Piros madársisak
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Virágos példány
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 10 000 Ft | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Cephalanthera rubra (L.) Rich., (1817) | ||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Piros madársisak témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Piros madársisak témájú médiaállományokat és Piros madársisak témájú kategóriát. |
A piros madársisak (Cephalanthera rubra) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, ezen belül a kosborfélék (Orchidaceae) családjába tartozó, Magyarországon védett, erdei növényfaj.
Előfordulása[szerkesztés]
Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában honos. Európában elterjedési határa a Brit-szigetektől az Urálig, a mediterrán térségtől Dél-Skandináviáig terjed. Megtalálható Kis-Ázsiában, Észak-Iránban és a Kaszpi-tenger környékén. Magyarországon hegységekben, domb- és síkvidéken egyaránt előfordul, megtalálható többek között az Északi-középhegységben, a Börzsönyben, a Pilisben, a Vértesben, a Bakonyban, a Mecsekben és a Duna-Tisza-közén.
Megjelenése[szerkesztés]
.jpg)
A piros madársisak 20-50 centiméter magas, lágyszárú, évelő növény. A talajban található gyöktörzse, amiből minden évben kihajt (geofiton). Szárának felső része, magháza és a külső lepellevelek ritkásan mirigyszőrösek. Szárán 4-6 lomblevél nő, amelyek 4-10 centiméter hosszúak és 1-3 centiméter szélesek; az alsók széles-lándzsás, a felsők szálas-lándzsás alakúak.
Május-júliusban virágzik. Virágai 3-10 tagból álló laza fürtöt alkotnak. A virágok murvalevelek hónaljából nőnek ki, amelyek a fürt alján még meghaladják a magház hosszát, de felfelé egyre rövidülnek. A virágok külső lepellevelei (szirmai) kihegyesedőek, rózsaszínes- vagy liláspirosak, 16-25 milliméter hosszúak és 6-8 milliméter szélesek, kívül mirigyszőrösek. A belső lepellevelek szőrtelenek, 14-20 milliméter hosszúak, 7-9 milliméter szélesek. A mézajak nem különül el élesen, szintén liláspiros szegélyű és sárgás-fehéres hosszanti barázdák figyelhetők meg rajta. Ismert fehér virágú színváltozata (lus. albiflora).
Termése 19-23 milliméter hosszú, 5-7 milliméter vastag toktermés, amely 1500-9500 apró magot tartalmaz.
Életmódja[szerkesztés]
A piros madársisak a gyertyánosok, bükkösök, erdei fenyvesek, cseres-tölgyerdők, homoki tölgyerdők, nyáras borókásak lakója. Kedveli a tápanyagban dús, laza mésztartalmú talajokat, hazai lelőhelyein a talaj pH-ja átlagosan 7,31-nek bizonyult. Mérsékelten árnyéktűrő, élőhelyein a lombkorona általában 40-90%-ban záródik.
A magok csírázás után 3-4 évig csak a gyöktörzset fejlesztik és csak ezután hoznak hajtást. Eközben a többi kosborhoz hasonlóan gombákkal (pl. Leptodontidium, Tometella, Phialophora nemzetségek) alkot gyökérkapcsoltsági (mikorrhizás) szimbiózist. Ez a kapcsolat a növény egész élettartama alatt megmarad és jelentős szerepet játszik anyagcseréjében; vizsgálatok szerint szénforgalmának negyede, nitrogénforgalmának közel kétharmada a gombától származik. Léteznek klorofillhiányos változatok is, de Magyarországon még csak egy ilyen példányt találtak. Virágzásra csak a gyöktörzs kifejlődése utáni további 11-12 év elteltével kerül sor.
A hajtások májusban kezdenek növekedni és levelei szeptember-októberig maradnak zöldek. Május-júliusban virágzik, középnapja június 19-re esik. Átlagosan 2-3 hétig virít. Termései szeptember-októberre érnek meg.
A piros madársisak nem termel nektárt, a beporzáshoz a rovarokat úgy csalogatja magához, hogy virága alakjával és a méhek számára látható spektrumban a színével is a harangvirágokat (főleg a baracklevelű harangvirágot) utánozza; mézajkán a sárga sávok is a harangvirág porzóit mímelik. Elsősorban a hengeresméhek (Chelostoma) hímjei porozzák be, akik a haragvirágon táplálkozó nőstényeket látogatják végig. A beporzás nem túl hatékony, Ausztriában és Németországban maximum 21-28%-os beporzottsági arányt mértek. Magyarországi megfigyelések 13%-os megtermékenyülést tapasztaltak, 41 példányon összesen 38 terméssel. Vegetatívan is szaporodhat a rizóma elágazásával.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
A piros madársisak nagy területen elterjedt, helyenként gyakori is, ezért a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett a státusza. Általában az erdőirtás, élőhelyének elvesztése veszélyezteti. Magyarországon egyedszáma tízezres nagyságrendű, eddig összesen 313 lelőhelyen észlelték, amelyből mára 244 maradt, így visszaszorulása 22%-os. 1988 óta védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Speciális megporzásbiológiája miatt nagymértékben függ a hengeresméhek jelenlététől. Kipusztulóban levő angliai állományát csigák kártétele veszélyezteti, ami ellen rézgyűrűket helyeznek el a növényeken.
Képek[szerkesztés]
-
Virágzó madársisak -
Virága közelről -
Fehér színváltozata -
Ábrázolása az Album des orchidées de l'Europe centrale et septentrionale-ban (1899)
_(17946244962).jpg)
Források[szerkesztés]
- TERRA Alapítvány Piros madársisak Archiválva 2007. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Cephalanthera rubra (L.) Rich., De Orchid. Eur.: 38 (1817) The World Checklist of Selected Plant Families
- A növény szinonimái
- Molnár V. Attila: Magyarország orchideáinak atlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 2011 ISBN 978-963-09-6694-8
- Cephalanthera rubra The IUCN Red List of Threatened Species
- Piros madársisak Természetvédelem.hu
- Cephalanthera rubra (L.) Rich. Plants of the World Online
További információk[szerkesztés]
- Richard, L.C.M. 1818. Mémoires du Muséum d'Histoire Naturelle 4: 60.
- Pridgeon, A.M., Cribb, P.J., Chase, M.W. & Rasmussen, F.N. (eds.) 2006. Genera Orchidacearum Volume 4 Epidendroideae (Part one); page 496 ff., Oxford: Oxford University Press. ISBN 0-19-850712-7. Reference page.
- Govaerts, R. et al. 2012. Cephalanthera rubra in World Checklist of Selected Plant Families. The Board of Trustees of the Royal Botanic Gardens, Kew. Published on the internet. Accessed: 2012 June 23.
- Emonocot.org 2013. Cephalanthera rubra in The Orders and Families of Monocotyledons. Published on the internet. Accessed: 2013 Aug 22.
- Govaerts, R. et al. 2012. Cephalanthera rubra in World Checklist of Selected Plant Families. The Board of Trustees of the Royal Botanic Gardens, Kew. Published on the internet. Accessed: 2012 June 23.
- Tropicos.org 2012. Cephalanthera rubra Published on the internet. Accessed: 2012 June 23.
- International Plant Names Index. 2012. Cephalanthera rubra. Published online. Accessed June 23 2012.
- Dimopoulos, P., Raus, Th., Bergmeier, E., Contantinidis, Th., Iatroú, G., Kokkini, S., Strid, A. & Tzanoudakis, D. 2013. Vascular Plants of Greece: An Annotated Checklist. Englera 31: 1–368 (!115). Reference page
