„Karlmann nyugati frank király” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
RibotBOT (vitalap | szerkesztései)
a Bot: következő módosítása: la:Carlomannus II (rex Franciae)
a hibás hivatkozások javítása
4. sor: 4. sor:
== Útja a trónig ==
== Útja a trónig ==

A Hebegőnek vagy Dadogónak nevezett [[II. Lajos nyugati frank király|II. Lajos]] és első felesége, Ansgardis harmadik, legkisebb gyermekeként született még nagyapja, [[II. (Kopasz) Károly]] uralkodása alatt, feltehetően 866-868 körül. Apja 866-ban a burgundiai Autun grófja, 867-ben pedig Aquitania királya lett Kopasz Károly jóvoltából; 877-ben a Nyugati Frank Királyságot és Nyugat-Lotaringiát is megörökölte az elhunyt császártól. Karlmannt [[878]]-ban a délkeleti vidék egyik nagyura, [[Boso provence-i király|Boso]] lányával, Engelbergával jegyezték el, de a házasságra már nem került sor.
A Hebegőnek vagy Dadogónak nevezett [[II. Lajos nyugati frank király|II. Lajos]] és első felesége, Ansgardis harmadik, legkisebb gyermekeként született még nagyapja, [[II. Károly frank császár |II. (Kopasz) Károly]] uralkodása alatt, feltehetően 866-868 körül. Apja 866-ban a burgundiai Autun grófja, 867-ben pedig Aquitania királya lett Kopasz Károly jóvoltából; 877-ben a Nyugati Frank Királyságot és Nyugat-Lotaringiát is megörökölte az elhunyt császártól. Karlmannt [[878]]-ban a délkeleti vidék egyik nagyura, [[Boso provence-i király|Boso]] lányával, Engelbergával jegyezték el, de a házasságra már nem került sor.

Hebegő Lajos alig két évnyi uralkodás után elhunyt [[879]]. [[április 11.|április 11]]-én. Ekkor egyes főurak a [[Szászföld]]et uraló [[III. Lajos német király|III. (Ifjabb) Lajoshoz]] fordultak, hogy meghívják a trónra, ő pedig [[Verdun]]ig nyomult előre. Időközben más főurak úgy határoztak, hogy Karlmannt és bátyját, [[III. Lajos nyugati frank király|III. (Győzedelmes) Lajost]] egyaránt királlyá teszik, ők pedig lemondtak lotaringiai területeikről Ifjabb Lajos javára. A testvérpár koronázására 879 szeptemberében került sor [[Ferrières-en-Gâtinais]] apátságában.

12. sor: 12. sor:
A trónszerzést két szerződés követte: a testvérek [[880]] februárjában a [[ribemont-i szerződés]]ben hivatalosan is Ifjabb Lajosra ruházták Lotaringiát, akinek egyúttal főségét is elismerték, márciusban pedig egymás között osztoztak meg: Karlmann a királyság déli részét, [[Aquitania|Aquitaniát]] és [[Burgundia|Burgundiát]] kapta meg, míg bátyja az ország északi területeit ([[Neustria]] és [[Île-de-France|Francia]]) igazgathatta.

Karlmann uralma azonban nem volt szilárd a rábízott területen, ugyanis [[879]] őszén egy [[Boso provence-i király|Boso]] nevű előkelőséget, [[Troyes]], [[Chalon-sur-Saône|Chalon]], [[Mâcon]] és [[Autun]] grófját, [[Vienne]], [[Lyon]] és [[Provence]] hercegét, Kopasz Károly korábbi itáliai alkirályát [[Alsó-Burgundia]] egyházi és világi előkelőségei királyukká kiáltották ki. A Karolingok ebbe nem voltak hajlandóak beleegyezni, és [[880]] nyarán Győzedelmes Lajos és Karlmann találkozott Ifjabb Lajossal és fivérével, [[III. (Kövér) Károly]] itáliai királlyal. A lotaringiai [[Gondreville]]-ben kötött szövetség csapatai rövidesen lerohanták Boso birtokait, és a provence-i király fivére, [[Igazságos Richárd]] elfoglalták Autunt, [[Besançon]]t, Chalont, Mâcont és Lyont, majd az év végén megkezdték Vienne ostromát, amit félbehagytak, mivel Kövér Károly eltávozott, hogy megszerezze a császári trónt.
Karlmann uralma azonban nem volt szilárd a rábízott területen, ugyanis [[879]] őszén egy [[Boso provence-i király|Boso]] nevű előkelőséget, [[Troyes]], [[Chalon-sur-Saône|Chalon]], [[Mâcon]] és [[Autun]] grófját, [[Vienne]], [[Lyon]] és [[Provence]] hercegét, Kopasz Károly korábbi itáliai alkirályát [[Alsó-Burgundia]] egyházi és világi előkelőségei királyukká kiáltották ki. A Karolingok ebbe nem voltak hajlandóak beleegyezni, és [[880]] nyarán Győzedelmes Lajos és Karlmann találkozott Ifjabb Lajossal és fivérével, [[III. Károly frank császár |III. (Kövér) Károly]] itáliai királlyal. A lotaringiai [[Gondreville]]-ben kötött szövetség csapatai rövidesen lerohanták Boso birtokait, és a provence-i király fivére, [[Igazságos Richárd]] elfoglalták Autunt, [[Besançon]]t, Chalont, Mâcont és Lyont, majd az év végén megkezdték Vienne ostromát, amit félbehagytak, mivel Kövér Károly eltávozott, hogy megszerezze a császári trónt.

[[881]]-ben Kövér Károly visszatért, hogy folytassa a harcot, és [[882]]-ben Karlmann is bekapcsolódott az ostromba, amit kénytelen volt félbehagyni fivére halálhíre miatt: [[882]]. [[augusztus 5.|augusztus 5]]-én ugyanis [[Saint-Denis]]-ben elhunyt Győzedelmes Lajos, miután lovasbalesetet szenvedett [[Tours]] közelében. Karlmann így a Nyugati Frank Királyság egyedurává lépett elő. Vienne-t még abban az évben elfoglalták Kövér Károly csapatai, mire Boso Provence-ba vonult vissza, családja viszont fivére, a szolgálataiért [[883]]-ban Autun grófjává kinevezett Igazságos Richárd védelmébe került.

A lap 2009. december 21., 10:09-kori változata

Egy 15. századi festmény Karlmann és III. Lajos nyugati frank király győzelme a vikingek felett, 879-ben.

II. Karlmann (866/868Bézu-la-Forêt, 884. december 6.) II. (Hebegő) Lajos fia, a Nyugati Frank Királyság (a későbbi Franciaország) királya volt a Karoling-házból. 879 szeptemberétől 882. augusztus 5-ig bátyjával, III. Lajossal osztozott az országon, akkortól kezdve pedig egymaga viselte a koronát.

Útja a trónig

A Hebegőnek vagy Dadogónak nevezett II. Lajos és első felesége, Ansgardis harmadik, legkisebb gyermekeként született még nagyapja, II. (Kopasz) Károly uralkodása alatt, feltehetően 866-868 körül. Apja 866-ban a burgundiai Autun grófja, 867-ben pedig Aquitania királya lett Kopasz Károly jóvoltából; 877-ben a Nyugati Frank Királyságot és Nyugat-Lotaringiát is megörökölte az elhunyt császártól. Karlmannt 878-ban a délkeleti vidék egyik nagyura, Boso lányával, Engelbergával jegyezték el, de a házasságra már nem került sor.

Hebegő Lajos alig két évnyi uralkodás után elhunyt 879. április 11-én. Ekkor egyes főurak a Szászföldet uraló III. (Ifjabb) Lajoshoz fordultak, hogy meghívják a trónra, ő pedig Verdunig nyomult előre. Időközben más főurak úgy határoztak, hogy Karlmannt és bátyját, III. (Győzedelmes) Lajost egyaránt királlyá teszik, ők pedig lemondtak lotaringiai területeikről Ifjabb Lajos javára. A testvérpár koronázására 879 szeptemberében került sor Ferrières-en-Gâtinais apátságában.

Uralkodása

A trónszerzést két szerződés követte: a testvérek 880 februárjában a ribemont-i szerződésben hivatalosan is Ifjabb Lajosra ruházták Lotaringiát, akinek egyúttal főségét is elismerték, márciusban pedig egymás között osztoztak meg: Karlmann a királyság déli részét, Aquitaniát és Burgundiát kapta meg, míg bátyja az ország északi területeit (Neustria és Francia) igazgathatta.

Karlmann uralma azonban nem volt szilárd a rábízott területen, ugyanis 879 őszén egy Boso nevű előkelőséget, Troyes, Chalon, Mâcon és Autun grófját, Vienne, Lyon és Provence hercegét, Kopasz Károly korábbi itáliai alkirályát Alsó-Burgundia egyházi és világi előkelőségei királyukká kiáltották ki. A Karolingok ebbe nem voltak hajlandóak beleegyezni, és 880 nyarán Győzedelmes Lajos és Karlmann találkozott Ifjabb Lajossal és fivérével, III. (Kövér) Károly itáliai királlyal. A lotaringiai Gondreville-ben kötött szövetség csapatai rövidesen lerohanták Boso birtokait, és a provence-i király fivére, Igazságos Richárd elfoglalták Autunt, Besançont, Chalont, Mâcont és Lyont, majd az év végén megkezdték Vienne ostromát, amit félbehagytak, mivel Kövér Károly eltávozott, hogy megszerezze a császári trónt.

881-ben Kövér Károly visszatért, hogy folytassa a harcot, és 882-ben Karlmann is bekapcsolódott az ostromba, amit kénytelen volt félbehagyni fivére halálhíre miatt: 882. augusztus 5-én ugyanis Saint-Denis-ben elhunyt Győzedelmes Lajos, miután lovasbalesetet szenvedett Tours közelében. Karlmann így a Nyugati Frank Királyság egyedurává lépett elő. Vienne-t még abban az évben elfoglalták Kövér Károly csapatai, mire Boso Provence-ba vonult vissza, családja viszont fivére, a szolgálataiért 883-ban Autun grófjává kinevezett Igazságos Richárd védelmébe került.

Karlmann nem sokkal élte túl bátyját: vadászat közben érte utol a halál 884. december 6-án, miközben Andelys közelében vadászbalesetet szenvedett (vagy egy vadásztársa végzett vele véletlenül, vagy egy vaddisznó volt gyilkosa). A Saint-Denis-székesegyházban temették el. Nőtlen és gyermektelen lévén a trónon nagybátyja, Kövér Károly követte; utóbb féltestvére, a törvénytelennek tekintett Együgyű Károly is trónra lépett.

Jegyzetek

Előző uralkodó:
{{{előző}}}
Frank király
Aquitania és Burgundia: 880-882
nyugati: 882-884
Következő uralkodó:
{{{következő}}}