Északi boglárka
 | ||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Hím példány
| ||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||
| Plebejus idas Linnaeus, 1761 | ||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Északi boglárka témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Északi boglárka témájú médiaállományokat és Északi boglárka témájú kategóriát. |
Az északi boglárka (Plebejus idas, régebben Lycaeides idas) a lepkék (Lepidoptera) rendjében, ezen belül a boglárkalepkefélék (Lycaenidae) családjának egyik faja.
Előfordulása[szerkesztés]
Egész Európában előfordul – amint neve is jelzi, főleg a hidegebb éghajlatú részeken. Magyarországon ritkaságnak számít; a veszélyeztetett fajok listájára került.
Megjelenése, felépítése[szerkesztés]
Az északi boglárka elülső szárnya mintegy 1,5 cm hosszú. Igen hasonlít az ezüstös boglárkához (Plebejus argus), de szárnyainak fonákja barnásabb árnyalatú, és a fekete pontok kevésbé kifejezettek. Az ezüstös boglárka első lábának szárán apró tüske van, az északi boglárkáéról ez hiányzik. Felül a szárnyak fekete szegélye keskenyebb, mint az ezüstös boglárkáén (ez főleg a hímre jellemző). Hátsó szárnyának fonákján a szegély fekete foltocskáinak közepén sokszor egy-egy fémesen csillogó „szem” ül.
A nőstény nagyobb a hímnél; szárnyainak felszíne barna.
Életmódja, élőhelye[szerkesztés]
Fenyérek, sovány gyepek, sziklafüves lejtők, erdei rétek és erdőszegélyek lakója, Dél-Európában 2500 m magasig, Angliában már csak 1200 m-ig.
Délen évente három nemzedéke repül, északon csak egy – Magyarországon általában kettő, ritkán három; többnyire június közepétől augusztus közepéig.
Petéi telelnek át; az első nemzedék hernyó május-júniusban rágnak. A hernyó eleinte különböző here (Trifolium) fajokkal, rekettyével (Genista spp.) és aranyesővel (Laburnum spp.) táplálkozik, majd életének utolsó szakaszát hangyabolyban tölti, akár a nagypettyes boglárka (Maculinea arion). A hangyákkal szimbiózisban él; ha a hangyák megfogyatkoznak, a lepkék száma is csökken. A hernyók tipikus hangyacsalogató szervei oldalukon vannak, és ha a hangyák érdeklődése alábbhagy, villámgyorsan képes kitűri azokat. A hangyacsalogató szervek olyan, cukrokat tartalmazó anyagot választanak ki, amelyeket a hangyák szeretnek, és ennek fejében megvédik ellenségeiktől a hernyókat.
Források[szerkesztés]
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 ISBN 963 281 896 2 p. 57.
