Közfoglalkoztatás Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Közmunka szócikkből átirányítva)

A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram, vagy köznapi nevén közmunka speciális, (szociális támogatás jellegű) munkaviszony, amelyel a törvényhozók azt szándékoznak elősegíteni, hogy a munkaerőpiacról valamilyen okból kiszorult álláskeresők sikeresen vissza-, illetve bekerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatók a központi költségvetésből támogatást kaphatnak annak fejében, hogy átmeneti munkalehetőséget biztosítanak hosszú ideje sikertelenül állást keresőknek.

A magyar közmunkaprogram kritikusai szerint a program célja csak a programban résztvevők kis aránya esetében valósul meg, a többség esetében épp ellenkezőleg, a programba „beleragadt” munkavállalók számára a közmunkaprogramban való részvétel nem segíti, inkább akadályozza a munkaerőpiacra történő visszatérést.

A közfoglalkoztatást a közgazdászok általában a hagyományos aktív munkaerőpiaci programok közé sorolják.

Története[szerkesztés]

1767[szerkesztés]

Egy 1967-ben született rendeletben szabályozták először a jobbágyok által végzett robot szabályait. Többek között arról döntöttek, hogy az addig ingyenmunkaként végzett közmunkáért bért kellett fizetni, továbbá korlátozták a jobbágyokkal elvégeztethető közmunka arányát is.[1]

1929[szerkesztés]

Az 1929-es világgazdasági válságot követő években szintén létezett a közmunka, amikor is „hárommillió éhező szegény ember problémáját” akarták közmunkával megoldani.[1]

A kommunizmus és a szocializmus időszaka[szerkesztés]

A kommunizmus és a szocializmus évtizedei alatt a közmunka intézményét, (a szociális egyenlőséget hirdető ideológiával összhangban) megszűntették ugyan, de ez nem jelentette azt, hogy nem voltak olyan munkakörök melyekben rendkívül alacsony bérért dolgoztak emberek. A szocializmus időszaka alatt a közmunka szerepét részben a termelőszövetkezetek, részben az állami vállalatoknál történő foglalkoztatás vette át.

1991-től 2000-ig[szerkesztés]

A rendszerváltást követően a közmunka intézménye újra bevezetésre került.[1]

Az 1991-től működő közhasznú munkát a munkaügyi kirendeltségek szervezték és működtették a regisztrált munkanélküliek kiközvetítésével, akik munkaviszony keretében jellemzően egy évig végezhettek a települések közfeladatait érintő munkákat.[2] A bérköltségek és egyes közvetlen költségek (pl. munkaruha, utazás) – megyétől függően – 50–70%-át (2002 óta romák, illetve 45 éven felüliek foglalkoztatása esetén 90 százalékát) vállalta át a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének megyékre decentralizált része. Ezen alapot a munkáltatók által befizetett (3%-os) munkaadói járulék képezte. A közhasznú munka forrásai 2009-től jelentősen lecsökkentek, szerepét a közcélú foglalkoztatás vette át.

A közmunka-programokat 1996-tól kezdődően hirdették meg, többnyire ár- és belvízvédelmi rendszerek helyreállítási és fenntartási munkáira, a közúthálózat karbantartására, környezetvédelmi munkákra, később már kulturális, szociális közfeladatok segítésére is.[3] A közmunka-programok finanszírozása éves pályázati rendszeren keresztül történt, a pályázatokat a szaktárca, illetve 2003-tól a Közmunka Tanács írta ki. A lebonyolításra jelentkezhettek önkormányzatok vagy egyéb szakigazgatási szervek (pl. vízügyi igazgatóság, erdészetek, nemzeti parkok stb.). A költségeket az évente elkülönített közmunka alap állta. 2008 augusztusától a közmunka-programot elnyerő szervezetnek vállalnia kellett, hogy az általa foglalkoztatott személyek közül min. 40% a rendszeres szociális segélyezettek (RSZS) közül kerül ki.[4]

2000-től[szerkesztés]

A közcélú foglalkoztatást a szociális törvény[5] 1999. évi módosítása során, a 2000. évtől vezették be. Bevezetésének célja a rendszeres szociális segélyre (RSZS) jogosultak átmeneti munkába vonása volt. A segélyrendszer későbbi átalakításai (2009-től a rendelkezésre állási támogatás, RÁT, későbbi nevén bérpótló juttatás – BPJ, illetve foglalkoztatást helyettesítő támogatás – FHT) során végig megmaradt az a feltétel, hogy a segélyezettnek közmunkát kell végeznie. A három közfoglalkoztatási forma közül a közcélú foglalkoztatás finanszírozása volt a legkedvezőbb az önkormányzatok számára, alapesetben a bérköltségek és járulékok 90%-át fedezhette a Munkaerőpiaci Alap. A közcélú foglalkoztatás központi támogatását a Magyar Államkincstár adminisztrálta, illetve folyósította az önkormányzatok számára. A közcélú foglalkoztatást – hasonlóan a közhasznú és a közmunkához – települési önkormányzatok, azok társulása, vagy az általuk megbízott szervezetek szervezték és működtették.

2008 „Út a munkához” program[szerkesztés]

A tartós munkanélküliség csökkentését célzó, 2008-ban meghirdetett Út a munkához program keretében 2009-től felülről nyitottá tették a közcélú foglalkoztatásra igényelhető forrásokat. Emellett a központi finanszírozás arányait úgy alakították, hogy az a kibővült keretek kihasználására ösztönözzön: a közcélú munka esetében 95%, a RÁT esetében csak 80% volt a központi támogatás (a korábbi 90% helyett).[6]

2011-től[szerkesztés]

2011 előtt a közfoglalkoztatás alapvetően három formában (közhasznú munka, közmunka-program és közcélú munka) létezett Magyarországon, amelyek tartalmilag (az elvégzett munka jellegében) kevésbé különböztek egymástól, finanszírozásban és az irányító, felügyelő intézmény tekintetében viszont igen.

2011. január 1-től megszűnt a korábbi három közfoglalkoztatási forma, és azt az „egységes közfoglalkoztatás rendszere” váltotta fel.[7] Az új rendszerben csak a munkaügyi kirendeltségek által kiközvetített álláskeresők (elsősorban FHT-sok) lehetnek közfoglalkoztatottak, akik – a korábban érvényes minimálbér, illetve garantált bérminimum helyett – rendeleti úton meghatározott közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 76-88%-a), vagy a minimum középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakörben foglalkoztatottak számára fizetendő garantált közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 84-86%-a) részesülnek.[8] 2011 óta az alábbi közfoglalkoztatási formák működhetnek:[9]

  • rövid időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 4 hónapig, napi 4 órás foglalkoztatás (2011 végéig)
  • hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 11 hónapig, napi 6-8 órás foglalkoztatás
  • országos közfoglalkoztatási program: pl. ár- és belvízvédelmi munkák, köz- és vasutakat, stb. érintő feladatok ellátására
  • értékteremtő közfoglalkoztatás (2012-ig)
  • startmunka mintaprogramok
  • közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző részére)
  • vállalkozás részére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás (2012-ig)

Jogi keretei[szerkesztés]

A közfoglalkoztatási rendszer további szabályozását a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (Kftv.) tartalmazza.[10]

A közfoglalkoztatásban részt vevő intézmények köre[szerkesztés]

Közfoglalkoztató lehet[11]

  • helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása,
  • költségvetési szerv (például: vízügyi igazgatóságok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok),
  • egyház,
  • közhasznú jogállású szervezet,
  • civil szervezet,
  • állami és önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra az állam, önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet,
  • vízitársulat,
  • erdőgazdálkodó (magánerdőgazdálkodó),
  • szociális szövetkezet és
  • vasúti pályahálózat-működtető szervezet.

A közfoglalkoztatás keretében végezhető tevékenységek[szerkesztés]

A közfoglalkoztatásban végzett tevékenység nem lehet nyereségérdekelt, piac- és profitorientált, hanem közösségi célok megvalósítását szolgálja.

közfoglalkoztatás keretében végezhető[11]

  • egészségmegőrzési,
  • szociális,
  • nevelési, oktatási,
  • kulturális, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelmi,
  • természet-, környezet- és állatvédelmi,
  • gyermek- és ifjúságvédelmi, sport,
  • közrend és közlekedésbiztonsági,
  • ár- és belvízvédelmi célú,
  • közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó szükségletek kielégítését szolgáló feladat, vagy
  • a Kormány által meghatározott közösségi célok megvalósítását elősegítő feladat.

A közmunkaprogramba történő belépés módja[szerkesztés]

A központi költségvetésből közfoglalkoztatási támogatás kérelemre nyújtható, melyet az illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani. A támogatás mértéke – a közfoglalkoztatás fent felsorolt formáitól függően – a bérköltség (és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó) akár 100%-a is lehet (hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás esetén), emellett a közvetlen költségekhez (és speciális esetekben szervezési költségekhez) is igényelhető támogatás, amely mértéke a bérköltségre nyújtott támogatás max. 5-20%-áig terjedhet (közfoglalkoztatási formától függően).

Létszám- és költségadatok[szerkesztés]

Magyarországon 1996 és 2006 között átlagosan 30-40 ezren dolgoztak valamilyen közfoglalkoztatási formában. Ez a létszám 2009-től 60-100 ezerre nőtt, 2013-ban pedig meghaladta a 130 ezret. Ez az érték nemzetközi viszonylatban is magasnak számít.[12]

A Eurostat 2011. évi adatai szerint a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma az aktív korúak (15-64 évesek) állományán belül egy országban sem ért el a magyarhoz hasonlóan magas (1,12%) szintet. Bár Lettország (1,11%), Írország (0,97%) és Franciaország (0,6%) létszám-arányai szintén jelentősek, a többi vizsgált ország arányai a magyar szintnek felét sem érik el.[13]

Magyarország nemzetközi összehasonlításban sokat költ közfoglalkoztatási programokra, és keveset egyéb munkaerő-piaci eszközökre, amelyek a munkanélküliek átképzését vagy munkakeresését segítenék. 2011-ben ezekre a programokra kevesebb pénzt költött az állam összesen, mint a közfoglalkoztatás támogatására. A közfoglalkoztatáson kívüli alternatív munkaerő-piaci eszközök támogatására biztosított források arányában Magyarország rendre elmarad a többi V4 országtól.[14]

Kritikák[szerkesztés]

A program akadályozza a résztvevők visszakerülését a munkaerőpiacra[szerkesztés]

Míg a közfoglalkoztatási programok hivatalos célja, hogy „a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra,”[11] kutatások azt bizonyítják, hogy e programoknak pont az ellenkezőjét sikerül elérniük. A közfoglalkoztatásból hagyományos (nem közfoglalkoztatott) munkába állók aránya rendkívül alacsony, ami egyrészt annak tudható be, hogy a közmunka keretében végzett többnyire segédmunkák jellemzően nem bizosítanak olyan szakmai tapasztalatot a közmunkások számára mely a minkaerőpiacon keresett szakmai tapasztalatnak minősül, illetve sok esetben nem fejlesztik a résztvevők azon készségeit, amelyekre napjainkban a munkapiacon szükség van. Másrészt, a közmunkásoknak kevesebb idejük marad a munkakeresésére és saját maguk átképzésére is. Az MTA KTI becslése szerint a 2012-ben és 2013-ban közfoglalkoztatásban részvevők közül átlagosan 13% tudott visszakerülni a munkapiacra.[15]

A közmunkaprogram növeli a dolgozói szegénységet[szerkesztés]

Habár a közmunkások azon köre akik korábban elsősorban segélyekből éltek, és most közmunkások, valójában kis mértékben jobban élnek, mint korábban, (ugyanis a közmunka bér valamivel több mint a segélyek és támogatások összege) ugyanakkor azok jövedelme és életszínvonala jelentős mértékben csökkent akik korábban rendes állásban dolgoztak, majd miután munkanélkülivé váltak "beleragadtak" a közmunkaprogramba. Ferge Zsuzsa kutatásai azt mutatják, hogy a magyarországi középosztály az elmúlt évtizedekben egyre inkább „lecsúszott“, illetve „lecsúszik”, egyre nagyobb része küzd megélhetési gondokkal. Magyarországon 2012-ben összesen 4 millióan éltek a létminimum alatt. Ehhez hozzájárul a munkanélküli segély illtve a foglalkozást helyettesítő támogatások, és egyéb segélyek elmúlt évtizedekben történő csökkentése, létminimum alatti színtje is. A hivatalos létminimum Magyarországon, havi 78 ezer forint, ehhez képest a maximálisan adható közmunkabér (Ferge Zsuzsa kutatásái eredményének publikálása idején, 2012-ben) 47 ezer forint volt.[16] Bár a közmunkabérek emelkedtek, a nettó közmunkabér 2017-ben is a létminimum alatt maradt.[17]

A közmunkaprogram elszívja a munkaerőt a versenyszférától[szerkesztés]

A közmunka munkaerő elszívó hatása leginkább a mezőgazdaságban, és a vendéglátóiparban jelentkezik, ugyanis a kizárólag kézi munkával szüretelhető termések szüretelésének elvégzésével kapcsolatos, komoly munkaerőhiány leginkább a közmunkaprogram felduzzasztása óta figyelhető meg. Ezzel hozzák összefüggésbe az egres eltűnését a gyümölcskereskedelemből, továbbá ennek következtében az olyan, kizárólag kézzel szöretelhető gyűmölcsök eltűnése is várható a továbbiakban a boltokból mint például a málna.[18][19][20][21]

A közmunka vette át a szakképzés helyét[szerkesztés]

Bár a közfoglalkoztatottak több mint felének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, és a leghátrányosabb helyzetűeket képzésére különféle források állnak rendelkezésre, ugyanakkor a tanfolyamokon való részvétel nem kötelező így a közmunkások közül kevesen élnek a képzés lehetőségével.[22][23] Ha a közmunkások mégis részt vesznek valamilyen képzésen, a képzés nem javítja nagy mértékben a versenyszférában történő elhelyezkedési esélyeiket. Ennek oka a belügyminiszter szerint az, hogy egyrészt a képzés ellenére is túl alacsony marad a képzést elvégzők végzettsége, másrészt az, hogy nagyrészük olyan hátrányos helyzetű településen lakik ahol az újonnan szerzett végzettségükkel sem tudnak elhelyezkedni.[24]

A közmunka a költségvetési spórolás eszköze[szerkesztés]

Bár a közmunka az állami költségvetés számára jelentős költségráfordítással jár, az így kifizetett bér egy része, levont adóként a költségvetésbe áramlik vissza, másrészt az önkormányzatok számára komoly költségmegtakarítást jelent az, hogy külső cégek helyett olcsón dolgozó közmunkásokkal végeztetnek el olyan munkákat mint például a közterületek parlagfűmentesítése.[17]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Kiss Ambrus: Kiss Ambrus: Közmunkarendszer - Ez így nem mehet tovább. Népszava online, 2017. szeptember 30. (Hozzáférés: 2017. október 1.)
  2. 1991. évi IV. törvény
  3. 6/1996. (VII. 6.) MüM rendelet és 49/1999.
  4. A közmunka-programok támogatási rendjét a 49/1999. (III.26) kormányrendelet szabályozta.
  5. 1993. évi III. törvény
  6. Budapest Intézet – Hétfa Elemző Központ (2011): A közcélú foglalkoztatás kibővülésének célzottsága, igénybevétele és hatása a tartós munkanélküliségre. Kutatási jelentés (javított változat). 2011. augusztus 30.
  7. Az új támogatási formákat a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályozta.
  8. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI
  9. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztató anyagai az egységes közfoglalkoztatás rendszeréről
  10. 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról. net.jogtar.hu. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  11. ^ a b c Belügyminisztérium (2012) – Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell
  12. Scharle Ágota: A közfoglalkoztatás mérete és költsége. In: Fazekas Károly-Neumann László szerk. Munkaerőpiaci Tükör 2013 61-62.
  13. Eurostat
  14. Eurostat
  15. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI.
  16. nol.hu: Négymillióan a létminimum alatt Magyarországon?. nol.hu, 2012. május 25. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  17. ^ a b KaG: Spórolásra használják a közmunkát, tízéves csúcson a szegénység. HírTV ZRt., 2017. február 11. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  18. Velti László: Eltűnhet a málna, mert nincs, aki leszedje. RTL Klub, 2016. augusztus 12. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  19. Kovacsik Ágnes: A magyar egres már teljesen eltűnt, mi lesz a következő?. mno.hu, 2016. augusztus 17. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  20. A málnásokat még a közmunka is sújtja. Hirtv.hu, 2016. augusztus 15. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  21. Ekkora a baj? Betanított munkást se találnak havi 180 ezerért. Pénzcentrum.hu, 2017. március 17. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  22. Farkas Melinda: Késésben a közmunkások képzése. mno.hu, 2016. április 22. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  23. Népszava: Számviteli képzés helyett kukázás: Jön a közmunkásország. nepszava.hu, 2013. november 16. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  24. Hiába küldték el képzésre a közmunkások 90 százalékát. HVG.hu, 2017. július 26. (Hozzáférés: 2017. október 1.)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]