Ugrás a tartalomhoz

Mile Budak

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mile Budak
Független Horvát Állam vallás és közoktatásügyi minisztere
Hivatali idő
1941. április 16. – 1941. november 2.
UtódStjepan Ratković
Független Horvát Állam külügyminisztere
Hivatali idő
1943. április 23. – 1943. november 5.
ElődMladen Lorković
UtódStjepan Perić
Katonai pályafutása
Csatáielső világháború
Született1889. augusztus 30.[1][2]
Sveti Rok
Elhunyt1945. június 7. (55 évesen)[1][2]
Zágráb
PártUsztasa
Foglalkozás
IskoláiZágrábi Egyetem
Halál okaakasztás
Vallásrómai katolikus egyház
A Wikimédia Commons tartalmaz Mile Budak témájú médiaállományokat.

Mile Budak (Sveti Rok, 1889. augusztus 30. – Zágráb, 1945. június 7.) [3] háborús bűnös horvát politikus, jogász, az usztasa mozgalom egyik ideológusa,[4] a Független Horvát Állam (NDH) kormányának minisztere, próza-, regény- és novellaíró. 1945-ben az NDH rendszer bukása után a katonai bíróságon kötél általi halálra ítélték és kivégezték.[5]

Prominens ellenzéki vezetőként 1932 júniusában Zágrábban a jugoszláv rendőrség tagjai brutálisan megverték, és sok időbe telt, mire felépült.[6] 1933 elején csatlakozott ahhoz az emigráns körhöz, amely a Horvát Jobboldal egykori alelnöke és az NDH leendő vezetője, Ante Pavelić köré tömörült. 1938 júliusában Pavelić beleegyezése nélkül – aki akkoriban nem volt jó viszonyban az olaszországi usztasákkal, és amikor a Jugoszláv Királyság kapcsolatai a fasiszta Olaszországgal és a hitleri Németországgal láthatóan jók voltak – visszatért Zágrábba, és megjelentette „Ognjište” című négy kötetes nagy művét, mely nagy sikert aratott az olvasók és a kritikusok körében. Amikor a háború veszélye közeledett, 1940 februárjában a jugoszláv hatóságok letartóztatták, és az áprilisban kitört háborúig börtönben tartották. A második világháború idején Pavelić kormányának vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. 1945 májusában Ausztriában megadta magát a brit katonai erőknek, akik 1945. május 18-án átadták a jugoszláv kommunistáknak. 1945. június 6-án Zágrábban halálra ítélték, 1945. június 7-én kivégezték.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]

Ifjúkora

[szerkesztés]

Mile Budak a Lovinac melletti Sveti Rokban született 1889-ben. A középiskolát 1910-ben Szarajevóban fejezte be.[7] A zágrábi egyetemen történelmet és földrajzot tanult, amelyet hamarosan otthagyott, és 1910-ben jogot kezdett tanulni, amit az első világháború miatt félbeszakított. 1912-ben, Luka Jukić Slavko Cuvaj horvát bán elleni merénylete miatt bezárták, majd 1914-ben mozgósították az osztrák-magyar hadseregbe. Megsebesült és 1914. december 8-án a valjevói kórházban a szerb hadsereg fogságába esett, és velük együtt Macedónián és Albánián keresztül gyalogmenetben vonult vissza. A szerbek átadták az olaszoknak, akik a Szardínia melletti Asinara szigetére vitték hadifogolytáborba.[7]

A Jugoszláv Királyságban

[szerkesztés]

A fogságból 1919. augusztus 18-án hazatérve folytatta és befejezte jogi tanulmányait, majd 1920-ban doktorált.[7] 1920-tól ügyvédjelöltként dolgozott Ante Pavelićnél. A Horvát Jogok Pártjában, a HSP-ben kezdett politizálni, ahol aktív szerepet játszott, és tagja lett a zágrábi városi tanácsnak. Szerkesztette a „Hrvatsko misao” (1924), és a „Hrvatsko pravo” (1924-32) jobboldali folyóiratokat. 1925 májusában ügyvédként védte a kommunista aktivista Vladimir Ćopićot.[7] Ante Pavelić emigrációba vonulása után átvette a HSP vezetését, és szorosan együttműködve Vladimir Mačekkel vele együtt csatlakozott a Parasztpárti-Demokratikus Koalícióhoz (SDK).[7] 1929. október végén politikai tevékenysége miatt letartóztatták, és 7 hónapot töltött börtönben.[7]

1932-ben, június 7-én a nagyszerb kamarilla merényletett szervezett ellene. A merénylet elkövetői, a zágrábi rendőrség megbízható tisztjei, Šaban Šaćirović, Adem Saranija és Vojo Karakanović a nap közepén az Ilica 10. szám alatti lakása és ügyvédi irodája előtt megtámadták.[6][8] Úgy próbálták megölni, hogy egy fémbottal fejbe ütötték.[8] A merénylet után mindhármukat letartóztatták. A járókelőknek sikerült elkapniuk Šaćirovićot, aki aztán elárulta a többi bérgyilkost. 1932 őszén a merénylőket bíróság elé állították, és mindegyiket súlyos testi sértés miatt három év börtönre ítélték.[8] Felgyógyulása után Maček meghívására Budak részt vett 1932. november 5-7-én Zágrábban, az SDK vezetőségének ülésén, amikor a Zágrábi pontokat elfogadták.[7]

1933. február 2-án először Ausztriába, majd Olaszországba emigrált. 1934 elején Berlinben kiadta a „Nezavisna hrvatska država” (A független horvát állam) című könyvet, ugyanezen év májusában pedig az amerikai Horvát kiadásában a „Hrvatski narod u borbi za samostalnu i nezavisnu Hrvatsku državu” (A horvát nép a harcban a független és független horvát államért) című politikai értekezését, amelyben leírta a Jugoszlávián belüli keserű horvát tapasztalatokat, és a horvát nép számára egyetlen megoldásként Horvátország és Szerbia közötti háborút jósol.[7]

1935-ben Ante Pavelić kinevezte az összes olaszországi usztasa katonai kiképzőtábor parancsnokává.[9] 1937 januárjától február elejéig Liparin tartózkodott.[7] Ezt követően rövid ideig Messinában és a Nápoly melletti Salernóban tartózkodott, ahol az „Ognjište”, a „Na vulkanima” és a „Roscvjetana trenja” című regényeket írta.

1938 júliusában Ante Pavelić beleegyezése nélkül – akinek usztasa mozgalmát akkor az olaszok, akik igyekeztek jó kapcsolatokat kialakítani a Jugoszláv Királysággal, elszigetelt helyzetbe hozták – visszatért Zágrábba. Ott adta ki „Ognjište” című regényét, mely a kritikusok és a nagyközönség körében fényes sikert aratott. 1939-ben elindította a „Hrvatski Narod” című hetilapot, amely először a HSS és Vladimir Maček politikáját támogatta, majd később támadta. A Cvetković-Maček megállapodás után 1939. augusztus 26-án „Lajbek je zakopčan” címmel egy Maček-ellenes röpiratot írt, elítélve a szerbekkel kötött megállapodást és Maček politikáját.[7] 1940-ben a banovinai hatóságok betiltották Budak folyóiratát, a Hrvatski Narodot, magát Budakot pedig 1940. február 15-én per nélkül őrizetbe vették.[10][11]

Őrizetben volt, amikor kitört az áprilisi háború és bekövetkezett a Jugoszláv Királyság gyors felbomlása. Epeköves betegsége miatt kórházba szállították, ahol hírt kapott a Független Horvát Állam 1940. április 10-i kikiáltásáról, de hírt kapott felesége, Ivka Budak haláláról is, akit 1940. április 12-én soha ki nem derített körülmények között holtan találtak Budak szőlőjének kútjában. Aznap kiengedték a fogva tartásból és a kórházból, és hamarosan kinevezték a vallási és közoktatásügyi miniszterré. Ezt követően minden bizonnyal az usztasa rezsim propagandájának legjelentősebb alakja lett.[12] További tevékenységéről mindent elmond, hogy Miroslav Krleža horvát író később Budakot „géppuskás miniszterként” jellemezte.[7][9][13]

A Független Horvát Államban

[szerkesztés]

Az NDH kikiáltása után Budak az usztasa rezsim propagandájának fő embere lett.[12] 1941 decemberében a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia (HAZU) tagja lett.[7] Az NDH-kormányban vallásügyi és közoktatásügyi miniszter volt,[14] majd a fontos berlini nagyköveti posztra (1941-43), végül az NDH külügyminiszterévé nevezték ki.[15][16] Miután külügyminiszterként a Mussolini-féle Olasz Szociális Köztársasággal való kapcsolatok kialakítását annak feltételéhez kötötte, hogy Mussolini lemond a Római Szerződésekről (amelyeket az NDH 1943-ban egyoldalúan felmondott és fennhatósága alá vette az 1941-ben Olaszországnak átadott területeket), 1943 november 5-én lemondott a külügyminiszteri tisztségéről és nyugdíjba vonult.[7] Ezt követően nem vesz részt a politikai életben.

Budak 1945. május 6-án hagyta el Zágrábot. A brit katonai hatóságok ugyanazon év május 18-án átadták a jugoszláv hatóságoknak, a Zágrábi II. számú Katonai Bíróságon pedig háborús bűnökkel vádolták meg. Budak 1945. június 6-án minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, de még aznap kötél általi halálra ítélték.[7][17] Az NDH kormány többi tagjával együtt 1945. június 7-én kivégezték, és a Maksimir erdőben egy közös sírba temették el, melynek helye a mai napig ismeretlen. Lányát, Grozdana Budakot partizánok ölték meg Szlovéniában 1945 májusában.[18]

Irodalmi munkássága

[szerkesztés]

A horvát irodalomban az 1930-tól 1945-ig tartó időszakban jelentetett meg a nemzeti hagyományon, népi kultúrán és horvát kérdéseken alapuló műveket. Abban az időszakban ő az egyik legtermékenyebb prózaíró, így egyes kritikusok ezt az időszakot Budak érának nevezik.

Összesen 16 művet írt, melyek 25 kötetben jelentek meg.[19] Termékeny irodalmi alkotása három tematikai egységbe sorolható:

  • Az első visszaemlékezésekből és önéletrajzi művekből áll: „San o sreći” I.-II., 1940.; „Na vulkanima” I.-II., 1941.; „Ratno roblje” I-II, 1941-42.), amelyből nemcsak személyes tapasztalatai olvashatók ki, hanem az akkori Jugoszlávia tágabb társadalmi-politikai viszonyai is, sok pszichológiai profillal.
  • Budak erőteljes társadalomkritikai megfigyeléssel a második nagy tematikus ciklust a zágrábi társadalmi környezetnek szenteli: „Raspeće”, 1931.; „Na ponorima”, 1932; „Direktor Križanić”, 1938.; „Rascvjetana trešnja”, I-IV, 1939. Ezek a regények a kispolgári tudat kritikái, de az etikai és erkölcsi értékekre, valamint a társadalmi igazságosságra helyezik a hangsúlyt. Ez az irányultság egybeesik a keresztény szellemiség megújulásával Horvátországban az 1930-as években.
  • A likai falut és a parasztokat problematizáló harmadik tematikus ciklus minden bizonnyal Budak munkásságának leghíresebb és művészileg legérettebb része. Ebben a ciklusban egy egészet alkot a befejezetlen „regény-klaszter” a „Kresojića soj” I-III (1944-45), amelynek hat önálló regényt kellett volna tartalmaznia (csak három jelent meg: a „Kresina”, 1944, a „Gospodin Tome”, 1944 és a „Hajduk”, 1945, míg a negyedik, a „Bazalo” kéziratban maradt fenn, és Matica hrvatska adta ki 2004-ben a Kolopleti horvát prózakönyvtárban) és a második, fontosabb, és legjelentősebb regénye, az „Ognjište” I. -IV, 1938, ciklusokban van írva 43 nap Olaszországban, valamint novellagyűjteményei a „Pod gorom”, 1930, az „Opanci dida Vidurine”, 1933. és a „Privor. Vučja smrt”, 1941.

Budak Lika-sagájában a likai falut és az embereket egy kicsi, zárt és elszigetelt entitásként tematizálja. Leírja a kulturális, antropológiai, civilizációs keresztény-patriarchális közösséget felbomlásának, elszegényedésének folyamatában, ami egyben hagyományos értékeinek szétesését is jelenti. Számos alapvető összetevőre utal. Az első helyen a talaj, a föld, mint a vitalisztikus nedvek elsődleges eleme, a második az igazságérzet, tehát etikai probléma, a harmadik a nemzeti kultúrában való gyökerezés, a negyedik pedig a család, mint alapvető kiindulópont. életpont. Budak regényeiben a karakterek és a likai népi élet jó lélektani jellemzését, közvetlenségét, őshonosságát, nyelvi lokális színezéssel, szóbeli népstílussal (közmondások, anekdoták) és végpontokkal, a realista stílusmintázat hagyománya szerint mutatja be. Az „Ognjište” (Tűzhely) című regénynek azonban megvan a maga allegorikus-szimbolikus terve is, amely a horvát szubsztancia archetipikus szerkezetét tükröző réteggel rendelkezik: az anyaság archetípusa, a tűzhely/ház/otthon archetípusa, a keresztény áldozat, a női megtermékenyítés és a mártíráldozat archetípusa, végül az archaikus-antheuszi szerep és a föld méretének archetípusa, amelyet egy ősrégi patriarchális éthosz őrzött, amelynek fenntartásához minden megengedett. Műveit lefordították bolgár, francia, német, szlovák, spanyol és olasz nyelvre.[7]

Budak irodalmi munkásságának értéke vitathatatlan, de kérdéses, hogy a mai olvasó számára mennyire érdekfeszítő beszédmódja. Gyakran Władysław Reymont „mitikus realizmusához” vagy az orosz mesemondókhoz, mint például Solohovhoz hasonlítják. Budak száműzve volt a horvát irodalomból a kommunista autokrácia idején. A kommunizmus és szocialista Jugoszlávia összeomlása azonban, amely a korábban „tiltott gyümölcs illata miatt” felkeltette az érdeklődést Budak művei iránt, meglehetősen gyorsan alábbhagyott, mert a modern olvasóközönségnek nemigen van füle az eposzokhoz és a regionális mítoszokhoz. Ez nem az írói értékcsökkentés, hanem egyszerű megállapítás, hogy Budak stílusát tekintve meglehetősen idegen az uralkodó érzékenységtől. Művei közül a legolvashatóbb a „Ratno roblje” (Háborús rabszolga) című önéletrajzi próza, amelyben rendkívül lenyűgöző módon írta le osztrák-magyar altisztként a szerb hadsereggel történt visszavonulását Albánián át.

Emlékezete

[szerkesztés]

A szocialista Jugoszlávia felbomlása után Horvátország városaiban és falvaiban számos utcát Budakról neveztek el,[20] és kapott egy utcát a bosznia-hercegovinai Mostarban is.

Művei

[szerkesztés]
  • Pod gorom: ličke priče, Matica hrvatska, Zagreb, 1930. – Magában foglalva a következő műveket: Pod gorom, Zmijar, Pravi čovjek, Privor, U snijegu i ledu, Zemljice majko,Grgičine gusle
  • Raspeće: zapisci jednog malog intelektualca, Matica hrvatska, Zagreb, 1931. (Raspeće: zapisci jednog malog intelektualca, Ognjište, Zagreb, 2010)
  • Na ponorima, Matica hrvatska, Zagreb, 1932
  • Opanci dida Vidurine: ličke novele, Matica hrvatska, Zagreb, 1933. – Magában foglalva a következő műveket: Opanci dida Vidurine, Jolino oranje, Vuk šeponja. (további kiadások: Opanci dida Vidurine i druge priče, Alfa, Zagreb, 1995.; Opanci dida Vidurine: ličke novele, Hena com, Zagreb, 1996.; Opanci dida Vidurine: ličke novele, repr., Bil Commerce, Zagreb, [1996?]; Opanci dida Vidurine: izabrane novele, prir. Dragutin Rosandić, SysPrint, Zagreb, 1998.; Opanci dida Vidurine, Zagrebačka stvarnost, Zagreb, 2001.; Opanci dida Vidurine: ličke novele, Hena com, Zagreb, 2001)
  • Direktor Križanić: Rodoljub i dobrotvor, Matica hrvatska, Zagreb, 1938
  • Ognjište: roman iz ličkoga seljačkog života. I-IV. Zagreb : Matica hrvatska, 1938 (2. kiadás 1939., szlov. kiadás Ognjišče. Roman iz kmečkega življenja v Liki, I-II, prijevod: Severin Šali, Naša knjiga, Ljubljana, 1942.; Reprint. Nakladni zavod Matice hrvatske, Zagreb, 1990. 3 sv.: Knjiga 1. Knjiga 2. Knjiga 3: Musinka: posebno poglavlje romana "Ognjište"; Ognjište : roman iz ličkog seljačkog života, Azur Journal, Zagreb, 1990. 4 sv.)
  • Na Veliki petak: pripovijetke, Matica hrvatska, Zagreb, 1939. (Na Veliki Petak, Ars Croatica, Toronto, 1989)[21]
  • Rascvjetana trešnja: roman iz suvremenog života, I-IV, Matica hrvatska, Zagreb, 1939
  • San o sreći: stara priča na nova pokoljenja, I-II, Matica hrvatska, Zagreb, 1940 (2. izd. Suvremena knjižnica "Matice Hrvatske". Izvanredno izdanje. Kolo V. Zagreb, 1940)
  • Musinka: posebno poglavlje romana »Ognjište«, Matica hrvatska, Zagreb, 1941. (szlovén kiadás Musinka: roman iz Like, prijevod: Severin Šali, Naša knjiga, Ljubljana, 1943)
  • Na vulkanima, I-II, Matica hrvatska, Zagreb, 1941-42
  • Privor. Vučja smrt, Matica hrvatska, Zagreb, 1941 (Privor. Vučja smrt, Mala knjižnica Biblioteke lijepe knjige, kolo 2., Suvremeni hrvatski pisci, br. 1, Be-l-ka, Zagreb, 1941)
  • Ratno roblje: albanski križni put austrougarskih zarobljenih časnika, I-II, Matica hrvatska, Zagreb, 1941. (2. kiadás 1941.) (Azur Journal, Zagreb, 1991)
  • Vučja smrt i druge pripovijesti, Jeronimska knjiga, Zagreb, 1941
  • Izabrane pripoviesti, Matica hrvatska, Zagreb, 1943 – Uključuje: Opanci dida Vidurine, Čiji je Velebit, Jolino oranje, Na Veliki petak, E lʼ vira?!,Vučja smrt, Pod gorom, Adamović d.d., Zmijar, Privor, Zemljice, majko!, Grgičine gusle
  • Kresojića soj: roman grozd iz seljačkog života. I : Kresina; II : Gospodin Tome; III : Hajduk. Matica hrvatska, Zagreb, 1944-45 (Kresojića soj: roman grozd iz seljačkog života, Hrvatsko kulturno društvo Freiburg; Ogranak Matice hrvatske Basel, 1989. 3 sv.)
  • Pripovijetke / Ratno roblje, prir. Dubravko Jelčić, Stoljeća hrvatske književnosti, knj. 3, Matica hrvatska, Zagreb, 1995
  • Ognjište I., prir. Dubravko Jelčić, Stoljeća hrvatske književnosti, knj. 4, Matica hrvatska, Zagreb, 1995
  • Ognjište II., prir. Dubravko Jelčić, Stoljeća hrvatske književnosti, knj. 5, Matica hrvatska, Zagreb, 1995
  • Pripovijesti, prir. Cvjetko Milanja, Riječ, Vinkovci, 1997
  • Bazalo, Matica hrvatska, Zagreb, 2004
  • Iz korespondencije dr. Mile Budaka: (1907. – 1944.), prir. Tomislav Jonjić, Stjepan Matković, Hrvatski državni arhiv, Zagreb, 2012

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Hrvatski biografski leksikon (horvát nyelven), 1983
  2. ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  3. ↑ LZMK / Proleksis enciklopedija: Budak, Mile, preuzeto 29. rujna 2012.
  4. ↑ Triple Myth by Stella Alexander, Columbia University Press, 1987.
  5. ↑ Tomislav Jonjić, Stjepan Matković: Presuda protiv Mile Budaka i družine pronađena je i objavljena , Društvena istaživanja, br.2/2013., str. 369.-370., 372.
  6. ↑ a b Perić, Ivo, Hrvatska u monarhističkoj Jugoslaviji, Kronika važnijih zbivanja, Dom i svijet, Zagreb, 2006., ISBN 953-238-001-9, str. 183.
  7. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Tko je tko u NDH, Minerva, Zagreb, 1997., str. 53-55.
  8. ↑ a b c Bosiljka Janjatović, Politički teror u Hrvatskoj 1918.-1935., Hrvatski institut za povijest-Dom i svijet, Zagreb, 2002., ISBN 953-6491-71-0, str. 310., fusnota 261. na str. 310.
  9. ↑ a b Profile Archiválva 2009. július 2-i dátummal a Wayback Machine-ben., jasenovac-info.com; accessed 8 August 2014.
  10. ↑ Jelić-Butić, Fikreta (1969. november 4.). „Prilog proučavanju djelatnosti ustaša do 1941.” (serbo-croatian nyelven). Journal of Contemporary History 1, 55–90. o. 
  11. ↑ Matković, Hrvoje. Povijest Nezavisne Države Hrvatske (horvát nyelven). Naklada Pavičić, 50. o. (2002). ISBN 978-953-6308-39-2 
  12. ↑ a b Yugoslavia as History: Twice There was a Country by John R. Lampe, Cambridge University Press, 2000; ISBN 0-521-77401-2, ISBN 978-0-521-77401-7 (p. 208)
  13. ↑ Književnik Mile Budak sada i ovdje
  14. ↑ This is Artukovic by Devon Gaffney, B.A. Starcevic, published by s.n., 1958 (p. 51)
  15. ↑ The war we lost: Yugoslavia's Tragedy and the Failure of the West by Constantin Fotitch, published by Viking Press, 1948 (page 122)
  16. ↑ War and Revolution in Yugoslavia, 1941-1945: Occupation and Collaboration by Jozo Tomasevich, published by Stanford University Press, 2001 ISBN 0-8047-3615-4, ISBN 978-0-8047-3615-2 (page 317)
  17. ↑ LZMK / Krležijana: Budak, Mile, Hozzáférés: 2015. szeptember 15.
  18. ↑ Stuparić, Darko (ur.). Tko je tko u NDH. Zagreb: Minerva (1997). ISBN 953-6377-03-9 
  19. ↑ Dubravko Jelčić, Povijest hrvatske književnosti: tisućljeće od Baščanske ploče do postmoderne, Naklada Pavičić, Zagreb, 2004., 2. znat. proš. izd., ISBN 953-6308-56-8, str. 392.
  20. ↑ To Kill a Nation: The Attack on Yugoslavia by Michael Parenti, Verso, 2002; ISBN 1-85984-366-2, ISBN 978-1-85984-366-6 (p. 45)
  21. ↑ Na Veliki Petak. By Mile Budak, openlibrary.org], Hozzáférés: 2017. április 19.

További információk

[szerkesztés]
  • Mile Budak, Sam o sebi, u: Ognjište: roman iz ličkoga seljačkog života. IV, S. 139. – 151. Matica hrvatska, Zagreb, 1939.
  • Ivo Omrčanin, Dramatis Personae and Finis of the Independent State of Croatia in American and British Documents, S. 18. Bryn Mawr : Dorrance & Company, 1983.
  • Ivo Frangeš, Povijest hrvatske književnosti, Matica hrvatska, Zagreb, 1987. – ISBN 978-3412089955
  • Zvonimir Kulundžić, Odgonetavanje "zagonetke Rakovica", Multigraf, Zagreb, 1994., str. 909. – 910., – ISBN 9536060027
  • Emil Čić, Povijest hrvatskih neprijatelja, Vlastita autorska naklada, Zagreb, 2002. – ISBN 9788640100847
  • Ivo Petrinović, Mile Budak: portret jednog političara, Književni krug, Split, 2003. – ISBN 9531632073
  • Zdravko Dizdar, Marko Grčić, Slaven Ravlić és Darko Stuparić, szerk., Tko je tko u NDH|Tko je tko u NDH: Hrvatska 1941.–1945., Minerva, Zagreb, 1997. – ISBN 953-6377-03-9

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mile Budak című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mile_Budak&oldid=27522502”