Gegesi Kiss Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gegesi Kiss Pál
Született1900. november 2.
Nagyszőlős
Elhunyt1993. április 3. (92 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaForgács Hann Erzsébet
Foglalkozásaorvos, gyermekgyógyász, gyermekpszichológus, kardiológus, egyetemi tanár
Iskolái
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (6/15-2-112)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Gegesi Kiss Pál (Nagyszőlős, 1900. november 2. – Budapest, 1993. április 3.) Kossuth-díjas orvos, gyermekgyógyász, gyermekpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi gyermekgyógyászati kardiológia jelentős alakja volt, de számos eredmény fűződik a nevéhez a gyermekkori agydaganat, cukorbetegség és fertőzéses eredetű szervi elváltozások kóroktani feltárása és belgyógyászati kezelése kapcsán is. Munkássága iskolateremtő hatásúnak bizonyult a gyermekpszichológia területén is. Negyed évszázadon keresztül, 1946-tól 1971-ig volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és jogelődjein a gyermekgyógyászati tanszék vezetője, illetve az I. számú gyermekklinika igazgatója.

Forgács Hann Erzsébet (1897–1954) szobrász férje.

Életútja[szerkesztés]

Orvosi tanulmányait 1917-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen kezdte meg, majd 1919-től a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának hallgatója volt. Itt szerezte meg orvosi oklevelét 1923-ban, majd 1924-től az immár Pázmány Péter Tudományegyetem néven működő tanintézet I. számú gyermekklinikáján volt tanársegéd és adjunktus. 1934-ben magántanári képesítést szerzett a gyermekkori szívbetegségek kórismézése és kezelése tárgyköréből. 1942 után e tárgykört már címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel oktatta, egyúttal adjunktusból klinikai főorvossá lépett elő.

1946-ban a gyermekgyógyászati tanszék nyilvános rendes tanárává, egyúttal az I. számú gyermekklinika igazgatójává nevezték ki, de már 1945-től megbízott igazgatóként irányította a klinikát. Itt vezette az oktatói és kutatói munkát egészen 1971. évi nyugdíjazásáig – 1951 után már az önállóvá vált Budapesti Orvostudományi Egyetem szervezeti kereteiben –, azt követően pedig tudományos tanácsadóként segítette a klinikai praxist. 1950-től 1955-ig az általános orvostudományi kar dékáni, 1955-től 1961-ig az egyetem rektori tisztségét is betöltötte. Szakmai és oktatói pályájával párhuzamosan 1957-től 1989-ig ellátta a Magyar Vöröskereszt elnöki feladatait.

Munkássága[szerkesztés]

Klinikai orvosi munkája a csecsemő- és gyermekgyógyászatra, illetve a gyermekpszichológiára irányult. Pályája első szakaszában főként a központi idegrendszer, az agy szervi elváltozásaival, a gyermekkori agydaganatokkal foglalkozott. Később a veleszületett cukorbetegséget, valamint a szívbántalmak, a keringési rendellenességek és a fertőzések csecsemőkori sorvadáshoz vezető hatásmechanizmusát tanulmányozta. Behatóan foglalkozott a reumás láz, diftéria, skarlát, tífusz és tüdőgyulladás által előidézett gyermekkori szívbetegségekkel, az elektrokardiográfiával feltárható rendellenességekkel. Mindkét akadémiai székfoglalója gyermekgyógyászati témában hangzott el (Diphtheria miatti szívhalál közvetlen mechanizmusáról és a halál elhárításának lehetőségéről, 1950; A diabetes mellitus alatti coma és kezelése csecsemő- és gyermekkorban, 1954). Jelentős eredményeket ért el klinikai gyermekpszichológiai kutatásaival is, többek között tanulmányozta a gyermekkori személyiségzavarokat.

Az I. számú gyermekgyógyászati klinikán szervezőmunkájának köszönhetően és irányítása alatt jött létre az 1940-es években a kardiológiai osztály, a járóbeteg gyermekek részére a szívbeteg- és a pszichológiai rendelés, valamint a rendszeresített nevelési tanácsadás.

Mintegy kétszáz tudományos közleményt írt, alapvető gyermekgyógyászati kézikönyvei német és orosz nyelven is megjelentek. A Pediatria Danubiana, a Gyermekgyógyászat, és az Acta Pediatrica szerkesztőbizottsági elnöke, 1961-től 1967-ig a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1954-ben rendes tagjává választották, 1958 és 1973 között az akadémiai elnökség tagja volt. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának örökös díszelnöke, a Magyar Vöröskereszt örökös tiszteletbeli elnöke volt, 1962-ben pedig az újjászervezett Magyar Pszichológiai Társaság első elnöke lett. Több külföldi, így 1957-ben a szovjet, 1962-ben a lengyel, 1963-ban a csehszlovák és az olasz, 1964-ben pedig a bolgár gyermekgyógyászati társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Az I. számú gyermekklinika élén végzett magas szintű oktatásszervezési munkájáért 1953-ban megkapta a Kossuth-díj bronz fokozatát. Orvosi munkásságáért 1958-ban Bókay János-emlékérmet, 1963-ban Semmelweis-emlékérmet és Kiváló Orvos kitüntetést, 1973-ban Akadémiai Aranyérmet vehetett át. 1982-ben a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli szenátorává avatták.

Az említettek mellett több további állami kitüntetés birtokosa volt: Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950, 1952), Magyar Szabadság Érdemrend (1957), Munka Érdemrend (1960, 1961, 1969), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1971), Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1980)

Főbb művei[szerkesztés]

  • Szív- és vérkeringési betegségek csecsemő- és gyermekkorban. Budapest. 1953 (Szutrély Gyulával)
  • A diabetes mellitus csecsemő- és gyermekkorban. Budapest. 1956 (Barta Lajossal)
  • A betegség és gyógyítás. Budapest. 1961
  • Személyiségzavarok gyermekkorban. Budapest. 1965 (Liebermann Lucyval)
  • A klinikai pszichológia alapjairól. Budapest. 1966
  • Gyermekklinikai pszichopatológia. Budapest. 1971

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Miltényi Miklós: Dr. Gegesi Kiss Pálra emlékezünk. Gyermekgyógyászat 1993
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gegesi_Kiss_Pál&oldid=23514207”