UEFA Év Játékosa-díj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az UEFA Év Játékosa-díjat a labdarúgásban az a játékos kapja, amely európai labdarúgócsapatban játszik és az előző szezon alapján a legjobb teljesítményt nyújtotta. A díjat 2011-ben alapította az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).[1][2] A díj a korábbi UEFA – Év labdarúgója díjat váltotta fel.[3]

Cristiano Ronaldo az egyetlen játékos aki két egymást követő évben és összesen háromszor is átvehette a díjat.[4][5]

Szavazás[szerkesztés]

A győztes játékost szavazás után állapítják meg. Az UEFA mindegyik tagországából egy-egy újságíró szavazhat.[6] Az első körben az UEFA 54 tagországából egy újságíró szavaz az általa három legjobbnak vélt játékosra. Az első öt, a második három, a harmadik egy pontot kap. Az így összeálló legjobb tíz labdarúgó listájára újra szavaznak, ezúttal már elektronikus módon.[7][2] Az UEFA kritériumai szerint nemzetiségtől függetlenül az előző idényben legjobban teljesítő labdarúgónak jár az elismerés, a válogatott és a klubteljesítményt egyaránt figyelembe véve.[1]

Díj története[szerkesztés]

Győztesek[szerkesztés]

Az 1997–2010-ig tartó időszak díjazottjait lásd itt

A díjat az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének sorsolásakor adják át, amely általában augusztus végére esik.

Év Játékos Klub
2010–11 ARG Lionel Messi ESP FC Barcelona
2011–12 ESP Andrés Iniesta ESP FC Barcelona
2012–13 FRA Franck Ribéry GER Bayern München
2013–14 POR Cristiano Ronaldo ESP Real Madrid
2014–15 ARG Lionel Messi ESP FC Barcelona
2015–16 POR Cristiano Ronaldo ESP Real Madrid
2016–17 POR Cristiano Ronaldo ESP Real Madrid

Döntősök[szerkesztés]

      Győztes       Dobogós

2010–11[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló Döntő forduló[8] Csapat
1 ARG Lionel Messi 39 ESP Barcelona
2 ESP Xavi Hernández 11 ESP Barcelona
3 POR Cristiano Ronaldo 3 ESP Real Madrid
4 ESP Andrés Iniesta 33 ESP Barcelona
5 COL Radamel Falcao 17 POR Porto
6 ENG Wayne Rooney 15 ENG Manchester United
7 SER Nemanja Vidić 5 ENG Manchester United
8 SWE Zlatan Ibrahimović 4 ITA Milan
ESP Gerard Piqué 4 ESP Barcelona
10 GER Manuel Neuer 3 GER Schalke 04

2011–12[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló Döntő forduló[9] Csapat
1 ESP Andrés Iniesta 19 ESP Barcelona
2 ARG Lionel Messi 17 ESP Barcelona
POR Cristiano Ronaldo 17 ESP Real Madrid
4 ITA Andrea Pirlo 90 ITA Juventus
5 ESP Xavi Hernández 57 ESP Barcelona
6 ESP Iker Casillas 53 ESP Real Madrid
7 CIV Didier Drogba 31 ENG Chelsea
8 CZE Petr Čech 14 ENG Chelsea
COL Radamel Falcao 14 ESP Atlético Madrid
10 GER Mesut Özil 10 ESP Real Madrid

2012–13[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló Döntő forduló[10] Csapat
1 FRA Franck Ribéry 36 GER Bayern München
2 ARG Lionel Messi 14 ESP Barcelona
3 POR Cristiano Ronaldo 3 ESP Real Madrid
4 NED Arjen Robben 57 GER Bayern München
5 POL Robert Lewandowski 39 GER Borussia Dortmund
6 GER Thomas Müller 38 GER Bayern München
7 GER Bastian Schweinsteiger 32 GER Bayern München
8 WAL Gareth Bale 24 ENG Tottenham
9 SWE Zlatan Ibrahimović 14 FRA Paris SG
10 NED Robin van Persie 10 ENG Manchester United

2013–14[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló Döntő forduló[11] Csapat
1 POR Cristiano Ronaldo 27 ESP Real Madrid
2 GER Manuel Neuer 18 GER Bayern München
3 NED Arjen Robben 9 GER Bayern München
4 GER Thomas Müller 39 GER Bayern München
5 GER Philipp Lahm 24 GER Bayern München
ARG Lionel Messi 24 ESP Barcelona
7 COL James Rodríguez 16 FRA Monaco
8 URU Luis Suárez 13 ENG Liverpool
9 ARG Ángel Di María 12 ESP Real Madrid
10 ESP Diego Costa 8 ESP Atlético Madrid

2014–15[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló Döntő forduló[12] Csapat
1 ARG Lionel Messi 49 ESP Barcelona
2 URU Luis Suárez 3 ESP Barcelona
3 POR Cristiano Ronaldo 2 ESP Real Madrid
4 ITA Gianluigi Buffon 24 ITA Juventus
5 BRA Neymar 23 ESP Barcelona
6 BEL Eden Hazard 21 ENG Chelsea
7 ITA Andrea Pirlo 12 ITA Juventus
8 CHI Arturo Vidal 11 ITA Juventus
9 ARG Carlos Tévez 8 ITA Juventus
10 FRA Paul Pogba 5 ITA Juventus

2015–16[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló[13] Döntő forduló[14] Csapat
1 POR Cristiano Ronaldo 40 ESP Real Madrid
2 FRA Antoine Griezmann 8 ESP Atlético Madrid
3 WAL Gareth Bale 7 ESP Real Madrid
4 URU Luis Suárez 29 ESP Barcelona
5 ARG Lionel Messi 25 ESP Barcelona
6 ITA Gianluigi Buffon 19 ITA Juventus
7 POR Pepe 9 ESP Real Madrid
8 GER Manuel Neuer 6 GER Bayern München
9 GER Toni Kroos 5 ESP Real Madrid
10 GER Thomas Müller 2 GER Bayern München

2016–17[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első forduló[15] Döntő[16] Csapat
1 POR Cristiano Ronaldo 482 ESP Real Madrid
2 ARG Lionel Messi 141 ESP Barcelona
3 ITA Gianluigi Buffon 109 ITA Juventus
4 CRO Luka Modrić ESP Real Madrid
5 GER Toni Kroos ESP Real Madrid
6 ARG Paulo Dybala ITA Juventus
7 ESP Sergio Ramos ESP Real Madrid
8 FRA Kylian Mbappé FRA Monaco
9 POL Robert Lewandowski GER Bayern München
10 SWE Zlatan Ibrahimović ENG Manchester United

Nők[szerkesztés]

A női labdarúgóknál a 2012-2013-as idény óta osztja ki az UEFA a díjat.[17]

Győztesek[szerkesztés]

Év 1. 2. 3.
2012–2013 GER Nadine Angerer (Frankfurt) GER Lena Goeßling (Wolfsburg) SWE Lotta Schelin (Lyon)
2013–2014 GER Nadine Keßler (Wolfsburg) GER Martina Müller (Wolfsburg) SWE Nilla Fischer (Wolfsburg)
2014–2015 GER Célia Šašić (Frankfurt) FRA Amandine Henry (Lyon) GER Marozsán Dzsenifer (Frankfurt)
2015–2016 NOR Ada Hegerberg (Lyon) FRA Amandine Henry (Lyon) GER Marozsán Dzsenifer (Frankfurt)
2016–2017 NED Lieke Martens (FC Barcelona) DEN Pernille Harder (Wolfsburg) GER Marozsán Dzsenifer (Lyon)

Örökranglista[szerkesztés]

Játékos Első hely Második hely Harmadik hely
1 GER Nadine Angerer 1 0 0
NED Lieke Martens 1 0 0
NOR Ada Hegerberg 1 0 0
GER Nadine Keßler 1 0 0
GER Célia Šašić 1 0 0
6 FRA Amandine Henry 0 2 0
7 GER Lena Goeßling 0 1 0
DEN Pernille Harder 0 1 0
GER Martina Müller 0 1 0
10 GER Marozsán Dzsenifer 0 0 3
11 SWE Lotta Schelin 0 0 1
SWE Nilla Fischer 0 0 1

Győztesek országonként[szerkesztés]

Ország Győzelem Második hely Harmadik hely
1  GER 3 2 3
2  NED 1 0 0
 NOR 1 0 0
3  FRA 0 2 0
4  DEN 0 1 0
5  SWE 0 0 2

Győztesek klubonként[szerkesztés]

Klub Első hely Második hely Harmadik hely
1 GER Frankfurt 2 0 2
2 GER Wolfsburg 1 3 1
3 FRA Lyon 1 2 2
4 SWE Rosengård 1 0 0

Döntősök[szerkesztés]

      Győztes       Dobogósok

2012–13[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első kör Döntő Csapat
1 GER Nadine Angerer 10 GER Frankfurt
2 GER Lena Goeßling 6 GER Wolfsburg
3 SWE Lotta Schelin 2 FRA Lyon
4 GER Nadine Keßler 16 GER Wolfsburg
5 ESP Verónica Boquete 11 SWE Tyresö
6 SWE Caroline Seger 8 SWE Tyresö
7 SWE Nilla Fischer 6 SWE Linköping
8 GER Célia Okoyino da Mbabi 4 GER Frankfurt
9 FRA Wendie Renard 3 FRA Lyon
10 FRA Louisa Nécib 2 FRA Lyon
Forrás:[18]

2013–14[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első kör Döntő Csapat
1 GER Nadine Keßler 9 GER Wolfsburg
2 GER Martina Müller 3 GER Wolfsburg
3 SWE Nilla Fischer 0 GER Wolfsburg
4 GER Lena Goeßling 6 GER Wolfsburg
5 ESP Verónica Boquete 5 SWE Tyresö
SWE Lotta Schelin 5 FRA Lyon
7 BRA Marta 3 SWE Tyresö FF
GER Alexandra Popp 3 GER Wolfsburg
SWE Caroline Seger 3 SWE Tyresö FF
10 USA Christen Press 2 SWE Tyresö FF
Forrás:[19]

2014–15[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első kör Döntő Csapat
1 GER Célia Šašić 11 GER Frankfurt
2 FRA Amandine Henry 4 FRA Lyon
3 GER Marozsán Dzsenifer 3 GER Frankfurt
4 ESP Verónica Boquete 8 GER Frankfurt
GER Anja Mittag 8 SWE Rosengård
6 FRA Eugénie Le Sommer 7 FRA Lyon
7 SUI Ramona Bachmann 6 SWE Rosengård
8 FRA Wendie Renard 4 FRA Lyon
9 SWE Caroline Seger 3 FRA PSG
10 GER Nadine Angerer 2 USA Portland Thorns
GER Simone Laudehr 2 GER Frankfurt
12 GER Alexandra Popp 0 GER Wolfsburg
Forrás:[20]

2015–16[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első kör Döntő Csapat
1 NOR Ada Hegerberg 13 FRA Lyon
2 FRA Amandine Henry 4 FRA Lyon
3 GER Marozsán Dzsenifer 3 GER Frankfurt
4 JPN Kumagai Szaki 11 FRA Lyon
5 FRA Wendie Renard 10 FRA Lyon
6 FRA Louisa Nécib 9 FRA Lyon
GER Alexandra Popp 9 GER Wolfsburg
8 FRA Camille Abily 6 FRA Lyon
9 FRA Eugénie Le Sommer 3 FRA Lyon
10 FRA Amel Majri 2 FRA Lyon
Forrás:[21][22]

2016–17[szerkesztés]

Helyezés Játékos Első kör Döntő Csapat
1 NED Lieke Martens 95 SWE Rosengård
2 DEN Pernille Harder 81 GER Wolfsburg
3 GER Marozsán Dzsenifer 47 FRA Lyon
4 NED Vivianne Miedema GER Bayern München
5 FRA Eugénie Le Sommer FRA Lyon
6 FRA Wendie Renard FRA Lyon
7 NED Jackie Groenen GER Frankfurt
8 ENG Lucy Bronze ENG Manchester City
9 ENG Jodie Taylor ENG Arsenal
10 NED Shanice van de Sanden ENG Liverpool
Forrás:[23][24]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b UEFA Best Player in Europe Award launched”, UEFA, 2011. július 18. (Hozzáférés ideje: 2011. július 18.) 
  2. ^ a b Landolina, Salvatore. „Uefa Launches Best Player In Europe Award”, Goal.com, 2011. július 18. (Hozzáférés ideje: 2011. július 18.) 
  3. UEFA announces Shortlist for UEFA Best Player in Europe”, UEFA, 2011. július 26. (Hozzáférés ideje: 2011. július 26.) 
  4. Cristiano Ronaldo named Best Player in Europe. UEFA. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  5. Ronaldo named 2016/17 Men's Player of the Year. UEFA, 2017. augusztus 24. (Hozzáférés: 2017. augusztus 24.)
  6. UEFA Év Játékosa”, focimagazin.hu, 2012. augusztus 30. (Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 30.) 
  7. The voting panel”, 2012. augusztus 14. 
  8. Lionel Messi nyerte az Év Játékosa-díjat 2011-ben”, Nemzeti Sport (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 27.) 
  9. Andrés Iniesta nyerte az Év Játékosa-díjat 2012-ben”, Paraméter (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 30.) 
  10. Franck Ribéry nyerte az Év Játékosa-díjat 2013-ban”, Nemzeti Sport (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 29.) 
  11. Cristiano Ronaldo nyerte az Év Játékosa-díjat 2014-ben”, Nemzeti Sport (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 28.) 
  12. Lionel Messi nyerte az Év Játékosa-díjat 2015-ben”, Nemzeti Sport (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 27.) 
  13. Megvan a három jelölt az UEFA Év Játékosa-díjára”, Foci Club (Hozzáférés ideje: 2016. augusztus 5.) 
  14. Cristiano Ronaldo győzött, beérte Messit”, Nemzeti Sport (Hozzáférés ideje: 2016. augusztus 25.) 
  15. Buffon, Messi and Ronaldo on Player of the Year shortlist. UEFA.com, 2017. augusztus 15. (Hozzáférés: 2017. augusztus 15.)
  16. Ronaldo named 2016/17 Men's Player of the Year”, Union of European Football Associations, 2017. augusztus 24. (Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 24.) 
  17. UEFA Media Services: UEFA launches Best Women’s Player in Europe Award. UEFA, 2013. augusztus 22. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)
  18. UEFA Best Women’s Player in Europe 2012/13: final votes. UEFA
  19. Nadine Kessler and Cristiano Ronaldo voted UEFA Best Players in Europe 2013/14. UEFA
  20. Célia Šašić and Lionel Messi voted UEFA Best Players in Europe 2014/15. UEFA
  21. Hegerberg, Henry, Marozsán are women's nominees. UEFA
  22. Ada Hegerberg voted Best Women's Player in Europe. UEFA
  23. Harder, Marozsán and Martens on women's shortlist. UEFA
  24. Martens named 2016/17 Women's Player of the Year. UEFA

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]