Thai boksz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Thai boksz
Amateur Muay Thai.jpg

Egyéb nevek Muay logo.jpg มวยไทย
Eredet Thaiföld Thaiföld
Leghíresebb sportolók Tony Jaa, Buakhav Por. Pramuk, Ramon Dekkers
Érintés full kontakt
Technikák Ütés-rúgás (könyökkel, sípcsonttal, illetve térddel is)
Olimpiai nem
Ebből fejlődött
Rá alapszik
muaj boran

A thai boksz, eredeti nevén muaj thai (thai nyelven มวยไทย, angol átírással Muay Thai) egy Thaiföldről származó pusztakezes harcművészet. Eredetileg mindenfajta felszerelés nélkül művelték, ma a sportolók egységesített szabályok szerint, ökölvívó kesztyűben és bizonyos védőfelszerelések alkalmazásával küzdenek, de léteznek úgynevezett hagyományos thaiboksz-mérkőzések is, ahol a védőfelszerelést elhagyják. A thai bokszot a „nyolc végtag tudományának” is nevezik, mivel a küzdelem során a bokszoló nem csak az ökleit, de a lábát, a térdét és a könyökét is használhatja.[1] Világszerte több szervezet is rendez világbajnokságokat thai bokszolók részére, több súlycsoportban, férfi és női kategóriában is.

Története[szerkesztés]

A muaj thai története szorosan kapcsolódik a thai nép történetéhez, de eredetét és fejlődését jórészt legendákból lehet csak megismerni. Egyes elméletek szerint a thai boksz több mint kétezer éves, de csupán 700 évre visszamenőleg találni dokumentációt róla.[2] A legkorábbi említésére példa a 13. században található, ahol az első thai királyság királyi palotájában már volt külön muaj thai gyakorlására kijelölt terület és küzdőtér is, ahol mérkőzéseket tartottak.[3] A thaiok korai történelmében gyakori háborúk miatt a muaj thai kezdetektől fogva a hadsereg kiképzésében is szerepet játszott.[4] Maguk a királyok is szívesen tanulták ezt a harcművészetet, egy legenda szerint Suriyenthrathibodi (สมเด็จพระสุริเยนทราธิบดี, más néven a Tigriskirály; 1703–1709) olyannyira szerette a muaj thait, hogy gyakorlásképpen álruhában közemberekkel is ringbe szállt.[4] Ekkor élte a thai boksz a fénykorát is.[5]

1350-ben Ayutthaya székhellyel jött létre egy újabb thai királyság, mely egészen 1767-ig létezett.[6] Ebben az időszakban számos thaiboksz-legenda született, az első legendás harcos Nagy Naresuan király volt (สมเด็จพระนเรศวรมหาราช; 1590–1605).[3] Naresuan kilencévesen burmai fogságba esett, hat évvel később a burmai király azt a feltételt szabta szabadulásához, hogy le kell győznie a burmai bajnokot.[3][5] Narusean győzött, így hazatérhetett, később királyként pedig felszabadította Sziámot a burmai elnyomás alól.[3] Más legendák szerint nem Naresuan volt, aki így szerezte vissza szabadságát, hanem egy Nai Khanomtom nevű harcos, aki jóval később élt.[7] A thaiok másik legendás harcos királya Taksin (สมเด็จพระเจ้าตากสินมหาราช, 1768–1782) volt, aki sikerrel harcolt a fővárost földig romboló burmaiak ellen.[8] A hiedelem szerint mind Naresuan, mind Taksin az ayutthayai Buddhai Sawan templomban tanulta a thai bokszot, illetve a fegyveres krabi krabongot északról származó buddhista mesterektől.[7] Az 1350 körül épült szentély évszázadokon át szolgált harcművészeti iskolaként.[7]

A legenda szerint a thai bokszolók külföldiekkel szemben 1788-ban arattak győzelmet, amikor I. Ráma király uralkodása alatt két francia ökölvívó járta a sziámi provinciákat és pénzért bokszoltak. A legenda szerint a hírük a király fülébe is eljutott, aki úgy döntött, magas díjazású meccset szervez a két francia és Muen Phlaan, az akkori egyik legnevesebb muaj thai mester között, aki legyőzte a korábban veretlen franciákat.[9] V. Ráma király ugyancsak nagy rajongója volt a sportnak, számos viadalt rendeztetett és a legjobb harcosoknak maga választotta ki a ringben használt nevét.[9] VI. Ráma 1921-ben Rózsakert néven rendezett bajnokságot, mely a thai boksz történetének legnagyobb szabású rendezvénye volt, minden tartományból odasereglettek a legjobb harcosok, de kínai, burmai és indiai versenyzők is érkeztek. A hatalmas nézőközönséget vonzó esemény bevételeiből a királyság fegyvereket vásárolt.[10] VI. Ráma azt is megengedte, hogy az egyszerű alattvalók saját ringeket, iskolákat építsenek és saját thaiboksz-versenyeket rendezzenek.[3] Az ő idejében építették meg az első modern thaiboksz-ringet, melyet kötelekkel zártak körbe, a versenyen két bíró volt, a versenyzők kezét akkoriban még szalagokkal tekerték be, nem használtak kesztyűt.[3] Az időt sajátságos módon mérték, egy vízzel telt tálba kilyukasztott kókuszdióhéjat tettek, a menetnek akkor volt vége, amikor a kókuszdió teljesen elmerült.[3] A kor legismertebb thai bokszolója egy Yang Hanthale nevű férfi volt, aki egy híres mérkőzésen legyőzött egy kínai saolint.[3]

A külföldiek először az első világháború ideje alatt fedezték fel a thai bokszot, a Le Sport Orient című francia lap „izgalmas, furcsa és különleges” sportnak titulálta a muaj thait.[10]

Az első állandó ökölvívó stadiont 1945-ben építették fel Bangkokban, a Rajadamnern Stadion a mai napig is az egyik legismertebb küzdőhely, saját bajnoki sorozattal, a másik ilyen stadion a Lumpini.[3] Az itt rendezett mérkőzéseket a televíziók élőben közvetítik Thaiföldön.[3]

A sportot először az 1960-as évek elején a Seattle-i világkiállításon ismerte meg az USA, Európában pedig az 1970-es években kezdtek komolyabban érdeklődni iránta.[11] 1984-ben Amszterdamban megalakult a World Muay Thai Association, Thaiföld, Hollandia, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Svédország és Norvégia részvételével.[11] 1986-ban megalakult az International Federation of Muay Thai Amateurs, mely amatőr mérkőzéseket szervezett, ahol kötelező volt a védőfelszerelés használata.[11] Az amatőr mérkőzések bevezetése elősegítette a thai boksz népszerűségének terjedését, mivel a sport gyakorlása így biztonságosabbá vált.[11] Thaiföldön 1994-ben rendeztek először nemzetközi versenyt, Királyi Kupa címen, a második alkalommal, 1997-ben már 25 nemzet részvételével.[11] Európában először 1997-ben rendeztek amatőr Európa-bajnokságot.[11]

Harcmodor[szerkesztés]

A muaj thai több tekintetben különbözik a karatétól és a kungfutól; a rúgásokat és ütéseket teljes erőből viszik be, nem fogják vissza őket. Fénykorának idejében, a Tigris király uralkodása alatt (lásd története) súlycsoportok, és szabályok nélküli, szabad küzdelemről volt szó. Csupasz lábakkal harcoltak, az alkarokat néha kenderrel tekerték körbe. Amennyiben mindkét harcos beleegyezett, a kezükre törött üveget erősítettek.

A harcosok még ma is mezítláb küzdenek, bokagumit viselve lábukon és ökölvívó kesztyűt a kezükön. Manapság is nagy népszerűsége van az úgynevezett bandázs harcnak. Ekkor a harcosok nem viselnek kesztyűt, csak bandázst a kezükön. A formagyakorlatok, „katák” mára már eltűntek a gyakorlás repertoárjából. A koncentrációt, az erőt, a reflexeket, az időzítést állandó küzdőgyakorlatokkal fejlesztik. Ezen kívül rúgó és ütőzsákokon gyakorolnak. A szükségtelen sérülések elkerülése érdekében az edzéseken védőfelszerelésben gyakorolnak. A zene, a tradicionális tánc (vai khru és ram muaj), amit a mérkőzések előtt, valamint a mérkőzések alatt játszanak, speciális vonzerőt és megkülönböztetést kölcsönöz a muaj thainak. A küzdelmet ritmikusan követő zenekarban dob, pengetős és jávai fúvós hangszer szerepel.

A harc előtti rituálé a vai khru (tisztelet a mesternek). Ezután a harcos eltáncolja a ram muajt. Ezáltal a harcos megtisztítja a szívét a félelemtől, és felkészül a küzdelemre. Közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt veszik le a mongkont, azt a fejpántot, amit a rituálé alatt a fejük köré tekerve viselnek, ami a hagyományos viselet része. A mongkon állítólag az ősi időkben rongyba tekert imatekercsekből állt, amit olyan szorosan tekertek a fejre, az a küzdelmek alatt sem jött le. A harcosok úgy tartották, hogy ez megvédi őket a szerencsétlen sérülésektől.

A művészetekben[szerkesztés]

A muaj thai iránti érdeklődés világszerte megnövekedett Jean-Claude Van Damme 1989-es Kickboxer című filmjét követően. 2005-ben az Ong-bak – A thai boksz harcosa című thaiföldi akciófilm világhírnevet szerzett Tony Jaa harcművésznek.

Források[szerkesztés]

  1. Muay Thai - The Wisdom Behind The Science Of The Eight Limbs. Fight Times. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  2. The History of Muay Thai. Sawasdee Magazine, Thai Airways International, vol.27, #12, 1998. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  3. ^ a b c d e f g h i j Watthana, Thawat: A Brief History of Thai Boxing. Thai Boxing Association of the USA. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  4. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 17. o. (2007). ISBN 974-86841-9-9 
  5. ^ a b Werner Lind: Nagy Harcművészeti Lexikon, Budapest 2004. Libruna Kft
  6. Thailand: The Ayutthayan period, 1351–1767. Britannica Encyclopedia. (Hozzáférés: 2012. február 2.)
  7. ^ a b c Moore, Tony, Tim Mousel. Muay Thai. New Holland Publishers, 12. o. (2008). ISBN 1-84773-151-1. Hozzáférés ideje: 2012. február 2. 
  8. Moore-Mousel; 8. o.
  9. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 23. o. (2007). ISBN 974-86841-9-9 
  10. ^ a b Kraitus, Panya, Dr. Pitisuk Kraitus. Muay Thai - The Most distinguished art of fighting (angol nyelven). Chutima Karn Pim, 24. o. (2007). ISBN 974-86841-9-9 
  11. ^ a b c d e f Moore-Mousel, 12. o.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Thai boksz témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap