Kollonich Lipót

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kollonich Lipót
Kalocsa, Esztergom püspöke
Kollonich Lipót.jpg

Született 1631. október 26.
Komárom
Elhunyt 1707. január 20.(75 évesen)
Bécs
Munkássága
Felekezet katolikus egyház
Pappá szentelés
Püspökké szentelés
Püspökségi ideje
1691 – 1695. július 14.
Püspökségi ideje
1695. július 14. – 1707. január 20.
Előző püspök
Következő püspök
Széchényi György
Keresztély Ágost
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kollonich Lipót témájú médiaállományokat.

Kollonich Lipót (Leopold Karl von Kollonitsch, Leopold Kolonič ) (Komárom, 1631. október 26.Bécs, 1707. január 20.) horvát-osztrák származású magyar gróf, bíboros, esztergomi érsek, kora magyarországi ellenreformációjának vezéralakja.

Élete[szerkesztés]

Gróf Kollonich Ernő ezredes, Komárom várparancsnoka és báró Kuffstein Erzsébet fia. Anyja rendkívül hitbuzgó volt; az ő kérésére telepítette le II. Ferdinánd a jezsuitákat Komáromban. 14 éves korában a bécsi egyetemre küldték, és az udvarnál a főherceg, a későbbi III. Ferdinánd király társaságában tartózkodott. 1650-ben a máltai lovagrendbe lépett, és 1651-ben a krétai Candiánál vitézségével kitűnt a török elleni harcokban. Kétéves szolgálata leteltével, 1651 májusában visszatért hazájába. Mailberg parancsnoka lett Alsó-Ausztriában; 1659. január 18-án kamarási méltóságot nyert. Egy ellene intézett mérgezéses merénylet után a papi pályára váltott. I. Lipót király 1666. szeptember 24-én nyitrai püspökké nevezte ki. A bécsi egyetemen teológiát kezdett tanulni, és 1668. február 25-én miséspappá szentelték fel.

1670-ben Bécsújhely püspöke lett. 1672-től 1681-ig a magyar királyi kamara elnöke volt. Az 1679-es ausztriai pestisjárvány alatt önfeláldozó működést fejtett ki. 1683-ban, amikor a török Bécset ostromolta, élelemmel megrakott társzekerekkel ment a keresztények segítségére, és ápolta a sebesült katonákat; az elfoglalt török táborból 500 keresztény gyermeket szedett össze, akik ellátásáról gondoskodott. 1685-ben győri püspök, 1691-ben kalocsai érsek, 1692-től államminiszter és a bécsi udvari kamara elnöke lett. 1695. július 14-én Széchényi György halála után esztergomi érseknek nevezték ki.

A római katolikus vallás terjesztése körül egész életében nagy buzgalmat fejtett ki. Erdélyben 20 000 románt térített át a görög katolikus egyházból a rómaiba; a jezsuitákat behozta Eperjesre és Pozsonyba; Nagyszombatban nyomdát, Magyarországon több helyen templomot, papnevelő-intézetet, iskolát, kórházat és szegényházat alapított. 1707. január 20-án halt meg Bécsben. Kívánsága szerint az általa Pozsonyban alapított Szent Megváltó jezsuita templom kriptájában temették el.

Egyaránt nagy ellensége volt mind a magyar alkotmánynak (pontosabban az annak modernizálására tett javaslatoknak), mind a protestantizmusnak. A hitbuzgó II. Rákóczi Ferenc szerint állítólag többször mondta, hogy „én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá”. Pezenhoffer Antal interpretálásában ez azonban történelmileg nem igazolható és rágalomnak tekinthető.[1][2]

Németesítő tervei[szerkesztés]

1689-ben önként vállalkozott Magyarország közigazgatásának átalakítására; közel 500 oldalas tervezetét (A Magyar Királyság berendezése - Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn), melyen egy héttagú bizottság segítségével 15 hónapon át dolgozott, 1689. november 15-én nyújtotta be a minisztériumnak. Célja az volt, hogy a magyar közigazgatás felépítése legyen lényegében azonos az osztrák örökös tartományokéval. A rendi intézmények helyett a szakértőkből álló, az udvarhoz hű hivatalokra akarta bízni az ügyintézést. A hagyományos magyar elnevezéseket igyekezett megtartani, ám mindent, ami állami és közgazdasági szempontból lényegesebb, el kívánt vonni. Az új szervezeti felépítést, az adó megszavazásán kívül, az országgyűlés mellőzésével akarta életbe léptetni. A terv benyújtásakor mind a törökökkel, mind a franciákkal szemben rosszul szolgált a hadi szerencse, ezért annak megvalósítását a minisztérium elhalasztotta, csupán a katonaság ellátása és az adóbehajtás körül éreztette önkényuralmát az országgal.

Kedvező idő volt az oktrojált rendszer behozatalára 1696, amikor befolyásosabb bizalmi férfiakat Bécsbe idéztek a terv elfogadása végett. Az új rendszer szószólója maga Kollonich volt. Előadása szerint őfelsége nagy kegyelmességére vall, hogy ezentúl éppen úgy akar bánni Magyarországgal, mint egyéb örökös tartományaival. Elvárja tehát, hogy Magyarország készséggel alkalmazkodjon az ő atyai szándékaihoz. Magyarország hagyományos törvénykönyvei elavultak, ennélfogva csak az tartandó meg belőlük, amit alkalmas egyének kiválogattak, hozzáadva azt, amit újonnan beleiktattak. A nemességnek a közteherviselés alól való kiváltsága minden józan és igazságos kormányzat elveivel ellenkezik: fogadják el tehát a rendek, hogy ezentúl egyharmadát ők fizetik annak az adónak, melyet őfelsége egyéb országai a szükséghez képest viselnek. A bizalmi férfiak gyűlése visszarettent ezektől a követelésektől. Amikor Széchényi Pál kalocsai érseket a király fogadta, előadta I.Lipót előtt, hogy a gyűlés nem illetékes az ország belügyi kormányzatának megállapítására. Törvényellenes ilyen fontosságú ügyekben az országon kívül, s általában nem országgyűlésen, határozatot hozni. Előterjesztésére a király megjegyezte, hogy maga is ezen a véleményen volt, de miniszterei az ellenkezőről biztosították. A további tanácskozásokon Széchenyi kijelentette, hogy az adónak országgyűlésen kívüli megajánlását a magyar törvények a hűtlenségi esetek közé sorolják.

„Rémuralma”[szerkesztés]

Kollonich ekkor tudtára adta Széchenyinek, hogy majd talál az udvar módot arra, hogy a magyarok mindazt elvállalják, amit tőlük követel. Az adót törvénytelenül ki is vetette a minisztertanács 2 000 000 forint összegben. 1698. szeptember 10-én pedig a bizalmi férfiakon kívül a vármegyék és városok követeit is Bécsbe idézték. Kollonich és tanácsára a király különösen az ellen kelt ki, hogy a kiváltságosok minden közterhet csupán a népre akarnak hárítani. S az egybegyűltek ellenvetéseire nem hallgatva, félmillió forintnyi adónak egy év alatti befizetésére kötelezte őket. E rendszabály egyik legfőbb oka lett a II. Rákóczi Ferenc felkelésének. Papi szereplése nem kevésbé erőszakos, 167374-ben a pozsonyi bizottságnak, amely a mártírokká teendő protestáns papokat idézte színe elé, egyik legtevékenyebb és irgalmatlanabb tagja volt. Mint prímás is kérlelhetetlen volt a protestánsokkal szemben. Annál jobb akaratú a latin szertartáshoz csatlakozó magyarországi görög vallásúak irányában, akik számára 1698-ban jogegyenlőséget eszközölt ki, s ennek védelmét a prímási hatóság alá helyezte.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pezenhoffer Antal sajátos történeti interpretációt fogalmaz meg. Nem a hagyományosan elismert történelmi példaképekre támaszkodva akarta a „nemzet derekát kiegyenesíteni”, hanem éppen azok megtagadását követelte. Szent Remigius püspök szavával a mottóban azt követeli hazájától, hogy szeresse, amit eddig gyűlölt, és gyűlölje azt, amit eddig szeretett. Ezek a gyűlölni (elégetni) való bálványok pedig (mint például II. Rákóczi Ferenc) szerinte éppen a nemzet szabadságharcos eszményei, kiállása akár a túlerővel szemben is, azaz röviden a „kuruc” és „negyvennyolcas” szellemiség. Vele együtt – Pezenhoffer interpretálásában – elítélendő és hátramozdító az a „nyakas” protestáns irányzat is, amely előbbieknek mintegy eszmei bázisát alkotta, és amely egészen a közelmúltig a „hazafiassággal” azonosnak hirdette magát. Lásd erről bővebben: Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme VI. kötet (magyar nyelven) (pdf). Magyar Elektronikus Könyvtár, 2003. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)
  2. A negyven prédikátor (magyar nyelven). tar.infotars.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]


Előde:
Szelepcsényi György
Nyitrai katolikus püspök
1666–1669
Utóda:
Pálffi Tamás
Előde:
Széchényi György
Győri püspök
1685–1695
Utóda:
Keresztély Ágost
Előde:
Borkovich Márton
kalocsai érsek
1691–1695
Utóda:
Széchényi Pál
Elődje:
Széchényi György
Esztergomi érsek
1695–1707
Utódja:
Keresztély Ágost