Tomcsa Sándor

Tomcsa Sándor
Tomcsa Sándor
Tomcsa Sándor
Élete
Született	1897. augusztus 27. Székelyudvarhely
Elhunyt	1963. január 18. (65 évesen) Székelyudvarhely, Románia
Nemzetiség	magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	elbeszélések, karcolatok, riportok, tárcák, pamfletek, színművek, vígjátékok

Tomcsa Sándor (Székelyudvarhely, 1897. augusztus 27. – Székelyudvarhely, 1963. január 18.) magyar író, karikaturista, újságíró elbeszélő, színműíró, művelődési irányító.

A székelyudvarhelyi művelődési élet közismert alakja volt a lokálpatriotizmusáról híres író. Alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. A kisvárosi élet minden területén úgy szolgálta népét, hogy sohasem akart első lenni, csak önmaga. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori mestere.

„	...Nála a humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen.	”
– Hermann Gusztáv művelődéstörténész

Életpályája

1897. augusztus 27-én született Székelyudvarhely Szombatfalva nevű utcájának már a 20. század elején lebontott házában. A kétgyermekes magyar család első gyermeke korán megismerte a nélkülözést. Apja, Tomcsa Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megyéből származott, géberjéni parasztcsalád gyermeke 1891-ben került Székelyudvarhelyre pénzügyőri biztosnak. Finkér Gizellával kötött házasságából két gyermek született: Sándor és Klementin. Tomcsa Sándor alig négyévesen veszítette el édesapját, a huszonkilenc éves pénzügyőrt a szolgálati úton szerzett tüdőgyulladás vitte el. Özvegy édesanyja varrásból tartotta fenn családját. Az első és második osztályt a székelyudvarhelyi Zárda Iskolájában végezte, a harmadik és negyedik osztályt a Ferenc-rendi Szerzetesek Iskolájában. 1907-től a Római Katolikus Főgimnáziumban tanult 1915-ig. Anyagi gondok miatt nem lehetett a Pesti Képzőművészeti Főiskola tanulója, csak napidíjas a pénzügynél. 1916 augusztusában a 82-es gyalogezreddel egyenesen a harctérre került. A világháború utolsó heteit kórházban töltötte: láblövést és hóvakságot kapott. Ez utóbbi miatt hordott ötdioptriás szemüveget élete végéig. 1918-ban tért haza, de most is le kellett mondania a képzőművészeti főiskoláról a trianoni döntés miatt. 1919-ben mezőgazdasági munkát vállalt. Résztvett a trianoni döntés elleni tüntetésen, ezért hét hónapi börtönbüntetést kellett elszenvednie Nagyszebenben. Kiszabadulása után, 1920-1921 között egyik nagybátyja szamosújvári kerámiagyárában dolgozott. A gyár csődbe ment, így hazakerült Székelyudvarhelyre. Kolozsvárra ment felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, de álma megvalósulatlan maradt, így csak rajzoló lesz a Hirnök című katolikus lapnál 1923-ig.

Művészi pályája

1923 márciusában hazament Székelyudvarhelyre, mert úgy érezte, a kisvárosi légkör megfelel számára, és rajzaiból fog megélni. A pénzügynél tudott elhelyezkedni 1929-ig és párhuzamosan végezte sokoldalú tevékenységét. 1923. április 22-29. között első karikatúra-kiállítását tekinthették meg a Református Kollégium tornacsarnokában. A közös kiállítást egyéni követi 1925 áprilisában, amelyről elismerően ír Tompa László. Első írásait a Tompa László szerkesztésében megjelenő Székely Közélet közli. 1926. január 3-án T-or aláírással a B.Ú.É.K. címűt írását közölte a lap. Ez az írás magában hordozza az újságíró Tomcsa csíráit: a kalandvágyó romantikába vegyülő keserű szatírát. Ez év áprilisában az A stafirung című egyfelvonásos színművét is közölte a lapban, szeptemberben pedig rajzkiállítást hirdet.

A december 18-i szám már egy újabb művészi tevékenységre hívta fel a figyelmet: Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos színművét adták elő Az előadás megismétlődött 1937. január 16-án, amelyen Ferenczy Böske dalokat énekelt. Ekkor kezdődött az a beteljesületlen szerelem, amely a síron túl is tartott, egészen Ferenczy Erzsébet haláláig,1988-ig. Hiába hírneves karikaturista az akkor harmincéves Tomcsa Sándor, nem elég vagyonos ahhoz, hogy feleségül vehesse a nála nyolc évvel fiatalabb hajadont.

1929. június 23-ra hirdetett újabb karikatúra-kiállítást a helyi lap, erről a 110 képet bemutató kiállításról maga Tomcsa számol be. Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint ez a kiállítás avatta Tomcsát a Brassói Lapok munkatársává. 1940-ig munkatársa maradt a a lapnak, egészen megszűnéséig, de nem költözött Brassóba. Ekkor vált mindennapivá a preferánsz-parti Tomcsa életében. Ezután ritkultak a karikatúrák, a kiállításos rajzestek, de születtek az egyfelvonásosak és azok a kabaré-számok, amelyeket a műkedvelők játszottak a kultúrházban, és a cikkek, tárcák, novellák a mindent elnyelő napilap számára. És titokban rengeteget olvasott. 1934-ben regénnyel lepte meg olvasóit, címe Szvoboda Augusztin rémtette. A regény a családi meleg utáni vágyát fejezi ki, ám a felelősségvállalás számvetésekor a gazdasági helyzet játssza a szerepet. A szereplő, Kassay elmélkedéséből azt olvassuk ki, hogy Tomcsa életéből kiestek a kamaszkori évek: a háború borzalmai elsöpörték. A regény a Brassói Lapok és a Népújság 12. Mellékletében jelent meg az Ajándék regénytár sorozatban. De csak ezt a kiadást érte meg, mert az Erdélyi Helikon hasábjain megjelent Kovács György-recenzió elmarasztalta.

Csak 1938-ban, a kolozsvári Thália Színház drámapályázatán díjazott háromfelvonásos Műtét című színműve irányítja Tomcsára a figyelmet. A darab ősbemutatója 1939. április 28-án volt Kolozsváron. A színmű főszereplője, dr. Ember László álomvilágban találja meg elveszett életét, de ebben benne bujkál a magyar árvaság, a Trianon okozta seb, a tehetetlenséggel párosult kiútkeresés is. A temesvári színtársulat és a marosvásárhelyi is más-más címen tűzte repertoárjára: az előbbi Ahonnan elindultam, az utóbbi pedig Nagy dolgok kicsiben címen. A lapok átütő sikerről értesítik az olvasókat.

Székelyudvarhelyen tovább folytak a Tomcsa-estek, vidám estek vagy konferáló-estek, amelyek városa irodalmi életének külön színfoltjai, az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal illusztrálta is. Lírikus hangvételű novellái is születnek, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira. Az 1940-es bécsi döntés után megszűnt a Brassói Lapok, Tomcsa munkanélkülivé vált. Benyújtotta kérelmét a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium illetékeseihez, korábbi pénzügyi tevékenységére hivatkozva. Megkapta az állást, 1943-ban I. osztályú adótiszt lett. 1944-ben a haza újra a frontra szólítja, ezúttal az Úz völgyébe. Itt vészelte át a második világháború borzalmait. A háború után Tomcsa elvesztette bérlakását, munkanélkülivé vált, csak alkalmi közlések honoráriumából élt. Születtek az egyfelvonásosak, jelenetek a Tomcsa-estekre. 1945-ben a Népvédelem kultúrfelőse lett Székelyudvarhelyen és 1946-ban tagja lett a Romániai Magyar Írók Szövetségének. A tagsággal jogot szerzett a könyvkiadáshoz. Írásait 1946-tól közli az Utunk, 1947-től pedig a Romániai Magyar Szó. 1949 áprilisában a bukaresti kiadó nyomdájában elkészül a Jubélium című háromfelvonásos színműve, ami 1948-ban már díjat nyert Magyarországon. 1950-ben kinyomtatták A patkány című egyfelvonásosát, amit románra is lefordítottak. Háromfelvonásos színművei nem nyertek elismerést, így kéziratban maradtak. Legnagyobb hibájuk a szocialista művészet szimplista felfogása: a bohózati elemeket erőszakoltan alkalmazza. 1956-ban kerül ki a nyomdából a Vese velővel című novelláskötete. 1957-ben megjelenik Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színműve, amelyet a kolozsvári Állami Magyar Színház be is mutatott. A gól című novellájával megnyerte az Igaz Szó pályázatát. 1959-ben megjelent a Tinta és tus című kötete, amely szatirikus novellákat és karcolatokat tartalmaz. Ebben az évben tüntették ki a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozattal.

Utolsó évei

1960-tól bibliográfiai adatokat kérnek tőle a Budapesten készülő Magyar irodalmi lexikon számára, bemutatják Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színművét Kolozsváron. 1961-ben közli az Igaz Szó Születésnapra című háromfelvonásos színművét, az Előre Naptár is közöl írást tőle, de a Vörös Zászló 1962-i ünnepi számáról elkésett. Továbbra is szervez Tomcsa esteket, az utolsó Tomcsa-esten egy sajátos technikát alkalmazott: az elsötétült színen csak a szerző hangja töri meg a csendet: „Kedves Közönség! Én most eltűnök, de ne tessék búsulni, majd újra felbukkanok!” Egészségi állapota megromlott, a székelyudvarhelyi kórházban gyógyították gyomorfekélyét. 1963 elején jelentkezett a kórház belgyógyászati osztályán, ahol műtéttel eltávolítottak egy nyaktájéki áttétes mirigyet. Tüdőrák vitte el 1963. január 18-án.