Léghajó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Montgolfier testvérek hőlégballonja és műszaki adatai (1786-os ábrázolás)
Kártyagyűjtemény a léghajózás hőskorából
Katonai léghajóbemutató (1896)

A léghajó olyan légi jármű, amelynek sűrűsége kisebb (vagy egyenlő), mint a környező levegőé, ezért energiafelhasználás nélkül képes lebegni.

Nevezik kormányozható léghajónak is, megkülönböztetve a nem kormányozható léggömbtől. A kis sűrűséget valamilyen töltőgáz biztosítja. Ez kezdetben a hidrogén volt, de mivel a hidrogén robbanásveszélyes, áttértek a nála kétszer nagyobb sűrűségű hélium töltőgázra. A hélium kémiai semlegessége, és kis sűrűsége miatt jobban megfelel a léghajók számára.

Szerkezetileg háromféle típusa terjedt el:

  • merev falú
  • félmerev
  • nem merev

Legkedvezőbb légellenállása a merev falú léghajónak van. A léghajó előrehaladását általában motor által hajtott légcsavar biztosítja. A magassági kormányzást részben a kormányberendezés, illetve elmozdítható súlyok biztosítják. A nagy szerkezeti méretek miatt gyors közlekedésre nem alkalmas. Hátránya, hogy a le- és felszálláshoz többnyire különleges kikötésre van szükség. Az időjárás viszontagságait is nehezen bírja. Előnye viszont, hogy a levegőben maradáshoz csak minimális energiát igényel, csendes, motorja kevésbé környezetszennyező, mint egy repülőgépé, és nagy vagy kényes rakomány szállítására is alkalmas.

A léghajó története[szerkesztés]

A léghajó a léggömb fejlődésével jött létre. Szükség volt olyan légi járműre, amely nem csak a szelek kénye kedvére halad a levegőben. A jobb légellenállás miatt a szivar alakú ballonokat kezdték alkalmazni. Ettől kezdve már a léggömb helyett a léghajó elnevezést használták. Az irányítás mindaddig megoldatlan maradt, amíg fel nem találták a gőzgépet. George Cayley 1837-ben tervezte meg, majd 1852-ben megépítette a gőzgéppel hajtott kormányozható léghajót.

Az első alumínium szerkezetű léghajó tervezése Schwarz Dávid nevéhez fűződik. Halála után, 1898-ban szabadalmát Ferdinand von Zeppelin szerezte meg, és beindította az alumíniumból, merev belső vázzal készült utasszállító léghajók gyártását. Ezekkel lehetővé vált Európa és Amerika között az Atlanti-óceán feletti utasszállítás is. A léghajózás a második világháború előtt élte virágkorát. Hanyatlását a hatalmas, hidrogéntöltésű Hindenburg léghajó 1937. május 6-án bekövetkezett katasztrófája indította el. A léghajók ezután gyorsan eltűntek a levegőből, és helyüket a repülőgépek vették át.

Léghajózás Magyarországon[szerkesztés]

Az első hidrogénnel töltött léggömböt Szablik István piarista tanár bocsátotta fel 1784-ben tudományos-kísérleti céllal az egykori pesti vásártéren (ma kb. az Erzsébet híd pesti hídfőjének a helyén). 1811-ben egy Menner nevű orvos szállt fel léggömbjével a Városligetben, és a Gyöngyös melletti Gencspusztán szállt le. Ő volt az első, aki Magyarországon ejtőernyőt használt: léggömbjéről állatokat eresztett le ejtőernyővel, ezek sértetlenül értek földet. Léhmann 1846-ban kétszer szállt fel a Városligetben. Az első nő, aki léghajóra szállt, Pálmay Ilka színésznő volt, Silberer léghajóján szállt fel a mai Lövölde térről 1883-ban.

Az első magyar úszó, első sportlap alapító és első Balaton-átúszó Szekrényessy Kálmán (1846–1923) ugyancsak úttörőnek számít a hazai léghajózás történetében. Than Károly tanítványaként éveken át folytatott kísérletei eredményeként mutatta be a nagyközönségnek saját készítésű léghajóit. Először 1887. március 17-én, majd számos vidéki helyszínt követően (Balatonfüred, Szabadka stb.) 1895-ben a Nemzetközi Demográfiai Kongresszus alkalmából ismét a fővárosban. Kísérleteiről a hazai sajtóban több tucatnyi szakcikkben és tanulmányban számolt be. A maguk nemében egyedülállóknak számítottak légibemutatókkal egybekötött előadássorozatai, melyekkel egész Európát bejárta, ily módon is népszerűsítve a léghajózást. Nemzetközi missziójának és ösztönzésének köszönhetően – Zeppelin barátjaként – nem kis szerepet játszott az ún. irányítható léghajó kidolgozásában.[1]

A millenniumi ünnepségek kiállításán, 1896-ban Godard-féle léggömbbel sok ezren szállhattak fel, némi díjazás ellenében.

A Magyar Aero Club Turul nevű léggömbjével 1902-ben kezdődött meg a rendszeres magyar tudományos és sportléghajózás. A Turul 1903-ig hetente egyszer, négy utassal szállt fel az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársulat lipótvárosi telepéről. A felszállásokról Herczeg Ferenc színész adott leírásokat. 1903. április 2-án a Turul erős szél miatt a Rákos-mezőre zuhant, egyik utasa, ifj. Ordódy Pál földbirtokos (Ordódy Pál volt miniszter fia) életét vesztette.[2] A léghajót gyorsan kijavították, és május 1-jén már felszállt következő menetrend szerinti útjára.[3]

1910-ben a bécsi Parseval típusú léghajónak volt bemutatója Rákos-mezőn. 1928-ban a Hungária nevű léggömbbel újjáéledt az akkor már lanyhuló léggömbsport.

1931-ben már nagy esemény volt a Graf Zeppelin léghajó budapesti látogatása. 1967-ben, a Budapesten rendezett nemzetközi légipostabélyeg-kiállítás alkalmával Jan Boesman, az aerofilatelista világszervezet elnöke levelekkel terhelt léggömbjével szállt fel a Városligetben, majd 1971. szeptember 5-én, az önálló magyar postabélyeg-kibocsátás 100. évfordulója alkalmából Johannes Schreer és Kurt Rünzi szálltak fel szintén a Városligetben, és alkalmi postabélyeggyűjtők leveleit vitték Csömörig.

A léghajó jelene és jövője[szerkesztés]

Zeppelin kivitelű, modern léghajó

Napjainkban a mérnökök újból foglalkozni kezdtek a léghajókkal. Főleg turisztikai és reklámcéllal, de kutatóknak, vagy mentési célokra is építenek léghajókat, amelyekbe integrálják a legújabb technikai vívmányokat (korszerű anyagok, modern navigáció, számítógépes vezérlés stb.).

Másrészt, a hadügyi irányítás újból érdeklődik e légi szállítási eszköz iránt. Olyan nagy múltú repülőgépgyárak, mint például a Lockheed-Martin úgynevezett hibrid léghajó tervein dolgoznak, amellyel nagy tömegű szállítmányokat lehetne lassan, de olcsón nagy távolságokra eljuttatni. E projekthez a pénzt a katonai költségvetés biztosítja. Az amerikai hadügyminisztérium Fejlesztési Ügynöksége, a DARPA 2005-ben 2,9 millió dollárt adott az említett cégnek, és 3,2 millió dollárt az Aeros Aeronautical Systems Corp.-nak egy nagymagasságú hibrid léghajó, a Walrus („rozmár”) kódnéven futó munka első fejlesztési fázisára. A hibrid léghajó nehezebb a levegőnél, ezért függőleges meghajtást és gázelőállítást is használ a repüléshez.[4]

A hadsereg kívánalmai: 500 tonna felszerelés vagy legénység szállítása 22 000 km távolságra 7 nap alatt (ez a Föld túlsó oldala, gyakorlatilag a legnagyobb távolság két földi pont között), valamint fontos feltétel az előkészítetlen terepen való fel- és leszállás képessége. Összehasonlításul: az amerikai hadsereg legelterjedtebb légi teherszállítója, a C-130 Hercules mindössze 22 tonnát képes továbbítani, a világon jelenleg a legnagyobb teherszállító, az ukrán Antonov An-225 pedig 275 tonnát. A program pénzügyi támogatását azonban 2006-ban törölték[5]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái Bp. 1909. 623-624. p. p.
  2. Szerencsétlen léghajózás. Huszadikszázad.hu. (Hozzáférés: 2019. november 6.)
  3. walter sobchak (nick): Az első magyar légikatasztrófa: A Turul léghajó balesete. Techstory.hu, 2014. április 2. [2019. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 21.)
  4. Lockheed Martin's Secretly Built Airship Makes First Flight | AVIATION WEEK
  5. Air-Attack.com News :: Darpa's WALRUS Airship Program Cancelled. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 17.)

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Airships
A Wikimédia Commons tartalmaz Léghajó témájú médiaállományokat.
  • Budapest lexikon II. (L–Z). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 25–26. o. ISBN 963-05-6411-4  

További információk[szerkesztés]

  • A léghajózás. Thomas Lajos nyomán a mívelt magyar olvasó-közönségnek oktató olvasmányúl nyújtja Fésüs György; Stampfel, Pozsony–Bp., 1885
  • Klupathy Jenő: A léghajózásról; Hornyánszky Ny., Bp., 1890
  • Gyürky András: Léghajózás és repülés. Magyar iparos ifjúság számára; Lévai, Rimaszombat, 1897
  • Héjas Endre: A léghajó a tudomány szolgálatában; Pesti Lloyd Társ. Ny., Bp., 1899
  • Tolnay Lajos: A tudományos léghajózás a magasabb légrétegek kutatásának szolgálatában; Pesti Ny., Bp., 1901 (A Magyar Királyi Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézet kisebb kiadványai)
  • Alphonse Berget: Léghajózás és repülés; ford. Bogdánfy Ödön; Természettudományi Társulat, Bp., 1911 (Természettudományi Könyvkiadó Vállalat)
  • Madarász László: A levegő meghódítása. A léghajózás és géprepülés története kezdettől a mai napig; Világirodalom, Bp., 1926 (A hat világrész)
  • Benda László: Andrée Salomon Austin, Fränkel Knut, Strindberg Nils. Az első léghajós sarki expedíció története; Délmagyarország, Szeged, 1932
  • Nagyrévi György: A léghajózás története magyar tükörben; s.n., Veszprém, 1962 (A Veszprémi Bakonyi Múzeum füzetei)
  • Kondor Lajos: Léghajók, repülőgépek; Móra, Bp., 1977 (Kolibri könyvek)
  • Rév Pál: Schwarz Dávid; GTE, Bp., 1981
  • Christopher Rawson: Repülünk. Repülőgépek, léghajók, ballonok és rakéták; ill. Stephen Cartwright, magyar változat Rédl Endre, Lőrincz Márton, Tarr Bence; Novotrade, Bp., 1989
  • Szabó Sándor: Schwarz Dávid, a kormányozható léghajó feltalálója; előszó Cséby Géza; Castellum, Keszthely, 1991
  • Rudolf Braunburg: Repülőgépek és léghajók; ford. Varga Csaba; Tessloff és Babilon, Bp., 1996 (Mi micsoda)
  • Carlo Barbieri: L'organizzazione e l'uomo in imprese ad alto rischio. La spedizione polare del Dirigibile Italia, 1928. 18 gennaio 2002, Istituto Italiano di Cultura / A szervezés és az ember a veszélyes vállalkozásokban. Az Itália léghajó sarki expedíciója, 1928. 2002. január 18., Olasz Kultúrintézet, Budapest; Olasz Köztársaság Nagykövetsége, Bp., 2002