Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2019-22-1
A pápaság története az apostoli kezdetektől napjainkig fogja át a pápák és a köréjük fonódott intézmény történetét. A római katolikus egyház tanítása szerint Krisztus alapította meg a pápaságot, áthagyományozva ezzel a legfőbb pásztori címet. Nézetük szerint Péter apostol, katolikus nevén Szent Péter lett az első pápa, amikor Jézus neki adta szimbolikusan a Mennyei Királyság kulcsait.
A katolikus tanítás szerint a mindenkori pápa Szent Péter utóda a római püspöki székben és az azzal összefüggő primátusban. Úgy vélik, hogy a pápaságról szóló doktrína bibliai megalapozottságú, ezért Szent Péter Jézus apostolai között elsőbbséget élvez. Mivel Szent Péter Rómában halt mártírhalált, azon a helyen építették ki a pápaság központját. A nézet alapján Róma mindenkori püspöke, egyben az egyetemes egyház vezetője a pápa.
A pápaság a világ egyik leghosszabban fennálló intézménye, és kiemelkedő szerepet játszott a kereszténység és az egész emberiség történelmében is. A jelenlegi Ferenc pápáig 307 pápa volt hatalmon, de közülük sokak legitimitása megkérdőjelezhető, mert vagy ellenpápaként, vagy egyéb okokból nem törvényesen kezdték meg pontifikátusukat.
A római püspökök egészen a 4. századig, Nagy Konstantin idejéig nem birtokoltak tényleges hatalmat. A történészek egybehangzó véleménye alapján a pápaság mint intézmény ezután kezdett kiformálódni. A kereszténység első három századában azért nem lehet még pápaságról beszélni, mert ekkor még ez a sajátos hatalmi képződmény nem létezett és a római püspökök történetéről is csak az episzkopális egyház létrejöttétől, a püspöki intézmény (szinódus) létezésétől kezdve beszélhetünk.
A vallástörténeti tudomány sokat vitatott kérdése, hogy milyen körülmények vezethettek az egyház kialakulásához. A szilárd egyházi formák megjelenése némely vonatkozásban egy következetes fejlődés eredménye, melynek kezdeményei visszavezethetők az apostoli korig, noha egyúttal teljes szakítást jelent az őskereszténységgel.