Közfoglalkoztatás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Közmunka szócikkből átirányítva)

A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram, vagy köznapi nevén közmunka az állam egyik lehetséges foglalkoztatáspolitikai eszköze, melynek eredeti célja az álláskeresők munkaerőpiacra való visszakerülésének átmeneti segítése, azonban olyan elemzések és kutatások, mint például az MTA kutatásai azt bizonyítják, hogy ez a cél a programban résztvevők kis százalékának esetében valósul meg, a többségük esetében pedig épp ellenkezőleg: a programba „beleragadt” munkavállalók esetén a közmunkaprogramban való részvétel nem segíti hanem sokkal inkább akadályozza a munkaerőpiacra történő visszatérést.

A közfoglalkoztatást a közgazdászok általában a hagyományos aktív munkaerőpiaci programok közé sorolják.

Közmunkásként betölthető munkakörök[szerkesztés]

Bár elméletileg közmunkást vezetői pozícióban is alkalmazhatnak, a közmunkaprogramban jellemzően nem adnak a végzettségnek megfelelő munkát, a közmunkásokat jellemzően (képzettségi szinttől függetlenül) segédfeladatokat ellátásából álló munkakörök betöltésére alkalmaznak. A közmunkásként betölthető leggyakoribb munkakörök jellemzően a következőek:

  • Kézbesítő
  • Parlagfűmentesítő (gazoló)
  • Takarító
  • Utcaseprő, szemétszedő
  • Mezőgazdasági segédmunkás
  • Irodai segéd, iratkezelő (leginkább a magasabb végzettségűek, tanárok, vagy diplomával rendelkezők számára elérhető munkakörök)

Jogi keretei[szerkesztés]

A közfoglalkoztatási rendszer további szabályozását a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (Kftv.) tartalmazza.[1]

Intézmények közmunkaprogramba történő belépésének módja[szerkesztés]

A központi költségvetésből közfoglalkoztatási támogatás kérelemre nyújtható, melyet az illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani. A támogatás mértéke – a közfoglalkoztatás fent felsorolt formáitól függően – a bérköltség (és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó) akár 100%-a is lehet (hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás esetén), emellett a közvetlen költségekhez (és speciális esetekben szervezési költségekhez) is igényelhető támogatás, amely mértéke a bérköltségre nyújtott támogatás max. 5-20%-áig terjedhet (közfoglalkoztatási formától függően).

Létszám-adatok[szerkesztés]

Magyarországon 1996 és 2006 között átlagosan 30-40 ezren dolgoztak valamilyen közfoglalkoztatási formában. Ez a létszám 2009-től 60-100 ezerre nőtt, 2013-ban pedig meghaladta a 130 ezret. Ez az érték nemzetközi viszonylatban is magasnak számít.[2]

A Eurostat 2011. évi adatai szerint a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma az aktív korúak (15-64 évesek) állományán belül egy országban sem ért el a magyarhoz hasonlóan magas (1,12%) szintet. Bár Lettország (1,11%), Írország (0,97%) és Franciaország (0,6%) létszám-arányai szintén jelentősek, a többi vizsgált ország arányai a magyar szintnek felét sem érik el.[3]

Költségadatok[szerkesztés]

Magyarország nemzetközi összehasonlításban sokat költ közfoglalkoztatási programokra, és keveset egyéb munkaerő-piaci eszközökre, amelyek a munkanélküliek átképzését vagy munkakeresését segítenék. 2011-ben ezekre a programokra kevesebb pénzt költött az állam összesen, mint a közfoglalkoztatás támogatására. A közfoglalkoztatáson kívüli alternatív munkaerő-piaci eszközök támogatására biztosított források arányában Magyarország rendre elmarad a többi V4 országtól.[4]

Kritikák[szerkesztés]

A program akadályozza a résztvevők visszakerülését a munkaerőpiacra[szerkesztés]

Míg a közfoglalkoztatási programok hivatalos célja, hogy „a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra,”[5] kutatások azt bizonyítják, hogy e programoknak pont az ellenkezőjét sikerül elérniük. A közfoglalkoztatásból rendes munkába állók aránya rendkívül alacsony, ami egyrészt annak tudható be, hogy a közmunka keretében végzett egyszerű és mezőgazdasági munkák nem fejlesztik a résztvevők azon készségeit, amelyekre napjainkban a munkapiacon szükség van (például problémamegoldó képesség). Másrészt, a közmunkásoknak kevesebb idejük marad a munkakeresésére és saját maguk átképzésére is. Az MTA KTI becslése szerint a 2012-ben és 2013-ban közfoglalkoztatásban részvevők közül átlagosan 13% tudott visszakerülni a munkapiacra.[6]

A közmunkaprogram növeli a dolgozói szegénységet[szerkesztés]

Ferge Zsuzsa kutatásai azt mutatják, hogy a magyarországi középosztály az elmúlt évtizedekben egyre inkább „lecsúszott“, illetve „lecsúszik”, egyre nagyobb része küzd megélhetési gondokkal. Magyarországon 2012-ben összesen 4 millióan éltek a létminimum alatt. Ehhez hozzájárul a munkanélküli segély illtve a foglalkozást helyettesítő támogatások, és egyéb segélyek elmúlt évtizedekben történő csökkentése, létminimum alatti színtje is. A hivatalos létminimum Magyarországon, havi 78 ezer forint, ehhez képest a maximálisan adható közmunkabér (Ferge Zsuzsa kutatásái eredményének publikálása idején, 2012-ben) 47 ezer forint volt.[7] Bár a közmunkabérek emelkedtek, a nettó közmunkabér 2017-ben is a létminimumnak alatt maradt.[8]

A közmunkaprogram elszívja a munkaerőt a versenyszférától[szerkesztés]

A közmunka munkaerő elszívó hatása leginkább a mezőgazdaságban, és a vendéglátóiparban jelentkezik, ugyanis a kizárólag kézi munkával szüretelhető termések szüretelésének elvégzésével kapcsolatos, komoly munkaerőhiány leginkább a közmunkaprogram felduzzasztása óta figyelhető meg. Ezzel hozzák összefüggésbe az egres eltűnését a gyümölcskereskedelemből, továbbá ennek következtében az olyan, kizárólag kézzel szöretelhető gyűmölcsök eltűnése is várható a továbbiakban a boltokból mint például a málna.[9][10][11][12]

A közmunka vette át a szakképzés helyét[szerkesztés]

Bár a közfoglalkoztatottak több mint felének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, és a leghátrányosabb helyzetűeket képzésére különféle források állnak rendelkezésre, ugyanakkor a tanfolyamokon való részvétel nem kötelező így a közmunkások közül kevesen élnek a képzés lehetőségével.[13][14]

A közmunka a költségvetési spórolás eszköze[szerkesztés]

Bár a közmunka az állami költségvetés számára jelentős költségráfordítással jár, az így kifizetett bér egy része, levont adóként a költségvetésbe áramlik vissza, másrészt az önkormányzatok számára komoly költségmegtakarítást jelent az, hogy külső cégek helyett olcsón dolgozó közmunkásokkal végeztetnek el olyan munkákat mint például a parlagfűmentesítés.[8]

Története Magyarországon[szerkesztés]

2011 előtt[szerkesztés]

2011 előtt a közfoglalkoztatás alapvetően három formában (közhasznú munka, közmunka-program és közcélú munka) létezett Magyarországon, amelyek tartalmilag (az elvégzett munka jellegében) kevésbé különböztek egymástól, finanszírozásban és az irányító, felügyelő intézmény tekintetében viszont igen.

Közhasznú munka[szerkesztés]

Az 1991-től működő közhasznú munkát a munkaügyi kirendeltségek szervezték és működtették a regisztrált munkanélküliek kiközvetítésével, akik munkaviszony keretében jellemzően egy évig végezhettek a települések közfeladatait érintő munkákat.[15] A bérköltségek és egyes közvetlen költségek (pl. munkaruha, utazás) – megyétől függően – 50–70%-át (2002 óta romák, illetve 45 éven felüliek foglalkoztatása esetén 90 százalékát) vállalta át a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének megyékre decentralizált része. Ezen alapot a munkáltatók által befizetett (3%-os) munkaadói járulék képezte. A közhasznú munka forrásai 2009-től jelentősen lecsökkentek, szerepét a közcélú foglalkoztatás vette át.

A közmunka-programokat 1996-tól kezdődően hirdették meg, többnyire ár- és belvízvédelmi rendszerek helyreállítási és fenntartási munkáira, a közúthálózat karbantartására, környezetvédelmi munkákra, később már kulturális, szociális közfeladatok segítésére is.[16] A közmunka-programok finanszírozása éves pályázati rendszeren keresztül történt, a pályázatokat a szaktárca, illetve 2003-tól a Közmunka Tanács írta ki. A lebonyolításra jelentkezhettek önkormányzatok vagy egyéb szakigazgatási szervek (pl. vízügyi igazgatóság, erdészetek, nemzeti parkok stb.). A költségeket az évente elkülönített közmunka alap állta. 2008 augusztusától a közmunka-programot elnyerő szervezetnek vállalnia kellett, hogy az általa foglalkoztatott személyek közül min. 40% a rendszeres szociális segélyezettek (RSZS) közül kerül ki.[17]

Közcélú foglalkoztatás[szerkesztés]

A közcélú foglalkoztatást a szociális törvény[18] 1999. évi módosítása során, a 2000. évtől vezették be. Bevezetésének célja a rendszeres szociális segélyre (RSZS) jogosultak átmeneti munkába vonása volt. A segélyrendszer későbbi átalakításai (2009-től a rendelkezésre állási támogatás, RÁT, későbbi nevén bérpótló juttatás – BPJ, illetve foglalkoztatást helyettesítő támogatás – FHT) során végig megmaradt az a feltétel, hogy a segélyezettnek közmunkát kell végeznie. A három közfoglalkoztatási forma közül a közcélú foglalkoztatás finanszírozása volt a legkedvezőbb az önkormányzatok számára, alapesetben a bérköltségek és járulékok 90%-át fedezhette a Munkaerőpiaci Alap. A közcélú foglalkoztatás központi támogatását a Magyar Államkincstár adminisztrálta, illetve folyósította az önkormányzatok számára. A közcélú foglalkoztatást – hasonlóan a közhasznú és a közmunkához – települési önkormányzatok, azok társulása, vagy az általuk megbízott szervezetek szervezték és működtették.

„Út a munkához” program[szerkesztés]

A tartós munkanélküliség csökkentését célzó, 2008-ban meghirdetett Út a munkához program keretében 2009-től felülről nyitottá tették a közcélú foglalkoztatásra igényelhető forrásokat. Emellett a központi finanszírozás arányait úgy alakították, hogy az a kibővült keretek kihasználására ösztönözzön: a közcélú munka esetében 95%, a RÁT esetében csak 80% volt a központi támogatás (a korábbi 90% helyett).[19]

2011-től[szerkesztés]

2011. január 1-től megszűnt a korábbi három közfoglalkoztatási forma, és azt az „egységes közfoglalkoztatás rendszere” váltotta fel.[20] Az új rendszerben csak a munkaügyi kirendeltségek által kiközvetített álláskeresők (elsősorban FHT-sok) lehetnek közfoglalkoztatottak, akik – a korábban érvényes minimálbér, illetve garantált bérminimum helyett – rendeleti úton meghatározott közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 76-88%-a), vagy a minimum középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakörben foglalkoztatottak számára fizetendő garantált közfoglalkoztatási bérben (a nettó minimálbér kb. 84-86%-a) részesülnek.[21] 2011 óta az alábbi közfoglalkoztatási formák működhetnek:[22]

  • rövid időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 4 hónapig, napi 4 órás foglalkoztatás (2011 végéig)
  • hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás: legfeljebb 11 hónapig, napi 6-8 órás foglalkoztatás
  • országos közfoglalkoztatási program: pl. ár- és belvízvédelmi munkák, köz- és vasutakat, stb. érintő feladatok ellátására
  • értékteremtő közfoglalkoztatás (2012-ig)
  • startmunka mintaprogramok
  • közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző részére)
  • vállalkozás részére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás (2012-ig)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról. net.jogtar.hu. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  2. Scharle Ágota: A közfoglalkoztatás mérete és költsége. In: Fazekas Károly-Neumann László szerk. Munkaerőpiaci Tükör 2013 61-62.
  3. Eurostat
  4. Eurostat
  5. Belügyminisztérium (2012) – Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell
  6. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI.
  7. nol.hu: Négymillióan a létminimum alatt Magyarországon?. nol.hu, 2012. május 25. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  8. ^ a b KaG: Spórolásra használják a közmunkát, tízéves csúcson a szegénység. HírTV ZRt., 2017. február 11. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  9. Velti László: Eltűnhet a málna, mert nincs, aki leszedje. RTL Klub, 2016. augusztus 12. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  10. Kovacsik Ágnes: A magyar egres már teljesen eltűnt, mi lesz a következő?. mno.hu, 2016. augusztus 17. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  11. A málnásokat még a közmunka is sújtja. Hirtv.hu, 2016. augusztus 15. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  12. Ekkora a baj? Betanított munkást se találnak havi 180 ezerért. Pénzcentrum.hu, 2017. március 17. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  13. Farkas Melinda: Késésben a közmunkások képzése. mno.hu, 2016. április 22. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  14. Népszava: Számviteli képzés helyett kukázás: Jön a közmunkásország. nepszava.hu, 2013. november 16. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  15. 1991. évi IV. törvény
  16. 6/1996. (VII. 6.) MüM rendelet és 49/1999.
  17. A közmunka-programok támogatási rendjét a 49/1999. (III.26) kormányrendelet szabályozta.
  18. 1993. évi III. törvény
  19. Budapest Intézet – Hétfa Elemző Központ (2011): A közcélú foglalkoztatás kibővülésének célzottsága, igénybevétele és hatása a tartós munkanélküliségre. Kutatási jelentés (javított változat). 2011. augusztus 30.
  20. Az új támogatási formákat a 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályozta.
  21. Molnár György, Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Szabó Tibor (2014): A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés. MTA-KTI
  22. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztató anyagai az egységes közfoglalkoztatás rendszeréről: http://nfsz.munka.hu/engine.aspx?page=nfsz_kozfoglalkoztatas

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]