Jékey Aladár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jékey Aladár
Élete
Született 1846. január 7.
Szászfenes
Elhunyt 1919. október 10. (73 évesen)
Kolozsvár
Sírhely Házsongárdi temető
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers

Jékey Aladár (Szászfenes, 1846. január 7.Kolozsvár, 1919. október 10.) magyar költő, műfordító.

Életútja, munkássága[szerkesztés]

Tanulmányait Kolozsvárt végezte, rövid ideig jogot tanult, majd közigazgatási pályára lépett, segédjegyző Vérmezőn apja mellett, írnok a bánffyhunyadi járásbíróságon, időközben az újságírással is megpróbálkozott Pesten.

Az irodalmi élet perifériájára szorítva is "lelkileg benne élt az irodalomban, s figyelte jelenségeit" (Schöpflin Aladár). 1873-ban elküldte addigi verseit Gyulai Pálnak, aki kíméletlenül ledorongolta lírájának finom erotikájú hangvétele miatt. Az értetlen bírálat hatására minden kéziratát megsemmisítette, és eltökélte, hogy felhagy az irodalommal. 1877-ben a tekei telekkönyv-vezetőséghez helyezték át. Itt nősült meg s illeszkedett be a bohém vérmérsékletével szöges ellentétben álló tisztviselői életformába. Később visszakapta önbizalmát, s újabb versei budapesti folyóiratok (többek közt a Fővárosi Lapok, A Hét) hasábjain, valamint a kolozsvári sajtóban jelentek meg, főként azután, hogy 1886-ban Kolozsvárra nevezték ki, ahol 1913-ban mint telekkönyv-hivatali igazgató vonult nyugdíjba.

Az EIT 1888-ban tagjai közé választotta, s 1919. szeptember 19-én megünnepelte az akkor már súlyos beteg költő működésének fél évszázados jubileumát. Alkotókedvének megőrzéséhez Ady Endréhez fűződő barátsága is hozzájárult. "Ama meg nem tévesztők közül való – írta róla 1916-ban Ady a Nyugatban megjelent Tavaszunk kérdez c. verse kapcsán –, akik nekünk örömünk és elégtételünk: megéreztek, bejelentettek, szeretnek bennünket, harcolnak értünk. Azok közül való, akiknek a művészi örök ifjúság igazán sajátjuk, s nem erőlködés vagy szemérmetlen csalás."

Három gyűjteményes kötete jelent meg. A Jékey Aladár költeményei 1879–1889 (Kolozsvár, 1891) a porig sújtott költői hivatástudat darvadozásának jegyében fogant. Az Arany Őszikéivel rokon vershelyzeteket egyéni látásmódján szűri át, úgyhogy "bárha nem fejez ki szokatlanul új, meglepő gondolatokat, az a mód [...], mellyel elmondja, a hangulat, melyet kifejez, az előadás, mellyel kíséri, a háttér, melybe illeszti, meglep, s az ismert dolgok új bájt nyernek" (Ferenczi Zoltán). Ezt az újszerűséget merész szókapcsolataival és lírává szelídült Arany János-i balladasorok zeneiségével teszi hitelessé. Tudatos művészre vall a költő ciklusteremtő készsége is. Az Apró dalok c. kötetben (Kolozsvár, 1896) a saját költői hivatására rátalált lírikus vall a kisemberek világáról: a tisztes munkáról (Munka után; Sztrájk), a természettől való elidegenedésről (A fészek), az elsekélyesedett, csupán a talmi prosperitást hajhászó irodalomról (A szalon poétákhoz; Modus vivendi). Az addig használt tiszta népdalforma mellett egyre sűrűbben alkalmaz a modern témaválasztásával összhangban álló strófaszerkezeteket.

A Versek (Kolozsvár, 1919) gyűjteményes kötet már a költő lírájának summáját nyújtja. A Főnix-dalok ciklusban cicomátlan egyszerűséggel költi újra ifjúsága kielégíthetetlen tüzének vágyait. Halk szomorúság lengi át a férfikor verseiből válogatott Igában ciklust is, midőn a robot "durva gép" módjára gyötörte le "a költő lelkéről a szárnyakat" (A műhelyben). A kötet második részét képező Öreg nóták életművét egyértelműen az Ady-nemzedékbeliekhez kapcsolják, akikkel A "Holnaposok"-nak c. ciklusban nyíltan is sorsközösséget vállal. Műfordítói tevékenységéből néhány francia és német szerző (Sully Prudhomme, Paul Verlaine, ill. Goethe, Lenau) verseinek átültetése ad ízelítőt.

Komolyan foglalkoztatták verstani problémák is; 1890-ben a Fővárosi Lapok hasábjain Petőfi Őrültjének versalakjáról folytatott hosszabb polémiát.

Több versét megzenésítették. Legismertebb a Mezei bokréta ("Bokrétát kötöttem / Mezei virágból..."), Lavotta Rezső szerzeménye. Arcképei: az Erdélyi Írók és Művészek Almanachja 1892 c. kötetben (fénykép) és az 1919-es Versek-kötetben (Kodrean Kornél két rajza).

Költeményei a Fővárosi Lapok, A Hét mellett a Képes Családi Lapokban, a Keresztény Magvetőben és az Unitárius Közlönyben jelentek meg.

Művei[szerkesztés]

  • Jékey Aladár költeményei 18791889 (Kolozsvár, 1891)
  • Apró dalok (Kolozsvár, 1896)
  • Versek (Cluj, 1919).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Ferenczi Zoltán: Jékey Aladár költeményei. Kolozsvár (napilap) 1891. április 7.
  • Ady Endre: Egy ifjú költő. Nyugat, Budapest I. 565.
  • Illyés Jenő: A beteg Jékey Aladár. Erdélyi Szemle, 1919/5–6.
  • S. Nagy László: Jékey Aladár. Erdélyi Szemle, 1919/33;
  • S. Nagy László: Ady Endre és Jékey Aladár barátsága. Magyar Szó, 1920/1;
  • S. Nagy László: Harc a végeken. Az erdélyi irodalmi küzdelmek hőskorából. Kolozsvár, 1930. 41–46. Az elfelejtett költő.
  • Deák Albert: Jékey Aladárhoz; Kovács Dezső: Jékey Aladárról Jékey Aladárnak. Erdélyi Szemle 1919/36.
  • Schöpflin Aladár: Jékey Aladár. Nyugat, Budapest, 1919. 1109.
  • Gergely Pál: Egy szelíd szavú költő emlékezete. Magyar Nemzet, Budapest, 1980. január 22.