Pillangószerűek
 | ||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Közönséges tűzlepke (Lycaena phlaeas)
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pillangószerűek témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pillangószerűek témájú kategóriát. |
A pillangószerűek avagy pillangó-formájúak[1] (Papilionoidea) a rovarok (Insecta) osztályában a valódi lepkék (Glossata) alrendjének egyik öregcsaládja.
Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]
Testük erőteljes, a szárnyuk tarka.[2] Két pár szárnyukat nem köti össze kapcsolókészülék. Rövid csápjuk orsószerűen bunkós.
Második szárnyuk hátsó szegélye homorúan ívelt, a végén faroknyúlvánnyal. Mindhárom pár lábuk fejlett. Csupasz hernyóik fejénél a kitolható villaszerű függelék (osmatherium) az ellenség megzavarását szolgálja; ebből veszély esetén riasztó váladékot bocsátanak ki.[3]
Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]
A nagy területen elterjedt fajok egy évben repülő nemzedékeinek száma az éghajlattól függ: trópusi és meleg mérsékelt éghajlaton több, a sarkokhoz közeledve fokozatosan egyre kevesebb. A mérsékelt égövben (és onnan a sarkvidékhez közeledve) a táplálékhiányos téli időszakot nyugalmi állapotban, anyagcseréjüket minimálisra csökkentve vészelik át, fejlődésük fajonként változó állapotában.
- Egyes fajok imágója (tehát a kifejlett lepke) telel át. Ilyen például:
- kis rókalepke (Aglais urticae),
- nappali pávaszem (Inachis io)
- c-betűs lepke (Polygonia c-album').
Más fajok báb állapotban telelnek, mint például:
- a káposztalepke (Pieris brassicae),
- a fecskefarkú lepke (Papilio machaon),
- a kardoslepke (Iphiclides podalirius).
Hernyó állapotban telel át például:
- közönséges tarkalepke (Melitaea athalia) — társas szövedékben,
- mocsári tarkalepke (Euphydryas aurinia) — társas szövedékben,
- csíkos boglárka (Polyommatus damon).
Pete állapotban telel át például:
- északi boglárka (Plebejus idas)
Az úgynevezett vándorlepkék télen nem vonulnak nyugalomba, hanem melegebb éghajlatra vándorolnak. Ilyen például az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a bogáncslepke (Vanessa cardui).
A legtöbb faj bábja erre a célra kibocsátott fonállal rögzíti magát valamilyen felülethez. Egyes fajok bábjai hasoldalukkal tapadnak ehhez a felülethez úgy, hogy a fejük fölfelé áll. Ilyenek például:
- a káposztalepke (Pieris brassicae),
- a fecskefarkú lepke (Papilio machaon),
- a kardoslepke (Iphiclides podalirius).
Más fajok bábjai testük hátsó végét rögzítik úgy, hogy a fejük szabadon lecsüng. Ilyen, úgynevezett zuhanóbábja van például:
- a kis rókalepkének (Aglais urticae),
- a nappali pávaszemnek (Inachis io)
- az Atalanta-lepkének (Vanessa atalanta).
Amint ebből az összesítésből is kiviláglik, sok hernyó valamiféle szövedékben bábozódik (egyesek magányosan, más fajok hernyói kisebb-nagyobb csoportokban).
Egyes bábok színe megegyezik lárvakori környezetük színével. Ilyen faj például:
- a káposztalepke (Pieris brassicae),
- a japán fecskefarkú lepke (Papilio xuthus).[4]
Imágóik nappal aktívak.
Rendszertani felosztásuk[szerkesztés]
Rendszertanuk még nem egyértelműen tisztázott; a Tree of Life project leszármazási rendje például eltér az általunk ismertetett felosztástól.
Az öregcsaládot két sorozatra tagoljuk összesen hat családdal:
- Busalepke-alakúak (Hesperiiformes) sorozata
- Busalepkefélék családja (Hesperiidae)
- Pillangóalakúak (Papilioniformes) sorozata
- boglárkalepkefélék családja (Lycaenidae)
- tarkalepkefélék családja (Nymphalidae)
- pillangófélék családja (Papilionidae)
- fehérlepkék családja (Pieridae)
- mozaiklepkék családja (Riodinidae)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Bálint Zsolt, Gubányi András és Pitter Gábor: Magyarország védett pillangóalakú lepkéinek katalógusa. [2014. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 11.)
- ↑ Új magyar lexikon V. (Mf–R). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1962. 483. o.
- ↑ Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 797. o. ISBN 963-9257-11-7
- ↑ Erich Lange, 1985: Metamorfózisok az állatvilágban. Gondolat Zsebkönyvek, 1988, Budapest. ISBN 963 282 061 4, ISSN 0133–0489
