Persona

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Persona
(Persona)
1966-os svéd film
Rendező Ingmar Bergman
Producer Ingmar Bergman
Műfaj
  • művészfilm
  • filmdráma
Forgatókönyvíró Ingmar Bergman
Főszerepben Bibi Andersson
Liv Ullmann
Zene Lars Johan Werle
Operatőr Sven Nykvist
Vágó Ulla Ryghe
Jelmeztervező Mago
Gyártás
Gyártó Svensk Filmindustri (SF) AB
Ország Svédország
Nyelv
Játékidő 85 perc
Forgalmazás
Bemutató 1966. október 18.
További információk

A Persona egy 1966-ban készült, 85 perces, fekete-fehér svéd film.

Történet[szerkesztés]

Dialog-stop-hand.svg Alább a cselekmény részletei következnek!

A film nyitójelenete egymásba vágott képkockák sora: egy lefogott tenyérbe szöget ütnek, hullák, pergő filmtekercs, idős halott asszony, fiatal halott gyerek, majd a halott gyermek az ágyon megmozdul, megfordul és alvást színlel. Szürreális rémálomjelenetek halmaza. A kisfiú felül az ágyban, és egy óriásira felnagyított női arcképet simogat.

A bevezető képsorok után egy kórházból indul a film. A kórház főorvosa megbízza Almát, az egyik ápolónőt, hogy gondozza a híres színésznőt, Elisabeth Vogler asszonyt, aki egy színdarab kellős közepén megnémult, és azóta nem szólal meg. Látszólag teljesen egészséges, reakciói normálisak a némaságán kívül. Alma betér a színésznő szobájába, beszél hozzá, bemutatkozik, mesél magáról. Elisabeth figyelmesen hallgatja, többnyire mosolyog. A főorvos kezdeményezésére annak vidéki birtokára utaznak ketten, hogy ott folytassa Alma nővér a színésznő terápiáját. A tengerparti ház képsorait és a két nő alakját mutató kameraképek narrátora maga Ingmar Bergman. Naphosszat sétálnak a tengerparton, Alma folyamatosan beszél a néma színésznőhöz. Ő irányítja a nőt. Főznek, napoznak, kellemesen telnek a napok. Egy nap Alma stabil világnézete kezd darabjaira hullani. Másnap Elisabeth levelet kap a férjétől, mellékelve kisfiuk fényképét. Elisabeth széttépi a fotót, a levelet Alma olvassa fel neki. Elisabeth kiborul. Alma a napok során mindent elmond magáról, egykori szerelmeiről, a kudarcairól, beszél az abortuszáról, a férfiakról, a munkájáról, teljesen átadja magát, lelkileg teljesen lemeztelenedik a másik előtt. Leveti a hazugság és a csalás maszkját, és lassan értelemmel kezdi megtölteni életét.

Elisabeth levelet ír az orvosnőnek, amit rábíz a nővérre, hogy adja postára. Alma útközben a lezáratlan a borítékból kiveszi a levelet, és elolvassa. Teljesen összeomlik, amikor a sorokból kitűnik, hogy a színésznő elárulta őt: nevetségesnek tartja a lány kitárulkozását, és megemlíti a levélben, hogy Alma szerelmes lett belé. Alma visszarohan a színésznőhöz, és számon kéri a levelet, teljesen magán kívül kerül. Elisabeth elmenekül előle, Alma rohan utána, mint egy elhagyott szerelmes nő. Üvölti a sérelmeit a nő után. Innentől kezdve a két nő egymás ellen fordul. Vagyis Alma elkezdi enyhén terrorizálni a színésznőt, fizikai fájdalmat okoz neki, megalázza. Látszólag Elisabeth fölé kerekedik. Szemére veti Elisabeth elutasított anyaságát – a nyitó jelenetben idézett fiúgyermek valójában a színésznő abortált magzata. Alma megpróbálja visszaszerezni az irányítást, megszólal, de szavai összefüggéstelenek, mondatszerkesztésre képtelen. A film zárósoraiban a két nő csomagol, Alma felszáll a buszra, majd a kép elsötétedik.

Cenzúra[szerkesztés]

A film két jelenete szokott a cenzúra hálóján fennakadni: egy merev péniszt ábrázoló rövid felvétel a film elején (kivágták az amerikai DVD-ről, de bennehagyták az Accent Film Entertainment változatában), és Alma monológjának egy részlete, amikor elmeséli, hogy egy napozás alkalmával egy orgiába bekapcsolódva a vele együtt napozó nőt az alkalmi férfipartnere „a keze juttatta el a csúcsra”.

Szereposztás[szerkesztés]

Színész Karakter
Liv Ullmann Elisabeth Vogler
Bibi Andersson Alma
Gunnar Björnstrand Vogler úr
Margaretha Krook orvosnő
Jörgen Lindström Elisabeth fia

Hatása más filmekre[szerkesztés]

  • Woody Allen 1975-ös Szerelem és halál (Love and Death) című filmjében a Personához hasonlóan két arc mosódik össze, mely végül eggyé válik.
  • David Lynch Mullholland Drive című alkotásában a filmbeli színésznő karaktere Elisabeth-hez hasonló kérdéseket vet fel. A film egyik jelenetében két arc összemosásával pedig vizuálisan is visszatér a Persona.
  • Charlotte Gainsbourg állítása szerint a 2011-es Melankólia szerepére készülve, Lars von Trier azt javasolta neki és Kirsten Dunstnak, hogy a Persona nővér-páciens kapcsolatát tanulmányozzák.

Díjak[szerkesztés]

  • 1968-ban az amerikai Filmkritikusok Országos Társasága (NSFC) díját nyerte el a legjobb film, legjobb rendező (Bergman) és a legjobb színésznő (Andersson)kategóriában.
  • A Persona szerepel a The New York Times valaha készült legjobb 1000 filmjének listáján.
  • 2010-ben a Persona az Empire Magazin "A világ 100 legjobb mozifilmjének" listáján a 71. lett.

Külső hivatkozások[szerkesztés]