„Nagy-Sárrét” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2009. december 20., 17:01-kori változata

Sárrét, mára már szinte feledésbe merült ez a név. Figyelembe véve, hogy a névadó mocsarakat, ingoványokat lecsapolták, már nincs meg az az összekötő kapocs, ami egy egységgé fogta össze az egykori területet és annak településeit. Sokan az ott lakók közül sem igen tudják azt, hogy egykor falvaik, városaik ennek a tájegységnek voltak a tagjai. Szeretném, hogy ez a cikk a végső feledéstől mentse meg az egykori Kis- és Nagysárrét nevét, remélem segít abban, hogy felfedezzék egymást újra, és összefogva ápolják tovább közös múltjukat.

Fekvése

A Nagy-, illetve Kissárrét, Hajdú-Bihar déli, és Békés megye északi, északkeleti részén terült el. Nevét a Berettyó és a Körösök álltal táplált mocsaras, ingoványos területről kapta. Területe valamikor kb 150 ezer hold lehetett. A vizek lecsapolásával ma már szinte semmi nyoma nem maradt az egykori ingoványoknak.

Története

A Sárrét, zord mocsaras, nádas emberi letelepedésre szinte alkalmatlannak tűnő terület volt. Mégis már a honfoglalás előtt is lakták, szétszórt kis lakosszámú települések sűrűn fordultak elő a Sárrét szárazabb helyein. Nehezen megközelíthető helyek voltak ezek, melyek természetes védelmet nyújtottak az ottlakók számára, ugyanakkor bőven ellátta a lakosságot élelemmel, tüzelővel. A letelepüléskor a Borsa, Csolt és Vatha nemzetség kapta meg a területet. A Szent István király álltal elrendelt templom építések itt nagyon lassan mentek végbe, részben azért mert helyben nem állt rendelkezésre jó építőanyag, a köveket a Bihari hegyekből hozták. Másik ok a keresztényellenes mozgalmak, melyek főleg innen indultak pl. a Vata-féle lázadás. 1241-ben, Kada Kán álltal vezetett tatár csapatok dúlták fel a településeket, de később szinte minden falut újjá építettek. 1550 körül kezdett elterjedni a reformáció, a helyiek igen korán felvették az új vallást. Gyula eleste után 1566-ban a Sárrét déli fele török uralom alá került, 1660-ig Várad elestéig Szeghalomnál volt a határ a Török Birodalom és Erdély között. Ez azzal is járt, hogy a falvakat állandóan pusztították, némelyik többször is elnéptelenedett. Várad 1692, és Gyula 1695-ben történt visszafoglalása után, a falvak fokozatosan benépesültek, de számuk alaposan megfogyatkozott. 1720 után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. 1720 után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, Füzesgyarmat és Csökmő hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ezutáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig, és a mocsarak lecsapolásáig, szabad tartásos, rideg állatenyésztéssel foglakozott. A vizek szabályozása után a mocsarak gyorsan kiszáradtak, és a nádasok felégetése után beindult az intenzív földművelés. Jelentős ipara nem alakult ki, ezt egyébként a szinte járhatatlan utak is akadályozták, a vízrendezés után (1886-88) viszont beindult a vasútépítés. A lakosság egy része itt talált magának megélhetést, egy másik jelentős résznek viszont lehetőséget biztosított, hogy távolabbi helyekre vándoroljanak, az akkoriban létesült ipari központokba.

Települések

Aka, Bakonszeg mellett volt. Első írásos emléke 1283-ból való, a török pusztítás után nem építették újjá
Apróhalomháza, Gyomától északra. 1321-ben említik mint a Barsa család birtokát, 1598-ban a török csapatok véglek elpusztították.
Bakonszeg, Berettyóujfalutól délnyugatra a Berettyó mellett, a XII. sz-ban Apa-Kovácsi néven szerepelt, de a területén jelentős népvándorlás korabeli sírokat is találtak. Ma is létező település, itt temették el Bessenyei Györgyöt.
Balkány, Szeghalomtól északnyugatra feküdt. 1598-ban pusztult el.
Bálintelke, Berettyóújfalutól délnyugatra. Első emléke 1291-ből való, 1470-ben már csak mint pusztát említették.
Báránd, Püspökladánytól keletre. Első írásos emléke egy IV. László által kiadott oklevél.
Barsa, Csökmőtől északra volt. Első említése 1216-ban volt, a török pusztítása után nem épült ujjá.
Bélmegyer,Vésztőtől délnyugatra fekszik, először 1346-ban említették
Berttyószentmárton, ma Berettyóújfaluhoz tartozik, annak déli részén a Berettyó bal partján. Első említése 1213-ból származik.
Berettyóújfalu, először 1285-ben mint Nova Villa említették.
Biharnagybajom, Füzesgyarmattól északra fekszik, 1216-ban szerepel először a váradi regestrumban, de a történészek szerint a honfoglalás előtt jelentős földvár lehetett a területén
Bihartorda, Berettyóújfalutól nyugatra fekszik, első említése 1221-ből való.
Bócshida, (Bócs), Berettyóújfalutól délnyugatra, 1274-ben említették először, ma már csak egy tanya áll a helyén.
Bozsód, Csökmőtől északkeletre feküdt, először 1220-ban említették, a török idők alatt pusztult el.
Bökény, szintén Csökmő közelében volt, 1214-ben említették először, és 1588-ban még lakták. Pontos helye nem ismert.
Bucsa, Karcag és Füzegyarmat között található.
Cséfány, Szeghalom közelében, 1336-ban már egyháza volt, 1598-ban a tatárok elpusztították.
Csekehida, Zsákától nyugatra lévő falu volt. 1322-ben már írásban említették, a török pusztítás után nem építették újjá.
Csiff, 1229-ben Cheph néven említették, kis lélekszámú település volt, ma Darvashoz tartozik, Csiff-major néven.
Csolt, Vésztőtől nyugatra a mai mágori dombon állt. 1220-ban említették először, a XVI.-ik sz.ban Mágor faluhoz csatolták.
Csökmő, neve több változatban is előfordult. 1219-ben már szerepelt a váradi regestrumban.
Csudabala, Gyomától északra volt, először 1325-ben említették, 1703-ban végleg elpusztult.
Darvas, Csökmő, Zsáka és Füzesgyarmat szomszédságában található, 1396-ban már mai nevén szerepelt.
Déter, Berettyóujfalu közelében volt egykori falu, 1252-ben írásban említették, 1477 után viszont már nem tettek róla említést.
Dévaványa, első írásos emléke 1334-ből való.
Ecsegfalva, Dévaványától északra található, 1475-ben már mint virágzó falut említették.
Enyed (Ösvény), Füzesgyarmat közelében volt, 1219-ben említették először, 1598-ban a tatárok pusztították el.
Fás, Vésztőtől nyugatra volt, 1221-ben már említették. Érdekessége, hogy a török idők alatt végig fenállot, csak 1685 után pusztult el, főleg a császári csapatok "jóvoltából". 1728-ban ismét benépesítették, de egy későbbi pestisjárvány majdnem az egész falut elpusztította. A túlélőket Körösladányba költöztették, azóta lakatlan.
Furta, Zsáka mellet található. Első, megbízható írásos emléke 1552-ből való.
Füregyháza, Füzesgyarmat közelében volt, első emléke 1216-ból való, de már a tatárjáráskor elpusztult.
Füss, Szeghalom közelében volt, pontos helye nem ismert. 1283-ban egy örökösödési oklevélben említették, valószínűleg a török idők alatt pusztult el.

Források

Sárréti írások (Néprajzi és helytörténeti antológia) Szerkesztette: Miklya Jenő (1965)

@@ 6. sor: / 6. sor: @@
 A vizek lecsapolásával ma már szinte semmi nyoma nem maradt az egykori ingoványoknak.
 == Története ==
+A Sárrét, zord mocsaras, nádas emberi letelepedésre szinte alkalmatlannak tűnő terület volt. Mégis már a honfoglalás előtt is lakták, szétszórt kis lakosszámú települések sűrűn fordultak elő a Sárrét szárazabb helyein. Nehezen megközelíthető helyek voltak ezek, melyek természetes védelmet nyújtottak az ottlakók számára, ugyanakkor bőven ellátta a lakosságot élelemmel, tüzelővel.
+A letelepüléskor a [[Borsa]], [[Csolt]] és [[Vatha]] nemzetség kapta meg a területet. A [[Szent István]] király álltal elrendelt templom építések itt nagyon lassan mentek végbe, részben azért mert helyben nem állt rendelkezésre jó építőanyag, a köveket a Bihari hegyekből hozták. Másik ok a keresztényellenes mozgalmak, melyek főleg innen indultak pl. a [[Vata-féle]] lázadás. [[1241]]-ben, [[Kada Kán]] álltal vezetett tatár csapatok dúlták fel a településeket, de később szinte minden falut újjá építettek. [[1550]] körül kezdett elterjedni a reformáció, a helyiek igen korán felvették az új vallást. Gyula eleste után [[1566]]-ban a Sárrét déli fele török uralom alá került, [[1660]]-ig Várad elestéig Szeghalomnál volt a határ a [[Török Birodalom]] és [[Erdély]] között. Ez azzal is járt, hogy a falvakat állandóan pusztították, némelyik többször is elnéptelenedett. Várad [[1692]], és Gyula [[1695]]-ben történt visszafoglalása után, a falvak fokozatosan benépesültek, de számuk alaposan megfogyatkozott.
+[[1720]] után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. [[1720]] után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, Füzesgyarmat és Csökmő hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ezutáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig, és a mocsarak lecsapolásáig, szabad tartásos, rideg állatenyésztéssel foglakozott. A vizek szabályozása után a mocsarak gyorsan kiszáradtak, és a nádasok felégetése után beindult az intenzív földművelés.
+Jelentős ipara nem alakult ki, ezt egyébként a szinte járhatatlan utak is akadályozták, a vízrendezés után (1886-88) viszont beindult a vasútépítés. A lakosság egy része itt talált magának megélhetést, egy másik jelentős résznek viszont lehetőséget biztosított, hogy távolabbi helyekre vándoroljanak, az akkoriban létesült ipari központokba.
 == Települések ==