Német Afrika-hadtest
Német Afrika-hadtest (Deutsches Afrikakorps) | |
![]() | |
A hadtest műveleti területe | |
Dátum | 1941. február 21. – 1943. június 30. |
Ország |
![]() |
Típus | Expedíciós erő |
Méret | Hadtest |
Diszlokáció | Tunisz |
Parancsnokok | |
Híres parancsnokok |
Erwin Rommel, Ludwig Crüwell, Walther Nehring |
Jelvények | |
![]() | |
Kultúra és történelem | |
Mottó |
„Lovagiasság a háborúban, éberség a békéért” Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden |
Színek | Barna és citromsárga |
Háborús részvétel | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Német Afrika-hadtest (Deutsches Afrikakorps) témájú médiaállományokat. |
A Német Afrika-hadtest (németül: Deutsches Afrikakorps, rövidítve DAK, meghallgat) német expedíciós haderő volt a második világháború idején 1941 februárja és 1943 májusa között, műveleti területe Észak-Afrikában Tunéziától Egyiptomig terjedt. A hadtestet rendszerint első parancsnoka nevének szinonimájaként emlegetik, noha Erwin Rommel mindössze hat és fél hónapig vezette a magasabbegységet, azt követően alegységparancsnoki feladatokat látott el az Afrika-páncéloshadseregben (Panzerarmee Afrika), majd a Német–olasz páncéloshadseregben (Deutsch-Italienische Panzerarmee). A hadtest az észak-afrikai hadszíntér támogatására lett létrehozva, mely az események előrehaladtával többször át lett szervezve: 1941 július végétől Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika), Afrika-hadseregcsoport (Armeegruppe Afrika), majd végül 1943 elejétől Afrika-hadseregcsoport (Heeresgruppe Afrika) neveket viselte.
Külön említést érdemel Almásy László magyar Afrika-kutató, akinek sivatagi ismereteit, szaktudását néhány alkalommal a DAK részére Rommel igénybe vette, mint például a Salaam hadművelet idején.
Története[szerkesztés]
Előzmények[szerkesztés]

A tengelyhatalmak afrikai hadjárata 1940. szeptember 13-án kezdődött, amikor a Líbiában állomásozó olasz 10. hadsereg támadást indított az egyiptomi brit csapatok ellen. A támadások alatt a brit csapatok erősítést kaptak a Nemzetközösség többi országából, így decemberben ellentámadást hajtottak végre. A Compass hadművelet 1941 februárjában Líbiában fulladt ki, mely során a britek jórészt szétforgácsolták az olasz hadsereget.
Az olaszok segítséget kértek Németországtól, amely egy hadtest méretű alakulatot állított ki a megerősítésükre, és 1941 február elején a Sonnenblume („Napraforgó”) hadművelet keretében áttelepítették Nyugat-Líbiába (Olasz Líbiába). Az akkor vezérőrnagy (Generalmajor) Rommel február 6-án kapta meg kinevezését a parancsnoki posztra, 9-étől altábornagy (Generalleutnant) tábornoki rendfokozattal parancsnokolt. Az első csapatok 1941. február 11-én érkeztek meg Tripoliba. Február 16-án a vezetési törzs (Befehlshabers der deutschen Truppen in Libyen, azaz „a német csapatok parancsnoksága Líbiában”) is felállt, néhány nappal később az alakulat hivatalosan is felvette a Deutsches Afrikakorps nevet. Rommel a német 7. páncéloshadosztáy (7. Panzer-Division, becenevén a „Szellemhadosztály”) parancsnoki posztját váltotta fel ennek vezetésével, amely a nyugati hadjáratban (Westfeldzug) ért el jelentős eredményeket.
Célkitűzések[szerkesztés]
A kezdeti német háborús tervek az afrikai hadszíntereknek nem juttattak jelentősebb szerepet, ebben az időben inkább a Szovjetunió lerohanásának előkészületei (Fall Barbarossa) kötötték le a készletek és a szervezési apparátus jelentős részét. Éppen ezért az olasz csapatok segítésére szánt alakulatokat Hitler csak hosszabb tárgyalások után állíttatta ki.
Az Egyesült Királyság ekkoriban már harcban állt a tengelyhatalmakkal a nyugat-, észak- és kelet-afrikai térségekben, ezért jelentős erőfeszítéseket tett csapatai megerősítése érdekében. Miközben kolóniáin keresztül, tengeri úton igyekezett ezt az ellátást megoldani, a német tengeralattjáró-háború folyamatosan látens nyomás alatt tartotta. A térség utánpótlását a Földközi-tengeren kellett biztosítania, ahol haditengerészete és légiereje folyamatos támadások alatt állt mind a Luftwaffe és a Regia Aeronautica, mind a Kriegsmarine és az olasz Királyi Tengerészet (Regia Marina) részéről. A gibraltári katonai támaszpont és Málta szigete kulcsfontosságú szerepet töltött be a britek utánpótlási vonalainak fenntartásában. Erre alapozva az OKW 1940 decemberében hozzájárulását adta a Ducénak, hogy a német X. légihadtest Norvégiából Szicília szigetére települjön át hatósugarának módosítása végett.
Az Afrika-hadtest távlati, hadászati céljai máig vitatottak. Christian Hartmann német hadtörténész szerint a hadtestnek először is védelemre kellett felkészülnie az első vonalban, majd az olasz csapatok vereségének fenyegetésére reagálva kellett fellépnie. Dietrich Eichholtz szerint a hadtest alkalmazása Hitler központi stratégiájával szemben állt. A 2006-ban kiadott Krieg um Öl („Háború az olajért”) című könyvükben megemlít egy állítólagos „kaukázusi harapófogó” (Kaukasuszange) tervezetet, amely a briteket a Szuezi-csatornától és az olajellátástól való megfosztását jelentette, azaz a hadtestnek a Kaukázus és Irak térségében állomásozó brit erők megsemmisítése volt célként kitűzve, Rasid Ali al-Gailani miniszterelnök vezette Irakot Németország szövetségesévé kellett tennie.
Részint ezt a gondolatmenetet támasztja alá az is, hogy az Abwehr, a német titkosszolgálat, megpróbálta támogatni a brit uralom elleni ellenállást a térségben, mind a Közel-Keleten, mind Indiában (lásd például az Azad Hind tevékenységét; Bajadere hadművelet). Azonban hogy ez része lett volna egy eltervezett nagystratégiának, arra nincsenek egyértelmű tárgyi bizonyítékok.
A hadtest műveletei[szerkesztés]


Miután a brit csapatok kivonultak Görögországból 1941 március elején, Kirenaikába, elsősorban El Agheliában foglaltak állást. A Líbiában állomásozó olasz csapatokat újraszervezték hadosztállyá és utánpótlásokat kaptak az anyaországból. Március közepén hajózták ki a német 5. könnyűhadosztály (5. leichte Division) első páncélosait, kiegészülve az Afrikába rendelt német 15. páncéloshadosztállyal (15. Panzer-Division). Továbbá két olasz hadosztály lett még Rommel DAK-jához alárendelve, Ariete páncéloshadosztály néven.
A Kairóban székelő brit közel-keleti parancsnokság arra számított, hogy az Ultra-kódfejtők jelentései helyesek és a DAK Agedabia irányú támadásától tartva csapatait visszább vonta. Az első komolyabb összecsapásukat Rommel csapatai április elején Marsa el-Brega közelében vívták. Ezt a tervet akkor még nem hagyta jóvá Rommel névleges líbiai olasz parancsnoka, Italo Gariboldi. Rommel folyamatosan megszegte a parancsokat, és Gariboldit nem tekintette vezetőjének. A DAK tovább nyomulva előre, egy héttel később már Tobruk erődje mellett volt, ahová több brit és nemzetközösségi hadosztály és csapattest szorult. Kicsivel később már elérték a nyugat-egyiptomi Sollum települést is. Tobruk tartása nehéz helyzetbe hozta a védőket, minden felmentési kísérletet meghiúsítottak a tengely-csapatok. Azonban az ostrom is sikertelen maradt novemberig, értékes német–olasz erőt kötöttek le a védők.

Július végén az olasz csapatokat és a DAK-ot Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika) néven újjászervezték, immár Rommel parancsnoksága alatt. Az egyiptomi támadási előkészületek során folyamatosan figyelembe kellett venni Tobrukot. Augusztusban megalakult az „Afrika-különleges célra felhasznált hadosztály” (Division zur besonderen Verwendung Afrika), amely később felvette a 90. Afrika-könnyűhadosztály (90. leichten Afrika-Division) nevet. Az 5. könnyűhadosztályt megerősítették és augusztus 1-jével átnevezték 21. páncéloshadosztály (21. Panzer-Division) névre, ahogy a háború végéig megmaradt.
A magasabb egység további összecsapásokban vett részt mint az 1941–1942 telén zajló brit Crusader hadművelet, vagy az azt követő május–júniusi német Theseus hadművelet, illetve a Kairó előtti El-Alameinnél végbement első csata. A német csapatok ekkor már kimerülőben voltak, az utánpótlás akadozott attól függetlenül, hogy az Tobrukba érkezett. Málta elfoglalásának elhalasztása megpecsételte az afrikai csapatok ellátásának biztonságát, a RAF visszatelepült vadász- és támadó repülőgépei folyamatosan rombolták a felszíni és légi utánpótlási vonalakat. Ebben nagy segítséget jelentett az Enigma megfejtése, és elsősorban azokat a tengeri szállítmányokat támadták, melyek az utánpótlás szempontjából kulcsfontosságúak voltak. Egyik jelentős rajtaütés az úgynevezett „Virágvasárnapi mészárlás” (Palmsonntag Massaker/Palm Sunday Massacre), amely a Flax légihadművelet keretében zajlott le 1943. április 18-án vasárnap, amikor is 24 darab Ju 52/3m-met lőttek le az amerikai–brit pilóták és további 35 darab kényszerleszállást hajtott végre Szicília partjainál. Négy nappal később, 22-én 14-16 darab Me 323 Gigant is elpusztult a szövetséges légihadműveletben.[1] Összesen 125-152 darab Ju 52/3m és 21 darab Me 323 semmisült meg a Flax alatt, amely mind a Luftwaffénak, mind a Heernek később pótolhatatlan veszteséget jelentett. Az Afrika-hadtest végig hiányt szenvedett üzemanyagban, munícióban, emberanyagban, ivóvízben. A tengelyhatalmak az október–novemberi második el-alameini csatában súlyos veszteségeket szenvedve voltak kénytelenek visszavonulni.
Vereség[szerkesztés]

Az amerikai–brit csapatok 1942. november 8-án megkezdték a marokkói és algériai partraszállást, mellyel megnyitották a Szovjetunió által szorgalmazott „második frontot”. A hadművelet sikeres végrehajtásával a német–olasz kontingens jövője egyre kilátástalanabbá vált. Egy utolsó csapaterősítést kaptak Tunéziába (köztük az először bevetett Tiger harckocsikat), ahová az Afrika-páncéloshadsereg visszavonásra került. Ütközeteik sorozatos feladása, a rugalmas elszakadás elvének alkalmazása és a folyamatos csapatkivonás következtében végül 1943. május 13-án Tuniszban Hans Cramer parancsnok kapitulált, majd június 30-án formálisan is törölték az OKW hadrendjéből, a magasabbegység ezután megszűnt létezni.
A kivont csapatokat Szicília szigetére és Olaszországba vezényelték át, felkészülve a következő szövetséges támadásokra. Csak néhány hónap telt el a sztálingrádi csatavesztés óta, 120 000 német és még nagyobb számú olasz katona került hadifogságba vagy esett el, de mindenképpen veszteséglistára. Két hónappal később, 1943. július 10-én a szövetségesek megkezdték Szicília elfoglalását, ami magába foglalta a tényt, a nyugati szövetségesek a „második frontot” megnyitották az európai kontinensen is.
A hadtest hadifoglyai közül több ezret az Amerikai Egyesült Államokbeli Mississippi állam Camp Shelby hadifogolytáborába szállították, ahonnan csak a háború után tértek haza.[2]
Szervezeti felépítés[szerkesztés]
1941 szeptemberében két német hadosztályt, az augusztus 1-jén megalakult 21. páncéloshadosztály és a 15. páncéloshadosztályt május közepétől Ludwig Crüwell vezérőrnagy (Generalleutnant) vezetése alá került. Júliustól Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika) parancsnoksága alatt tevékenykedett, amit később átnevezték Afrika-páncéloshadsereg (Panzerarmee Afrika) névre. Június 1-jétől vezényelt Rommel, addig olasz parancsnokság alá tartozott. Az Afrika-páncéloscsoporthoz tartozott az olasz XXI. hadsereghadtest (XXI. Armeekorps) Navarini tábornok vezetése alatt, három, részben motorizált hadosztály: a Bologna, a Pavia és a Brescia, továbbá a Corpo ’d’armata di manovra motorizált hadtest Bastico tábornok vezetése alatt, az Ariete páncéloshadosztály, valamint a Trento és Trieste motorizált hadosztályok.
1943 elején végül Líbiából visszavonultak az egységek Tunéziába, ahol az olaszokkal együtt egy motiváltságát vesztett erővé vonták össze, Afrika-hadseregcsoport (Heeresgruppe Afrika) néven. Csak ebben az évben négy parancsnoka volt a magasabb egységnek.
A veszteségek fő oka: az egészségügyi-problémák[szerkesztés]
Kevéssé ismert tény, hogy egészen az 1943-as fegyverletételig az Afrika-hadtest veszteségeinek a túlnyomó többségét nem az ellenséges fegyverek és nem is magukat meg adó katonák adták, hanem a különféle egészségügyi problémák. Több betegség is tizedelte az Afrika-hadtestet, de mind közül a legsúlyosabb a vérhas volt. Emellett jelentős probléma volt a sárgaság és a különféle bőrbetegségek is.
Amikor 1942 őszén a brit haderő támadásba lendült El-Alamein térségében, akkor a német és az olasz katonák 40-50 százaléka vérhasban szenvedett, ami az egyéb betegségekkel együtt azt eredményezte, hogy a fronton kiállítható erő a töredékére csökkent. Rommel emiatt a vérhasra fogta a vereségét.
Az Afrikakorps a nemzeti propagandában[szerkesztés]
A hadtest megalakulása óta kiemelt figyelmet kapott a német nemzetiszocialista propagandasajtóban. Különösen az első, 1941-es évre jellemző ez, amikor Rommel vezetése alatt, újszerű vezetési módszereivel meglepte brit ellenfeleit és sikereket értek el. A franciaországi hadjáratban a 7., „Szellemhadosztály” (Gespensterdivision) parancsnokaként elhíresült tábornokot ebben az évben a propaganda nemzeti hőssé emelte.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Maga a Flax hadművelet célja a Tunéziába visszavont csapatok evakuálását végrehajtó légihíd akadályozása, rombolása volt.
- ↑ "I Was There When It Happened", Jimmy Lee Beasley. Xlibris Corporation, 2010. ISBN 1453544577, 9781453544570. p. 262
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Deutsches Afrikakorps című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Cikk a modern háborúkban fellépő betegségekről:[szerkesztés]
https://journals.sagepub.com/doi/pdf/10.1177/014107680109400217
Irodalom[szerkesztés]
- Ethell, Jeffrey L.. Sasok Észak-Afrika és a Földközi-tenger felett, 1940–1943 (magyar nyelven) ford.: Moczok Péter:. Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (2002). ISBN 963-9329-55-X
- Forty, George. Az Afrika Korps I. Az Alexandriába vezető út (magyar nyelven) ford.: Császár László:. Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (2000). ISBN 963-9037-98-2
- Forty, George. Az Afrika Korps II. A hosszú visszavonulás (magyar nyelven) ford.: Császár László:. Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (2000). ISBN 963-9037-02-9
- Greene, Jack, Massignani, Alessandro. Rommel észak-afrikai hadjárata. 1940. szeptember - 1942. november, 20. századi hadtörténet (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (2001). ISBN 963-9329-14-2
- szerk.: Bruce I. Gudmundsson: DAK - Deutsches Afrika Korps. A Crusader-csaták, 1941–1942 (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (2001). ISBN 963-9329-13-4
- Rommel, Erwin. Háború gyűlölet nélkül, 2. kiadás (magyar nyelven), Budapest: CO-NEXUS Print-teR (1992). ISBN 963-8065-12-5
- Rommel, Erwin. Háború gyűlölet nélkül (magyar nyelven). Luxor Stúdió (2000). ISBN 963-0049-71-6
- Számvéber, Norbert. Páncélosok a sivatagban. Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában 1940–1943 (magyar nyelven). Puedlo Kiadó (2010). ISBN 978-963-2491-11-0
- Kurt Rieder [Géczi Zoltán]: Az Afrika Korps. Rommel megállíthatatlan hadserege; Vagabund, Kecskemét, 2004
- Klemensits Péter: Páncélos háború Észak-Afrikában, 1940–1943. A brit hadvezetés tapasztalatai alapján; Publikon, Pécs, 2017
|