Thai boksz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Thai boksz
Amateur Muay Thai.jpg

Egyéb nevek Muay logo.jpg มวยไทย
Eredet Thaiföld Thaiföld
Leghíresebb sportolók Tony Jaa, Buakhav Por. Pramuk, Ramon Dekkers
Érintés full kontakt
Technikák Ütés-rúgás (könyökkel, sípcsonttal, illetve térddel is)
Olimpiai nem
Ebből fejlődött
Rá alapszik
muaj boran

A thai boksz, eredeti nevén muaj thai (thai nyelven มวยไทย, angol átírással Muay Thai) egy Thaiföldről származó pusztakezes harcművészet. Eredetileg mindenfajta felszerelés nélkül művelték, ma a sportolók egységesített szabályok szerint, ökölvívó kesztyűben és bizonyos védőfelszerelések alkalmazásával küzdenek, de léteznek úgynevezett hagyományos thaiboksz-mérkőzések is, ahol a védőfelszerelést elhagyják. A thai bokszot a „nyolc végtag tudományának” is nevezik, mivel a küzdelem során a bokszoló nem csak az ökleit, de a lábát, a térdét és a könyökét is használhatja.[1] Világszerte több szervezet is rendez világbajnokságokat thai bokszolók részére, több súlycsoportban, férfi és női kategóriában is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A muaj thai története szorosan kapcsolódik a thai nép történetéhez, de eredetét és fejlődését jórészt legendákból lehet csak megismerni. Egyes elméletek szerint a thai boksz több mint kétezer éves, de csupán 700 évre visszamenőleg találni dokumentációt róla.[2] A legkorábbi említésére példa a 13. században található, ahol az első thai királyság királyi palotájában már volt külön muaj thai gyakorlására kijelölt terület és küzdőtér is, ahol mérkőzéseket tartottak.[3] A thaiok korai történelmében gyakori háborúk miatt a muaj thai kezdetektől fogva a hadsereg kiképzésében is szerepet játszott.[4] Maguk a királyok is szívesen tanulták ezt a harcművészetet, egy legenda szerint Suriyenthrathibodi (สมเด็จพระสุริเยนทราธิบดี, más néven a Tigriskirály; 1703–1709) olyannyira szerette a muaj thait, hogy gyakorlásképpen álruhában közemberekkel is ringbe szállt.[4] Ekkor élte a thai boksz a fénykorát is.[5]

1350-ben Ayutthaya székhellyel jött létre egy újabb thai királyság, mely egészen 1767-ig létezett.[6] Ebben az időszakban számos thaiboksz-legenda született, az első legendás harcos Nagy Naresuan király volt (สมเด็จพระนเรศวรมหาราช; 1590–1605).[3] Naresuan kilenc évesen burmai fogságba esett, hat évvel később a burmai király azt a feltételt szabta szabadulásához, hogy le kell győznie a burmai bajnokot.[3][5] Narusean győzött, így hazatérhetett, később királyként pedig felszabadította Sziámot a burmai elnyomás alól.[3] Más legendák szerint nem Naresuan volt, aki így szerezte vissza szabadságát, hanem egy Nai Khanomtom nevű harcos, aki jóval később élt.[7] A thaiok másik legendás harcos királya Taksin (สมเด็จพระเจ้าตากสินมหาราช, 1768–1782) volt, aki sikerrel harcolt a fővárost földig romboló burmaiak ellen.[8] A hiedelem szerint mind Naresuan, mind Taksin az ayutthayai Buddhai Sawan templomban tanulta a thai bokszot, illetve a fegyveres krabi krabongot északról származó buddhista mesterektől.[7] Az 1350 körül épült szentély évszázadokon át szolgált harcművészeti iskolaként.[7]

A legenda szerint a thai bokszolók külföldiekkel szemben 1788-ban arattak győzelmet, amikor I. Ráma király uralkodása alatt két francia ökölvívó járta a sziámi provinciákat és pénzért bokszoltak. A legenda szerint a hírük a király fülébe is eljutott, aki úgy döntött, magas díjazású meccset szervez a két francia és Muen Phlaan, az akkori egyik legnevesebb muaj thai mester között, aki legyőzte a korábban veretlen franciákat.[9] V. Ráma király ugyancsak nagy rajongója volt a sportnak, számos viadalt rendeztetett és a legjobb harcosoknak maga választotta ki a ringben használt nevét.[9] VI. Ráma 1921-ben Rózsakert néven rendezett bajnokságot, mely a thai boksz történetének legnagyobb szabású rendezvénye volt, minden tartományból odasereglettek a legjobb harcosok, de kínai, burmai és indiai versenyzők is érkeztek. A hatalmas nézőközönséget vonzó esemény bevételeiből a királyság fegyvereket vásárolt.[10] VI. Ráma azt is megengedte, hogy az egyszerű alattvalók saját ringeket, iskolákat építsenek és saját thaiboksz-versenyeket rendezzenek.[3] Az ő idejében építették meg az első modern thaiboksz-ringet, melyet kötelekkel zártak körbe, a versenyen két bíró volt, a versenyzők kezét akkoriban még szalagokkal tekerték be, nem használtak kesztyűt.[3] Az időt sajátságos módon mérték, egy vízzel telt tálba kilyukasztott kókuszdióhéjat tettek, a menetnek akkor volt vége, amikor a kókuszdió teljesen elmerült.[3] A kor legismertebb thai bokszolója egy Yang Hanthale nevű férfi volt, aki egy híres mérkőzésen legyőzött egy kínai saolint.[3]

A külföldiek először az első világháború ideje alatt fedezték fel a thai bokszot, a Le Sport Orient című francia lap „izgalmas, furcsa és különleges” sportnak titulálta a muaj thait.[10]

Az első állandó ökölvívó stadiont 1945-ben építették fel Bangkokban, a Rajadamnern Stadion a mai napig is az egyik legismertebb küzdőhely, saját bajnoki sorozattal, a másik ilyen stadion a Lumpini.[3] Az itt rendezett mérkőzéseket a televíziók élőben közvetítik Thaiföldön.[3]

A sportot először az 1960-as évek elején a Seattle-i világkiállításon ismerte meg az USA, Európában pedig az 1970-es években kezdtek komolyabban érdeklődni iránta.[11] 1984-ben Amszterdamban megalakult a World Muay Thai Association, Thaiföld, Hollandia, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Svédország és Norvégia részvételével.[11] 1986-ban megalakult az International Federation of Muay Thai Amateurs, mely amatőr mérkőzéseket szervezett, ahol kötelező volt a védőfelszerelés használata.[11] Az amatőr mérkőzések bevezetése elősegítette a thai boksz népszerűségének terjedését, mivel a sport gyakorlása így biztonságosabbá vált.[11] Thaiföldön 1994-ben rendeztek először nemzetközi versenyt, Királyi Kupa címen, a második alkalommal, 1997-ben már 25 nemzet részvételével.[11] Európában először 1997-ben rendeztek amatőr Európa-bajnokságot.[11]

Harcmodor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A muaj thai több tekintetben különbözik a karatétól és a kungfutól; a rúgásokat és ütéseket teljes erőből viszik be, nem fogják vissza őket. Fénykorának idejében, a Tigris király uralkodása alatt (lásd története) súlycsoportok, és szabályok nélküli, szabad küzdelemről volt szó. Csupasz lábakkal harcoltak, az alkarokat néha kenderrel tekerték körbe. Amennyiben mindkét harcos beleegyezett, a kezükre törött üveget erősítettek.

A harcosok még ma is mezítláb küzdenek, bokagumit viselve lábukon és ökölvívó kesztyűt a kezükön. Manapság is nagy népszerűsége van az úgynevezett bandázs harcnak. Ekkor a harcosok nem viselnek kesztyűt, csak bandázst a kezükön. A formagyakorlatok, „katák” mára már eltűntek a gyakorlás repertoárjából. A koncentrációt, az erőt, a reflexeket, az időzítést állandó küzdőgyakorlatokkal fejlesztik. Ezen kívül rúgó és ütőzsákokon gyakorolnak. A szükségtelen sérülések elkerülése érdekében az edzéseken védőfelszerelésben gyakorolnak. A zene, a tradicionális tánc (vai khru és ram muaj), amit a mérkőzések előtt, valamint a mérkőzések alatt játszanak, speciális vonzerőt és megkülönböztetést kölcsönöz a muaj thainak. A küzdelmet ritmikusan követő zenekarban dob, pengetős és jávai fúvós hangszer szerepel.

A harc előtti rituálé a vai khru (tisztelet a mesternek). Ezután a harcos eltáncolja a ram muajt. Ezáltal a harcos megtisztítja a szívét a félelemtől, és felkészül a küzdelemre. Közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt veszik le a mongkont, azt a fejpántot, amit a rituálé alatt a fejük köré tekerve viselnek, ami a hagyományos viselet része. A mongkon állítólag az ősi időkben rongyba tekert imatekercsekből állt, amit olyan szorosan tekertek a fejre, az a küzdelmek alatt sem jött le. A harcosok úgy tartották, hogy ez megvédi őket a szerencsétlen sérülésektől.

A művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A muaj thai iránti érdeklődés világszerte megnövekedett Jean-Claude Van Damme 1989-es Kickboxer című filmjét követően. 2005-ben az Ong-bak – A thai boksz harcosa című thaiföldi akciófilm világhírnevet szerzett Tony Jaa harcművésznek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Muay Thai - The Wisdom Behind The Science Of The Eight Limbs. Fight Times. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  2. The History of Muay Thai. Sawasdee Magazine, Thai Airways International, vol.27, #12, 1998. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  3. ^ a b c d e f g h i j Watthana, Thawat: A Brief History of Thai Boxing. Thai Boxing Association of the USA. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  4. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 17. o. ISBN 974-86841-9-9 (2007) 
  5. ^ a b Werner Lind: Nagy Harcművészeti Lexikon, Budapest 2004. Libruna Kft
  6. Thailand: The Ayutthayan period, 1351–1767. Britannica Encyclopedia. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  7. ^ a b c Moore, Tony, Tim Mousel. Muay Thai. New Holland Publishers, 12. o. ISBN 1-84773-151-1 (2008). Hozzáférés ideje: 2012. február 2. 
  8. Moore-Mousel; 8. o.
  9. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 23. o. ISBN 974-86841-9-9 (2007) 
  10. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 24. o. ISBN 974-86841-9-9 (2007) 
  11. ^ a b c d e f Moore-Mousel, 12. o.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Thai boksz témájú médiaállományokat.