Ðorđe Stratimirović

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ðorđe Stratimirović
Ðorđe Stratimirović, drawing, ca. 1875.jpg
Született 1822. február 7.
Újvidék
Meghalt 1908. december 15. (86 évesen)
Bécs

Ðorđe Stratimirović (magyar átírással Gyorgye Sztratimirovics, Újvidék, 1822. február 7.Bécs, 1908. december 15.) az 1848–49-es szabadságharcban a szerb felkelők főparancsnoka, a főodbor elnöke, későbbi császári és királyi vezérőrnagy, országgyűlési képviselő.

Tanulmányait bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián végezte, majd 1841-ben lépett a császári hadsereg 1. (Császár) huszárezredébe. 1844-ben alhadnagyi rangban visszavonult a katonai szolgálattól és kulpini birtokán gazdálkodott.

1848. április 8-án tagja volt annak a szerb küldöttségnek, amely a pozsonyi országgyűlésen a szerbek számára külön jogokat követelt. A sikertelennek ítélt tárgyalások után visszatért a Délvidékre és ettől kezdve a szerb nemzeti mozgalom egyik szervezője lett. A május 13-a és 15-e között tartott karlócai gyűlésen a szerb főodbor (főbizottság) elnökévé választották. Az ugyanekkor megválasztott Josip Rajačić patriárka és Stevan Šupljikac szerb vajda mellett ő volt a szerb fegyveres ellenállás egyik szervezője és június közepétől ő lett a szerb felkelő hadsereg főparancsnoka. 1848. június 12-én, a karlócai ütközetben sikeresen megvédte Karlócát a péterváradi helyőrség Stein Miksa vezette csapatai ellen. Június 15-én a titeli sajkásokat rábírta a felkelésre és a titeli fegyverraktárból jelentős mennyiségű fegyvert zsákmányolt. Közreműködése következményeként a délvidéki felkelés 1848 nyarára háborúvá szélesedett. Kiss Ernő perlaszi győzelme után viszonya megromlott Rajačić patriarkával és a főodbor bizalmát is elvesztette, ezért szeptember közepén elmozdították beosztásából. A főparancsnokságot csak október elején adta át Šupljikac ezredesnek. Ezután Perczel Mór délvidéki támadásáig, 1849 áprilisáig nem vett részt a hadműveletekben. Ekkora a szerb felkelők az erősséggé kiépített titeli-fennsíkra szorultak vissza és Stratimirović itt rendkívüli biztosként működött, Knićanin vezérőrnaggyal, a szerb önkéntesek parancsnokával szervezte a fennsík védelmét. 1849 július végén mint a szerb felkelők vezetőjét, alezredessé léptették elő.

A szabadságharc bukása után alezredesi rangban visszalépett a császári hadseregbe és szolgálataiért megkapta a Lipót Rendet. 1854-ben ezredesi, 1859-ben vezérőrnagyi kinevezést kapott, majd rövidesen nyugalomba vonult. 1863-ban rangjának megtartása nélkül kilépett a császári hadseregből. 1867 után nemzetiségi programmal a nagybecskereki kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1872-től élete további éveit Bécsben töltötte.

Felhasznált források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]