Flavius-dinasztia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Flaviusok a római birodalmat 69 és 96 között kormányzó dinasztia. Nero halálakor súlyos örökösödési válság tört ki; három császár váltotta egymást (Galba, Otho, Vitellius), majd a keleti hadsereg vezérét, Vespasianust juttatták hatalomra.

A flaviusi korszakot a központosítás, az államosítás és az adórendszer fejlesztése jellemzi.

A dinasztia tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Titus Flavius Vespasianus (idősebb)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flavius családfa

Nero halálát követő polgárháborúk után helyreállította a rendet és a fegyelmet. Rendbehozta a pénzügyeket, fejlesztette a közigazgatást, melyet összehangolt a császárság érdekeivel, és új adórendszer kialakítására törekedett. Helyreállította a Capitoliumot és megkezdte a Colosseum építését.

Titus Flavius Vespasianus (ifjabb)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vespasianus idősebb fia, tulajdonképpen II. Vespasianusnak kéne nevezni, de ez nem terjedt el. A zsidó háborúk befejezőjeként ő vette be Jeruzsálemet, majd apja társa lett a hatalomban. Uralkodását nagy építkezések (Colosseum, saját diadalíve, fürdők) és számos természeti csapás - a Vezúv híres kitörése 79-ben, tűzvész Rómában, pestisjárvány - teszik emlékezetessé.

Titus Flavius Domitianus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vespasianus császár kisebbik fia. Bátyja, Titus halála után a praetorianusok császárrá tették. Elutasította a szenátussal való együttműködést, uralma az abszolutizmus felé tolódott. A Rajna-vidéken a chattusokkal, a Dunánál a dákokkal vívott harcot. A birodalom védelmi rendszerét megerősítette.

96-ban összeesküvés áldozata lett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar Larousse : Enciklopédikus szótár I. (A–Gy). Főszerk. Bakos Ferenc, Szávai János. Budapest: Akadémiai. 1991. 872. o. ISBN 963-05-5857-2