben abszolvált.

Az 1930-as években először egy lovashadtest törzsfőnöke volt, 1936-ban egy lovashadosztály parancsnoka lett a Moszkvai Katonai Körzetben. 1939 szeptemberében a 2. lovashadtest törzsfőnökeként vett részt Kelet-Lengyelország megszállásában. A szovjet-finn háború során a 28. lövészhadtestet vezette, majd 1940 júniusában a Mongóliában tartózkodó 17. összfegyvernemi hadsereg parancsnokává nevezték ki. 1941 januárjában a Bajkálontúli Katonai Körzet parancsnoka lett.

Szerepe a második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunió elleni invázió (1941. június 22.) után visszahívták a Távol-Keletről, július 5-én a Nyugati Front (Tyimosenko) 20. hadseregének parancsnokává nevezték ki. Részt vett Szmolenszk védelmében, majd sikeresen visszavonult a Dnyeper mögé. Augusztus 23-án az Északnyugati Front parancsnoka lett, amelyet 1942 novemberéig, majd 1943 júniusától novemberig vezetett. 1943. augusztus 27-én vezérezredessé léptették elő. Novembertől a következő év februárjáig az 1. Ukrán Front (Konyev) parancsnokhelyettese volt, részt vett a Zsitomir, Bergyicsev és Novográd Volinszk melletti harcokban. Februártól áprilisig a 2. Belorusz Frontot vezette, innentől a háború végéig az 1. Ukrán Front 60. hadseregének parancsnoka volt. 1944 júliusában csapatai a lvov-sandomierzi hadművelet keretében Broditól délre a főcsapást mérték nyugati irányba. Részt vett Tarnopol, Lvov és Przemyśl felszabadításában. Később harcolt Lengyelországban, Csehszlovákiában és Németországban. Érdemeiért és szolgálataiért 1945. június 29-én megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború vége után rövid ideig a Kubanyi Katonai Körzetet vezette, aztán a keletnémet szovjet katonai adminisztráció parancsnokának első helyettese, majd 1947 májusától a Távol-Keleten állomásozó haderők parancsnokhelyettese volt.

1951 februárjában a Vezérkari Akadémia helyettes vezetőjévé, 1954 májusában a Frunze Katonai Akadémia vezetőjévé nevezték ki. 1959-ben előléptették hadseregtábornokká. 1968 májusától 1970 szeptemberéig a Varsói Szerződés főparancsnokságának képviselője volt az NDK-ban. Ezután hazatért a Szovjetunióba. 1980-ban Lenin-rendet kapott. 1989-ben hunyt el.

Hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]