Franz von Liechtenstein
| Franz von Liechtenstein | |
 | |
| Franz von Liechtenstein herceg | |
| Született | 1802. február 25.[1][2][3] Bécs[3] |
| Elhunyt | 1887. március 31. (85 évesen)[1][2] Bécs |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Ewa Józefina Julia Potocka (1841 – nem ismert)[4][5] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Josefa Fürstenberg-Weitra I. János liechtensteini herceg |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései | a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje[3] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Franz von Liechtenstein témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Franz de Paula Joachim Joseph von Liechtenstein (Bécs, 1802. február 25. – Bécs, 1887. március 31.) Liechtenstein hercege, császári katonatiszt az 1848–49-es forradalom elleni harcban.
Élete
[szerkesztés]Származása
[szerkesztés]Édesapja I. János József liechtensteini herceg volt (1760–1836), Liechtenstein uralkodó hercege 1805–1806, majd 1814–1836 között. Ő volt Liechtenstein utolsó hercege, aki a Német-római Birodalom hűbéreseként uralkodott. (A napóleoni háborúk során 1806–14 között országát régensként kormányozta).
Édesanyja Josephine Sophie fürstenberg–weitrai őrgrófnő (Landgräfin) volt (1776–1848). A hercegi párnak több gyermeke született, köztük a hatodik, Franz de Paula Joachim herceg. Apjának hercegi trónját 1836-ban harmadszülött bátyja, Aloys herceg örökölte, II. Alajos (Aloys II) néven.
Ősi arisztokrata családból származott, ahol a katonai szolgálat régi hagyományként öröklődött. Apja, Liechtenstein hercege, a napóleoni háborúkban szolgált tábornagyi rangban. Ő maga 1821-től az 1. svalizsér-ezred hadnagya lett. 1832-ben őrnagy a 7. Liechtenstein huszárezredben, amelynek ezredtulajdonosa saját édesapja volt. 1834-ben alezredes, 1836-ban ezredes, és a 9. huszárezred parancsnoka lett. 1844-től vezérőrnagyként a Prágába dandárparancsnokká nevezték ki.
Házassága
[szerkesztés]1841-ben Bécsben feleségül vette Ewa Jozefina Julia Eudoksia Potocki lengyel grófnőt (1818–1895); Alfred Józef Potocki gróf (1817–1889), osztrák miniszter húgát. Leszármazottaik lettek a ma uralkodó Liechtenstein hercegi család ősei.
Szerepe az 1848–49-es hadjáratokban
[szerkesztés]1848-ban az itáliai felkelők elleni hadjáratban a Ludwig Welden tábornok által vezetett tartalék hadtestben szolgált, és dandárparancsnokként kitüntette magát. Megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét, ősszel Windisch-Grätz tábornagy hadseregéhez osztották be. A schwechati csatában a császári lovasság parancsnokaként harcolt. Jellasics haditerve szerint át kellett volna karolnia a magyar balszárnyat, de a magyar huszárok eredményesen feltartóztatták, közben a magyarok megfutamodása miatt nem nagyon maradt mit átkarolnia.
1848 decemberében altábornaggyá léptették elő, és a fősereg tartalék-hadtestének lovashadosztályát vezette. Tavasszal a Schlik tábornok által vezetett III. hadtest egyik hadosztály-parancsnokává nevezték ki. Az isaszegi csatában hadosztálya eredményesen helytállt Damjanich csapataival szemben.
A nyári hadjárat minden csatájában fontos szerepet játszott. Július közepétől a IV. (tartalék) hadtest parancsnoka lett. Újszegednél könnyebben megsebesült, de nem adta át a vezényletet. Temesvárnál oldalba kapta a magyar jobbszárnyat, eldöntve ezzel a csatát. Ősztől Haynau táborszernagy helyettese lett a 3. hadsereg élén.
Hat nappal a világosi fegyverletétel után Liechtenstein herceg azt a tanácsot adta régi bajtársának, Dessewffy Arisztid honvéd tábornoknak, hogy külföldre menekülés helyett egységével tegye le a fegyvert a császári csapatok előtt, mert csak így van esélye az uralkodói kegyelemre. Barátja ígéretében bízva Dessewffy augusztus 19-én valóban megadta magát a császáriaknak. Liechtenstein hercege azonban eredménytelenül igyekezett közbenjárni parancsnokánál a letartóztatott bajtárs érdekében. Az aradi hadbíróság Dessewffyt kötél általi halálra ítélte. Az a tény, hogy császári csapatok előtt kapitulált, csak annyiban „enyhítette” sorsát, hogy ítéletét Haynau utóbb golyó általi halálra változtatta.
A temesvári csatában nyújtott teljesítményéért Liechtenstein altábornagy 1850-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 4.)
- ↑ a b The Peerage (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b c Liechtenstein, Franz de Paula Joachim Fürst (BLKÖ)
- ↑ p11506.htm#i115059, 2020. augusztus 7.
- ↑ inferred from timeline of events
Források
[szerkesztés]- Az 1848-49. évi szabadságharc története, ISBN 9638218207
- Hermann Róbert: 1848-1849, a szabadságharc hadtörténete, ISBN 9639376213
- Magyar nagylexikon, ISBN 9630566117
További információk
[szerkesztés]Császárpárti vezetők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején | ||
|---|---|---|
| Uralkodók |  .svg) | |
| Politikusok | ||
| Tábornagyok | ||
| Táborszernagyok | ||
| Gyalogsági és lovassági tábornokok | ||
| Altábornagyok | ||
| Vezérőrnagyok | ||
| Szakadár felkelő vezetők | ||
