Vita:Közéleti szereplő

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Vadaro 6 évvel ezelőtt a(z) Kiemelt...? témában

Átmásolva a JogiKF-ról illetve a Vadász János (politikus) szócikk vitalapjáról, hogy egy helyen legyen[szerkesztés]

Ez a közszereplő/nem közszereplő distinkció eléggé vizenyős Magyarországon. Gyakorlatilag három pillérben lehet megfogni a közszereplő fogalmát:
  1. A 2003:III. tv. (ügynöktörvény)
  2. Az Alkotmánybíróság joggyakorlata
  3. A büntető és polgári bíróságok joggyakorlata

Mellesleg olyan törvényi fogalom, hogy „közszereplő” 2003-ig nem volt. Sarkady Ildikónak van egy érdekes tanulmánya a közszereplőkről: http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_03_osz/06_kozszereplok_szemelyisegvedelme/01.html
A Vadász-féle esetet e háromból lehet igazán megfogni, de az AB-gyakorlatból és a fent említett tövényből is levezethető valamiféle magyarázat (előre szólok, ez csak jogértelmezés)!
A Sarkady-tanulmány utal az 36/1994-es ABH-ra, mely kimondja, hogy A közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kiséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.
A 2003:III. tv. 1.§ (1) bekezdés 13. pontja (ez az ügynöktörvény) meghatározza a közszereplő fogalmát: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította. Mivel nem egészen tiszta a joggyakorlat ebben, ezért csak óvatosan válaszolok, de ahogy elnézem ez a volt közszereplőkre is vonatkozik (némely bíróság a politikusok korábbi üzleti életét is előszeretettel vizsgálja) és Vadász János szakszervezeti tisztségei és az MSZP-ben korábban betöltött szerepe alapján nem törlendő a cikk. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. július 23., 02:18 (CEST)Válasz

Plusz ott a bibi, hogy mi nem csak közszereplőkről írunk! Egy színész közszereplő? Egy énekes? Nevetséges, ha csak a közszereplőkre kellene redukálni egy lexikon címeit. – Zimmy mondj el mindent 2008. július 23., 02:24 (CEST)Válasz
Az AB-határozat a politikai közszereplőre írta azt, amit. Mellesleg egy érdekes adalék a személyiségi jogi pereknél a Sarkady-tanulmányból: Nem következtethetünk ugyanakkor megfontolt bírói álláspontra abból a személyiségi jogi perekben alkalmazott bírói magyarázatból, amely szerint a politikai közszereplő korábbi élete, annak bírói megítélése a jelenlegi közszereplői mivolttal azonos, tehát magasabb elbírálás alá esik. (Bár kritikai élű megjegyzés, de azért jelzi, hogy a bíróságoknál a közszereplő múltja sem lényegtelen). Ezt összekombinálva az ügynöktörvényben meghatározott fogalommal kihozható valami, bár a jog nem rajong túlságosan az analógiáért. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. július 23., 02:29 (CEST)Válasz
A fenti vitalapon (VJ) leírtam a véleményem. – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. július 23., 06:39 (CEST)Válasz

Ezt a hosszú cikket most reggel munka előtt nincs időm elolvasni, de tudtommal ha valaki vitatja, hogy ő közszereplő lenne, akkor a bíróságtól lehet kérni ennek a kimondását. Mindez azonban nem annyira releváns. Burumbátornak igaza van: elsősorban az a kérdés, hogy wikiszakmai szempontból jó helyen van-e az az affér, különös tekintettel a terjedelmi arányokra. Ezt pedig nyomás alatt nehezebb eldönteni. A követelőzés és agresszió pedig nem könnyíti meg a helyzetünket. Véleményem szerint ha valaki 89-től 2006-ig közszereplő volt, az két év alatt nem válik semmissé csak azért, mert most éppen más a munkája. A cikkben forrásokkal alátámasztott állítások vannak, amelyek más sajtótermékekre hivatkoznak, és onnan sem tudja eltüntetni őket. Miért ne idézhetnénk mi ezeket? Éppen az nincs alátámasztva, amit ő mondott. Szerintem jogi értelemben nyugodtan maradhat, mondjuk meg neki, hogy előbb szedesse le a nol.hu-ról, az Indexről, az Origóról, a hvg.hu-ról meg a többi megadott forrásból, és akkor mi is igazodni fogunk hozzá. Aki rákeres a nevére, úgyis megtalálja a többit is, ezért mi nem okozunk kárt neki. A kérdés, mit jelent az, hogy az ügyben tárgyalás nem volt. Ha ez azt jelenti, hogy még fekszik az ügy a bíróságon, és folyamatban van, akkor ezt kell hangsúlyozni, mert a mostani szöveg úgy hangzik, mintha csak úgy elmismásolták volna a bíróságon az ügyet, vagy tárgyalás nélkül visszadobták volna. Írja le Vadász úr a véleményét az internetre, és mi belinkeljük, neki is széles a net. Vagy azt hiszi, hogy mi ijedősebbek vagyunk, mint a hvg.hu, és könnyebben megfenyegethet minket? Grin, visszakérdeznél, hogy mit intézett a többi weblap üzemeltetőivel? Bináris ide 2008. július 23., 07:51 (CEST)Válasz

IANAL, de tudtommal a közszereplőség két szempontból releváns: az illetőről készült kép az engedélye nélkül is felhasználható, valamint tágabb keretek között lehet véleményt mondani róla. A cikkben nincs se kép, se vélemény, így a közszereplőség nem releváns, de még ha az is lenne, a cikkben említett események idején közszereplő volt, és az számít. – TgrvitaIRCWPPR 2008. július 23., 11:28 (CEST)Válasz

Átmásolta:--Linkoman vita 2008. szeptember 28., 13:28 (CEST)Válasz

Lektor sablon oka[szerkesztés]

Tartalmilag provinciálisnak tekinthető, Magyarországon kívülre két mondatban (öt soros idézet Székely Lászlótól) tekint ki, így gyakorlatilag a Közéleti szereplő magyarországi értelmezése szócikk is lehetne a szócikk címe. Lehet persze hivatkozni a külföldi társszócikkekre, hogy azok is lekorlátozódnak egy bizonyos földrajzi területre, de egyfelől azok sem rendelkeznek még jó vagy kitűnő szócikk hivatkozással, másfelől figyelemreméltó, hogy még azok sem törekedtek a szócikk törzsrészének szakaszokkal való felesleges szétaprítására. Pl. a magyar szócikkben zavaró, hogy az alkotmánybíróság döntései több szakaszra van szétejtve.

Mondatai összedobottak, már az első szakaszban nem derült ki, hogy a törvény alkalmazásában kiemelt közszereplő mely törvényre vonatkozik (Az új Polgári Törvénykönyv? Vagy az ügynöktörvény?) és ha 2050-ig még 30 törvényt hoznak a közéleti szerepléssel kapcsolatosan, az ilyesfajta fogalmazás még aggályosabb lesz.

Tartalma összedobott magyarországi tekintetben is. Igaz ugyan, hogy csonknak írta, viszont mivel már hivatkozási alapot is jelentett törlési megbeszélésen, ezért aggályos a szócikk ilyen módon való további megmaradása csonkjellege ellenére is.

A Forrásokat és refes jegyzeteket egy szakaszba hordta össze. Apród vita 2015. február 24., 16:52 (CET)Válasz

Írtam az előbb Apród vitalapjára, annak tartalmát itt nem kívánom megismételni. Csupán annyit hangsúlyoznék, hogy a célom a kérdés jogi oldalának megvilágítása volt, anélkül, hogy belemerültem volna a konkrét személyek eseteibe.
A lektorálandó sablon indokolása többször is említi az "Összedobott" jelzőt. Talán valami kifogása van bárkinek azzal szemben, hogy kihasználtam a Wikipédiának azt a nagyszerű lehetőségét, hogy folyamatosan épülhessen fel egy cikk olyan témáról, aminek a neten kevés forrásanyaga van.
A cikk természetesen országspecifikus. Ha valaki bővíteni tudja más országok jogi szabályozásával (nem a konkrét balhékkal a sajtó alapján!), csak öröm, ha bárki megteszi.
10 éve "hordom össze" a jogi és más információkat a magyar Wikipédián. Ez hiba?----Linkoman vita 2015. február 28., 18:03 (CET)Válasz

Mi az, hogy természetesen? És mi az, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok (vitalapomon)? Most én is mondjam azt, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik? Apród vita 2015. március 17., 18:10 (CET)Válasz

Kihagytam még két dolgot. Ez pedig a "A közszereplő fogalma" szakasz két mondata.

Első mondatból kiderül ugyan, hogy ki a kiemelt közéleti szereplő, de a két mondatos szakaszból nem derül ki, ki a nem kiemelt közéleti szereplő. Vagyis a szakasz neve csak részlegesen fedi le, amiről a tartalma szól. Vagyis pontosabb szakaszelnevezés rá jelenlegi állapotában "A kiemelt közszereplő fogalma".

Második mondatával pedig egyrészt az a baj, hogy a többek között minden politikus-ból még nem derül ki, hogy most is miért a politikusok lettek a többek között-ből ennyire kiemelve. Másrészt pedig kétségeim vannak, hogy a magas rangú katonatiszt minden esetben egyrészt valóban lefedi-e a politikus fogalmát (és a megfogalmazásból az se derül ki, honnantól kezdve számít a magas rang, pl. egy alezredes magas rangú-e vagy sem, jó a tábornokot, vezérőrnagyot tudom, hogy magas), másrészt hogy minden magas rangú katonatiszt valóban automatikusan közéleti szereplő-e. Apród vita 2015. június 9., 02:34 (CEST)Válasz

Próbáltam megnézni a Rendfokozat címszóban, hogy a magas rangú hol kezdődik (csillagok viselésénél?), de oda nem énáltalam ki van írva, hogy szaklektorálásra szorul a szócikk. Pech. Apród vita 2015. június 9., 02:43 (CEST)Válasz

Tapogatózások[szerkesztés]

A közszereplés, közszereplő fogalma: A Ptk. kommentárja szerint közszereplésnek az a megnyilvánulás minősül, amely „befolyásolja a szűkebb vagy a tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását” (Törő, 2005). Nyilvánvalóan nem csupán a közhatalmat birtokló, politikai közszereplőket tekinti ilyennek, mivel megemlíti a „művészi, tudományos, illetve irodalmi működés körén kívül eső, így tehát az »egyébként« közszereplést vállaló személy” esetét is. Ebből arra következtethetünk, hogy a művész, az irodalmár stb. is közszereplőnek minősül, és ehhez képest vannak „egyéb” közszereplők.

Mint látjuk, a hatályos joganyag nem kínál egzakt definíciót a közszereplő fogalmára, de a körülírások nem is zárják ki, hogy az a nem politikai közélet szereplőire is vonatkozzon.Bayer Judit: A közélet és a közszereplés fogalmának változásai a webes társadalomban. Médiakutató. 2005 ősz.

Salamon László különvéleménye 2014-ben: [124] Tekintettel arra a határozatban a nemzetközi gyakorlatot bemutató részben külön is érintett tényre, hogy közéleti szereplő nem csak politikus lehet, tevékenységük bizonyos aspektusaival összefüggésben az állami és a privát szektorból egyaránt jóval tágabb személyi kört kell értenünk e fogalom alatt (pl.: az igazságszolgáltatás szereplőit, vezető beosztású köztisztviselőket, de adott esetben művészeket, médiaszemélyiségeket, stb. is). (2014 márciusában kelt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:44. §-ának "méltányolható közérdekből" szövegrésze alaptörvény-ellenessége tárgyában előterjesztett utólagos normakontroll 2014-ben Apród vita 2015. március 17., 18:07 (CET)Válasz

Kiemelt...?[szerkesztés]

"A törvény alkalmazásában kiemelt közszereplő az a külföldi lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el... (...) Ilyennek számít többek között minden politikus (miniszter elnök, köztársasági elnök,...)." (kiemelés tőlem. Khmmm!) – Vadaro vita 2017. október 31., 09:05 (CET)Válasz