Nyugati tuja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Nyugati tuja
A nyugati tuja levelei és tobozai
A nyugati tuja levelei és tobozai
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Ciprusfélék (Cupressaceae)
Alcsalád: Cupressoideae
Nemzetség: Tuja (Thuja)
L. (1753)
Faj: T. occidentalis
Tudományos név
Thuja occidentalis
L. (1753)
Szinonimák
Elterjedés
Természetes elterjedési területeTermészetes elterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Nyugati tuja témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugati tuja témájú médiaállományokat és Nyugati tuja témájú kategóriát.

A nyugati tuja (kanadai vagy fehér cédrus, Thuja occidentalis) a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe sorolt ciprusfélék (Cupressaceae) családjában a tuja (Thuja) nemzetség legismertebb faja, amit éppen ezért gyakorta „közönséges tujának” neveznek.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugati tuja és az óriás tuja is Észak-Amerika legfontosabb toboztermő fái közé tartozik. Mindkét faj erdőalkotó, de az óriás tuja a kontinens nyugati részén (a pacifikus–észak-amerikai flóraterületen), a nyugati tuja pedig a keleti oldalon (az atlantikus–észak-amerikai flóraterületen) nő.

A legnagyobb betelepített állományai Kínában, a Koreai-félszigeten és Oroszország európai részén nőnek.

Változatai, alakjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Thuja occidentalis var. fastigiata
  • Thuja occidentalis var. nigra
  • Thuja occidentalis var. pyramidalis
  • Thuja occidentalis forma buchananii (Späth) Rehder
  • Thuja occidentalis forma cristata (Carrière) C. K. Schneid.
  • Thuja occidentalis forma filiformis (Beissn.) Rehder
  • Thuja occidentalis forma lutescens (Beissn.) C. K. Schneid.
  • Thuja occidentalis forma pendula (Gordon) Beissn.[1]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon 10–12 m magasra növő örökzöld. A koronája karcsú, kúpos, a csúcsa mindig kissé lekerekített. Törzse egyenes, hosszirányban repedezett és keskeny csíkokban leváló kérge narancsvörös; idősebb korában szürkésbarna. Ritkásan növő, sűrűn elágazó ágai vízszintesen állnak, hajtásai lecsüngenek. A leveles ágacskák fonákja a színénél valamivel világosabb zöld.

A keresztben átellenes álló, széles tojásdad pikkelylevelek színe fénytelen hamvaszöld, a fonáka sárgászöld, közepükön mirigydudor látható, szétmorzsolva aromás illatúak. Lombja télen bronzosra vagy barnásra színeződnek, tavasszal visszazöldülnek.

Porzós virágai aprók, hosszúkásak, sötétvörösek, az ágak végén nőnek el. A termős tobozok kezdetben sárgásak, beérve barnásak, rügyszerűen lazák, mintegy 10-20 milliméter hosszúak; 8-10 tobozpikkelyük száraz.

Életmódja, termőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mocsaras vidékeket kedveli: nedves, tápdús talajt és párás levegőt kíván. Télálló.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az indiánok életfának nevezték, és pikkelyleveleiből gyógyteát főztek. A skorbut gyógyítására C-vitamin-tartalma miatt alkalmas.

Nagyon széles körben elterjedt örökzöld dísznövény, több száz nemesített fajtája van. Nem a legjobb választás sövénynek, mégis milliószámra fogy erre a célra is. Rendszeres metszéssel és nyírással lehet csak szépen tartani, de drasztikus visszametszése csúnya kopasz foltokat eredményez. Magyarországon ez a leggyakrabban ültetett tuja, és az alapfaj helyét mindinkább a különböző változatok veszik át.

Néhány gyakori fajtája:

  • T. occidentalis 'Danica' - legfeljebb 50 cm magasra növő lapított gömb formájú törpe;[2][3]
  • T. occidentalis 'Ellwangeriana Aurea' - kis termetű, sárga lombú. Igazából két, egymástól meglehetősen eltérő változatot jelölnek ezzel a névvel: az egyik 4–5 m magas, pikkely- és tűleveles, sudaras, széles kúp alakú és lassan növő, a másik kimondottan törpe, közel gömbölyded, jóformán csak tűlevelekkel. Mindkettő új hajtásai enyhén rózsaszín árnyalatú élénksárgák, nyáron aranysárgák, ősszel pedig megvörösödnek, illetve bebarnulnak.
    • T. occidentalis 'Ericoides' - 1–1,5 m magasra növő, széles kúp alakú vagy gömbölyded bokor. Ágai felállók, oldalágai vízszintesek, lazán álló hajtásai gyakran bókolók. 6–8 mm hosszú, lágy, fölül sárgás-, alul szürkészöld tűlevelei körkörösen, illetve szórtan nőnek a hajtásokon. Lombja tavasszal üde, halvány szürkészöld, ősszel barnásra színeződik. Nem annyira télálló, mint az alapfaj. A hó könnyen szétnyomja, ez ellen az ágak összekötözésével vagy lerázogatásával védekezhetünk. Igényli a szélvédett, nedves környezetet, a párás levegőt. Eleinte gyorsan nő, majd megáll, és attól fogva csak terebélyesedik.
  • T. occidentalis 'Globosa' - törpe növésű; a lapított gömb alakú bokor kissé szélesebb, mint amilyen magas. Tíz éves korában 50–60 cm, kifejletten 1,5–2 m magas. Ágai és hajtásai nagyon sűrűn nőnek; utóbbiak vége a bokor alján és oldalán kissé lehajlik. Lombja tavasszal világos-, télen szürkészöld. Szinte bármilyen talajon megél, de az legyen nedves, a levegő pedig párás. Télálló.
  • T. occidentalis 'Holmstrup' - lassan növő sűrű hajtásrendszerű, kúpos alakú lesz, pikkelylevelei vége télen bronzos árnyalatúvá válhat;[4]
  • T. occidentalis 'Malonyana' (Malonyai tuja) - A Nyitrához közeli Malonyán szekvenálták a 20. század elején; mára az egész világon ismert, mint a legkarcsúbb oszlopos tuja. Az oszlop csúcsa lekerekedik. Előfordul, hogy fiatalon több törzse fejlődik;[5] 12–15 m magasra nő, de koronájának átmérője ekkor sem több egy méternél. Ha többtörzsű, ezek szorosan állnak, a koronát alig szélesítik. Rövid oldalágai sűrűn elágaznak, a hajtások vége némileg legyezőszerű. Sötét fényeszöld lombja télire kissé megbarnul. Teljesen télálló, a hótakaró sem károsítja.
  • T. occidentalis 'Malonyana Aurea' - szép sárga lombú, mindig egy törzsű fajta; Szegeden a 'Malonyana' magvetéséből keletkezett;[6]
  • T. occidentalis 'Rheingold' - bronzos-sárgás lombú, télen még inkább színes;[7]
  • T. occidentalis 'Smaragd' (syn. 'Emerald') - néhány méter magas kúpos formává nő, sövénynek metszve sűrűbb lesz az alapfajnál, pikkelylevelei télen is megőrzik szép színüket;[8][9]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. NPS/GRIN: Thuja occidentalis
  2. Thuja occidentalis 'Danica' AGM. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  3. N. Vermeulen. Fák és cserjék enciklopédiája. Budapest: Ventus Libro Kiadó, 271. o (2005). ISBN 963 9546 50 X 
  4. Thuja occidentalis 'Holmstrup' AGM. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  5. Kiss M.-Illyés Cs.. Nagy fenyő és örökzöld lexikon. Pannon-Literatúra Kft., 120-121. o (2006). ISBN 963 9677 39 6 
  6. Kiss M.-Illyés Cs.. Nagy fenyő és örökzöld lexikon. Pannon-Literatúra Kft., 121. o (2006). ISBN 963 9677 39 6 
  7. Thuja occidentalis 'Rheingold' AGM. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  8. Thuja occidentalis 'Smaragd' AGM. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  9. N. Vermeulen. Fák és cserjék enciklopédiája. Budapest: Ventus Libro Kiadó, 272. o (2005). ISBN 963 9546 50 X 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]