Jean-Henri Dunant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Henri Dunant
Dunant 1860 körül
Dunant 1860 körül
Született1828. május 8.
Genf
Elhunyt1910. október 30. (82 évesen)
Heiden, Appenzell Ausserrhoden kanton, Svájc
Állampolgársága
Nemzetiségesvájci svájc
SzüleiAnne Antoinette Colladon
Jean Jacques Dunant
Foglalkozásaüzletember
IskoláiCollège Calvin
Kitüntetései
  • Order of Glory (1860)[4]
  • Order of Saints Maurice and Lazarus (1860. január 16.)[5]
  • Order of the Zähringer Lion (1864. január 12.)[6]
  • Royal Order of Vasa (1864. április 29.)[7]
  • Albert-rend (1864. május 4.)[8]
  • Order of Ludwig I (1864. június 2.)[9]
  • a francia Becsületrend lovagja (1865. január 25.)[10]
  • Krisztus Lovagrendje (1865. február 15.)[11]
  • Friedrich-rend (1865. március 4.)[12]
  • Order of the Crown (Prussia) (1865. március 31.)[13]
  • Order of the Redeemer (1866. április 19.)[14]
  • Nobel-békedíj (1901)[15][16]
Sírhelye
  • Cemetery Sihlfeld (FG 81268)[17]
  • Grave of Henry Dunant
Jean-Henri Dunant aláírása
Jean-Henri Dunant aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Henri Dunant témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
A Vöröskereszt jelképe

Jean-Henri Dunant, Henry Dunant (Genf, 1828. május 8. – Heiden, Appenzell Ausserrhoden kanton, 1910. október 30.) Nobel-békedíjas svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.

Élete[szerkesztés]

Dunant 1828. május 8-án született Genfben. Hithű kálvinista családból származott, ahol az emberek iránti szeretet gyakorlattá vált. Nem teljesen befejezett középiskolai tanulmányai után felvették gyakornoknak egy genfi bankba. 1853-ban Algériába utazott, hogy a sétifi svájci koncessziós terület ügyeit irányítsa. Belekezdett egy malom építésébe, de nem tudta beszerezni a föld koncessziót, amely a malom működéséhez elengedhetetlen lett volna.

Előbb Tunéziába utazott, majd visszatért Genfbe, ahol elhatározta, hogy III. Napóleontól kéri a szükséges üzleti okmányok kiadását. Ebben az időben Napóleon a francia-szardíniai seregeket vezette az osztrákok ellen Olaszország északi részén. Itt próbálta őt felkeresni Henry Dunant, és ekkor látta a Lombardiában zajló solferinói csatát. Látta, ahogyan a csata végén, napnyugta után a vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek ellátják a sebesülteket, és eltemetik az elhunytakat.[18][19]

A csatában a fekete ruhájukon vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek (Szent Kamill a szerzetesrend alapítója egy vörös színű keresztet tett a betegeket szolgáló rend tagjainak ruhájára, hogy fel lehessen ismerni őket a különböző harctereken) mindkét tábor sebesültjeit egyaránt ápolták, mivel szerzetesi fogadalmuk szerint életük kockáztatásával is szolgálniuk kellett minden irgalmasságra szoruló beteget. A vörös színű kereszt a különböző csatatereken már 1595-ben megjelent a szerzetes betegápolók jelvényeként, a törökök elleni hadjáratok alkalmával.

A svájci kereskedőt ez az élmény inspirálta a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozására, Henri Dunant ezért a kamilliánus szerzetesek vörös színű kereszt jelképét vette át, és nevezte el intézményét Vöröskeresztnek, bár a jelkép választásánál szerepet játszhatott nemzetisége is, a svájci zászlón szereplő kereszt is.[20][21][22][23]

Svájcban történt letelepedése után Dunant meg volt győződve arról, hogy a militarizmus miatt az apokalipszis küszöbön áll. Dunant víziója az apokalipszisről Dániel könyve alapján (1890)[24]
Henri Dunant idős korában (1901)

A csatatéren tapasztaltak alapján Genfbe visszatérve megírta a Solferinói emlék (Un Souvenir de Solferino)[25] című könyvet.

„ Az egész város egyetlen kórház volt, franciák és osztrákok számára. Már pénteken itt rendezték be a nagy főhadiszállás kötözőhelyét, kicsomagolták a ládákból a tépéseket, az orvosi felszerelést és a gyógyszereket. A lakosság odahordta minden nélkülözhető takaróját, ágyneműjét, szalmazsákját és matracát. A castiglionei kórház, a templom, a kolostor és a San Luigi kaszárnya, a Kapucinusok temploma, a csendőr kaszárnya, a Maggiore, San Giuseppe és Santa Rosalia templomok mind megteltek sebesültekkel. Szorosan összezsúfolva feküdtek a szalmán, de szalmával borították az ottlakók az utcákat, udvarokat, tereket is, hogy elhelyezhessék a mindenfelől özönlő sebesülteket. Deszkából, vászonból hevenyészett tetőkkel védték őket a naptól. ”
– Jean Henri Dunant: Solferinói emlék

A háború borzalmain elszörnyedt,és a sebesült katonák megsegítésére hozta létre a Vöröskereszt elődjét, mely bizottságként működött, és ő a titkárjaként tevékenykedett. 1864. augusztus 22-én létrejött a genfi megállapodás „a hadban álló seregek sebesültjei sorsának javítására”. Tizenhat állam írta alá az egyezményt és utólag még tizenkettő csatlakozott hozzá.[26] Nem volt szerencsés az üzleti életben, mert 1867-ben csődöt jelentett, tönkrement és teljesen eladósodott. Dunant emiatt lemondott (nem volt már üzletember) és a bizottság 1867. szeptember 8-án elfogadta lemondását. Ezután Párizsba indult ahol nyomorban élt, és eleinte padokon aludt. Itt Eugénia császárné karolta fel, és hívatta őt azért, hogy konzultáljon a genfi egyezmények hatálya alá eső tengeri csaták ügyében.

1870-ben a porosz–francia háború során látogatta és segítette a Párizsba szállított sebesülteket. Bevezette az azonosító jelvényeket, amivel azonosítani tudták az elesetteket. Utána Londonba utazott és konferenciát szervezett a hadifoglyok problémáiról. 1875. február 1-én Dunant kezdeményezésére kongresszus kezdődött a négerekkel és a rabszolgákkal való kereskedelem megszüntetésére. Németországban és Olaszországban is lakott egy ideig, de idősebb korára is szegény maradt, és adományokból tartotta fenn magát.

1887-ben egy Heiden nevű svájci faluba költözött. Megbetegedett, és a faluban talált rá egy újságíró 1895-ben. Készített egy cikket róla, mely pár nap alatt bejárta egész Európát. Dunant munkásságát ekkortól ismerték el igazán, és egyre nagyobb köztiszteletnek örvendett. 1901-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1910. október 30-án hunyt el Heidenben.[27]

Irodalom[szerkesztés]

  • Cecilia Dawson Oldmeadow: The first Red cross : (Camillus de Lellis, 1550-1614), Burns, Oates & Washbourne, London, 1923
  • Jean Henri Dunant: Solferinoi emlék

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ LIBRIS, 2012. szeptember 25. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  2. ↑ a b 019082
  3. ↑ német, https://roter-kreis.de/29._April
  4. ↑ https://roter-kreis.de/Notice_sur_la_r%C3%A9gence_de_Tunis
  5. ↑ https://roter-kreis.de/16._Januar
  6. ↑ https://roter-kreis.de/12._Januar
  7. ↑ https://roter-kreis.de/29._April
  8. ↑ https://roter-kreis.de/4._Mai
  9. ↑ https://roter-kreis.de/2._Juni
  10. ↑ https://roter-kreis.de/25._Januar
  11. ↑ https://roter-kreis.de/15._Februar
  12. ↑ https://roter-kreis.de/4._M%C3%A4rz
  13. ↑ https://roter-kreis.de/31._M%C3%A4rz
  14. ↑ https://roter-kreis.de/19._April
  15. ↑ http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/peace/laureates/1901/
  16. ↑ https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/about/amounts/
  17. ↑ https://www.stadt-zuerich.ch/content/dam/stzh/prd/Deutsch/Bevoelkerungsamt/rund-um-den-tod/wissen---faq/prominente-friedh%c3%b6fe/1462-P_FH%20Sihlfeld%20D%20und%20Urnenhain_Prominente.web.pdf, 2023. február 12.
  18. ↑ Saint Camillus de Lellis (angol nyelven). ecatholic2000.com. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  19. ↑ A Vöröskereszt születése (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. április 10.)
  20. ↑ Szent Kamillt választották védőszentjüknek a mentők. mentok.hu. [2014. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  21. ↑ Bende Zsófia: Halat vagy hálót?. docplayer.hu. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  22. ↑ Where the Red Cross Symbol Comes From (angol nyelven). nytimes.com. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  23. ↑ Catholic Truth Society – Life of Saint Camillus de Lellis (angol nyelven). catholicsaints.info. (Hozzáférés: 2016. április 11.)
  24. ↑ International Museum of the Red Cross and Red Crescent, Geneva, Switzerland, Inv. No. COL-2000-14-2 (angol nyelven). refo500.nl. [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 14.)
  25. ↑ Jean Henri Dunant: Un Souvenir de Solferino (francia nyelven). icrc.org. (Hozzáférés: 2016. április 9.)
  26. ↑ A magyar filantrópia könyve
  27. ↑ "Listen ... Henry Dunant!" (angol nyelven). dunant-museum.ch. (Hozzáférés: 2016. április 9.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Henri Dunant életrajzi adatai (németül)
  • Vértes László: Henry Dunant; Medpress, Bp., 1987
  • Pam Brown: Henry Dunant. A Vöröskereszt megalapítója, együttérzése milliók életét mentette meg; ford. Gyenes Júlia; Exley, Watford, 1988 (Az emberiség jótevői)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jean-Henri_Dunant&oldid=25019331”