Közfoglalkoztatás Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Közmunka szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram, vagy köznapi nevén közmunka speciális munkaviszony, amely azt próbálja elősegíteni, hogy a munkaerő-piacról valamilyen okból kiszorult álláskeresők sikeresen vissza-, illetve bekerüljenek az elsődleges munkaerő-piacra. A közfoglalkoztatók a központi költségvetésből támogatást kaphatnak annak fejében, hogy átmeneti munkalehetőséget biztosítanak hosszú ideje sikertelenül állást keresőknek. Jelen esetben a „közmunka” kifejezést a "közfoglalkoztatás" értelemben használjuk. (A hírek tartalma szerint azonban ennek a kifejezésnek két jelentése is lehet, az egyik a közfoglalkoztatás, a másik pedig a közérdekű munka, amelyek céljuk és végrehajtásuk szempontjából jelentősen eltérnek egymástól.)

A magyar közmunkaprogram kritikusai szerint a program célja csak a programban résztvevők kis aránya esetében valósul meg, a többség esetében épp ellenkezőleg, a programba „beleragadt” munkavállalók számára a közmunka-programban való részvétel nem segíti, inkább akadályozza a munkaerő-piacra történő visszatérést. Ezzel kapcsolatban figyelembe vehetjük, hogy a természetes társadalmi viszonyok között a megélhetés feltétele gyakorlatilag a munkavégzés, és a közfoglalkoztatást felzárkóztatás ill. gyakorlati képességek felmérése céljából vezették be. Hogy a programban résztvevők ezután milyen irányban kívánnak továbblépni, az a személyi és helyi adottságoktól, munkaerőpiaci körülményektől is függ.

A közfoglalkoztatást a közgazdászok általában a hagyományos aktív munkaerőpiaci programok közé sorolják.

Története[szerkesztés]

1767[szerkesztés]

Egy 1767-ben született rendeletben szabályozták először a jobbágyok által végzett robot szabályait. Többek között arról döntöttek, hogy az addig ingyenmunkaként végzett közmunkáért bért kellett fizetni, továbbá korlátozták a jobbágyokkal elvégeztethető közmunka arányát is.[1]

1929[szerkesztés]

Az 1929-es világgazdasági válságot követő években szintén létezett a közmunka, amikor is „hárommillió éhező szegény ember problémáját” akarták közmunkával megoldani.[1]

A szocializmus időszaka[szerkesztés]

A szocializmus évtizedei alatt a közmunka intézményét, (a szociális egyenlőséget hirdető ideológiával összhangban) megszüntették ugyan, de ez nem jelentette azt, hogy nem voltak olyan munkakörök melyekben rendkívül alacsony bérért dolgoztak emberek. A szocializmus időszaka alatt a közmunka szerepét részben a termelőszövetkezetek, részben az állami vállalatoknál történő foglalkoztatás vette át.

1991-től 2000-ig[szerkesztés]

A rendszerváltást követően a közmunka intézménye újra bevezetésre került.[1]

Az 1991-től működő közhasznú munkát a munkaügyi kirendeltségek szervezték és működtették a regisztrált munkanélküliek kiközvetítésével, akik munkaviszony keretében jellemzően egy évig végezhettek a települések közfeladatait érintő munkákat.[2] A bérköltségek és egyes közvetlen költségek (pl. munkaruha, utazás) – megyétől függően – 50–70%-át (2002 óta romák, illetve 45 éven felüliek foglalkoztatása esetén 90 százalékát) vállalta át a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének megyékre decentralizált része. Ezen alapot a munkáltatók által befizetett (3%-os) munkaadói járulék képezte. A közhasznú munka forrásai 2009-től jelentősen lecsökkentek, szerepét a közcélú foglalkoztatás vette át.

A közmunka-programokat 1996-tól kezdődően hirdették meg, többnyire ár- és belvízvédelmi rendszerek helyreállítási és fenntartási munkáira, a közúthálózat karbantartására, környezetvédelmi munkákra, később már kulturális, szociális közfeladatok segítésére is.[3] A közmunka-programok finanszírozása éves pályázati rendszeren keresztül történt, a pályázatokat a szaktárca, illetve 2003-tól a Közmunka Tanács írta ki. A lebonyolításra jelentkezhettek önkormányzatok vagy egyéb szakigazgatási szervek (pl. vízügyi igazgatóság, erdészetek, nemzeti parkok stb.). A költségeket az évente elkülönített közmunka alap állta. 2008 augusztusától a közmunka-programot elnyerő szervezetnek vállalnia kellett, hogy az általa foglalkoztatott személyek közül min. 40% a rendszeres szociális segélyezettek (RSZS) közül kerül ki.[4]

2000-től[szerkesztés]

A közcélú foglalkoztatást a szociális törvény[5] 1999. évi módosítása során, a 2000. évtől vezették be. Bevezetésének célja a rendszeres szociális segélyre (RSZS) jogosultak átmeneti munkába vonása volt. A segélyrendszer későbbi átalakításai (2009-től a rendelkezésre állási támogatás, RÁT, későbbi nevén bérpótló juttatás – BPJ, illetve foglalkoztatást helyettesítő támogatás – FHT) során végig megmaradt az a feltétel, hogy a segélyezettnek közmunkát kell végeznie. A három közfoglalkoztatási forma közül a közcélú foglalkoztatás finanszírozása volt a legkedvezőbb az önkormányzatok számára, alapesetben a bérköltségek és járulékok 90%-át fedezhette a Munkaerőpiaci Alap. A közcélú foglalkoztatás központi támogatását a Magyar Államkincstár adminisztrálta, illetve folyósította az önkormányzatok számára. A közcélú foglalkoztatást – hasonlóan a közhasznú és a közmunkához – települési önkormányzatok, azok társulása, vagy az általuk megbízott szervezetek szervezték és működtették.

2008 „Út a munkához” program[szerkesztés]

A tartós munkanélküliség csökkentését célzó, 2008-ban meghirdetett Út a munkához program keretében 2009-től felülről nyitottá tették a közcélú foglalkoztatásra igényelhető forrásokat. Emellett a központi finanszírozás arányait úgy alakították, hogy az a kibővült keretek kihasználására ösztönözzön: a közcélú munka esetében 95%, a RÁT esetében csak 80% volt a központi támogatás (a korábbi 90% helyett).[6]

2011-től[szerkesztés]

2011 előtt a közfoglalkoztatás alapvetően három formában (közhasznú munka, közmunka-program és közcélú munka) létezett Magyarországon, amelyek tartalmilag (az elvégzett munka jellegében) kevésbé különböztek egymástól, finanszírozásban és az irányító, felügyelő intézmény tekintetében viszont igen.

2011. január 1-től megszűnt a korábbi három közfoglalkoztatási forma, és azt az „egységes közfoglalkoztatás rendszere” váltotta fel.[7] Az új rendszerben csak a munkaügyi kirendeltségek által kiközvetített álláskeresők (elsősorban FHT-sok) lehetnek közfoglalkoztatottak, akik – a korábban érvényes minimálbér, illetve garantált bérminimum helyett – rendeleti úton meghatározott közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 76-88%-a), vagy a minimum középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakörben foglalkoztatottak számára fizetendő garantált közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 84-86%-a) részesülnek.[8] 2011 óta az alábbi közfoglalkoztatási formák működhetnek:[9]

  • rövid időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 4 hónapig, napi 4 órás foglalkoztatás (2011 végéig)
  • hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 11 hónapig, napi 6-8 órás foglalkoztatás
  • országos közfoglalkoztatási program: pl. ár- és belvízvédelmi munkák, köz- és vasutakat, stb. érintő feladatok ellátására
  • értékteremtő közfoglalkoztatás (2012-ig)
  • startmunka mintaprogramok
  • közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző részére)
  • vállalkozás részére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás (2012-ig)

Jogi keretei[szerkesztés]

A közfoglalkoztatási rendszer további szabályozását a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (Kftv.) tartalmazza.[10]

A közfoglalkoztatásban részt vevő intézmények köre[szerkesztés]

Közfoglalkoztató lehet[11]

  • helyi és nemzetiségi önkormányzat, valamint ezek jogi személyiséggel rendelkező társulása,
  • költségvetési szerv (például: vízügyi igazgatóságok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok),
  • egyház,
  • közhasznú jogállású szervezet,
  • civil szervezet,
  • állami és önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra az állam, önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet,
  • vízitársulat,
  • erdőgazdálkodó (magánerdőgazdálkodó),
  • szociális szövetkezet és
  • vasúti pályahálózat-működtető szervezet.

A közfoglalkoztatás keretében végezhető tevékenységek[szerkesztés]

A közfoglalkoztatásban végzett tevékenység nem lehet nyereségérdekelt, piac- és profitorientált, hanem közösségi célok megvalósítását szolgálja.

közfoglalkoztatás keretében végezhető[11]

  • egészségmegőrzési,
  • szociális,
  • nevelési, oktatási,
  • kulturális, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelmi,
  • természet-, környezet- és állatvédelmi,
  • gyermek- és ifjúságvédelmi, sport,
  • közrend és közlekedésbiztonsági,
  • ár- és belvízvédelmi célú,
  • közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó szükségletek kielégítését szolgáló feladat, vagy
  • a Kormány által meghatározott közösségi célok megvalósítását elősegítő feladat.

Ki lehet közfoglalkoztatott[szerkesztés]

A közfoglalkoztatás elsősorban azokat juttatja munkajövedelemhez, akik szociális ellátásban, azon belül foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülnek. Ezeknek a személyeknek hosszabb ideje nincs lehetőségük egyéb munkaviszony létesítésére munkalehetőség hiánya, esetleg alacsony iskolai végzettségük miatt, vagy azért, mert már kiestek a munkagyakorlatból.

A közmunkaprogramba történő belépés módja[szerkesztés]

A központi költségvetésből közfoglalkoztatási támogatás kérelemre nyújtható, melyet az illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani. A támogatás mértéke – a közfoglalkoztatás fent felsorolt formáitól függően – a bérköltség (és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó) akár 100%-a is lehet (hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás esetén), emellett a közvetlen költségekhez (és speciális esetekben szervezési költségekhez) is igényelhető támogatás, amely mértéke a bérköltségre nyújtott támogatás max. 5-20%-áig terjedhet (közfoglalkoztatási formától függően).

A közfoglalkoztatók felsorolásából látható, hogy alakíthatók olyan szövetkezetek, melyek közfoglalkoztatottakat alkalmaznak, így szociális szövetkezet, lakásfenntartási szövetkezet, melynek tagjai egyébként lakásfenntartási, települési támogatást kapnának, így ez utóbbi támogatást az előbbi válthatja ki.

Létszám- és költségadatok[szerkesztés]

Magyarországon 1996 és 2006 között átlagosan 30-40 ezren dolgoztak valamilyen közfoglalkoztatási formában. Ez a létszám 2009-től 60-100 ezerre nőtt, 2013-ban pedig meghaladta a 130 ezret. Ez az érték nemzetközi viszonylatban is magasnak számít.[12]

A Eurostat 2011. évi adatai szerint a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma az aktív korúak (15-64 évesek) állományán belül egy országban sem ért el a magyarhoz hasonlóan magas (1,12%) szintet. Bár Lettország (1,11%), Írország (0,97%) és Franciaország (0,6%) létszám-arányai szintén jelentősek, a többi vizsgált ország arányai a magyar szintnek felét sem érik el.[13]

Magyarország nemzetközi összehasonlításban sokat költ közfoglalkoztatási programokra, és keveset egyéb munkaerő-piaci eszközökre, amelyek a munkanélküliek átképzését vagy munkakeresését segítenék. 2011-ben ezekre a programokra kevesebb pénzt költött az állam összesen, mint a közfoglalkoztatás támogatására. A közfoglalkoztatáson kívüli alternatív munkaerő-piaci eszközök támogatására biztosított források arányában Magyarország rendre elmarad a többi V4 országtól.[14]

Kritikák[szerkesztés]

A program akadályozza a résztvevők visszakerülését a munkaerőpiacra[szerkesztés]

Míg a közfoglalkoztatási programok hivatalos célja, hogy „a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra,”[11] kutatások azt bizonyítják, hogy e programoknak pont az ellenkezőjét sikerül elérniük. A közfoglalkoztatásból hagyományos (nem közfoglalkoztatott) munkába állók aránya rendkívül alacsony, ami egyrészt annak tudható be, hogy a közmunka keretében végzett többnyire segédmunkák jellemzően nem biztosítanak olyan szakmai tapasztalatot a közmunkások számára mely a munkaerő-piacon keresett szakmai tapasztalatnak minősül, illetve sok esetben nem fejlesztik a résztvevők azon készségeit, amelyekre napjainkban a munkapiacon szükség van. Másrészt, a közmunkásoknak kevesebb idejük marad a munkakeresésére és saját maguk átképzésére is. Az MTA KTI becslése szerint a 2012-ben és 2013-ban közfoglalkoztatásban részt vevők közül átlagosan 13% tudott visszakerülni a munkapiacra.[15]

A közmunkaprogram a statisztikákban lerontja a dolgozói szegénységre vonatkozó adatokat[szerkesztés]

Habár a közmunkások azon köre akik korábban elsősorban segélyekből éltek, és most közmunkások, valójában kis mértékben jobban élnek, mint korábban, (ugyanis a közmunka-bér valamivel több mint a segélyek és támogatások összege) ugyanakkor azok jövedelme és életszínvonala jelentős mértékben csökkent akik korábban rendes állásban dolgoztak, majd miután munkanélkülivé váltak, „beleragadtak” a közmunka-programba. Ferge Zsuzsa kutatásai azt mutatják, hogy a magyarországi középosztály az elmúlt évtizedekben egyre inkább „lecsúszott“, illetve „lecsúszik”, egyre nagyobb része küzd megélhetési gondokkal. Magyarországon 2012-ben összesen 4 millióan éltek a létminimum alatt. Ehhez hozzájárul a munkanélküli segély illetve a foglalkozást helyettesítő támogatások, és egyéb segélyek elmúlt évtizedekben történő csökkentése, létminimum alatti szintje is. A hivatalos létminimum Magyarországon, havi 78 ezer forint, ehhez képest a maximálisan adható közmunkabér (Ferge Zsuzsa kutatásai eredményének publikálása idején, 2012-ben) 47 ezer forint volt.[16] Bár a közmunkabérek emelkedtek, a nettó közmunkabér 2017-ben is a létminimum alatt maradt.[17]

A közmunkaprogram elszívja a munkaerőt a versenyszférától[szerkesztés]

A közmunka munkaerő elszívó hatása leginkább a mezőgazdaságban, és a vendéglátóiparban jelentkezik, ugyanis a kizárólag kézi munkával szüretelhető termések szüretelésének elvégzésével kapcsolatos, komoly munkaerőhiány leginkább a közmunkaprogram felduzzasztása óta figyelhető meg. Ezzel hozzák összefüggésbe az egres eltűnését a gyümölcskereskedelemből, továbbá ennek következtében az olyan, kizárólag kézzel szüretelhető gyümölcsök eltűnése is várható a továbbiakban a boltokból mint például a málna.[18][19][20][21]

A közmunka vette át a szakképzés helyét[szerkesztés]

Bár a közfoglalkoztatottak több mint felének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, és a leghátrányosabb helyzetűeket képzésére különféle források állnak rendelkezésre, ugyanakkor a tanfolyamokon való részvétel nem kötelező így a közmunkások közül kevesen élnek a képzés lehetőségével.[22][23] Ha a közmunkások mégis részt vesznek valamilyen képzésen, a képzés nem javítja nagy mértékben a versenyszférában történő elhelyezkedési esélyeiket. Ennek oka a belügyminiszter szerint az, hogy egyrészt a képzés ellenére is túl alacsony marad a képzést elvégzők végzettsége, másrészt az, hogy nagyrészük olyan hátrányos helyzetű településen lakik ahol az újonnan szerzett végzettségükkel sem tudnak elhelyezkedni.[24]

A közmunka a költségvetési spórolás eszköze[szerkesztés]

Bár a közmunka az állami költségvetés számára jelentős költségráfordítással jár, az így kifizetett bér egy része, levont adóként a költségvetésbe áramlik vissza, másrészt az önkormányzatok számára komoly költségmegtakarítást jelent az, hogy külső cégek helyett olcsón dolgozó közmunkásokkal végeztetnek el olyan munkákat, mint például a közterületek parlagfűmentesítése.[17]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Kiss Ambrus: Kiss Ambrus: Közmunkarendszer - Ez így nem mehet tovább. Népszava online, 2017. szeptember 30. (Hozzáférés: 2017. október 1.)
  2. 1991. évi IV. törvény
  3. 6/1996. (VII. 6.) MüM rendelet és 49/1999.
  4. A közmunka-programok támogatási rendjét a 49/1999. (III.26) kormányrendelet szabályozta.
  5. 1993. évi III. törvény
  6. Budapest Intézet – Hétfa Elemző Központ (2011): A közcélú foglalkoztatás kibővülésének célzottsága, igénybevétele és hatása a tartós munkanélküliségre. Kutatási jelentés (javított változat). 2011. augusztus 30.
  7. Az új támogatási formákat a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályozta.
  8. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI
  9. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztató anyagai az egységes közfoglalkoztatás rendszeréről. [2015. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 9.)
  10. 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról. net.jogtar.hu. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  11. a b c Belügyminisztérium (2012) – Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell
  12. Scharle Ágota: A közfoglalkoztatás mérete és költsége. In: Fazekas Károly-Neumann László szerk. Munkaerőpiaci Tükör 2013 61-62.
  13. Eurostat
  14. Eurostat
  15. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI.
  16. nol.hu: Négymillióan a létminimum alatt Magyarországon?. nol.hu, 2012. május 25. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  17. a b KaG: Spórolásra használják a közmunkát, tízéves csúcson a szegénység. HírTV ZRt., 2017. február 11. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  18. Velti László: Eltűnhet a málna, mert nincs, aki leszedje. RTL Klub, 2016. augusztus 12. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  19. Kovacsik Ágnes: A magyar egres már teljesen eltűnt, mi lesz a következő?. mno.hu, 2016. augusztus 17. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  20. A málnásokat még a közmunka is sújtja. Hirtv.hu, 2016. augusztus 15. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  21. Ekkora a baj? Betanított munkást se találnak havi 180 ezerért. Pénzcentrum.hu, 2017. március 17. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  22. Farkas Melinda: Késésben a közmunkások képzése. mno.hu, 2016. április 22. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  23. Népszava: Számviteli képzés helyett kukázás: Jön a közmunkásország. nepszava.hu, 2013. november 16. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  24. Hiába küldték el képzésre a közmunkások 90 százalékát. HVG.hu, 2017. július 26. (Hozzáférés: 2017. október 1.)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]