Jean Henri Dunant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean Henri Dunant
Dunant 1860 körül
Dunant 1860 körül
Született
1828. május 8.[1][2]
Genf[3]
Elhunyt
1910. október 30. (82 évesen)
Heiden
Állampolgársága svájci
Nemzetisége svájci svájc
Foglalkozása üzletember
Kitüntetései
Sírhely Friedhof Sihlfeld
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean Henri Dunant témájú médiaállományokat.

Jean Henri Dunant (Genf, 1828. május 8.Heiden, 1910. október 30.) Nobel-békedíjas svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.

Élete[szerkesztés]

Dunant 1828. május 8-án született Genfben. Hithű kálvinista családból származott, ahol az emberek iránti szeretet gyakorlattá vált. Nem teljesen befejezett középiskolai tanulmányai után felvették gyakornoknak egy genfi bankba. 1853-ban Algériába utazott, hogy Sétif svájci gyarmat ügyeit irányítsa. Belekezdett egy, malom építésébe, de nem tudta beszerezni a föld koncessziót, amely a malom működéséhez elengedhetetlen lett volna. Előbb Tunéziába utazott, majd visszatért Genfbe, ahol elhatározta, hogy III. Napóleontól kéri a szükséges üzleti okmányok kiadását. Ebben az időben Napóleon a francia-szardíniai seregeket vezette az osztrákok ellen Olaszország északi részén. Itt próbálta őt felkeresni Henry Dunant és ekkor látta a Lombardiában zajló solferinói csatát. Látta, ahogyan a csata végén, napnyugta után a vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek ellátják a sebesülteket és eltemetik az elhunytakat.[4][5]

Henri Dunant idős korában (1901)
Az egész város egyetlen kórház volt, franciák és osztrákok számára. Már pénteken itt rendezték be a nagy főhadiszállás kötözőhelyét, kicsomagolták a ládákból a tépéseket, az orvosi felszerelést és a gyógyszereket. A lakosság odahordta minden nélkülözhető takaróját, ágyneműjét, szalmazsákját és matracát. A castiglionei kórház, a templom, a kolostor és a San Luigi kaszárnya, a Kapucinusok temploma, a csendőr kaszárnya, a Maggiore, San Giuseppe és Santa Rosalia templomok mind megteltek sebesültekkel. Szorosan összezsúfolva feküdtek a szalmán, de szalmával borították az ottlakók az utcákat, udvarokat, tereket is, hogy elhelyezhessék a mindenfelől özönlő sebesülteket. Deszkából, vászonból hevenyészett tetőkkel védték őket a naptól.
– Jean Henri Dunant: Solferinói emlék

A csatában a fekete ruhájukon vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek (Szent Kamill a szerzetes rend alpítója egy vörös színű keresztet tett a betegeket szolgáló rend tagjainak ruhájára, hogy fel lehessen ismerni őket a különböző harctereken) mindkét tábor sebesültjeit egyaránt ápolták, mivel szerzetesi fogadalmuk szerint életük kockáztatásával is szolgálniuk kellett minden irgalmasságra szoruló beteget. A vörös színű kereszt a különböző csatatereken már 1595-ben megjelent a szerzetes betegápolók jelvényeként, a törökök elleni hadjáratok alkalmával. A svájci kereskedőt ez az élmény inspirálta a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozására, Henri Dunant ezért a kamilliánus szerzetesek vörös színű kereszt jelképét vette át és nevezte el intézményét Vöröskeresztnek, bár a jelkép választásánál szerepet játszhatott nemzetisége is, a svájci zászlón szereplő kereszt is.[6][7] [8][9]

Svájcban történt letelepedése után Dunant meg volt győződve arról, hogy a militarizmus miatt az apokalipszis küszöbön áll. Dunant víziója az apokalipszisről Dániel könyve alapján (1890) [10]

A csatatéren tapasztaltak alapján Genfbe visszatérve megírta a Solferinói emlék (Un Souvenir de Solferino)[11] című könyvet. A háború borzalmain elszörnyedt és a sebesült katonák megsegítésére hozta létre a Vöröskereszt elődjét, mely bizottságként működött és ő a titkáraként tevékenykedett. 1864. augusztus 22-én létrejött a genfi megállapodás „a hadban álló seregek sebesültjei sorsának javítására”. Tizenhat állam írta alá az egyezményt és utólag még tizenkettő csatlakozott hozzá.[12] Nem volt szerencsés az üzleti életben, mert 1867-ben csődöt jelentett, tönkrement és teljesen eladósodott. Dunant emiatt lemondott (Nem volt már üzletember) és a bizottság 1867 szeptember 8-án elfogadta lemondását. Ezután Párizsba indult ahol nyomorban élt és eleinte padokon aludt. Itt Eugénia császárné karolta fel és hívatta őt azért, hogy konzultáljon a genfi egyezmények hatálya alá eső tengeri csaták ügyében.

1870-ben a francia–porosz háború során látogatta és segítette a Párizsba szállított sebesülteket. Bevezette az azonosító jelvényeket, amivel azonosítani tudták az elesetteket. Utána Londonba utazott és konferenciát szervezett a hadifoglyok problémáiról. 1875. február 1-én Dunant kezdeményezésére kongresszus kezdődött a négerekkel és a rabszolgákkal való kereskedelem megszüntetésére. Németországban és Olaszországban is lakott egy ideig, de idősebb korára is szegény maradt és adományokból tartotta fenn magát.

1887-ben egy Heiden nevű svájci faluba költözött. Megbetegedett és a faluban talált rá egy újságíró 1895-ben. Készített egy cikket róla, mely pár nap alatt bejárta egész Európát. Dunant munkásságát ekkortól ismerték el igazán és egyre nagyobb köztiszteletnek örvendett. 1901-ben megkapta a Nobel-Békedíjat. 1910. október 30-án hunyt el Heidenben. [13]

Irodalom[szerkesztés]

  • Cecilia Dawson Oldmeadow: The first Red cross : (Camillus de Lellis, 1550-1614), Burns, Oates & Washbourne, London, 1923
  • Jean Henri Dunant: Solferinoi emlék

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár, 2014. április 9.
  2. data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb13163063m
  3. Integrált katalógustár, 2014. december 10.
  4. Saint Camillus de Lellis (angol nyelven). ecatholic2000.com. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  5. A Vöröskereszt születése (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. április 10.)
  6. Szent Kamillt választották védőszentjüknek a mentők. mentok.hu. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  7. Bende Zsófia: Halat vagy hálót?. docplayer.hu. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  8. Where the Red Cross Symbol Comes From (angol nyelven). nytimes.com. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  9. Catholic Truth Society – Life of Saint Camillus de Lellis (angol nyelven). catholicsaints.info. (Hozzáférés: 2016. április 11.)
  10. International Museum of the Red Cross and Red Crescent, Geneva, Switzerland, Inv. No. COL-2000-14-2 (angol nyelven). refo500.nl. (Hozzáférés: 2016. április 14.)
  11. Jean Henri Dunant: Un Souvenir de Solferino (francia nyelven). icrc.org. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  12. A magyar filantrópia könyve
  13. "Listen ... Henry Dunant!" (angol nyelven). dunant-museum.ch. (Hozzáférés: 2016. április 9.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]