Stevan Petrović Knićanin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Stevan Petrović Knićanin
Stevan Knićanin portréja (Uroš Knežević festménye, 1849)
Stevan Knićanin portréja (Uroš Knežević festménye, 1849)
Született 1807. február 15.
Knić
Meghalt 1855. május 26. (48 évesen)
Belgrád
Állampolgársága szerb
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rend
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Stevan Petrović Knićanin témájú médiaállományokat.

Stevan Petrović Knićanin (Стеван Петровић Книћанин, Knić, 1807. február 15.Belgrád, 1855.május 14.) szerb politikus, katonatiszt. Az 1848–49-es szabadságharcban a szerbiai önkéntesek parancsnoka, 1849-től vezérőrnagyi rangban az osztrák császári hadsereg tábornoka, 1853-tól a Szerb Fejedelemség hadügyminisztere.

Stevan Knicanin vezérőrnagy

Életrajza[szerkesztés]

1840-ig szerb körzeti elöljáró volt, majd Mihály szerb fejedelem uralkodása alatt emigrációba kényszerült. Karagyorgyevics Sándor 1842-ben visszahívta és a szerb államtanács tagjává nevezte ki. 1848 nyarán, mikor kitört a délvidéki háború a szerb kormány engedélyével önkénteseket toborzott a délvidéki szerbek megsegítésére. A felállított segédcsapatok (szerviánusok) parancsnokaként ezredesi, majd 1849-től vezérőrnagyi rangban részt vett a délvidéki harcokban. Knićanin és más vajdasági szerb vezetők célja az volt, hogy a Vajdaság függetlenségét kinyilvánítsák, mely államot később egyesítenek Szerbiával.

A harcokban humánus ellenfélnek bizonyult, védekező hadműveletekben jobb képességeket árult el, mint támadóakban. Augusztus 18-án, majd augusztus 30-án is támadást indított Fehértemplom ellen, de csapatait Maderspach Ferenc százados irányításával a magyar erők visszaverték. 1848 szeptemberétől csapataival megszállta és megerősítette a tomaseváci szerb katonai tábort, majd részt vett az 1848. decemberi és 1849. januári Tomasevác környéki harcokban, így 1848. december 15-én a jarkováci ütközetben, majd 1849. január 2-án a pancsovai ütközetben. 1849 áprilisától Ðorđe Stratimirović mellett a titeli-fennsík védelmének egyik szervezője volt.

A szabadságharc leverése után jutalmul császári vezérőrnagyi rangot kapott és megkapta a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. Szerbiába visszatérve ismét a szenátus tagja lett, majd 1853-tól a fejedelemség hadügyminiszterévé nevezték ki.

Felhasznált források[szerkesztés]

Külső hivatkozás[szerkesztés]