Vezeklés (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vezeklés
(მონანიება (Monanieba))
1984-es szovjet film
Rendező Tengiz Abuladze
Műfaj filmdráma
Forgatókönyvíró Tengiz Abuladze
Nana Dzsanelidze
Rezo Kveszelava
Főszerepben Avtandil Maharadze
Zeinab Bocvadze
Ia Ninidze
Merab Ninidze
Ediser Giorgobiani
Zene Nana Dzsanelidze
Operatőr Mihail Agranovics
Vágó Guliko Omadze
Hangmérnök Dimitri Gedevanisvili
Gyártásvezető Leomer Gugusvili
Gyártás
Gyártó Kartuli Pilmi (Tbiliszi)
Kartuli Telepilmi (Tbiliszi)
Szovekszportfilm (Moszkva)
OrszágSzovjetunió
Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság
Grúzia
Nyelv
Játékidő 153 perc
Forgalmazás
Forgalmazó USA Cannon Film Distributors (1987) (filmszínházban feliratozva)
Oroszország RUSCICO (2004) (világszerte DVD-n)
Magyarország MOKÉP
Magyarország Magyar Televízió
BemutatóSzovjetunió 1984 (félhivatalosan; betiltva a Szovjetunióban)
Grúzia 1986. október (Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság)
Szovjetunió 1987. március (Szovjetunió)
Franciaország 1987. május 17. (Cannes-i Filmfesztivál)
Magyarország1987. november 5. (filmszínházban)
Magyarország1989. július 28., péntek, 20:05 (M1)
1995. október 12., csütörtök, 21:15 (Duna TV)
1999. január 27., szerda, 22:45 (TV2)
Eredeti magyar adó M1
Duna TV
TV2
Díj(ak) Zsűri Külön Nagydíja
1987-es cannes-i filmfesztivál
Korhatár14 éven felülieknek
Kronológia
ElőzőKérelem (1967)
A kívánság fája (1977)
További információk

A Vezeklés, grúzul: მონანიება (Monanieba), oroszul: Покаяние (Pokajanyije) egy 1984-ben készült grúz nyelvű grúz–szovjet filmdráma Tengiz Abuladze rendezésében. A film Abuladze filmtrilógiájának – amelynek a korábbi művei az 1967-es Kérelem és az 1977-es A kívánság fája – az utolsó darabja. A filmet Magyarországon 1987. november 5-én mutatták be.

Készítették[szerkesztés]

Magyar változat:

Szereplők[szerkesztés]

Szerep Színész Magyar hang (1987)[1] Megyjegyzés
Varlam Aravidze/Abel Aravidze Avtandil Maharadze Kránitz Lajos kettős szerepben, Varlam(i)[2] az egykori polgármester és Abel(i), a fia
Guliko Ia Ninidze Egri Márta Abel(i) felesége
Tornike Merab Ninidze Rátóti Zoltán Abel(i) és Guliko fia, Varlam(i) unokája, öngyilkos lesz
Ketevan Barateli Zeinab Bocvadze Sáfár Anikó özvegy cukrász, bíróság elé állítják, mert mindig kiássa a volt polgármester holttestét és a családja háza elé teszi, mivel felelősnek tartja az apja és más emberek meggyilkolásáért, valamint eltűnéséért, megkínzásáért, ezért temetetlenül kell maradnia.
Nino Barateli Ketevan Abuladze Nyakó Júlia Ketevan(i) anyja fiatalon; Tengiz Abuladze lánya
Szandro Barateli Ediser Giorgobiani Varga T. József festő, Varlam(i) egykori barátja és Ketevan(i) Varlam(i) által meggyilkolt apja
Miheil Koreseli Kahi Kavszadze Tolnai Miklós Szandro barátja
Elene Koriseli Nino Zakariadze Nagy-Kálózy Eszter
Ketevan(i) gyerekként Nato Ocsigava

Fogadtatás[szerkesztés]

1987. május 17-én a Cannes-i Filmfesztiválonon mutatták be a nagyvilág számára a gorbacsovi peresztrojka pozitív hatásaként a filmet, és az első magyar kritika ekkor született:

„Tengiz Abuladze világhírű filmje, a Vezeklés legképtelenebb, legabszurdabb epizódjai a valóságból vétettek. [...] Az irracionális zsarnokságnak micsoda művészi erejű jelképe az az epizód, melyben teherautónyi azonos nevű embert tartóztatnak le, mert egyikőjükre gyanú terelődött. [...] Tengiz Abuladze filmje nem pusztán a zsarnokságról, hanem a századunkra oly jellemző abszurd és irracionális zsarnokságról szól. Arról, amely sorra lelövi a poénokat, a valóságot rémálommá növeli, és torkunkra forrasztja a nevetést. Arról, amelyben a szavak elvesztik értelmüket, a rabság és a szabadság, a boldogság és a kín fogalma fölcserélődik, a nyelv mögül eltűnik a jelentés, mindent áthat, belep a hazugság és az önáltatás. [...] Cannes-ban díjat nyert, több világfesztiválon játszották, a Szovjetunióban hosszú sorok állnak a jegyekért, számos országban Abuladze életműsorozatot vetítettek (Magyarországon a televízió játszotta heteken át filmjeit). Nehezen választható el, mi a sikerszériában a szerepe a film valódi értékének, s mi kulturális és politikai jelentőségének. A világ a sztálinizmus szokatlanul őszinte és kemény kritikájáért ünnepli a Vezeklést. Abuladze ezzel szemben minden nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy filmjében a zsarnokság általános modelljét kívánta megrajzolni. Ne tévesszen meg senkit a főhős grúz neve, mondta, a színész – Avtandil Maharadze – „a rossz megtestesülését, a gonosztevő absztrakt figuráját játssza el.” Erre utal a zsarnok neve – Aravidze – is, ami grúzul senkit jelent. A cselekmény „konkrétan sehol és mindenütt játszódik, ahol totális erőszak uralkodik”. A film világa a téren és időn kívül helyezkedik el. Az államhatalom fogdmegjei középkorias páncélt viselnek, dárda a fegyverük, más szereplők mai ruhákat hordanak, a rabokat hol ekhósszekéren, hol rabomobilon szállítják, rockzene népzenével és Beethoven-motívumokkal keveredik, a fekete palástos, fehér parókás ügyész Rubik-kockát csavargat elmélyülten. A börtönfolyosó nyirkos barlanglabirintus, melyet térdig víz borít, a kihallgatás helyszíne azonban napsütötte, virágok borította, tágas mező. A háttérben fehér zongora áll, melyről Mendelssohn Nászindulója hangzik fel: snájdig, frakkos ifjú esküszik örök hűséget fehér ruhás szerelmesének. A menyasszony Justitia, az örök igazság bekötött szemű istennője, az ifjú férj nyomozó és hóhér. Förtelmes nász tanúi vagyunk. Képtelenség? Nem nagyobb, mint a centrálé a templomban vagy az alagút Bombaytől Londonig. Egy abszurd, fölfordult világban minden egyszerre valóságos és valószerűtlen. Aravidze, a senki-diktátor Hitler-bajuszt visel, fekete inget, mint Mussolini, szemüveget, mint Pinochet – fölösleges sorolni, tágas a zsarnokok arcképcsarnoka. A tettei, a frazeológiája, a logikája azonban Sztálint idézik. Mert a grúz Abuladze – s a háború után felnőtt magyar mozinézők – számára a sztálini önkény a közvetlen, kézzelfogható tapasztalat. Lehet, más országban, más földrészeken Pinochetre, Salazarra, Duvalier-re ismernek rá a kreténfigurában a nézők. A rendező számára azonban a mintát a sztálinizmus szolgáltatta: ennyiben egyszerre a mindenkori zsarnokság komor szatírája és a sztálinizmus kritikája a Vezeklés. Mikor a film Krisztus-vonású festő-hősét, Szandro Baratelit individualistának, huligánnak és anarchistának nevezik (e „vádak” száműzetést, halált jelentenek), mikor az elfogottat arra kényszerítik, hogy képtelen bűnöket valljon be töredelmesen, mikor a templomot erőművé alakítják, mikor a sztálinizmus valóságos tetteit látjuk viszont a filmvásznon – nem a zsarnokságra általában, hanem annak ismert, kelet-európai válfajára gondolunk. Milyen ismerősek számunkra a közelmúlt honi történelméből Senki-diktátor szavai: „Nem szabad bízni az emberben. Minden három emberből négy ellenség.” S ugyaninnen ismerős a diktátor fiának logikája is: „Miért érdekes egy ember, ha milliók boldogságáról van szó? A társadalmi érdek mindig fontosabb az egyéni érdeknél.” Lehet, időben és térben távoli zsarnokok logikája is hasonló: nekünk elég a sajátjainkkal szembenézni. Példaértékű, hogy ezt a filmet egy grúz rendező készítette: aligha vádolhatja bárki is elfogultsággal. Példaértékű, hogy egy grúz rendező Sztálin tetteit állítja a zsarnokságról szóló példázata középpontjába: minden nemzetnek saját múltjáról kell számot adnia a következő generációknak. E szembenézés a megbékélés és feloldódás alapfeltétele. E megbékélésért az a szép és bátor fiatalasszony teszi a legtöbbet, aki monomániás makacssággal próbálja meg örökre száműzni a földről a zsarnok testét, a levegőből a szellemét. A bűn és a bűnhődés egymástól elválaszthatatlan; minél nagyobb a bűn, annál fájdalmasabb a megtisztulás folyamata. A zsarnok bűnéért a filmben családja vezekel: unokája öngyilkos lesz, fia fájdalmában maga ássa ki Aravidze holttestét a sírból, s hajítja le a szikláról. A történelem – reménykedjünk – új, tiszta lapot kezd.”[3]

Érdekességek[szerkesztés]

  • A Szovjetunióban rendkívül népszerű és korábban az országban is turnézó Boney M. Sunny c. száma is felhangzik a filmben, éppen azelőtt a jelenet előtt, amikor a város volt diktátorának az unokája egy veszekedést követően bezárkózik a szobájába, és öngyilkosságot elkövetve főbe lövi magát.

Díjak és jelölések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Vezeklés (magyar nyelven). ISzDb. (Hozzáférés: 2018. április 6.)
  2. A grúz nyelv ergatív nyelv, így szótári alapalakban a főnevek az abszolutívusz eset ragját viselik magukon, melynek a ragja -i. A nem ergatív nyelvekre is jellemző lehet, hogy hasonlóan a grúzhoz, a szótári alapalak is jelölt esetraggal rendelkezzen, mint ahogy például a latin nyelvben látható. A latinban a nominatívusz ragja a szótári alak, lásd például Caucas-us, viszont abban ingadozás van a nyelvek között is, hogy az esetraggal jelölt eredeti alakot vegyék át és használják, vagy a toldalék nélkülit: lásd angol: Caucasus, francia: Caucase, orosz: Кавказ (betűhív átírásban: kavkaz) vagy a magyar: Kaukázus. Ezért fordul elő, hogy például számos grúz személynév esetében ingadozás van az -i-vel jelölt és az -i nélküli alakok használata és előfordulása között, l. például Bagrationi/Bagration, Dadiani/Dadian, Muhrani/Muhran. A -vili (jelentése: 'fiú, fia') végű családnevek esetében viszont, mint például Dzsugasvili vagy Szaakasvili vagy pl. a grúz főváros mai alakjának esetében: Tbiliszi (de a régi formából elmaradt az -i: Tiflisz), az -i esetrag sohasem maradhat el. Az összetett nevek, mint pl. a személynevek esetében, csak az utolsó elem veszi fel az esetragot, és mivel a keresztnév a grúzban megelőzi a vezetéknevet, az esetrag nem jelenik meg: Varlami helyett Varlam, viszont csak a mássalhangzóra végződők esetében van ez az ingadozás, mert a magánhangzóra végződök nem veszik fel az abszolutívuszi -i esetragot. Vö. Aronson (1982).
  3. Lásd Báron György (1987). „Vezeklés. Temetetlen zsarnok” (magyar nyelven). Filmvilág 9 (11), 10–11. o. (Hozzáférés ideje: 2018. április 6.)  

Források[szerkesztés]

  • Aronson, Howard: Georgian: A Reading Grammar, Columbus, Ohio, Slavica, 1982.

További információk[szerkesztés]