Scarbantia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Scarbantia
Sopron
A Borostyán-út rekonstrukciója Sopron főterén
A Borostyán-út rekonstrukciója Sopron főterén

Alapítás1. század eleje
Alapító Augustus vagy Tiberius
Megszűnés568
Oka avar támadások
Lakói rómaiak
Beszélt nyelvek latin
Elhelyezkedése
Pannonia01.png

Scarbatia római település (municipium) Pannonia nyugati részén, a mai Sopron területén.

Fekvése[szerkesztés]

Scarbantia az egyik legfontosabb római kereskedelmi útvonal, a Borostyánút mentén helyezkedett el. Az út délen Savaria felől érkezett a városba, északon pedig Carnuntum felé vezetett tovább. Pannonia felosztásakor Pannonia Superior provincia része lett, Diocletianus közigazgatási reformja után pedig Pannonia Primához tartozott. A római város maradványai a mai Sopron belvárosának helyén, a mai talajszintnél mintegy 4,5 méterrel mélyebben találhatóak.

Története[szerkesztés]

Tiberius uralkodása alatt a település (oppidum Scarbantia Iulia) házai fából és vályogból épültek. Lakói főleg a kelta boj törzsből kerültek ki illetve egy, a korábbi kelta városkában letelepített katonai segédcsapat veteránjai voltak.[1] A Iuliusokra utaló mellékneve alapján alapítása Augustus vagy Tiberius uralkodása alatt történhetett. A Flavius-dinasztia idején kapta meg a municipium rangot, neve municipium Flavium Augustunum Scarbantia lett.[2] Traianus és Hadrianus uralkodása alatt Scarbantiában nagy építkezések zajlottak. Ekkor épült ki a fórum, az amfiteátrum, a fürdő, a vízvezeték, a burkolt utak valamint számos vallási és kereskedelmi épület és magánház. Scarbantia lakói csak a 4. század elején, Diocletianus uralkodása idején vették körül városukat fallal. A városfal 3,5 méter széles és 8,5 méter magas volt, melyet összesen 35, patkó alakú bástya erősített. A század végén viszont már a város hanyatlása volt jellemző: a 370-es évekből származó régészeti leletek arra utalnak, hogy az utcákat háztartási szemét borította.[3] A római uralom 5. század eleji összeomlása után a város még fennmaradt, de építészeti színvonala is jelentősen elmaradt a korábbitól: a kőlapokkal fedett tereken fából készült házak épültek. A longobárdok kárpát-medencei letelepedése idején is lakták, ám amikor az avarok 568-ban megérkeztek a térségbe, a longobárdok elhagyták az egykori Pannoniát. Scarbantia utolsó lakói is ekkor távoztak a városból Észak-Itáliába, Vigilius püspök vezetésével. Az épületeket ekkoriban tűzvész pusztította el. Valószínűleg a későbbiekben is laktak a városban, ám annak neve a magyarok megérkezésére feledésbe merült.[4]A római városfalak romjait a középkori város polgárai újrahasznosították, így a középkori Sopron évszázadokon keresztül az ókori város területére terjedt ki.

Leírása[szerkesztés]

A 4. század eleji erődítések a Forum és a fürdők közötti területet kerítették el. Ez a Borostyánút mintegy 400 méter hosszú szakaszát jelentette. Az út a városban gneiszlapokkal volt burkolva, szélessége elérte a hat métert. Az úttól mindkét irányban 100-120 méterig terjedt a fallal övezett terület. A mai Tűztorony helyén lehetett az északi, kéttornyú városkapu, a déli pedig a Széchenyi tér 18. - Szent Orsolya iskola környéki területen állhatott. Két kisebb kapuja is volt a városnak: keleten egy gyalogoskapu, nyugaton pedig a kikötőkapu. Előbbi a Várkerület 102. és a Szent György utca 17. között helyreállítva megtekinthető, utóbbit viszont a feltárás után lezárták.[5]

A capitoliumi triász szobrai a Római Kőtárban

A város központja a mai belváros északi része alatt található, 45 x 46 méteres, faragott kőlapokkal burkolt tér, a Forum volt. Északi részén a Capitolium épülete állt, melyben a capitoliumi triász (Iuppiter, Iuno, Minerva istenhármassága) pároszi márványból faragott, monumentális szobrai álltak. A háromosztatú cellában elhelyezett szobrok a 2. század közepén készülhettek, pusztulásuk is a római korra, a kereszténység itteni elterjedésének időszakára tehető. A szobrok a 19. század végén, az új városháza építésekor kerültek újra napvilágra.[6] Fennmaradt a templom bejárati oszlopcsarnokának lábazata, a felvezető hat lépcsőfok és néhány felirat.[7] A Forum nyugati oldalán a karcsú oszlopsorokkal díszített törvényház, a basilica helyezkedett el. Délen a curia (városháza) épülete zárta a teret, mely szintén oszlopcsarnokkal és három bronz lovasszoborral volt díszítve. A tér és épületei valószínűleg a 2. század elején épültek fel.[8]

Az amfiteátrum maradványai

Scarbantia amfiteátruma is a 2. század elejéről származik. Az építmény kőszerkezetes, földtöltéssel készült, arénájának mérete 42 x 63 méter. A város fürdőinek maradványai a mai Szent Orsolya iskola alatt találhatóak. A forró vizet a medencét alulról fűtő hypocastum biztosította. Vallási emlékek a capitoliumi triász templomán kívül az amfiteátrumból előkerült Nemeseon és a közeli Fertőrákoson található Mithreum. A Forum mellett találták meg a kereskedők által tisztelt Mercurius szentélyét. A Liber Paterként tisztelt Bacchusnak is volt áldozóhelye a környéken.[9] A Birodalomban terjedő keleti vallások közül Izisz tisztelete is megjelent a városban, egy magánszentély formájában.[10]

A város ivóvíz-ellátását a közeli sopronbánfalvai Malom-tóból a városba érkező, 6,5 km hosszú vízvezeték biztosította.[11] A építmény a Rák-patak vonalát követte, kitűzésében a XIV Genina légió műszaki alakulatai vettek részt.[12]

Scarbantiának két fazekastelepe volt: a mai Ikva áruház, illetve a Széchenyi tér - Deák tér közötti helyen. A temető a város déli bejáratánál, a Borostyánút mentén helyezkedett el. A 2. század második felében, a markomann háborúk után épülhetett vasolvasztó kemencéje az egyetlen ilyen, ami fennmaradt a Dunántúl területén.[13] A Forum mellett található kis bronzfeldolgozó műhely területéről a tűzhely, öntőtégely és beolvasztásra odakészített bronztárgyak is előkerültek.[14] t A Nándor-magaslat nyugati oldalán kőbánya működött, melynek köveivel a város utcáit burkolták.[15]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyar régészet 222. o.
  2. Czellár 9. o.
  3. Magyar régészet 290. o.
  4. Czellár 10. o.
  5. Magyar régészet 227. o.
  6. Czellár 34. o.
  7. Magyar régészet 247. o.
  8. Magyar régészet 226. o.
  9. Magyar régészet 227. o.
  10. Magyar régészet 224. o.
  11. Magyar régészet 235. o.
  12. Magyar régészet 233. o.
  13. Magyar régészet 246. o.
  14. Magyar régészet 247. o.
  15. Magyar régészet 226. o.

Források[szerkesztés]

  • Magyar régészet az ezredfordulón, Főszerkesztő: Visy Zsolt; felelős szerkesztő: Nagy Mihály, Budapest, Teleki László Alapítvány, 2003
  • Czellár Katalin: Sopron, Paanoráma, Magyar Városok, 1982 ISBN 9632431995