Justus von Liebig

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Justus von Liebig
JustusLiebig.jpg
Született 1803. május 12.[1][2][3][4][5]
Darmstadt[6][7]
Elhunyt 1873. április 18. (69 évesen)[1][2][3][4][5]
München[8][7]
Állampolgársága Hesseni Nagyhercegség
Gyermekei
  • Johanna Liebig
  • Georg von Liebig
  • Hermann von Liebig
Foglalkozása
Iskolái Erlangen-nürnbergi egyetem
Kitüntetései
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • München díszpolgára
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
  • Copley-érem (1840)[9]
  • Foreign Member of the Royal Society (1840. június 4.)[10]
  • Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért (1853)
  • Albert emlékérem (1869)[11]
Sírhelye Alter Südfriedhof
A Wikimédia Commons tartalmaz Justus von Liebig témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Justus von Liebig

Justus von Liebig, báró (Darmstadt, Hesseni Nagyhercegség, Németország, 1803. május 12.München, 1873. április 18.) német vegyész. Fontos szerepet játszott a szerves kémia rendszerezésének első időszakában, a kémia biológiai alkalmazásában, a kémia oktatásának fejlesztésében és a mezőgazdasági kémia alapelveinek lefektetésében.

Pályafutása[szerkesztés]

Rövid ideig tartó gyógyszerészeti tanulmányok után úgy döntött, vegyész lesz. A Bonni Egyetemre iratkozott be, hogy a kor egyik első számú kémikusánál, Karl Wilhelm Gottlieb Kastnernél tanuljon. Liebig az Erlangeni Egyetemre is követte Kastnert, és ott szerezte meg doktorátusát 1822-ben. Ezután a hesseni kormány ösztöndíjával Párizsban tanult. Alexander von Humboldt közbenjárása révén Joseph-Louis Gay-Lussac magánlaboratóriumában dolgozhatott. Liebig 1824-ben hazatért, és a Gießeni Egyetemen kapott állást, ahol 1826-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. Gießenben hozta létre az első olyan laboratóriumot, amelyben a fiatal vegyészeket módszeresen tanították a kémiai kutatás gyakorlatára. A laboratórium hamarosan világhírű lett. Európa minden tájáról érkeztek hallgatók Liebighez. A következő generáció számos neves vegyésze is itt tanult, például August Wilhelm von Hofmann, Sir Edward Frankland, Carl Schmidt, Kekulé von Stradonitz és Charles Adolphe Wurtz. Liebig laboratóriuma a német kémiai oktatás mintájaként szolgált, és nagy szerepe volt a németországi kémia óriási fejlődésében, amely a XIX. század későbbi szakaszában bontakozott ki. Liebig 1845-ben bárói címet kapott. 1852-től haláláig a müncheni Lajos–Miksa Egyetem kémiaprofesszora volt. 1859-ben a Bajor Tudományos Akadémia elnöke lett.

Kutatásai[szerkesztés]

Mind a szervetlen, mind a szerves kémia számos területén tevékenykedett. Néhány vizsgálata a kémia későbbi fejlődése szempontjából is kiemelkedő volt. A cianátok és fulminátok izomériájának tanulmányozása nagy hatást gyakorolt a kortársakra, és a fiatal Liebig figyelmét a szerves kémiára irányította. Ezeknek a vizsgálatoknak a kapcsán ismerkedett meg egy másik kiváló vegyésszel, Friedrich Wöhlerrel. Liebig és Wöhler barátsága egy életre szólt. A két férfi sok közös kutatást folytatott. Ezek legfontosabbika a keserűmandula-olaj (benzaldehid) vizsgálata volt. Kiderítették, hogy a vegyület sok különböző reakciójában ugyanaz a kémiai csoport – más néven gyök – változatlan marad. A gyökelmélet, amelynek kidolgozásához Liebig jelentősen hozzájárult, először tett érdemi kísérletet a szerves kémia rendszerezésére. Szerves kémiai vizsgálatait nagyban segítette az az egyszerű módszer, amelyet a szén és a hidrogén analitikai meghatározására dolgozott ki. Egy másik eljárása a halogének analitikai meghatározását szolgálta. Fontos cikket írt a több-bázisú szerves savakról, és sokat tett a savak hidrogéntartalmára vonatkozó elmélet igazolásáért. Ő népszerűsítette, de nem ő találta fel a Liebig-hűtőt, amelyet gyakran használnak a laboratóriumi desztillálóberendezésekben.

A növények és állatok kémiája felé[szerkesztés]

1838 után a tiszta szerves kémia helyett inkább a növények és állatok kémiája foglalkoztatta. Számos szövetet és testnedvet elemzett, tanulmányozta az állati szervezetből kiválasztott nitrogéntartalmú vegyületeket. Ennek a kutatásnak a mellékterméke volt a Liebig-féle marhahúskivonat. Később mezőgazdasági problémák keltették fel a figyelmét. 1840-ben jelent meg Die organische Chemie in ihrer Anwendung auf Agrikultur und Physiologie (A szerves kémia mezőgazdasági és élettani alkalmazása) című műve. A könyv igen nagy hatást váltott ki a mezőgazdasági szakemberek körében. Liebig elvetette azt a régi nézetet, hogy a humusz táplálja a növényeket, és kimutatta, hogy azok szén-dioxidot, vizet és ammóniát vesznek fel a levegőből és a talajból. A talaj elhasználódott ásványi anyagainak pótlására a műtrágyázást javasolta.

Columella nyomán úgy vélte, hogy a nagy földművelő birodalmak összeomlásának oka a művelt talajok kimerülése volt (valójában a terméshozamok a legtöbb esetben az éghajlat hidegebbre fordulása miatt estek vissza). Ugyanezzel magyarázta a népvándorlásokat is, mint olyan folyamatokat, amelyekben egy adott populációt eltartani képtelen termőterületről a lakosság egy része gazdagabb földekre vándorol el. Egyebek közt így vándorolt el az ókori Görögországból a népesség tekintélyes része még a római hódítás előtt a Földközi- és a Fekete-tenger partvidékére.[12]

Az idős Liebig[szerkesztés]

Liebig idősebb korában akkora tekintélyre tett szert, hogy kémiai kérdésekben az ő véleményét tartották irányadónak. Mindig szívesen hangoztatta nézeteit, amelyek néha igen merevek voltak. Ezért gyakran keveredett tudományos vitákba, és nem mindig volt igaza. Munkájának jelentős részét abban a folyóiratban publikálta, amelyet ő alapított 1832-ben. Az Annalen der Pharmacie (Gyógyszerészeti Évkönyvek), amely később Annalen der Chemie (Kémiai Évkönyvek), Liebig halála után pedig Liebigs: Annalen der Chemie néven jelent meg, és az egyik legfontosabb kémiai folyóirattá vált. A müncheni professzori állás elfoglalása után fokozatosan elvesztette a laboratóriumi munka iránti lelkesedését. Hamarosan visszautasította az új tanítványokat, és egyre inkább az írásnak szentelte idejét. A gyakori vitáktól eltekintve publikációiban elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kémiát sokoldalúan lehet felhasználni az emberi élet érdekében.

Justus von Liebig portréja az 1935-ös 100 birodalmi márkás bankjegyen.
Liebig sírja

Bibliográfia[szerkesztés]

  • Moulton, F. R.: Liebig and After Liebig, 1942.
  • Dechend, H. von : Justus von Liebig in eigenen Zeugnis-sen und Solchen seiner Zeitgenossen, 2. kiadás, 1963.
  • Paolini: Justus von Liebig. Eine Bibliographie samtlicher Veröffentlichungen mit biographischen Anmerkungen, 1968.
  • Strube: Justus von Liebig., 1973.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  7. a b www.accademiadellescienze.it (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2020. december 1.)
  8. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  9. Award winners : Copley Medal (angol nyelven). Royal Society. (Hozzáférés: 2018. december 30.)
  10. List of Royal Society Fellows 1660-2007. Royal Society
  11. https://www.thersa.org/about/albert-medal/past-winners#Full-list-of-winners
  12. Kádár Imre: A növénytáplálás alapelvei és módszerei. Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete Budapest, 1992. ISBN 963 400 874 7, p. 3.