Milanković-elmélet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Milanković-élmélet szerinti ciklusok az utóbbi egy millió évben. A diagram mutatja a földpálya precessziójának (Precession), tengelyferdeségének (Obliquity) és excentricitásának (Eccentricity) változásait, emellett a napsugárzás intenzitását (Solar Forcing). Az elmélet szerint ezek határozzák meg a glaciálisok és interglaciálisok (Stages of Glacation) váltakozását.

A Milanković-elmélet a Föld mozgásában beálló változások éghajlatra gyakorolt hátását tárgyalja, megalkotója Milutin Milanković szerb tudós. Milanković az 1920-as években kidolgozott elmélete azt feltételezi, hogy a földpálya excentricitásának, tengelyferdeségének és precessziójának változása a Földre érő napsugárzást időszakosan változtatja, és ezen csillagászati tényezők erősen befolyásolják a Föld éghajlati viszonyait.[1]

A forgástengely pályával bezárt szöge határozza meg az évszakok közti különbség mértékét. Több kutató szerint a pálya és forgástengely változásai nem elegendőek ahhoz, hogy elindítsanak vagy megszüntessenek egy glaciális időszakot, de a kapcsolódó láncfolyamatok (pl. szén-dioxid) megmagyarázhatják ennek lehetőségét.

Miközben Milanković elméletét a vizsgálatok alátámasztják, egyéb magyarázatok is szükségesek lennének, hogy megértsük, melyek azok a láncreakciók, melyek előidézik a glaciális/interglaciális időszakokat.

A jelen korszak a leginkább ismert és megértett az összes közül. Az utóbbi 800 000 évben a glaciális ciklusok 100 000 évenként követik egymást, ami megfelel a Milanković-elméletnek. Körülbelül 400 000 éves az a jégmag, melyet fúrással ki lehet emelni és ezáltal meg lehet ismerni az akkor uralkodó légköri viszonyokat: a légkör összetételét, a hőmérsékletet és a jégtömeg mennyiségét. Ezen időszakon belül az interglaciális és glaciális korszakok annyira összeillenek a Milanković-elmélet által leírttal, hogy ezáltal el is fogadták azt.

Kritika[szerkesztés]

Milanković úgy vélte, hogy a pályaelemek közül a tengelyferdeség van legnagyobb kihatással a Föld éghajlatára a nyár során az északi félgömb északi részeire érkező napsugárzás megváltoztatása miatt. Mivel bolygónk tengelyferdesége 22,1° és 24,5° között ingadozik körülbelül 41 000 évenként, Milanković szerint ugyanennyi év telik el az egyes jégkorszakok között. [2][3] Mindazonáltal későbbi kutatások azt mutatták ki, hogy az utóbbi egy millió év negyedidőszaki glaciálisai 100 000 évenként váltakoztak ami a pálya excentricitásának ciklusa.[4][5][6]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hágen András: A Milanković–Bacsák-ciklus és a földtan. (magyarul) Magyar Tudomány, CLXXIV. évf. 2. sz. (2013) 200–205. o. Hozzáférés: 2019. jún. 8.
  2. Milutin Milanković: Canon of Insolation and the Ice Age Problem. (angolul) 1. kiadás. Belgrád: Zavod za Udz̆benike i Nastavna Sredstva. 1998. ISBN 978-86-17-06619-0  
  3. John Imbrie – Katherine Imbrie: Ice Ages: Solving the Mystery. (angolul) Cambridge, Massachusetts; London: Harvard University Press. 1986. 158. o. ISBN 0-674-44075-7 Hozzáférés: 2019. jún. 8.  
  4. J. D. Hays – John Imbrie – N. J. Shackleton: Variations in the Earth's Orbit: Pacemaker of the Ice Ages. (angolul) Science, CXCIV. évf. 4270. sz. (1976. okt.) 1121–1132. o. ISSN 1095-9203 doi Hozzáférés: 2019. jún. 8.
  5. N. J. Shacklelton – A. Berger – W. R. Peltier: An Alternative Astronomical Calibration of the Lower Pleistocene Timescale Based on Odp Site 677. (angolul) Transactions of the Royal Society of Edinburgh: Earth Sciences, LXXXI. évf. 4. sz. (1990) 251–261. o. ISSN 1755-6910 doi Hozzáférés: 2019. jún. 8.
  6. Ayako Abe-Ouchi – Fuyuki Saito – Kenji Kawamura – Maureen E. Raymo – Jun’ichi Okuno – Kunio Takahashi – Heinz Blatter: Insolation-driven 100,000-year glacial cycles and hysteresis of ice-sheet volume. (angolul) Nature, D. évf. 7461. sz. (2013. aug. 8.) 190–193. o. ISSN 0028-0836 doi

Külső források[szerkesztés]