Illés Béla (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Illés Béla
Élete
Született 1895. március 22.
Kassa
Elhunyt 1974. január 5. (78 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) regény
Fontosabb művei Ég a Tisza
Kárpáti rapszódia
Honfoglalás
Kitüntetései Kossuth-díj
Irodalmi díjai Kossuth-díj

Illés Béla (Kassa, 1895. március 22.Budapest, 1974. január 5.) kétszeres Kossuth-díjas író, újságíró.

Életpályája[szerkesztés]

Illés Béla sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-24.

1912-ben a zuglói Szent István Gimnáziumban érettségizett. 1916-ban doktorált a Budapesti Tudományegyetemen. Első írásait Ady Endre közbenjárásával a Nyugat közölte még ugyanebben az évben. A Nyugat hasábjain ettől kezdve rendszeresen vállalt politikai és közírói szerepet. Inkább szocialista, mint polgári radikális nézeteket vallott.

1919-ben emigrált Bécsbe. 1920-1921 között Kárpát-Ukrajnában a Munkás Újság munkatársa volt. Letartóztatták, majd kiutasították Csehszlovákiából. 1921-1922 között ismét Bécsben élt, mint alkalmi munkás és filmstatiszta. 1923-ban, miután kiutasították Ausztriából is, Oroszországba utazott. A Sarló és Kalapács munkatársa lett. 1927-től a Szovjet Írók Szövetsége titkárságának munkatársa volt.

Regényei a Magyarországi Tanácsköztársaság eseményeit, a forradalomhoz vezető utat elevenítik fel. A szovjet hadsereg őrnagyaként részt vett Budapest ostromában. Őrnagyi beosztásában ekkortájt jelentette ki, hogy a szovjet katonaság számára „a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak”.[1] 1950-1956 között az Irodalmi Újság főszerkesztője volt. 1957-1959 között az Élet és Irodalom szerkesztőbizottsági tagja volt.

Guszev kapitány[szerkesztés]

Híres alakja Alekszej Guszev, az 1848-49-es szabadságharcot leverő orosz hadsereg tisztje, akit állítólag 1849 augusztusában hat társával együtt Minszkben felakasztottak, mert kritizálta az orosz beavatkozást. Az orosz tisztet először 1945 februárjában említette Orosz tisztek Kossuth Lajosért című cikkében,[2] ekkor még századosként. Az 1948-as kiadású 8. osztályosoknak szóló történelem tankönyvben már magasabb, őrnagyi rangot kapott. Budapesten 1951-ben utcát is elneveztek róla (korábban Sas utca). A korabeli sajtóban Guszev az évszázados orosz-magyar barátság egyik szimbólumává vált. Ilyen formában került be Illyés Gyula Két férfi című filmregényébe is: „Petőfire az az őrmester emel fegyvert, aki Guszevet elfogta és vasraverte.”[3]

1948-ban magyar delegáció utazott a Szovjetunióba, hogy tiszteletüket tegyék Guszev és társai sírjánál. A sírokat, illetve az Illés által idézett levéltári periratokat azonban sehol sem találták. Noha Illés Béla sohasem ismerte el a hamisítást, a történészek az ötvenes évek derekára már bizonyítottnak látták. A Guszev utca 1990-ben kapta vissza eredeti nevét.[3]

Illés Béla más írásaiban is fellelhetők hasonló, történetileg megalapozatlan részletek, például a Rákóczi-kori orosz követ, Morozov naplójának ismertetésében.[3][4][5]

Díjai[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

  • Doktor Utrius Pál honvédbaka iratai (1916) (Doktor Utrius Pál honvédbaka hátrahagyott írásai)[6]
  • Ég a Tisza (1929)
  • Kárpáti rapszódia (1939)
  • Új bor (1945)
  • Erdei emberek (1945)
  • Zsatkovics Gergely királysága (1946)
  • A Guszev-ügy (1947, 1949)
  • Fegyvert és vitézt éneklek (1949)
  • Vígszínházi csata (1950)
  • Honfoglalás (1952)
  • Harminchat esztendő (1956)
  • Válaszúton (1958)
  • Anekdoták könyve (1960)
  • Lövészárokban (1966)
  • Pipafüst mellett (1967)
  • Varázsló inasok (1978)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj. Budakeszi Kultúra Alapítvány, 2008. 230. oldal
  2. Illés Béla (1945. február 10). Orosz tisztek Kossuth Lajosért. Új Szó, 1945/3. szám, 3. o.
  3. ^ a b c Murányi Gábor: Papírkatonák. HVG, 2013. ápr. 13. 40-41. o.
  4. Illés Béla (1945. február 6). Rákóczi és az oroszok. Új Szó, 1945/2. szám, 3–4. o.
  5. Vörös Boldizsár (2012) „az oroszok rendszeresen támogatták Rákóczit tüzérséggel, tisztekkel, sőt időnként pénzzel is” – Propagandisztikus történelemhamisítás I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatáról az 1940-1950-es években. In: Pusztai Bertalan (szerk.) Médiumok, történetek, használatok. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék.
  6. UMIL.

Források[szerkesztés]

  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 9638607106
  • Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj, Budakeszi Kultúra Alapítvány, 2008 ISBN 9789630649575
  • Új magyar irodalmi lexikon A-Z, főszerk. Péter László, 1994

További információk[szerkesztés]