„Turáni Társaság” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal a kért listából
(Nincs különbség)

A lap 2019. augusztus 9., 20:17-kori változata

A Turáni Társaság, vagy másik nevén a Magyar Ázsiai Társaság 1910. december 3-án alakult meg. Az egyesület jelentette meg a Turán című folyóiratot.

Története

A Turáni Társaságot 1910. december 3-án hozták létre. Céljai között szerepelt többek között a gazdasági kapcsolatok erősítése és kialakítása az úgy nevezett "keleti" országokkal (Ázsia, illetve a Balkán országai), továbbá „vezérszerep a magyarnak a turáni népcsaládban tudományos és gazdasági téren”. Támogatói között az Első Hazai Takarékpénztár érdekeltségébe tartozó Hazai Bank Rt. is szerepelt.

Tagjai

Tagjait három jelentősebb csoportba lehet sorolni: tudósok és utazók, az arisztokraták és politikusok és pénzemberek, illetve az úgy nevezett turanisták, főleg tudósok, értelmiségiek. A Turáni Társaság első csoportjának tagjai közé tartozott egyebek mellett: Cholnoky Jenő, Erődi Béla, Felvinczi Takács Zoltán, Germanus Gyula, Goldziher Ignác, Havass Rezső, Hopp Ferenc, Lóczy Lajos, Mészáros Gyula, Milleker Rezső, Munkácsi Bernát, Teleki Pál, Vikár Béla.

A Társaság másik csoportjának tagjai voltak: Bánffy Miklós, Bárczy István, Berzeviczy Albert, Chorin Ferenc, Darányi Ignác, Hatvany József, Károlyi Mihály, Tisza István, Széchenyi Béla, Szemere Miklós.

A harmadik csoportba tartoztak például: Baráthosi Balogh Benedek, Kmoskó Mihály, Márki Sándor, Pósta Béla, Pröhle Vilmos.[1]

Jegyzetek

  1. A Turáni Társaságban. rubicon.hu. (Hozzáférés: 2019. augusztus 9.)