Jékey Aladár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jékey Aladár
Élete
Született1846. január 7.
Szászfenes
Elhunyt1919. október 10. (73 évesen)
Kolozsvár
SírhelyHázsongárdi temető
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers

Jékey Aladár (Szászfenes, 1846. január 7. – Kolozsvár, 1919. október 10.) magyar költő, műfordító.

Életútja, munkássága[szerkesztés]

Tanulmányait Kolozsvárt végezte, rövid ideig jogot tanult, majd közigazgatási pályára lépett, segédjegyző Vérmezőn apja mellett, írnok a bánffyhunyadi járásbíróságon, időközben az újságírással is megpróbálkozott Pesten.

Az irodalmi élet perifériájára szorítva is "lelkileg benne élt az irodalomban, s figyelte jelenségeit" (Schöpflin Aladár). 1873-ban elküldte addigi verseit Gyulai Pálnak, aki kíméletlenül ledorongolta lírájának finom erotikájú hangvétele miatt. Az értetlen bírálat hatására minden kéziratát megsemmisítette, és eltökélte, hogy felhagy az irodalommal. 1877-ben a tekei telekkönyv-vezetőséghez helyezték át. Itt nősült meg s illeszkedett be a bohém vérmérsékletével szöges ellentétben álló tisztviselői életformába. Később visszakapta önbizalmát, s újabb versei budapesti folyóiratok (többek közt a Fővárosi Lapok, A Hét) hasábjain, valamint a kolozsvári sajtóban jelentek meg, főként azután, hogy 1886-ban Kolozsvárra nevezték ki, ahol 1913-ban mint telekkönyv-hivatali igazgató vonult nyugdíjba.

Az EIT 1888-ban tagjai közé választotta, s 1919. szeptember 19-én megünnepelte az akkor már súlyos beteg költő működésének fél évszázados jubileumát. Alkotókedvének megőrzéséhez Ady Endréhez fűződő barátsága is hozzájárult. "Ama meg nem tévesztők közül való – írta róla 1916-ban Ady a Nyugatban megjelent Tavaszunk kérdez c. verse kapcsán –, akik nekünk örömünk és elégtételünk: megéreztek, bejelentettek, szeretnek bennünket, harcolnak értünk. Azok közül való, akiknek a művészi örök ifjúság igazán sajátjuk, s nem erőlködés vagy szemérmetlen csalás."

Három gyűjteményes kötete jelent meg. A Jékey Aladár költeményei 1879–1889 (Kolozsvár, 1891) a porig sújtott költői hivatástudat darvadozásának jegyében fogant. Az Arany Őszikéivel rokon vershelyzeteket egyéni látásmódján szűri át, úgyhogy "bárha nem fejez ki szokatlanul új, meglepő gondolatokat, az a mód [...], mellyel elmondja, a hangulat, melyet kifejez, az előadás, mellyel kíséri, a háttér, melybe illeszti, meglep, s az ismert dolgok új bájt nyernek" (Ferenczi Zoltán). Ezt az újszerűséget merész szókapcsolataival és lírává szelídült Arany János-i balladasorok zeneiségével teszi hitelessé. Tudatos művészre vall a költő ciklusteremtő készsége is. Az Apró dalok c. kötetben (Kolozsvár, 1896) a saját költői hivatására rátalált lírikus vall a kisemberek világáról: a tisztes munkáról (Munka után; Sztrájk), a természettől való elidegenedésről (A fészek), az elsekélyesedett, csupán a talmi prosperitást hajhászó irodalomról (A szalon poétákhoz; Modus vivendi). Az addig használt tiszta népdalforma mellett egyre sűrűbben alkalmaz a modern témaválasztásával összhangban álló strófaszerkezeteket.

A Versek (Kolozsvár, 1919) gyűjteményes kötet már a költő lírájának summáját nyújtja. A Főnix-dalok ciklusban cicomátlan egyszerűséggel költi újra ifjúsága kielégíthetetlen tüzének vágyait. Halk szomorúság lengi át a férfikor verseiből válogatott Igában ciklust is, midőn a robot "durva gép" módjára gyötörte le "a költő lelkéről a szárnyakat" (A műhelyben). A kötet második részét képező Öreg nóták életművét egyértelműen az Ady-nemzedékbeliekhez kapcsolják, akikkel A "Holnaposok"-nak c. ciklusban nyíltan is sorsközösséget vállal. Műfordítói tevékenységéből néhány francia és német szerző (Sully Prudhomme, Paul Verlaine, ill. Goethe, Lenau) verseinek átültetése ad ízelítőt.

Komolyan foglalkoztatták verstani problémák is; 1890-ben a Fővárosi Lapok hasábjain Petőfi Őrültjének versalakjáról folytatott hosszabb polémiát.

Több versét megzenésítették. Legismertebb a Mezei bokréta ("Bokrétát kötöttem / Mezei virágból..."), Lavotta Rezső szerzeménye. Arcképei: az Erdélyi Írók és Művészek Almanachja 1892 c. kötetben (fénykép) és az 1919-es Versek-kötetben (Kodrean Kornél két rajza).

Költeményei a Fővárosi Lapok, A Hét mellett a Képes Családi Lapokban, a Keresztény Magvetőben és az Unitárius Közlönyben jelentek meg.

Művei[szerkesztés]

  • Jékey Aladár költeményei 1879–1889 (Kolozsvár, 1891)
  • Apró dalok (Kolozsvár, 1896)
  • Versek (Cluj, 1919).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Ferenczi Zoltán: Jékey Aladár költeményei. Kolozsvár (napilap) 1891. április 7.
  • Ady Endre: Egy ifjú költő. Nyugat, Budapest I. 565.
  • Illyés Jenő: A beteg Jékey Aladár. Erdélyi Szemle, 1919/5–6.
  • S. Nagy László: Jékey Aladár. Erdélyi Szemle, 1919/33;
  • S. Nagy László: Ady Endre és Jékey Aladár barátsága. Magyar Szó, 1920/1;
  • S. Nagy László: Harc a végeken. Az erdélyi irodalmi küzdelmek hőskorából. Kolozsvár, 1930. 41–46. Az elfelejtett költő.
  • Deák Albert: Jékey Aladárhoz; Kovács Dezső: Jékey Aladárról Jékey Aladárnak. Erdélyi Szemle 1919/36.
  • Schöpflin Aladár: Jékey Aladár. Nyugat, Budapest, 1919. 1109.
  • Gergely Pál: Egy szelíd szavú költő emlékezete. Magyar Nemzet, Budapest, 1980. január 22.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jékey_Aladár&oldid=26750010”