Csíkos boglárka

Csíkos boglárka
	Nőstény példány, szárnyának fonákján a fehér csíkkal
	Magyarországon fokozottan védett; Természetvédelmi érték: 100 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Altörzs:	Hatlábúak (Hexapoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Rend:	Lepkék (Lepidoptera);
Alrend:	Valódi lepkék (Glossata);
Alrendág:	Heteroneura;
Osztag:	Kettős ivarnyílásúak (Ditrysia);
Tagozat:	Cossina;
Altagozat:	Bombycina;
Öregcsalád:	Pillangószerűek (Papilionoidea);
Család:	Boglárkalepkefélék (Lycaenidae);
Alcsalád:	Boglárkák (Polyommatinae);
Nemzetség:	Polyommatini;
Nem:	Polyommatus;
Faj:	P. damon;
Tudományos név
	Polyommatus damon; Linnaeus, 1758
Szinonimák
	Agrodiaetus damon;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Csíkos boglárka témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Csíkos boglárka témájú médiaállományokat és Csíkos boglárka témájú kategóriát.

A csíkos boglárka (Polyommatus damon) a lepkék (Lepidoptera) rendjében, ezen belül a boglárkalepkefélék (Lycaenidae) családjának egyik faja.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Típuslelőhelye Bécs környéke. Nyugat felé az Alpokon át Franciaországig terjedt el, délkeletnek a Balkán-félsziget északi részéig, keletnek az Altáj hegységig (Mongóliáig) úgy, hogy Dél-Szibéria hegyvidékein és a Kaukázusban ez az egyik leggyakoribb lepkefaj. Az Ibériai-félszigeten haloványabb színű testvérfaja, az Agrodiaetus noguerae (Polyommatus noguerae) váltja fel. Kis-Ázsiában sok, hozzá hasonló faj él; ezek közül talán az Agrodiaetus wagneri (Polyommatus wagneri) áll hozzá a legközelebb.

Az utóbbi 25 évben szerte Európában megfogyatkozott: Lengyelországból kipusztult; Albániában, Csehországban, Dániában és Szlovákiában veszélyeztetett, Bosznia-Hercegovinában, Franciaországban, Horvátországban sérülékeny, Finnországban, Görögországban, Litvániában, Romániában és Oroszországban ritka.^[2]

Magyarországon a 19. században még gyakori faj volt, de az 1960-as évekre csak néhány állománya maradt a Dunazug-hegységben és a Budai-hegyvidéken. A 70-es évek elejére Magyarországon már csak csak egyetlen, bizonyított populációja volt a Normafánál. Az akkor még legalább 500 egyedből az 1990-es évek végére csak pár tucat maradt. Elképzelhető, de nem bizonyított, hogy van egy másik, ugyancsak kicsiny populációja a Cserhátban.

Az IUCN vörös listáján nem szerepel, viszont a Magyarországon kiadott Vörös Könyvben igen. 1982 óta védett, 2001 óta fokozottan védett, mint „közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került)” faj.^[3]

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

Szárnyának fesztávolsága 30–34 mm; az első szárny felső szegélyének hossza 15–17 mm.

Polyommatus d. damone ♀
Polyommatus d. damone ♀ △

A hím szárnyának alapszíne ragyogó ultramarinkék, fekete erezettel és széles, fekete szegéllyel. A hátsó szárny fonákja alapján különíthető el a rokon fajoktól, mivel annak barna alapszínén hosszában egy fehér sáv fut végig, viszont nincs rajta narancssárga folt. Az első szárny fonákja szürke. A nőstény szárnya fölül egyszínű barna, alul kávészínű; rajzolata a híméhez hasonló. Egyes nőstények hátsó szárnyának felszínét a belső szöglet mellett kék szegélyfoltocska díszíti, egyébként nem változékony.

A hernyó

Életmódja, élőhelye[szerkesztés]

Hűvös és csapadékos területeken honos, ahol elsősorban a mészkövön növő pusztaréteken és sziklagyepeken, hegyi sztyeppréteken, fölhagyott szőlőkben él. A nőstények igen keveset mozognak, többnyire a fűben ülnek, és csak délelőtt szívogatnak nektárt főként lila virágú növényekről, elsősorban ugyancsak a takarmánybaltacimról, de más lila virágú növényektől is, mint például az imola fajairól (Centaurea spp.). A hím imágók a nedves földön is gyakran szívogatnak. A hímek „őrjáratozva" keresik a nőstényeket.

A nőstény megtermékenyített petéit egyesével helyezi a hernyó tápnövénye, a takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia) virágaira és leveleire. Mivel a takarmánybaltacimot Európában csak a 16. században honosították meg, a kutatók feltételezik, hogy korábban más baltacim fajokon (hegyi baltacim: Onobrychis montana, homoki baltacim: Onobrychis areanaria) élhetett. Oroszországban fő tápnövénye ma is a homoki baltacim (O. arenaria),^[4] miként a jelenlegi magyarországi állományé is. Jóformán csak a kaszálatlan és szinte teljesen legeltetetlen mezofil gyepeken (Mesobrometum) képes kifejlődni.

A hernyók éjszaka táplálkoznak; eközben hangyák őrzik őket. Leggyakoribb hangyagazdáik a Formica pratensis és a Lasius niger. A hernyók első vagy második alakja telel át.

Évente egyetlen nemzedéke repül, július első hetétől augusztus közepéig.

Hasonló fajok[szerkesztés]

A bronzfényű sokpöttyös boglárka (Polyommatus ripartii) hátsó szárnyának fonákját ugyanilyen fehér csík díszíti, de a hím fölül barna, és mindkét ivar első szárnyának fonákja barna.

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ 1. melléklet a 13/2001 (v. 9.) KöM rendelethez
↑ Chris van Sway and Matin Warren, 1999. Red data book of European Butterflies. Strasbourg: Council of Europe. p.248.
↑ 13/2001 (V.9.) KöM rendelet, 4. melléklet: Fokozottan védett rovarok
↑ Dantchenko, A. V., 2000. Genus Agrodiaetus, pp 196-214. In: Tuzov, V. K. (ed.), Guide to the butterflies of Russia and adjacent territories (Lepidoptera, Rhopalocera), Volume 2., Pensoft, Szófia-Moszkva, p. 196.

Források[szerkesztés]

IUCN Red List
Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 ISBN 963 281 896 2 p. 62.
Fajmegőrzési tervek Archiválva 2013. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület: Polyommatus damon

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] 1. melléklet a 13/2001 (v. 9.) KöM rendelethez

[2] Chris van Sway and Matin Warren, 1999. Red data book of European Butterflies. Strasbourg: Council of Europe. p.248.

[3] 13/2001 (V.9.) KöM rendelet, 4. melléklet: Fokozottan védett rovarok

[4] Dantchenko, A. V., 2000. Genus Agrodiaetus, pp 196-214. In: Tuzov, V. K. (ed.), Guide to the butterflies of Russia and adjacent territories (Lepidoptera, Rhopalocera), Volume 2., Pensoft, Szófia-Moszkva, p. 196.

[1]

[2]

[3]

[4]