Ibn Hadzsar al-Aszkaláni

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ibn Hadzsar al-Aszkaláni
(ابن حجر العسقلاني)
تخطيط كلمة ابن حجر.png
Született 1372. február 28.
Kairó
Elhunyt 1449. február 22. (76 évesen)
Kairó
Állampolgársága Mamlúk Birodalom
Nemzetisége arab
Házastársa Anas Khatun
Foglalkozása hadísztudós, mufti, kádi, prédikátor, történetíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Ibn Hadzsar al-Aszkaláni témájú médiaállományokat.

Ibn Hadzsar al-Aszkaláni (arab betűkkel ابن حجر العسقلاني, tudományos átiratban Ibn Ḥaǧar al-ʿAsqalānī), eredeti nevén Siháb ad-Dín Abu l-Fadl Ahmad ibn Ali (arab betűkkel شهاب الدين أبو الفضل أحمد بن علي, tudományos átiratban Šihāb ad-Dīn Abū l-Faḍl Aḥmad ibn ʿAlī; Kairó, 1372. február 28.Kairó, 1449. február 22.) középkori arab hadísztudós, mufti, kádi, prédikátor és történetíró volt.

Élete[szerkesztés]

Ifjúsága, tanulmányai[szerkesztés]

Családja a hagyomány szerint 1191-ben, Askelón Szaladin általi lerombolásakor települt Egyiptomba. Röviddel születése után meghalt az anyja, a gazdag kereskedőcsaládból származó Tuddzsár, és 1375-ben apja, Núr ad-Dín Ali is elhunyt. Mindketten a Mamlúk Birodalom meghatározó kereskedőtársaságához, a Kárimikhoz kötődtek; édesapja ennek egyik tagját, Zaki ad-Dín Abu Bakrot jelölte ki gyámjául. Az általa és három évvel idősebb nővére által örökölt jelentős vagyonnak köszönhetően árva létére jómódban nőtt fel. A kor viszonyaihoz képest viszonylag későn, ötéves korában kezdett el tanulni, és kilencéves korára már betéve tudta a Koránt. 1382/1383 során gyámja magával vitte a mekkai zarándoklatra, majd két évet Mekkában töltött vele. Hazatérésük után nem sokkal, 1385-ben gyámja meghalt. Ibn Hadzsar ettől kezdve a tudománynak szentelte az életét. 1393/1394 folyamán határozta el, hogy Mohamed próféta hagyományainak tanulmányozására szenteli az életét.

1395 végétől néhány hónapon át Alexandriában tanult, 1397 nyarán pedig a Hidzsázba utazott és Jement is meglátogatta; csak 1398-ban tért haza. A következő évben Palesztinában és Szíriában tett tanulmányutat, ahonnan 1400-ban tért vissza. 1403-ban ismét meglátogatta Jement. Utolsó tanulmányútját, amely egyben előadói körút is volt, Szíriában tette 14321433 során, immár főbíróként, al-Asraf Barszbáj szultán oldalán.

Pályafutása[szerkesztés]

1406-ban a Sajhúnijja, 1408-ban a Dzsamálijja, 1409-ben pedig a Mankútimurijja madrasza hadísztanára lett, majd 1410-től 1445-ig – egy kétéves kihagyással 14131415 között – ő igazgatta a Bajbarszijja iskolát. 1445-től a Kámilijja nevű hadísziskolában tanított, de minden erejével azon volt, hogy visszatérjen a Bajbarszijjába. 1448 júniusában ismét tanári kinevezést kapott az intézménybe, de 1449 januárjában halálosan megbetegedett, és végleg feladta a tanítást. A hadísz mellett időnként a jogtudomány (fikh) és a Korán-magyarázat (tafszír) tárgykörében is tartott előadásokat.

A tanítás mellett más területeken is fényes karriert futott be: 1408/1409-től haláláig az Igazság Házában volt jogi szakértő (mufti), az Azhar és az Amr-mecsetben pedig imámhelyettes és prédikátor. 1423 decemberétől 1448 augusztusáig számos rövidebb megszakítással összesen közel huszonegy éven át volt a Mamlúk Birodalom főkádija.

Családja[szerkesztés]

Egyik mestere közvetítésével 1396 májusában feleségül vette a hadsereg főszemlélőjének lányát, Unszot. Ekkor otthagyta a szülői házat és átköltözött feleségéhez, aki a későbbiekben öt leányt szült neki, de ő mindegyiküket túlélte. Később más nőket is feleségül vett, de egyetlen élő fiúgyermeke, a tudósként apja örökébe lépni nem tudó Badr ad-Dín Muhammad egy ágyasától született. Unsz 1462-ben, jóval a férje halálát követően hunyt el.

Munkássága[szerkesztés]

Ibn Hadzsar al-Aszkaláni számos munkát hagyott az utókorra. Ezek jószerével mind korábbi kompilációkból kimásolt gyűjtemények, amelyek értékét elsősorban precizitásuk és anyaggazdagságuk adja. Első fontos hadísztudományi műve al-Buhári hatalmas hagyománygyűjteménye, a Szahíh hagyományláncainak (isznádok) vizsgálatáról szólt „A kötés magyarázata” (Taalík at-taalík) címen. Legfőbb munkája e téren a Szahíh nagyszabású kommentárja, amely „A Teremtő segítsége al-Buhári magyarázatában” (Fath al-Bári fi sarh al-Buhári) címet viseli. Ennek bevezetőjét már 1410/1411-ben elkészítette, de anyagát az 14141438 között elmondott előadások képezik. A végső formájában tizennégy kötetet kitevő könyv már teljes elkészülte előtt felkeltette a muszlim világ érdeklődését, és a tuniszi hafszida, valamint a heráti timurida uralkodó is kérte a kairói uralkodót, hogy biztosítsa számára a már megjelent részeket.

Segédtudományi anyagként életrajzgyűjteményeket is készített: „A célhoz érés – a társak megkülönböztetéséről” (al-Iszába fi tamjíz asz-szahába) Mohamed próféta társairól szóló értesüléseket gyűjti össze, míg „A javítás javítása” (Tahdzíb at-tahdzíb) és „A mérleg nyelve” (Liszán al-mízán) a hagyománytudósok kompendiuma. Emellett életrajzi gyűjteményeket írt Egyiptom főbíróiról, valamint a muszlim időszámítás szerinti 8. században elhunyt összes hírességről. Ennek egy annalisztikus (évek szerint rendezett) változatát is megírta, illetve egészen 832/1428-1429-ig bővítette. Végül egy kifejezetten történelmi tárgyú művét is megemlíthetjük: az Inbá al-gumr 1372-től, a szerző születésének évétől dolgozza fel a történelmet 1446-ig, folytatva az 1373-ban elhunyt Ibn Kaszír munkásságát.

Források[szerkesztés]

  • F. Rosenthal: Ibn Ḥadjar al-ʿAsḳalānī. In Encyclopaedia of Islam, III. kötet. Szerk. B. Lewis, V. L. Menage, Ch. Pellat, J. Schacht. Leiden: E. J. Brill. 1986. 776–778. o.  
  • Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Budapest: Kőrösi Csoma Társaság. 2005. ISBN 9638378212