Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében
| Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto) | |
| 1970-es olasz film | |
.jpg) | |
| Rendező | Elio Petri |
| Producer | Marina Cicogna |
| Műfaj | |
| Forgatókönyvíró |
|
| Főszerepben |
|
| Zene | Ennio Morricone |
| Operatőr | Luigi Kuveiller |
| Vágó | Ruggero Mastroianni |
| Díszlettervező | Carlo Egidi |
| Gyártás | |
| Gyártó | Vera Films |
| Ország |  Olaszország |
| Nyelv | olasz |
| Forgatási helyszín | Róma |
| Játékidő | 115 perc |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó |
|
| Bemutató | 1970. február 9. (Olaszország)[1] |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto) 1970-ben bemutatott olasz bűnügyi film Elio Petri rendezésében, Gian Maria Volonté és Florinda Bolkan főszereplésével. A rendező egyik legjobb filmjeként tartják számon, és az egyik legjobbként Olaszországban, olyannyira, hogy felkerült a 100 megmentendő olasz film listájára. A film a 23. Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját[2] és a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat 1971-ben, valamint a következő évi Oscar-díjon jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.
Cselekménye[szerkesztés]
Róma. A rendőr-főkapitányság politikai hivatalának parancsnokává való előléptetésének napján egy közbiztonsági vezető (akinek a nevét nem említik a film teljes időtartama alatt, és akit a forgatókönyvi szakaszban bérgyilkosként azonosítanak) aznap délelőtt az emberölési osztály vezetőjeként egy borotvával elvágja gyönyörű szeretője, Augusta Terzi torkát, a nő lakásában.
A film flashback-technikával készült, amelyben kiderül, hogy Augusta felkérte a biztost, hogy éljen vissza hatalmával, vagyis meséljen el neki olyan véres részleteket, amelyeknek rendőrként volt szemtanúja, majd ismét provokálta azzal, hogy beszélt vele a kapcsolatáról. egy fiatal „forradalmárral”, a valóságban az anarchista diákkal, Antonio Pacéval, aki ugyanabban a társasházban lakik.
A rendőr gyanú felettisége tudatában és egyúttal támogatni sem tudó hatalmával, amelyet megtestesít, saját maga ellen szóló bizonyítékokkal szórja tele a tetthelyet, és a nyomozás során felváltva zsarolja, sugalmazza és félrevezeti az üggyel foglalkozó kollégáit. Ha eleinte a saját gyanúsíthatatlanságában bízó valakinek arroganciája vezérli a főszereplőt, a tények fokozatosan cáfolják e meggyőződése valódiságát.
A gyilkos rendőr az alkotmányos rend győzelme nevében végül saját büntetésére vágyik, ami azonban kizárt hatalmából és pozíciójából fakadóan: a bűntény egyetlen tanúja, az individualista anarchista Pace nem akarja majd feljelenteni. azért, mert megzsarolhatta („Bűnöző az elnyomás vezetésére: tökéletes!” – kiáltja a kihallgatáson).
Az immár önbüntető pozíciója mellett határozott főhős beismerő levelet ad át kollégáinak, és – egyedüli enyhítő körülményként arra hivatkozva, hogy áldozata folyamatosan gúnyolta őt – házi őrizetet szab ki magára. Hivatalos letartóztatására várva elalszik, és arról álmodik, hogy a nyomokat és bizonyítékokat elemző és elutasító felettesei és munkatársai arra kényszerítik, hogy írja alá „saját ártatlanságának beismerését”.
Amikor felébred, a rendőrfőnökök megérkezésével az igazi befejezés vár rá, amit azonban a rendező nem árul el, hanem nyitva hagy. A film a redőnyök leeresztésével zárul abban a szobában, ahol a főszereplő éppen a nyomozókat fogadta, míg végül egy Franz Kafka-idézet jelenik meg a vásznon: „Bármilyen benyomást tesz is ránk, a törvény szolgája,azért a törvényhez tartozik, és elkerüli az emberi ítéletet."
Filmzene[szerkesztés]
A hiperbola, a groteszk, a „brechti mátrix elidegenedésének”[3] kifejező hangszínei iránti általános előszeretete miatt Elio Petri és a zenész Ennio Morricone összetalálkozasa mennyiségi és minőségi szempontból az olasz filmművészet egyik legtermékenyebb időszakává válik. A Vizsgálat filmzenéje, amely úgy tűnik, magára Stanley Kubrickra is figyelemre méltó benyomást tett,[4] talán ennek a csúcsát képviseli. Itt tökéletesen működik a klasszikus és a populáris szféra (például a csembalóként játszott mandolin) közötti szennyeződés a „doromb, a szoprán szaxofon és az elektromos nagybőgő ritmikusan kiszámíthatatlan betéteivel”[3] a főszereplő zavart pszichéjének görcsös mozdulatainak kíséretében.
Terjesztése[szerkesztés]
A film 1970 telén került az olasz mozikba, városonként eltérő időpontokban: február 12-én mutatták be Milánóban, Rómában február 20-án került a mozikba, míg Torinóban március 3-tól forgalmazták.
A filmet egy politikailag heves időszakban mutatták be Olaszországban és különösen Milánóban – mindössze két hónappal a Piazza Fontana-i mészárlás után (amely elindította az óloméveket és a feszültségstratégiát), az anarchista Giuseppe Pinelli erőszakos halála és letartóztatása után. Pietro Valpreda című filmjét a 14 éven aluli gyermekek megtekintési tilalma kísérte, és erős volt a közelgő emberrablás szaga, amit a milánói rendőr-főkapitányság egyes vezetői kértek, akik jelen voltak a film február 12-i premierjén, s még a film vége előtt felháborodva hagyták el a vetítést.[4]
Mind Giovanni Caizzi helyettes ügyész döntése miatt – ugyanaz, aki később felmentette volna Pier Paolo Pasolini Az Ezeregyéjszaka virágai című filmjét –, sem valószínűsíthető politikai megfontolások[5] miatt a filmet nem tiltották be.
Fogadtatása[szerkesztés]
Bár ez egy összetett film, tele kulturális és művészeti utalásokkal (Bertolt Brechttől Wilhelm Reichig, Karl Marxtól Franz Kafkáig,[6] az amerikai stílusú politikai thrillertől a groteszkig),[4] amelyek talán inkább külföldön fogadtak jól,[7] a film olaszországi fogadtatását erősen befolyásolták a közelmúlt belpolitikai eseményei.
A film kezdettől fogva politikai vita tárgyává vált, annak ellenére, hogy azzal a kijelentéssel kezdődött, hogy „Bármilyen hivatkozás személyekre vagy tényekre pusztán a véletlen műve”. Az akkor kéthetente megjelenő Lotta Continua című folyóirat dicsérte, a Gian Maria Volonté által alakított karakterben Luigi Calabresi biztos alakját látta, akit a parlamenten kívüli mozgalom azzal vádolt, hogy felelős Pinelli haláláért.[7] Egyetlen kiadását Giovanni Grazzini a Corriere della Sera olasz újság hasábjain üdvözölte, mint „fontos lépést egy felnőttebb társadalom felé, amely sokkal magabiztosabb önmagában és a demokráciában, hogy megengedheti magának, hogy kritizálja a szentnek tartott intézményeket.”[8] Ugo Pirro így emlékszik vissza: „Azt mondták nekünk, hogy börtönbe kerülünk: akkorát szólt.”[5]
Az emberrablás fenyegető veszélye és a közelmúlt politikai eseményei hozzájárultak az azonnali sikerhez: „A mozitermek látogatóinak száma óriási volt, és esetenként meg kellett szakítani a járművek forgalmát, tekintettel a jegypénztáraknál álló hosszú sorokra. Az emberek sereglettek, mert nem hittek a szemüknek.”[5] Ezt a sikert követően a baloldali kritikusok egy része, különösen azok, akik az Ombre rosse és a Quaderni Piacentini folyóiratokra[9] hivatkoztak, ehhez, valamint Elio Petri további filmjéhez fordult azzal a váddal, hogy gazdasági szempontból tett látványossá társadalmi és politikai folyamatokat.[4]
Bevételei[szerkesztés]
Az 1 928 240 000 (akkori) lírás bevételt elért film az 1969–70-es filmszezon legnagyobb bevételű olaszországi filmjei között a nyolcadik helyen végzett,[10] míg a filmekre vonatkozó homogénebb adatok alapján az 1969 augusztusától 1970 júniusáig terjedő]] évadban a filmet tizenhat regionális kerületi városban mutatták be, és összességében a hatodik volt 690 191 000 líra bevételével.[10]
Kritikák[szerkesztés]
| „ | A rendőrség ellen akartam filmet csinálni, de a magam módján. | ” |
| – Elio Petri | ||
A film egy trilógia első része (folytatás: A munkásosztály a Paradicsomba megy 1971-től és A tulajdon már nem lopás 1973-tól), az Ugo Pirro forgatókönyvíróval folytatott együttműködés eredménye, amelyben színre vitte a korabeli olasz politikai élet központi okait,[8] így Elio Petri a hetvenes évek baloldali belpolitikai és kritikai konfrontációjának kitüntetett célpontjává vált.
Maurizio Porro számára Petri filmje a groteszk felé taszított thriller, rejtélynek álcázva, de azzal a céllal, hogy a hatvannyolcas atmoszférában és környezetében elítélje a rendőrségi rendszer patológiáit.[11] Eredetilegdosztojevszkij témájának, a gyilkos igazságszolgáltatással szembeni kihívásának feldolgozásaként készült,[12] és olyan pszichológiai mechanizmusok reflexiójaként, amelyek az apafigura iránti belső igényünkből kiindulva egy tekintélyelvű és elnyomó hatalom szövetségeseivé tesznek bennünket. „mindannyiunkat gyermekké tesznek”[12][13] A film legnyilvánvalóbban politikai értékét az adja, hogy a gyilkos személyére rendőrbiztost választottak.[12] A hatalom mechanizmusairól és a hatalmat gyakorlók mentelmi jogáról a legáltalánosabb elmélkedés a köztársasági Olaszországban volt, ahol a rendőrség 25 éven keresztül „több tucatnyi sommás ítéletet hozott az utcán a munkások védtelen tömegei, ill. parasztok ellen [–] anélkül, hogy bárki […] valaha is fizetett volna mindezen halálesetekért.”[6]
Az Elio Petrivel folytatott beszélgetésen a filmről Alexandre Astruc rendező és filmkritikus ezt mondta: „Ez egyszer egy olyan elemzés, amely világos, intelligens, éles, mint a szike, ahelyett, hogy nagyképű lenne, ahelyett, hogy instrumentális lenne. a bizonytalanság sajnálatát vagy a szokásos elemzésekhez hasonló szlogeneket használná. Ez egy belső, egy emberi elemzés. Számomra Petri mesterei Visconti, Renoir. Van a fej és van a szív. Agy nélkül nincs szív. Szív nélkül nincs agy.”[14]
A filmet ezután beválogatták a 100 legjobb olasz film közé.[15]
Elismerései[szerkesztés]
- díj: legjobb külföldi film (Olaszország)
- jelölés: legjobb eredeti forgatókönyv (Elio Petri és Ugo Pirro)
- jelölés: Legjobb külföldi film (Olaszország)
- díj: A zsűri különdíja (Elio Petri)
- díj: FIPRESCI-díj (Elio Petri)
- jelölés: Arany Pálma (Elio Petri)
- Kansas City Filmkritikusok Körének díja (1972)
- díj: legjobb külföldi film
- David di Donatello-díj (1970)
- díj: legjobb film - Daniele Senatore és Marina Cicogna
- díj: legjobb főszereplő - Gian Maria Volonté
- Ezüst Szalag díj (1971)
- díj: legjobb film rendezője - Elio Petri
- díj: legjobb főszereplő - Gian Maria Volonté
- díj: legjobb történet - Elio Petrik és Ugo Pirro
- jelölés: legjobb producer - Daniele Senatore és Marina Cicogna
- jelölés: legjobb forgatókönyv - Elio Petri és Ugo Pirro
- Golden Globe-díj (1970)
- díj: legjobb film - Elio Petri
- díj: legjobb színész - Gian Maria Volonté
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Freebase-adatdump. Google
- ↑ Awards 1970 (angol nyelven). festival-cannes.fr
- ↑ a b Sergio Miceli: L'evoluzione della musica di Ennio Morricone, in Flavio De Bernardinis (szerk.): Storia del cinema italiano, XII. kötet, 1970–1976, Velence-Róma, Marseille-CSC, 2008
- ↑ a b c d Teresa Biondi: Elio Petri: l'indagine infinita, in Flavio De Bernardinis (szerk.): Storia del cinema italiano XII. kötet, 1970–1976, Velence-Róma, Marseille-CSC, 2008
- ↑ a b c Ugo Pirro: Il cinema della nostra vita, Torino, Lindau, 2001
- ↑ a b Jean A. Gili, Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto, in Paola Cristalli (a cura di), Dizionario critico dei film, Milano, Istituto della enciclopedia italiana fondata da Giovanni Treccani, 2004
- ↑ a b Peppino Ortoleva, Impegno, riformismo, militanza, in Flavio De Bernardinis (szerk.): Storia del cinema italiano XII. kötet, 1970–1976, Velence–Róma, Marseille-CSC, 2008
- ↑ a b Gian Piero Brunetta: Il cinema italiano contemporaneo. Da "La dolce vita" a "Centochiodi", Bari, Laterza, 2007
- ↑ Goffredo Fofi, Capire con il cinema. 200 film prima e dopo il '68, Milano, Feltrinelli, 1977
- ↑ a b Flavio De Bernardinis (szerk.): Storia del cinema italiano, XII. kötet, 1970–1976, Velence-Róma, Marseille-CSC, 2008
- ↑ „Il poliziotto Volonté uccide l’amante e svia le indagini”, 2022. augusztus 17.
- ↑ a b c Ugo Casiraghi (a cura di), inserto redazionale supplemento al n° 83 de l'Unità dell'8 aprile 1995
- ↑ Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto (1969). eliopetri.net
- ↑ Tratto da un servizio televisivo mandato in onda dalla TV francese il 25 ottobre 1970, all'interno del programma intitolato Le journal du cinema
- ↑ Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto. retedeglispettatori.it
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében a PORT.hu-n (magyarul)
- Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében a Rotten Tomatoeson (angolul)
- Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében a Box Office Mojón (angolul)
