Orléans-i Theodulf

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orléans-i Theodulf
Saint-Germigny-des-Près, Théodulf magánkápolnája
Saint-Germigny-des-Près, Théodulf magánkápolnája
Élete
Született8. század, 760 körül
Septimania
Elhunyt9. század, 820 vagy 821.
Gallia
Nemzetiségvizigót
Pályafutása
Fontosabb művei– Libri Carolini
Hatottak ráSzent Benedek
A Wikimédia Commons tartalmaz Orléans-i Theodulf témájú médiaállományokat.

Orléans-i Théodulf/Theodulf, avagy Théodulf d’Orléans (760 körül – 820 vagy 821) vizigót származású klerikus, Orléans püspöke, missus dominicus, Nagy Károly kíséretének tagja. Valószínűleg ő a Libri Carolini nevű Bizánc-ellenes vitairat szerzője. A Karoling-reneszánsz művészetfelfogásának egyik kidolgozója.

Élete[szerkesztés]

Valószínűleg 760 körül született a mai Dél-Franciaország, vagy Észak-Spanyolország területén, az akkori Septimania tartományban. Nagy Károly mórok elleni sikertelen észak-hispániai hadjárata után családjával Aquitániába költözött. Anianei Szent Benedek kolostorában jó nevelést kapott. 786-ban Rómába küldték, ahonnan lelkendező levelekben biztatta a frank uralkodót itáliai mintára nyilvános iskolák alapítására. 797-ben Orléans püspökévé nevezte ki Nagy Károly, mely tisztet 798 és 818 között töltötte be - ugyanakkor Fleury apátja is volt. 800-ban részt vett Nagy Károly megkoronázásán Rómában. Ezt követően palliumot kapott, azaz érsek lett, majd Alkuin halála után annak utóda lett Nagy Károly teológia tanácsadói posztján.[1]

Munkássága[szerkesztés]

Világi tevékenysége[szerkesztés]

Dél-Galiában 798-ban missus dominicus, azaz a helyi igazgatás ellenőrzésére kiküldött királyi küldött volt Leidraddal. Lesújtó állapotokat talált, melyek ellen egy költeményben is kifakadt:

„ Mindenki azt hiszi, hogy adnia kell valamit, hogy elérje amit kíván. Mind verseng, hogy ezzel áttörje a szív falát ”
– Epperlein, 104-105. old

Végül maguk a királyi küldöttek is kénytelenek voltak jelentéktelen ajándékokat elfogadni azért, hogy elkerüljék a nép haragját, hogy az emberek nehogy azt hihessék, hogy lenézik a kezük munkájának gyümölcsét.

Az ún. Királyi Akadémia (Academia Palatina) tagja is volt, és érzékletes leírást hagyott hátra Nagy Károly udvarának mindennapjairól:

„ Most érkeznek az udvari tisztségviselők, mindegyikük igyekszik örömmel teljesíteni a dolgát. Ott van Meginfried, a kopasz kamarás, buzgó a hadi szolgálatban, és fáradhatatlanul serénykedik a királyi trón körül. Hildebald, a szelíd arcú és jóságos lelkű főkáplán, szintúgy jelen van. Ott áll, és megáldja a király ételét és italát, és amiből enni kíván, azt kéri ő is. Alkuint, az uralkodó bizalmasát szintén itt látjuk. Lentulus édes gyümölcsöt hoz. Kosarában gyümölcs, szívében hűség. Az esze fürge, minden másban lomha. Mint a hangya, szorgosan siet ide-oda a vézna Einhardocska. A kicsiny házikó azonban előkelő vendégnek ad otthontː nagy szellem lakozik soványka mellének belsejében. Egyszer könyveket hoz, máskor művészi kézzel alkotott épületek modelljeit; majd pedig nyilakat kovácsol ”
– Epperlein, 157. old

814-ben, Nagy Károly halála után Bernard, Itália királya fellázadt Jámbor Lajos ellen - az udvarban ekkor boszorkányüldözés indult azon személyek ellen, akik kapcsolatba hozhatók voltak a lázadással, így pl a már említett Leidrad érsek, valamint Théodulf ellen is. Théodulf börtönbe került, és ott is halt meg, valószínűleg 820-ban. A katolikus egyház szentté avatta, május 1. az emléknapja.

Egyházi tevékenysége[szerkesztés]

Théodulf részt vállalt a Karoling-kor egyik legnagyobb célkitűzésének a megvalósításában, azaz a klasszikus irodalom, valamint a Szentírás minél pontosabb szövegének megállapításában, és átörökítésében. Emiatt szentírási szövegeket gyűjtött össze, hogy összeállítsa a Vulgata helyes szövegét. Emellett 809-ben részt vett az aacheni zsinaton, ahol úgy foglalt állást, hogy a Szentlélek a Fiútól is származik - ez volt a Filioque vita egyik középkori állomása. Álláspontját egy, a Szentlélekről szóló költeményben is kifejtette (De spiritu sancto).

Théodulf nevéhez köthető a Libri Carolini, egy 792-ben keletkezett vitairat, mely a Karoling-udvar a Bizánci Császársággal szemben fogalmazott meg. A bizánci udvarban ekkor lángolt a vita a képek tisztelete körül. A képrombolási harc összekapcsolódott a világi hatalom érdekeivel is: a bizánci trónon ülő Eiréné császárnő ugyanis megvakíttatta fiát és maga ült annak trónjára, emiatt érdeke volt, hogy lecsillapodjon a társadalmat megosztó belviszály. 787-ben a II. nikaiai zsinat emiatt a képrombolók ellen hozott határozatokat. A döntés megküldték II. Hadrianus római pápának is, amelynek udvarában azonban hibásan fordították le a görög szöveget, ami miatt az a benyomás keletkezett az olvasókban, hogy a bizánci udvar a képek imádatát rendelte el. Erre válaszul született meg a kora középkori nyugati esztétika egyik legfontosabb állásfoglalása:

A Frigyláda,mozaik Germigny-des-Prés-ből, 806 körül
„ III. 27.Mi semmit sem ellenzünk a képeken imádásukon kívül, hiszen a bazilikákban a szentek képeit nem imádás végett, hanem viselt dolgaik emlékezetére és a falak díszítésére engedjük meg, amazok [ti. a képimádók] pedig hiszékenységük majdnem minden reményét a képekbe vetik. Mi tehát a szenteket testükben vagy még inkább testük ereklyéiben vagy ruháikban is tiszteljük, a régi atyák hagyománya szerint. A festők tehát a viselt dolgok történetét valamilyen módon képesek emlékezetbe idézni, azokat a dolgokat azonban, melyeket érzékeinkkel csupán felfogunk és szavakkal közlünk, nem a festők, hanem az írók képesek megragadni és másoknak továbbadva bemutatni. ”
– Marosi Ernő, A középkori művészet történetének olvasókönyve, 18. old

Théodulf számos építkezést kezdeményezett: egyházi épületek mellett kórházakat és iskolákat is alapított. Germigny-des-Prés mellett emelt kápolnájának oratóriuma tükrözi ezt a művészetfelfogást: óvakodik a Szentháromságot, vagy valamely istenalakot ábrázolni, mindössze szimbólumokkal utal az Ó- és az Újszövetség megkötésére.

További művei[szerkesztés]

  • Capitula ad presbyteros parochiae
  • Capitula altera Theodulpho episcopo Aurelianensi adscripta
  • Himnuszok

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Epperlein, 104-105. old., illetve 157. old.

Források[szerkesztés]

Művei magyarul[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Orléans-i_Theodulf&oldid=24005724”